|

Amerikai repülőgép-hordozó hadgyakorlat közepette – magyar szemmel

Szuperhordozók – olvasóink minden bizonnyal egyetértenek abban, hogy cseppet sincs irigylésre méltó helyzetben az a haderő, aki ellen akár csak egy is felvonul. A Nimitz-osztályú, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozókra az úgymond földi halandóknak nem igen van lehetősége feljutni – és ez így van jól. (Most tekintsünk el a speciális esetet jelentő Tiger Cruise és Family Day Cruisel lehetőségektől.) Ugyanakkor ha a U.S. Navy érdekében áll, akkor van lehetőség a nyílt vízen tartózkodó hordozókra feljutni – ez természetesen zömmel PR vonatkozást jelent. (Gondoljunk például a PBS által készített “Carrier” nevezetű 10 részes, magyarul is adott dokumentumfilmre. – Megtekinthető a PBS YouTube csatornáján, erre tessék.)

Egyik olvasónknak a carrierbuilders.net oldalt üzemeltető Pócza “neu” Zoltánnak 4-5 évnyi célirányos, puhatolózás után abban a szerencsében volt része, hogy a COMPTUEX ’09 hadgyakorlat ideje alatt a USS Dwight D. Eisenhower (CVN-69) fedélzetén fotósként tehetett látogatást.

Zoltánnal a spottr.hu fotós magazin számára Polczer Roland készített interjút – a 2010 januárjában publikált anyagot a téma iránt komolyabban érdeklődő olvasóink lehet már olvasták, azonban úgy véljük olvasóink között minden bizonnyal akadnak szép számban olyanok, aki még nem futottak össze ezen, kulisszatitkokat is felvonultató interjúval. Amit Zoltán közelmúltbeli felajánlásának és a spottr.hu magazin jóváhagyásának köszönhetően nálunk is olvasható. Köszönjük nekik!

Nos de ennyi bevezető után következzék az interjú és az abban mellékelt fotók!

—–

EA-6B Prowler a gőzölgő katapultnál, még felhajtott szárnyvégekkel

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Hogy kerültél az USS Dwight D Eisenhower repülőgép hordozóra?

Ez egy elég hosszú történet. 1978-ban forgattak egy filmet Végső Visszaszámlálás címmel. Ez az akkor még vadonatújnak számító Nimitz repülőgép hordozóról szól, amely időviharba keveredik és visszautazik 1941 december elejére. Éppen pár nappal azelőttre érkezik, mielőtt a Japán haditengerészet megtámadta Pearl Harbort. Az egész film arra épül, hogy egy ekkora tűzerővel rendelkező fegyver-rendszer mit tudott volna tenni azért, hogy megakadályozza a támadást. Persze a támadás előtt megint jön az idővihar és visszajönnek a jelenbe. Nem egy kiemelkedő filmtörténeti alkotás, bár nem is ez volt a célja, hanem a hidegháborús propaganda.

Fotó: Pócza Zoltán ,

Ezt azzal próbálták elérni, hogy nagyon alaposan megmutogatják az életet és a technikát a hordozón, ami majd minden bizonnyal megrettenti a Szovjetuniót, mely ekkor még nem rendelkezett semmilyen hasonló rendszerrel. A propaganda annyira jól sikerült egyébként, hogy a filmet nem is vetítették Kelet-Európában nagyjából a Szovjetunió széteséséig. Amiért mégis megemlítem most az az, hogy ez az a film, ami a legtöbb hozzám hasonló őrültet elindította az ámokfutás útján a mai napig egyedülállóan jó légi felvételeivel. Ekkor én ugyan kb. 15 éves voltam egy Varsói Szerződéses országban, de úgy döntöttem – nagy naivan – hogy én bizony ezt élőben is szeretném látni. Ennek immáron 17 éve, de ez a gondolat mindvégig ott pattogott a fejemben. Aztán jónéhány évvel ezelőtt elkezdtem ismeretségekre szert tenni és elkezdtem kiépíteni az ehhez szükséges kapcsolati rendszert. Ebben sokat segített, hogy üzemeltetek egy repülőgép hordozókkal és haditengerészeti repüléssel kapcsolatos weboldalt, a carrierbuilders.net-et, és hogy alapítója vagyok egy olyan kis csapatnak, akik egyedi grafikákat készítenek főként aktív haditengerészeti századoknak. Ekkor kezdett el a naiv cél egy reális céllá válni, bár még hosszú volt az út.

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Mennyi szervezés áll a látogatás mögött?

