Az Orosz Belügyminisztérium bejelentette, hogy április 27-én, helyi idő szerint 17 óra 45 perckor halálos balesetet szenvedett Anatolij Vjacseszlavovics Lebegy gárda alezredes.
Az Oroszország Hőse érdemrenddel is kitüntetett 48 éves tiszt a bogorodszki autópályán motorozott Kawasakijával, amikor elvesztette az uralmát motorkerékpárja felett, az útpadkának csapódott és belehalt sérüléseibe.

Poti kikőtőjében, Grúziában (bal oldalt) az orosz-grúz háború idején | Forrás: Observationsplatsen ,
Lebegy született katona volt: 1963-ban született Észtországban, 1981-ben lépett be a Szovjet Fegyveres erők kötelékébe, ahol a Légideszant Hadosztályban szolgált ejtőernyősként. 1986-ban repülőmérnökként végzett a Lomonosov Katonai Akadémián, utána a Szovjetunió több pontján is megfordult. 1994-ben leszerelt és Szerbiába utazott, majd ’99-ben Dagesztánba. Még ebben az évben szerződéses katonaként belépett az Orosz Hadseregbe, hogy Csecsenföldre mehessen, ahol 2007-ig többször is járt. 2003-ban aknára lépett és elvesztette egyik lábát, de ennek ellenére lábadozása után visszatért az aktív szolgálatba immáron egy művégtaggal. 2008-ban a grúz háborúban is részt vett, ahol többek között felderítést végzett, valamint ellenséges felderítő csapatokat üldözött. Halálakor a 45. Gárda Önálló Különleges Rendeltetésű Ezred állományának tagja volt. Az állam több kitüntetéssel is jutalmazta tevékenységét: megkapta többek között az Oroszország Hőse kitüntetést, a Szent György Érdemrendet, a Bátorság Érdemrendet és a Vörös Csillag Érdemrendet is háromszor.
Életútját részletesebben a Combat Gear Blogon olvashatjátok.
Szerző: GrGLy
—–
Jelen írás a HTKA Lapcsoport által szervezett Hír- és Cikkíró versenyre érkezett és megfelelőnek ítéltetett a publikációra. Amennyiben Te is szeretnél indulni a nyereményekért vagy csak szeretnéd megmutatni a világnak eddig rejtegetett írói vénád, akkor ne habozz, jelentkezz gyorsan! Részleteket ide kattintva olvashatsz!