|

Olasz helikoptereket vehet a honvédség

A honvédelmi tárca szakemberei tárgyalnak a Magyar Honvédség rendszerben lévő orosz helikoptereinek felújításáról, használt amerikai helikopterek átvételéről, valamint új, korszerű gépek megvásárlásáról is – írja a Magyar Nemzet.

Ha nem sikerül rövid távon korszerű katonai helikopterekkel ellátni a hadsereget, azzal a Magyar Honvédség készenlétét, az ország biztonságát veszélyeztetik – írja a Magyar Nemzet, mely úgy értesült, hogy a kormány lemondhat az Egyesült Államok hadserege által kiszuperált helikopterek átvételéről, mert ezek szállítása, alkatrészellátása, a kiképzés és a rendszerbe állítás mintegy 350 millió dollárba kerül.

Ha a kormány új helikopterek vásárlása mellett dönt, az olasz Finmeccanica csoport tulajdonában lévő AugustaWestland ajánlata lehet a befutó, mert húsz, teljesen új, korszerű AW139-es katonai helikoptert értékesítenének Magyarországnak a használt amerikai forgószárnyasok áráért. Az olaszok ráadásul hajlanak a fizetési moratóriumra is, vagyis helikoptereikért évekig egy fillért sem kellene fizetni.

A Honvédelmi Minisztérium elismerte, hogy az elmúlt időszakban napirendre került a honvédség forgószárnyas képességének jövőbeni megújítása.

További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Forrás: Magyar Nemzet

AW139 katari színekben

Magyar felségjellel is láthatjuk majd? | Fotó: AgustaWestland ,

72 hozzászólás “Olasz helikoptereket vehet a honvédség”

  1. Első gondolatom: Nahátb+, azt hittem helikoptert akarunk venni…
    Második gondolatom: Lévén akkor kakiban vagyunk forgószárnyas ügyben, hogy lassan mindegy mi csak legyen valami. Pláne, ha nekünk kedvező pénzügyi feltételek is előkerülnek. Ámbár arra azért kiváncsi vagyok, hogy mi lenne a kopáterek mellé? Alkatrész, karbantartás, csúzlik, stb…

  2. Szerintem ezt a témát még egy 5 évig MI generálozással még mindig lehetne húzni! Inkább az an-26 cseréjére kéne gyűjteni, vagy egy olasz fegyvercsomagot összeállíttatni így talán kedvezőbb árat lehetne kicsikarni (c-27 + aw-149)!

    Az aw 139/149 tudtommal főleg a pratt & whitney pt6 hajtóművet használja, ami egy kiforrott és ha minden igaz olcsón üzemeltethető típus!

  3. Valaki nem tudja, hogy mennyibe kerül az államnak illetve a minisztériumnak az afganisztáni ‘kirándulás’? Kérdezem azért mert ha ’14 környékén hazajövünk a felszabaduló pénzből lehetne venni akár jobb képességű heliket esetleg valami mást is.

  4. @Chris

    A kivonulás után is jelentős anyagi hozzájárulást kell folyósítanunk 3 éven át az Afgán biztonsági erőknek. Az elkövetkező években biztos, hogy nem fog meghatározó mértékben csökkenni a missziókra szánt keret.

  5. @shornet24

    Szerinted mégis miből generáloznánk Minyókat? Egy szem csóringer, bevethető 24-esünk van. Olyan csóró a Honvédség, hogy leírni sem lehet. Ezt már párszor kitárgyaltuk itt.

    Ezért a konstrukcióért évekig nem kell fizetnünk, jelenleg ez itt a legfontosabb tényező.

  6. Valószínűleg addigra emelkedik a HM költségvetése, ne feledjük, hogy az idei költségvetésben jelentős zárolások voltak. Valamint éppen a Gripen programból fentmaradt összeg és az előirányzott költségvetés emelés adhat mozgásteret a beszerzések finanszírozására.

    Másik lehetőség ami a korábbi UH-1 beszerzésnél is felmerült, hogy a központi költségvetésből kerül finanszírozásra.