Kb. 4-5 év telt el azzal, hogy célirányosan kerestem erre a kapcsolatokat. Az ember azt gondolná, hogy ha megvannak a jó haditengerészeti kapcsolatok azokhoz a századokhoz, akik egy hordozón szolgálnak akkor onnan sima ügy. Azt is gondoltam, hogy azok a kapcsolatok, akiknek ez már sikerült meg tudják és hajlandóak is megmutatni az ajtókat, amiket ki kell nyitni ehhez, de tévedtem. Nekem kellett megtalálnom az utat, teljesen egyedül, ami nem igazán hatékony, de hát ez van. Aztán tavaly, körülbelül július magasságában sikerült először közel kerülni a tűzhöz és – egy kis hátszéllel és néhány ajánlással – kapcsolatba lépni az Atlanti Flotta Parancsnokságával. Ez volt az első olyan pont, ahol döntéshozóval tudtam beszélni, ráadásul egy olyannal, akivel van egy közös barátunk, egy jónevű amerikai repülős író és fotós személyében. Nem mellesleg a képek az ő egyik készülő könyvéhez készültek. Innentől elkezdtek pörögni az események, bár azt nem mondanám, hogy simán ment. Először úgy nézett ki, hogy két lehetőség közül is tudok majd választani, de miközben közel két hónapig semmit nem hallottam felőlük, ez a szám egyre csökkent. Végül is az egy sem rossz, de halványulni látszottak az esélyek miután megint megszűnt a kommunikáció kb. 40 email váltás után. Már kezdtem megijedni, hogy talán túl messzire mentem azzal, hogy szerettem volna, ha a teljes légi ezred a hajón lenne, és mindezt természetesen nem a kikötőben, hanem a repülőgép-hordozók természetes élőhelyén, az óceánon szeretném abszolválni…most így utólag ez tényleg lehet, hogy meredek volt, de végül is megkaptam, amit akartam. Aztán novemberben 5-én éjjel beesett egy email, hogy pakoljak, mert 9-én a Jacksonville-i Haditengerészeti légitámaszponton kell jelentkeznem, és másnap reggel berepülünk az Eisenhowerre, ami ekkor kb. 70 tengeri mérföldre szelte a hullámokat az Atlanti-óceánon.

E-2 Hawkeye emelkedik el a CVN-69 fedélzetéről

Fotó: Pócza Zoltán ,

Egyrészről nagyon örültem neki, másrészről aggódtam, hogy vajon le tudom-e szervezni az utat ilyen rövid idő alatt, meg tudom-e oldani a szabadságot és a helyettesítést a munkában és, hogy találok-e megfizethető áron repülőjegyet a floridai Jacksonville-be ilyen közeli indulási dátummal és két átszállással. Hatalmas szerencsém volt, hogy találtam…

– Hogy tudtad elérni, hogy nem csak mint látogató, hanem mint fotós működhess a fedélzeten?

Hát, ez nem egyszerű…Legfőképpen azért, mert egy aktív hordozó veszélyes ipari és katonai területnek számít, ami nagyon bekorlátozza a lehetőségeket. Hiába tervezel előre, hiába tudod, hogy mit, mikor és honnan szeretnél fotózni, itt semmi sem úgy történik, ahogyan te szeretnéd. Az elmélet elég hamar elvérzik abban a pillanatban, amikor kinyílik a rámpa és kilépsz a gépből. Szigorú szabályok vannak, amiket praktikus betartani, mert a figyelmetlenség könnyen az életedbe kerülhet – amiért ugyan írásban előre vállalnod is kell a felelősséget – de azért jobb az ilyesmit elkerülni. Ennek köszönhetően vannak fix helyek és idő keretek, amikor fotózni lehet. Van egy úgynevezett DV Tour (Distinguished Visitor – Megkülönböztetett Látogató) ami egy tervezett program adott állomásokkal, ahol mindenki a tervek szerint csinál valamit, és elmondja a dobozolt válaszokat, amiket már nagyon sokszor elmondott. Ezeken a túrákon is lehetőség van fotózni, de ezek azok a fotók, amikből ezrével találhatunk szinte tökéletesen egyformákat.

