Egy-egy új hajóosztály kapcsán gyakran az azt üzemeltető legénység lakhatási körülményei is szintet szoktak ugrani. Említhető lenne például az angolok Astute-osztályú atom-tengeralattjáróra, amelyeken immáron mindegyik tengeralattjárósnak saját privát priccse van. De most nem az Astute a főszereplő, hanem a U.S. Navy következő generációs repülőgép-hordozó osztálya.
A névadó hajóegység, a USS Gerald R. Ford fedélzetén a Nimitz-osztály tagjaival szemben végrehajtott módosítások kapcsán a Navy a közelmúltban némi információt csepegtetett a Navy Times részére. Két vonalon szállítottak információkat.
Egyrészt megerősítésre került, hogy a Fordok lakókörzet vonatkozású kialakításakor immáron szem előtt voltak tartva a hölgyek is – akik egyébként 1994 óta szolgálhatnak repülőgép-hordozón. Ez abban nyilvánul meg, hogy az új hordozókon akármelyik mellékhelyiségbe is nyitnak be a csajok, nem fordulhat elő, hogy egy piszoár néz velük farkasszemet :)
A piszoárok száműzése azonban csak egy szelete a lakókörlet átvariálásának. A komfort fokozásának égisze alatt egyrészt mindegyik fülke saját vizesblokkal (WS, zuhanyzó(k), mosdók) fog rendelkezni, másrészt a Fordokon már múlt idő lesz az, hogy egyes szállásblokkokban akár 200-nál is több tengerészt zsúfolnak össze.
Az irányvonal az, hogy a közepes méretű fülkék domináljanak – ez azonban a Nimitzek nagyméretű lakóblokkjainak feldarabolása mellett azzal is jár, hogy csökken azoknak a blokkoknak a száma is, amiben húsz főnél kevesebb tengerész szállásolható el. Ez persze vállalható kompromisszumnak tűnik.
Ha konkrétabb adatokra vagyunk kíváncsiak, akkor a Navy Times részére eljuttatott információkból az derül ki, hogy a nem tiszti állomány tagjait összesen 86 blokkban helyezik majd el, melyek közül 83 esetében 20 – 83 fő között szór a kapacitás, míg a maradék három esetében 19 vagy kevesebb tengerész kerülhet elszállásolásra. A kisebb befogadó képességű termek esetében ez jelentős csökkenés, hiszen a Nimitzeken 33 olyan körlet van, amiben 19 főnél kisebb csoportok laknak. Ugyanakkor van 3 olyan is, amiben 200-nál is többen. Nos, az ilyen karámokban elszállásoltak vélhetően nagyra fogják értékelni a Ford-osztály belső kialakítás kapcsán ténykedők munkáját.
A tiszteket is érintik a változtatások. A Nimitz-osztályú lapostetejűek esetében a tiszti állomány számára rendelkezésre álló szállások 68 százaléka olyan fülke, ami 1-3 fő befogadására képes. Ezek száma a Fordokon 52 százalékra csökken, míg az olyan blokkok száma, amiben 4-nél több tiszt kerül elhelyezésre 32 százalékról 48 százalékra emelkedik. Ugyanakkor komfort turbo, hogy mint minden lakóblokk, így az összes tiszti szálláshely is saját vizesblokkal rendelkezik majd – a Nimitzeken ilyennek csak a magasabb rangú tisztek rendelkeznek. Szintén változás, hogy míg a Nimitzeken akár 8 tiszt is osztozhat egy szálláson, addig a Fordokon ez 6 főben lett maximalizálva.

A Navy Times egy 36 fős és egy 4 fős tiszti kabinról is kapott alaprajzot. | Forrás: U.S. Navy / Navy Times ,
A Navy Times természetesen igyekezett megszondáztatni néhány tengerészt is a változtatásokról. A válaszok alapján meglehetősen pozitív a változások fogadtatása. Még a piszoárok eltüntetése se okozott különösebb fennakadást a megkérdezettek között, akik szerint úgyis túl gyakran romlottak el. (Nos, majd meglátjuk, hogy a vbákum üzemeltetésű WC-kkel mi lesz a helyzet, lévén az ilyennel szerelt utolsó Nimizt, a USS George H. W. Bush esetében állítólag elég sok probléma volt velük – állítólag a túl szűk vezetékmélretek miatt.)
A lakófülkék kapacitásának közepes szintre csökkentése szintén pozitívan értékelt, hiszen minél kisebb létszámú 1-1 lakófülke, annál könnyebb megrendszabályozni a közös, alapvető elvárásoknak nem megfelelő egyéneket.
Az meg hogy a lakófülkék saját vizesblokkal rendelkeznek majd szintén nagy előny, lévén így nem kell adott esetben az éjszaka kellős közepén folyosóról elérhető vizesblokk megközelítéséhez a közösségi terekben történő megjelenéshez megfelelő ruhába átöltözni.