  7. hm jobb mint a semmi!
    ÉN is egy nagyobbacska fegyver csomagban látom az esélyt!
    + az olaszok tepernek mert pl az Aw 149 ból még egyet se adtak el…
    amúgy az AW139 2 × Pratt & Whitney Canada PT6C-67C használ kb 1500 lóvas
    a aw 149 meg General Electric CT7-2E1 2000lóvas.
    és szintén kiforrott egy motor.

    de ha már lassan el indul egy tender vagy verseny …
    akkor még AgustaWestland AW101 belevenném.
    ára ugyan annyi igaz ez 3 motoros így nagyobb a költsége ,de lenne egy nehéz szállítónk is.

  8. Megjegyzem, hogy korábban Zord blogjának kommentjei között olvastam, hogy a típus nem is olyan rég járt nálunk és tett néhány iskolakört is a bázis felett. Azt pedig szintén Zordtól tudjuk, hogy az AW emberei is tettek látogatást a megfelelő embereknél.

  9. Visszakanyarodva gigabiga Gripenes jelzőjéhez, pozitív dolog lehet a jövő szempontjából a részletfizetési konstrukció, mivel így a HM kötelezve lenne a gépek megfelelő üzemeltetésére és talán nem jutnának idő előtt a Migek sorsára.

  10. A C-27-eseknél lehet, hogy le kellene csapni az amerikaiaktól nemsokára kivonandó, szinte vadiúj Spartanokra. Mondjuk az érdekes kérdés lenne, hogy ha nem tartanánk igényt a használt a helikre, mennyire állnának hozzánk barátságosan C-27 fronton.

  11. @forest

    Igen, az is lehet, hogy a túl szép ahhoz, hogy igaz legyen kategória.
    De annyiban azért különbözik a kettő, hogy a C-27-esek kész konfigurációban vannak, sokat nem repültek, tehát nem kellene rajtuk változtatni, javításra sem szorulnának, nincsenek konzerválva(azt hiszem), tehát lenne egy fix áruk, ami elvileg a „használtság” miatt mindenképpen kissebb kellene, hogy legyen, mint a gyári újaknak. Aztán persze ki tudja.:)

  12. Amit most a gripinél spórolnak az elmegy máshová!
    Eddig se volt túl nagy a HM költségvetése, de az elmúlt 10 év talán legalacsonyabb költségvetése az idei és 2015-ig nem is fogják növelni.
    spórolnak mindenen és próbálnak vegetálni. Szóval pénz az nincs és nem is lesz. Max kötnek egy szerződést, és a fizetés dolgot átlőcsölik a kövi kormányra, és majd mutogatnak egymásra.
    Miért érzem úgy, hogy megint olyan döntést fognak hozni ahol pont a hozzáértő szakképzett embereket nem fogják megkérdezni a beszerzésről és politikai, gazdasági döntés fog születni és utólag fognak szívni az üzemeltetéssel.

  13. Az olaszokkal mindig is volt kapcsolatunk, ami a repülést illeti, érdemes lenne felújítani ezt a contactot. Látni kellene az egészet – amiből semmi nem lesz – hogy mi is van a csomagban. Szervizelés szempontjából olaszhon nincs messze, még kocsival sem. Össze kell hasonlítani a két ajánlatot, ami kedvezőbb anyagilag, hosszútávon, háttérben azt kell választani, ilyen egyszerű…
    Tényleg égető az AN-26-sok cseréje vagy valamilyen szintű felújítása is, de elsődleges a helikopter flottával törődni. Természeti katasztrófáknál elsődleges a heli, s ezekre sajnos számítani kell: Kolontár, árvíz, erdőtűz, ezeknél elsődleges a heli, mint egy szállító! Már bocsánat de ez így van…
    Több szempontból jó lenne az „olasz-vonal”, kontinensen belül marad a pénz, félig-meddig a „szomszédba” kellene menni ha gond, van a nem világ másik végére – bár ez relatív. Az Unió is örülne, mert tagállamba kerülne a pénz, gesztus értéke is lenne mert a már jelzett olasz-magyar repülő barátság is felelevenedve, vagy megerősödne. S ki tudja lehet még valami ipari vonzata is lenne a dolognak…Mi mennénk oda gyakorolni, ők jönnének ide. Ha már ez van akkor összehangolhatnánk a szállítókat és a vadászokat is.
    Ez szép is jó lenne, de ott vannak a mocskos anyagiak. Közel harminc használt, de bevált gép egy rakat alkatrésszel vagy egy 20 zsír új, ki tudja hogy mivel is – jelenleg egy kedvező ajánlatnak tűnő fizetési koncepcióval – a teljes csomagban? Hosszú távra kell tervezni, amik jobban megfelel. Meglátjuk mi lesz, minden esetre pozitív hogy két ajánlat közül is választhatunk…