Fotó: Pócza Zoltán ,

Természetesen földi halandónak ez is egy csodálatos, ritka élmény, de ha valami mást szeretnél, valamit, amiből nincs sok, vagy amit más még nem mutatott meg, akkor ezeken a kereteken túl kell lépni. És innen kezd el érdekes lenni a dolog, mivel VIP ide vagy oda, egy 4 milliárd dollárt érő, két atomreaktorral ellátott hadihajón, amin egy akkora repülő ezred működik mint a teljes Magyar Légierő ötszöröse nincsen szabad mászkálás. Különösen nem egy olyan összetett hadgyakorlaton, mint a Comptuex, amiben az egész csapásmérő kötelék részt vesz, és akár a szabotázst is szimulálhatják – ergo potenciális veszélyforrás vagy a személyzetnek. Általában egy DV Tour nem egész két napig tart – hadműveletektől függően – ezalatt kell megvalósítani mindent, ezalatt van lehetőséged a megfelelő tisztekkel úgy összebarátkozni, a bizalmukba férkőzni, hogy megteremtsd magadnak a lehetőségeket azoknak a képeknek az elkészítésére, amiket elterveztél. Természetesen ehhez nem baj, ha ismered a témát, a hajót, a műveleti sorrendeket, mert ezt nincs időd és lehetőséged két nap alatt megtanulni, majd használni. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész, és annak ellenére, hogy nagyon sok dolguk van egy ilyen hadgyakorlat során, a lehetőségeikhez mérten mindig megpróbálják teljesíteni a kéréseidet. Az én tapasztalatom az, hogy kérni kell, bátran, mindent, ami eszedbe jut és nem szégyenlősködni. Az Amerikai Haditengerészetnek nagyon fontos a publicitás, és – ellentétben az itthoni gyakorlattal – szeretnék megmutatni, hogy mire megy az adófizetők pénze. Szeretnék megmutatni, hogy hogyan élnek, hogyan dolgoznak, hogyan szolgálják a hazájukat függetlenül attól, hogy az éppen aktuális kormánnyal és az Egyesült Államok külpolitikájával egyetértenek-e vagy sem. Ebből kifolyólag mindent megtesznek azért, hogy minél jobb képet fessél róluk otthon – vagy, hogy minél jobb fotókat készíthess.

Fotó: Pócza Zoltán ,

Mivel jómagam elég alaposan ismerem a témát, könnyen tudtam a hajón kapcsolatot teremteni, ezért több olyan képet is sikerült elkészítenem, amit nagyon kevés embernek sikerül még akkor is, ha egyébként feljutott a hajóra. Ehhez persze szükséges a Te rugalmasságod is…éjjel például riadó készültség volt, és megindultak az éjszakai hadműveletek. Ilyenkor az egész hajót hermetikusan lezárják, hogy egy esetleges találat esetén ne árassza el a belső részeket a víz és a füst. Ez azt jelenti, hogy a DV-knek bent kell maradniuk a szobájukban – mar csak azért is, mert ilyenkor a teljes személyzetnek el kell foglalnia a kijelölt harcálláspontját és nincs aki kísérgessen. Aludni nem tudsz az teljesen biztos, mert 3 méterrel a szobád felett utánégetővel indulnak a gépek és szállnak le kb. 30 másodpercenként. Én inkább azt választottam, hogy felmegyek az úgynevezett keselyű lesre (Vultures Row) meg a riadó előtt, és végignézem az éjszakai hadműveleteket onnan. A keselyű les a sziget (torony) oldalán lévő nyílt terasz, ahonnan nagyjából a teljes repülőfedélzetet be lehet látni. Éjszakai riadó készültség alatt a hajó el van sötétítve, es csak nagyon minimális fény van, ráadásul meglehetősen nagy a szél is odafent, ezért a fotózás ilyenkor nem igazán leányálom. Állványt nem vittem magammal az útra, mert egy hordozó nem az a hely ahol van helyed és időd szerelgetni, állványt állítani, úgyhogy az éjszakai képek közül nagyon kevés lett értékelhető minőségű. Próbálkoztam a Canon EF 50mm f/1.8-as obival, hátha annak jobban elég a fény, de igazából ott, akkor, meg ezzel sem nagyon tudtam 0.5sec alá menni ISO 3200-on. Kézből ez pedig így elég reménytelen. Utána visszaraktam a Canon EF 24-105mm f/4L IS-t amit meg lent beletuszkoltam a zsebembe. Ezzel a képstabi miatt a korlátnak támasztva tudtam egy-két használható képet készíteni, de a kompozíciót általában erősen befolyásolta maga a korlát, a szűk mozgásterem, az antennák és az erős szél.

Fotó: Pócza Zoltán ,

Volt néhány kép, amit úgy készítettem, hogy előre elterveztem, tudtam, hogy mikor lesz rá valószínűleg lehetőségem. De volt olyan is, amire csak ott kaptam ihletet, ott láttam meg valamit, ami megfogott. A legkülönlegesebb képeket több fotóból állítottam össze. Ezek egy része hajnalban készült, ami megint csak nem része a DV Tour-nak. Nem igazan tudtam éjszaka aludni, ezért TV-t néztem. A hajónak van pár saját mozi csatornája ahol éjjel-nappal filmeket adnak, és lehet fogni néhány “szárazföldi” adót is, bar nem sokat. Miközben kapcsolgattam egyik csatornáról a másikra megtaláltam azt a csatornát, ami folyamatosan közvetíti a repülőfedélzetet. Ez éjjel infrában ad, nappal pedig sima fekete-fehér. Olyan hajnali 5 óra lehetett, amikor elkezdtem nézni, és láttam, hogy a horizont elkezd világosodni a hajó tatja felől és, hogy senki nincs a fedélzeten! Ha tehettem volna, azonnal felmentem volna, de ez természetesen nem volt lehetséges akkor. Szerencsére 6-kor ébresztő volt, és vittek is volna reggelizni, de én inkább kértem magam mellé valakit, akivel felmehetek a fedélzetre mielőtt teljesen kivilágosodik és elkezdődik az őrület. Elvégre enni tudok még néhányszor az életem hátralévő részében…Mivel szinte meg mindenki reggelizett, így a repülőfedélzet még szürreálisan békés és csendes volt, csak itt-ott lézengett a személyzet néhány tagja. Egy Nimitz osztályú hordozón, mint amilyen az Eisenhower is, kb. 5000 ember dolgozik és él, ezért ezek olyan értékes pillanatok, amiket kár elvesztegetni holmi reggelizésre.

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Hány napot töltöttél a hordozón? Mik voltak a legnagyobb élményeid?

Nem egész két napot töltöttem a hajón. A tervekkel ellentétben majdnem 11 óra volt mire a szárazföldi támaszponton beszálltunk a COD-ba, amivel utána egy kb. 35-40 perces repülés után szálltunk le az Eisenhower-en. Másnap szerencsére késett a második COD ciklus, ezért majdnem délután 1:30-ig a hajón voltam. Ez a rövid idő igazából arra elég, hogy tapasztalatot szerezz, tanulj, hogy legközelebb már hatékonyabban tudj dolgozni. Egy ilyen látogatás nagyon intenzív és próbára teszi a figyelmedet, a fegyelmedet és a testedet is. Nehéz meghatározni, hogy mik a legnagyobb élményeim, mert az egész egy nagy kaland az elejétől a végéig, amit még most is átélek, amikor dolgozok a képekkel. Ha mégis mondanom kellene valamit, azt mondanám, hogy minden, ami nem volt része a szokásos – de ettől még lenyűgöző – DV Tour-nak az még nagyobb élmény volt. A második nap, amikor elkezdődött a repüzem, kaptam magam melle egy két méteres “Shooter-t” (egy tiszt, aki felelős a gépek indításáért) akit Bob Novotny-nak hívtak. Bob vált a legjobb cimborámmá, mert mint tiszt neki szinte mindenhová volt bejárása, ami engem érdekelt, és ami a legfontosabb, volt rádiója is, ezért tökéletesen tudtuk, hogy mikor, mi történik. Így lehetett az, hogy konkrétan a gőzkatapulton állva készítettem képeket az indulásra kész gépekről és hogy a katapultok között állva mindig tudtam, hogy melyikről mikor indítják a gépeket. Ezekre a területekre egyébként természetesen tilos a belépés ilyenkor, a TV-sek sem voltak velem, ez egy privát túra volt. Bob nagyon segítőkész volt, még meg is köszönte, hogy megmutattam neki, milyen jó munkája is van, mert ezt, ha nap mint nap csinálod, hamar megszokod. Cserébe néhány portrét és életképet kért a barátaival, amit szívest örömest teljesítettem. Azt hiszem, mint fotós talán ez volt a legjobb élmény a hajnali fotózás mellett.

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Fotós oldalról hogy készültél az útra? Milyen felszerelést vittél?