  14. Régóta vártunk már valami hírre erre a témában. :)
    Annak szerintem mindannyian örülünk, hogy az UH-1 valószínűleg kiesett a versenyből. A szöveg nekem több beadott pályázatot sugall, kiemelve az AW139-et, mint a legjobb ajánlatot. Több helyen olvastam, hogy 10-15 millió dollár a darabára ennek a gépnek, szóval valósak lehetnek a számok. Csak kicsit mintha „túl szép, hogy igaz legyen” beütése van a dolognak. Ha ilyen ajánlatot tesz valaki, akkor ott biztos, hogy versenyhelyzet van, szóval az S70i bent van a pakliban, netán az NH90 is. Hát én nagyon izgulok, és remélem most tényleg jó döntés születik.

  15. Én is reménykedem abban, hogy 20 év után először sikerül normális döntést hozni a honvédséggel kapcsolatban. Az UH1 pályázat úgy rossz ahogy van. De ez az olasz ajánlat szerintem jó. (Bár tényleg a túl szép,hogy igaz legyen kategória). Azon se csodálkoznék ha végül a MI-17 esek felújítása mellet döntenének. Kíváncsian várom mi lesz…

  16. Jobb lenne az S-70i, de hát várható volt, hogy más típus lesz. Orbánnak olyan rossz a viszonya az amerikaiakkal, hogy még egy fűnyírót sem adnának el neki, nemhogy egy katonai helikoptert. Amit a neten olvasni lehet a típusról nem túl szívderítő: az AW-139 klasszikus polgári helikopter: teljesen civil ill. kormányzati: rendőrségi, parti őrség stb. feladatok ellátására és olyan „katonai” hatalmak vásároltak belőle, mint Bulgária 1 db, Ciprus 3 db, Trinidad és Tobago rendelt 4 db-ot stb. Akkor már inkább ennek a katonai verziója az AW-149. Ez indult a török tenderen az S-70i ellen, mondjuk ott is a Black Hawk nyert. Dehát nálunk vannak más szempontok is. Mint már fentebb is írták, ha 2014 végén kivonulunk jelentős, évi 15-20 milliárdos összeg szabadul fel, amit másra lehet költeni. Valaki írta, hogy még utánna 3 évig „rengeteget” kell fizetnünk Afganisztánnak. Ez a „rengeteg” évi 500 ezer dollár, összesen 1.5 millió 3 évre. Tehát valóban felszabadul egy nagyobb összeg amit értelmesen el lehet költeni. Ez a helikopter jobb, mintha nekiállnánk felújítani a régi orosz gépeket, nem is beszélve a 40 éves UH-1-ről. Viszont rosszabb, mint amit ennyi pénzért a piacon egy nyílt tenderen tudnánk vásárolni.

  17. Miért ne lehetne felújítani!? A mi 17 nincsenek olyan rossz állapotba!
    Kb 1 milliárd forintra (>5 millió $) van kalkulálva gépenként a nagy generál!
    Illetve arról meg nem is beszélve hogy ez a típus nem a legalkalmasabb desszantolásra (vagy inkább csak natúr ejtőernyős ugratásra) ami azt is hozhatja hogy felélénkül a szállítógép használata!

    pa63: Miért ne adna el nekünk Amerika blackhawkot elvégre szövetséges NATO ország vagyunk? Oszd már meg velem hogy hol olvastad hogy fegyver embargó van elrendelve ellenünk mert Orbán a miniszerelnök?? tenem :D

  18. shornet24 Ne ilyen sarkosan. Nincs ellenünk fegyverembargó, de emlékszel amikor arról volt szó, hogy használt amerikai UH-1-t vehetünk? Több cikk is volt róla, hogy minket nyilván egy felszerelt, potens helikopter érdekelt volna. És mi volt az amerikai válasz? Lényegében semmilyen modern technikai felszerelést nem engedélyeztek. Egy szövetségesnek….Neked nem volt furcsa? Egyébként én is sokkal jobban örülnék a Black Hawk-nak.