Mivel csak hobbiból fotózom, és azt sem olyan nagyon rég óta, nincsen olyan felszerelés a tarsolyomban, amivel általában egy ilyen “bevetésre” indulnak a profi fotósok. Ami van abból is csak egy részét terveztem, hogy elviszem, mert a fedélzeten nem tudsz több géppel és objektívekkel rohangálni – erre több fotós barátom is felhívta a figyelmemet, akik már jártak hordozón. Ha a hátamra vettem volna a felszerelésem, nem fértem volna el a folyosókon és a szűk lejárókon a hajón. Ezért válogattam, annak a tudatnak a terhe alatt, hogy tuti azt fogom itthon hagyni, ami a legjobban kellene. Egy Canon EOS-40D vázam van portré markolattal – ami a két akksi miatt nagyon jól tud jönni. Az objektívek közül a Canon EF 24-105 f/4L IS a 70-200 f/4L IS + 1.4x Extender és a kis 50mm f/1.8 kapott helyet a táskámban – eredetileg. A 70-200-at szinte alig használtam, mert “beesett” az ajtón egy EOS-1D Mark III és egy EF 300mm f/2.8L IS Bakos Gábor barátomtól, aki úgy gondolta, hogy ha már összehoztam az utat, akkor semmiképpen ne a felszerelésen múljon bármi is. Ezét a mai napig hálás vagyok neki.

Fotó: Pócza Zoltán ,

A 40D-vel talán ha 100 képet készítettem összesen, a többihez mind az ő 1D-jét használtam. Ez különösen jól jött az indításoknál, és a leszállásoknál ahol a sorozatfelvétel sebességen és az átmeneti tár méretén elég sok múlik. Ezzel a géppel és obival viszont gondban voltam, mert önmagában kitöltötte a fotós táskámat. Végül is úgy sikerült megoldani, hogy egy sporttáskát átalakítottam erre a célra. Kibeleztem Gábor fotós táskáját és a sajátomat is, majd az így felszabadult, kipárnázott elválasztókkal szekcionáltam és kitömtem a sport táskát. Így sikerült összeállítani egy közel 14kg-os felszerelést, amit nem tudtam a hátamra venni. A reptéren furcsállták is, hogy miért a 2 kilós kis hátizsákot csekkelem be amiben a ruháim, és egyéb dolgaim voltak. Ezt a böszme táskát természetesen nem tudtam a hajón cincálni, ezért elég alaposan át kellett gondolni, hogy mit, mikor és honnan lesz lehetőségem fotózni – elméletileg. Természetesen – a tanácsok ellenére – azonnal kipróbáltam, hogy milyen két géppel felmenni a repülőfedélzetre, de a gyakorlat is azt bizonyította, hogy egy váz és egy obi az, amivel lehet itt rendesen dolgozni és mozogni. A védőkupakot pedig – bármennyire is nem szeretem – lent kell hagyni, mert veszélyes a fedélzeten. Ha leesik, vagy kiesik a zsebedből bekerülhet egy gép turbinájába, vagy egy hajtómű mögött akkora lendületet kaphat ami megölhet egy embert.

– Hány kép készült? Videót is forgattál?

Kb. 8-900 kép készült, ezek nagyrészt nem képviselnek különösebb művészi értéket, mert dokumentációs céllal és műszaki referenciának készültek, továbbá első szárnypróbálgatások ebben a meglehetősen dinamikusan változó környezetben.

De van az a néhány kép, amikben koncepció is volt, és amik azokban a “heuréka” pillanatokban készültek, amikor az elképzelések találkoztak a lehetőségekkel. A legtöbb ilyen kép több fotóból lett összerakva, egy kis HDR-rel megfűszerezve, ezért is különböznek az általános képektől, amik készülni szoktak az ilyen látogatások során. Az időjárás – eltekintve az első néhány órától, amikor szakadó esőben fotóztam – nagyon kegyes volt, gyönyörű felhők rajzolódtak ki az óceán felett szinte pontosan akkor, amikor a legjobban kellettek oda. Egy érdekes dolog, amit itthon vettem csak észre, és “műfaji” sajátosságnak tűnik, az a hajó imbolygása a háborgó tengeren. Az ember ösztönösen és észrevétlenül is kompenzál, de ez befolyásolja a fotót is. Nagyon sok fotó volt, ami olyan ferde lett, hogy akar 3-4 fokot is utána kellett nyúlni. Ha eldöntöd, hogy igazítasz, akkor el kell döntened, hogy mihez képest teszed ezt. A repülőfedélzethez, vagy a tengerhez? Ha a fedélzethez, akkor a tenger lesz ferde, és az emberek. Ha a tengerhez, akkor a tenger és az emberek jól fognak állni, de minden más dőlni fog…Van pár kép, ahol ez akkora dilemma, hogy a mai napig nem tudtam eldönteni mihez is igazítsak. Ilyesmivel meg nem találkoztam ezelőtt, úgyhogy ez egy érdekes kérdés…Szerencsére viszonylag békés volt a tenger az idő nagyobb részében. Videót nem forgattam, az egy gép egy obi módszer nem is tette volna lehetővé. Pontosabban van valamennyi, amit a kis kompakt, zsebrevágható Olympus-ommal készítettem, mert ez mindig nálam volt végveszély esetére. Szerencsére velem együtt érkezett egy Jacksonville-i híradós stáb is, akik a szokásos DV Tour-t csinálták és az ő anyaguk elérhető interneten. Ezt jó érzés bármikor visszanézni.

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Távozás előtt átnézték a memóriakártyád?

Nem, nem nézték át. Igazából nem is lenne értelme. Azért mehet fel média a hajóra, hogy megmutassa a világnak, hogy mi folyik ott. A hajó és a gépek az adófizetők pénzéből épültek, a személyzet és pilóták az adófizetők pénzéből vannak kiképezve, az üzemanyag is ebből van, és ezt szeretnek mindenki számára nyilvánvalóvá tenni. Mint említettem, a PR nagyon fontos a haditengerészetnek. Olyasmit nem tudsz fotózni úgysem, amit nem akarnak megmutatni. Egy ilyen hordozóról és a gépekről, fegyver rendszerekről a legtöbb információ, amit fotózással meg lehetne szerezni amúgy is nyilvánosan elérhető. Ami meg tényleg titkos, oda nem mehetsz be. Két ilyen hely volt a hajón. A harcvezetési központ a hajó szívében, a repülőfedélzet alatt és az atomreaktorok. Ez utóbbi annyira nem nyilvános, hogy volt olyan reaktormérnök a hajón, aki még nem járt a reaktoroknál, pedig azokkal dolgozik.

Fotó: Pócza Zoltán ,

– Melyiket durvább élőben látni, ahogy kilövik a gépet vagy ahogy elkapják?

Látni mindkettőt elég impresszív, főleg ennyire közelről, de átélni a felszállás a legdurvább. A gőzkatapult 3 másodperc alatt gyorsítja a gépet 0-rol kb. 270km/h sebességre, ami nem igazán hasonlítható semmi máshoz. Én egy C-2 Greyhound-dal érkeztem, és ezzel is távoztam. Ezt a gépet COD-nak nevezik ami a “Carrier Onboard Delivery” rövidítése. Teher és személyszállításra használják, ilyenkor hármas ciklusokban, naponta kétszer. Az érdekessége az, hogy bent ülsz a csomagtérben, ahol nincs ablak és menetiránynak háttal vagy beszíjazva az ülésbe. Ebben a helyzetben kilövésnél a belső szerveid a hasfaladhoz tódulnak, és ha nem lenne rajtad a védőszemüveg, lehet, hogy kiesne a szemed is. Ezt megörökítettem a kis gépemmel videón is, általában ez szokott a baráti “vetítések” fénypontja lenni…

Fotó: Pócza Zoltán ,

– További tervek a témában?

Szeretném megcsinálni ugyanezt, de harci géppel, továbbá a hajót magát is fotózni levegőből. Sajnos ez további nehézségekkel jár, mert ahhoz, hogy harci géppel repülhess különböző kvalifikációkat kell megcsinálni, többek között egy túlélési tréninget amikor azt szimulálják, hogy lezuhansz a tengerbe, ki kell jutnod a kabinból önerőből a víz alatt, teljes sötétségben, hullámzó tengerben, szakadó esőben. Ez négy évig érvényes, utána újra meg kell csinálni. Ez a tréning nyilván nem olcsó, ezért elég jó indok kell ahhoz, hogy miért tegyék ezt meg neked. Egyelőre, most így hirtelen nem tudok olyan okot találni, amiért a haditengerészetnek ez fontos lenne, de ahogy ezt az utat is megoldottam, előbb-utóbb majd megoldom azt is valahogy…

Fotó: Pócza Zoltán ,

—–
Forrás: spottr.hu
Fotók: Pócza Zoltán

61 hozzászólás “Amerikai repülőgép-hordozó hadgyakorlat közepette – magyar szemmel”

  1. Hű, ez eléggé “Living the Dream” jellegű látogatás lehetett. Nagyon szeretem az ilyen történeteket, amikor egy embernek van egy nagy vágya, és komoly összpontosítással valóra váltja.