  19. Az is sarkos hogy az Orbán miatt ne adnának el nekünk s-70t! Az inkább a balliberális lejárató médiának köszönhető miszerint nállunk diktatúra van! finito ………..

    Amiről te írsz az inkább geciség, különben egyet értek veled !

  20. Én mondjuk azért felújítanék pár minyót is. Nem egy feladatott el tudok képzelni ahol jól jön a nagy kapacitása. Bár tény, hogy nem minden művelethez kell egy akkora heli mint a MI-17. Szerintem ha lehetne akkor a kettőt párhuzamosan kéne üzemeltetni. Venni 7-8 ilyet, és megtartani 4-5 MI17-et. A maradék MI17-et meg akkor felújítani ha a most felújított 4-5 már kirepülte az idejét. Így 10 helyet 10+10 évig is lehetne MI17-esünk, és könnyű helink is lenne mellette.

  21. Szia fip7 !

    A honv. vezetés elképzelése szerint marad a Mi-24,Mi-17 +jön egy új „könnyű” típus.
    A Mi-24 felújítása nagyon időszerű, mivel az utolsó lövészeten az egyetlen bevethető Mi-24P(336-os) már csa Sz-8 nem irányított rakétákat használt, ugyanis a STURM (AT-6) üzemideje lejárt…

  22. tankman

    „A honv. vezetés elképzelése szerint marad a Mi-24,Mi-17 +jön egy új “könnyű” típus.”

    Örülök, hogy ők is így látják. Tényleg így van értelme a dolognak. Meg ugye számolgatjuk itt a pénzeket, de alapvetően nem egy összegben kell sehol sem fizetni. 2-3 költségvetési évre is be lehet osztani a kiadásokat. Igazából az új helik mellet az AN26-osakkal is csinálni kéne majd valamit, meg nem ártana némi felszerelés frissítés a katonáknak sem. Kevlársisak, jobb csizma, lövedék álló mellény, és egy új karabély is időszerű lenne már. De lehetne még sorolni az új aknavetőket, tandem robbanófejes RPG-ket, vagy netán irányított tüzérségi lövedékeket is. A tankokról és lövészpáncélosokról nem is beszélve. Lenni mit csinálni, de szerintem évi 20-30 milliárd FT plusz forrással nem lehetetlen a dolog egy 6-8 év alatt.

  23. Mi-24, Mi-17, AW-139 nagyon erős trió lehetne, de felmerül a kérdés, hogy elbírja-e a költségvetés a párhuzamos üzemeltetés jelentette plusz költségeket.

    Úgy gondolom, hogy arról lenne szó mint ami a Gripeneknél is történt, hogy fokozatosan fogják váltani egymást a típusok. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés, hogy mi fogja váltani a Mi-24-eket?

    A másik nagy szívfájdalmam, hogy az addig rendben van, hogy Hende és Simicskó elkötelezett a Honvédelem mellett és tényleg próbálnak a szarból várat építeni. De amit már többször is felvetettünk itt, hogy nem lesznek ők örökké. Jön még egy Szekeres vagy egy magyar Darabos Norbert és szépen felmondja a szerződéseket vagy negatívan változtatja meg azokat és nézünk mint Rozi a moziban.

    Amennyiben van arra lehetőség, hogy a gépek leszállítását 2014-ig megoldani, egy esetleges harci típussal egyetemben és a fizetést hosszú távon elnyújtani akkor ezt itt és most meg kellene lépni.

  24. Még azért annyi, hogy kíváncsi lennék mit tartalmaz ez az ajánlat pontosan. Milyen felszereléssel érkeznének a gépek? Remélem néhány közülük teljes SAR konfigban érkezne, az időjárás radar stb. pedig minden példányhoz indokolt lenne.