    Az ihlető filmet pont most néztem meg pár napja, tényleg elég jól néz ki, bár az “időkapu” mai szemmel már kicsit gagyi. Nem semmi jelenet lett volna, ha ráeresztik a 78-ban használt teljes állományt a II.vh-s Japán flottára. El is gondolkoztam rajta, hogy mi lenne az eredmény, főleg, hogy a Nimitz kísérőhajók nélkül ment át a kapun. Arra jutottam, hogy ha győzik lőszerrel, akkor valószínűleg meg tudták volna verni őket, ha a Japán hordozókat az első csapás keretében kilövik. A többiek hiába képviselnek jelentős csöves tűzerőt, gyorsabb náluk a Nimitz, szóval amíg üldözik, nyugodtan szétkaphatják őket a gépek a magasból. De ha a Zero-k tömkelege valahogy túl közel kerül a torpedókkal, akkor vége is lehetne a dalnak hamar, szóval azelőtt kéne lecsapni, hogy felszállna a derékhaduk. Ez megvalósítható, a modernebb gépek sokkal nagyobb sebessége és hatótávja miatt.

  2. Egy korabeli csatahajót vagy cirkálót nemigen jukaszt ki egy harpoon. Esetleg a torpedók azok amik esélyesek csatahajó ellen! A kisérőket és a hordozókat persze legyalulják a repülőgépek!
    Amúgy gratula a cikkhez és az úthoz!

  3. Egy korabeli csatahajót vagy cirkálót nemigen jukaszt ki egy harpoon. Esetleg a torpedók azok amik esélyesek csatahajó ellen!

    A 2000 fontos PEN GBU-24 és GBU-31 úgy menne át a páncélon, mint kés a vajon. Az iraki bunkereket erőlködés nélkül kibelezték.

    Ezen kívül az se feledjétek, hogy a japcsi hajók egy része is all or nothing pácnélzató volt meg simán vékonyabb volt ottan a páncélfedélzet. A sima, nem pct. bombák is pillanatok alatt leszakították volna a hajó orrát. +20 csomónál a hajó menetből süllyedt volna el…

  4. http://www.maritimequest.com/warship_directory/france/battleships/jean_bart/03_jean_bart.jpg

    Egyetlen szutyok 406 mm-es gránát okozta ezt. Volt benne talán 40 kg robbanóanyag. Mindenkinek a fantáziájáa bízom, hogy két darab 2000 fontos bomba mit művelt volna. Szerintem instant game over. A Tirpitz oldalát igaz, hogy egy nagyobb (Tallyboy) bomba találta el, de gyakorlatilag az is kinyírta, pedig a hajó közepén találta el. (Emlékeim szerint.) Azóta a robbanóanyagok is erősebbek lettek. Ha meg kettőt küldesz ugyanonda, akkor már ottan is vagyunk.

  5. Ahogy olvasgattam korábban a hadihajókról itt-ott az jött le általános tanulságként, hogy a modern hajókon pont azért nincsen vastagabb páncélzat, mert ha egy korszerű rakéta, bomba, vagy torpedó jó helyre betalál, akkor így is úgy is kampec. Emiatt inkább a megelőző védelmi rendszerek, CIWS, rakéták töltik ki a vastag páncél helyett felszabaduló súlykeretet, no meg a támadó rendszerek, mert aki előbb csap oda, az nagyobb eséllyel megy haza az ütközetből.

    Egyébként ha már filmek, láttátok a Battleshipet? Látványos hollywoodi mészárlás az egész, minimál történettel, de a CGI-s srácok nagyon odatették magukat, és baromi jól néz ki. Elég rendesen szerepeltetik benne az Arleigh Burke-ök képességeit, és a jó öreg USS Missouri is játszik benne önmagát alakítva egy címszerep erejéig.

  6. ” Battleship ” Hát nem tudom mi benn a jó. Azt gondolom elemi gondolkodású képességű és elemző műszaki ember ne nézze meg, mert egy teljesen logikátlan mesefilm gyerekeknek. Mondom ezt az után hogy a beharangozó videó után alig vártam hogy megnézzem. Sajnos nem a látvánnyal van a baj, hanem minden mással. Sajnos Hollywood továbbra is komoly válságban van. Ilyen látványos filmek mellet elsikkadnak olyan jó filmek amik nagyobb nyilvánosságot érdemelnének mint a Cargó, és a Moon.