  25. forest: „Jön még egy Szekeres vagy egy magyar Darabos Norbert és szépen felmondja a szerződéseket vagy negatívan változtatja meg azokat és nézünk mint Rozi a moziban. ”

    Ez igazán vicces akkor amikor ők rendelnek meg dolgokat amiket maaajd kell majd kifizetni.

    Mint a MYNPak. Hoppá van bennük 3000milliárd Ft, az első ebből részesedő nyugger meg majd csak 2017ben megy nyugdíjba. Költsük azt el most, aztán majd 2017től k* fog az a pénz hiányozni de az legyen majd 2017től probléma. Ha tetszik éljük fel a jövőt. Megvolt, kipipa.

  26. Hi
    Egy ismerősöm jövő hónapban megy Németországba lövészetre ,és repülni fog egy Black Hawkkal persze mint utas.
    Be van zsarolva ,hogy kötelező képeket csinálnia különben nem kap több munkát.
    Remélem fontos neki az állása :D

  27. Forest nyugalom.

    Új Szekeres nehezen jöhet. Akár milyen is a 2/3 de ki az hülye? Aki szabaddemokrata- éhező proletárok himnuszát éneklő milliárdosokra még egyszer szavazna.

    Nagy valószínűség szerint marad a Hende úr által képviselt irányzat.
    Másik esetbe jön egy Zagyva György Gyula féle honvédelmi minisztérium :)

    Végre van jövő kép és a honvédség az ország védereje.

    OFF Honvédségen belül indul majd vizsgálat, hogy hogyan kerültek katonai eszközök a készenléti rendőséghez?

  28. Közben átnyálaztam Zord blogját, az a feltűnő, hogy Zord mint bennfentes nem tudott a cikk megjelenéséről és nem is konzultáltak vele. Kérdés, hogy honnan kapta a MN az utasítást, hogy hozzák le a cikket. Mert az biztos, hogy az MN pont az a média ami belső engedély nélkül nem merne egy ilyen anyagot lehozni.

    Mi van ha valóban ez jelenleg a legjobb ajánlat és azért szellőztették meg szándékosan, hogy a többi ajánlattevőt jobb belátásra bírják (értsd jobb feltételeket harcoljanak ki).

  29. @Fade

    Jó embernek címezted a kommented mert felvilágosíthatlak, hogy az én saját és a családom MNYP kifizetése is egységesen 0 azaz nulla forint volt.

    Ezúton is köszönöm a drága Maszopnak, hogy 12 év folyamatos munkaviszony után ekkora haszonra tehettem szert! Megtiszteltetés volt!

  30. tankman: A Mi-24 felújítása nagyon időszerű, mivel az utolsó lövészeten az egyetlen bevethető Mi-24P(336-os) már csa Sz-8 nem irányított rakétákat használt, ugyanis a STURM (AT-6) üzemideje lejárt…

    Ne ugye csak szórakozol ? ezt honnan tudod van valami biztos forrás ?

  31. Könnyű helikopternek szerintem egy sokol jobban megfelelne, olcsóbb és kiforrottabb lenne mint egy zsákbamacska. Nem tartom kizártnak hogy olcsóbban is üzemeltethetőbb! Illetve elég sok konfigurációban létezik! Csak a lengyeleknek nincs annyi kenőpénzük! :)

    Gripen felajánlás: Itt volt az ideje! Hozzáteszem van esze ennek Viktornak mert mire mi jönnénk addigra már úgy lehet nekik is lesz flottájuk! A gesztus megvolt de nem került semmibe! :D:D:D:D

  32. Bulgáriában nem a légierő hanem a határőrség használja a típust. Egyszer találkoztam a géppel, a csörlő meg az orr alatti szenzorgömb tűnt fel, de nem néztem meg alaposabban…
    Sok mindenre jó lehet, de a Minyót, Mihut nehéz pótolni, más kategória – ránézésre inkább kiegészíteni tudná a „flottát”.

  33. Nekem semmi bajom az AW-139-el csak remélem nem nevetségesen keveset vesznek belöle. Elhiszem hogy a Gripen se olcsó de most 14 db helyett igazán lehetett volna már inkább 20 . A Hind-ek szerintem is maradjanak csak még. (pl Superhind Mk.V formában , de lehet beleér a kezem a bilibe xD )