  7. Ez nagyon relatív, hogy mit is bír vagy bírhat ki egy csatahajó, cirkáló, vagy hordozó…
    Volt hordozó, amit csak egy Val támadott meg és mégis selejteés lett a vége – bocs de nem ugrik be a neve, de a “Fekete bárányok” közül kevesen élték túl a támadást. Pont a körletet kapta el a bomba…Mégis a Yorkton mennyit kibírt, míg a japán tengó torpedói fel nem tépték az oldalát.
    A Bismarck is meddig a felszínen volt, pedig már semmi nem volt éppen a fedélzeten. Míg a Hood egy 38 cm löveg találatától ketté tört. Igaz, ott pont a lőszeraktárt kapták telibe. Bár az ilyen esetekben fölösleges túl magyarázni a dolgokat.
    Az egyik japán cirkáló pedig azért süllyedt el, mert egy kis amcsi romboló egy sikeres torpedó lövéssel lerombantotta az orrát, a nagy tempó miatt szó szerint belefurta magát a vízbe. 1941 december 7. óta tudjuk, hogy a csatahajók ideje lejárt, a hordozók ez elsődleges csapásmérők…
    Amúgy gratulálok a szerzőnek! Érdekes és jó a cikk!

  8. comandante

    Moziba nagyon jó volt megnézni a filmet. Ha utána nézel a film háterének, talán a rendezővel készült riportba van benne hogy a haditengerészet illetékesei nagyon megszabták hogy mit lehet. Nem akarták, hogy pl Észak-Korea a filmből bár milyen valós infóhoz jusson.
    Tomahowkkal ezért lövöldöztek, harpoon helyet stb.
    ezért volt annyira vicces a légvédelmi képesség is bemutatása is.

  9. Sziasztok!

    A Battleship soha nem volt véresen komolyan vett film. Az alapötlet onnan jött, hogy pár éve a Hasbrónál (azt hiszem?) valakinek eszébe jutott, hogy milyen lenne a torpedó társasjátékból filmet csinálni. Na, ennek a végeredménye a Battleship:) Szerintem a film legnagyobb képsora, amikor a hatalmas kijelzőn, rácshálón tényleg torpedóznak az idegenekkel. Óriási volt:))

  10. De meg van ám:
    “Enyém a bosszú!”
    Nem volt rossz a második rész, de személyszerint az első sokkal jobb volt, a harmadik meg egy kicsikét erőltett volt. Viszont elég megrázó, amikor Sea Hawkok és Hornet gépek mellett emberek süllyednek el…

  11. @Chimera

    Ez max a páncélövnél igaz. A hajó orr részén még a megerősítés után sem volt a páncél 200 mm-nél vastagabb. Az AGM-65 körberöhögi ezt a páncélvastagságot. Az M1 ’80-as évek beli kumulatív lövedéke valami 1300 mm-nyi egyenértékű acélt éget át. Persze ettől nem süllyed el egy ekkora hajó, de akkor is simán átüti.

    Az páncélöv max. vastagsága talán fél méter. Ezen elvben simán átmennek a 2000 fontos bombák, de a GBU-28 aztán végképp.

  12. Chimera:

    A csatahajók azért kellettek, mert hagyományos tűztámogatást tudtak adni. A most készülő Zumwalt osztályú rombolók is pont emiatt lesznek felszerelve két nagy ágyúval. Egyszerűen ez egy képesség, amit hasznosnak lát a haditengerészet.

  13. Eddig csak bombákról beszéltünk és orosz rakétárkól. De azárt nem felejtsük el, hogy az Excot is halálos veszélyt jelent a hajókra nézve – ha rendesen működik. S ott van még a német Kormoran is, amit eleve úgy terveztek, hogy átüsse a hajó oldalát és belül okozzon pusztítást.

  14. A csatahajókkal az volt a gond, hogy a fedélzetet viszonylag vékony páncélzattal tudták csak ellátni. Ebbe bukott bele pl a Hood is, igaz, az még vékonyabb fedélzetpáncéllal ellátott csatacirkáló volt. De a Tirpitz vesztét is ez okozta, pedig az vérbeli csatahajó volt. Ha egy gránát, vagy légibomba átütötte, kész volt a baj. A Hood egyik hátsó lövegtornyát a lőszerraktár robbanása tokkal vonóval fellőtte az égbe, a gerinc kettétört, a hajó pár perc alatt elsüllyedt.

  15. @beta

    Akkor a Zumwalt elég érdekes egy koncepció. Vagy egy stealth hajótest, ami azonmód elárulja magát, ha tüzet nyit, mert a gránát nem lopakodik és van ballisztikai radar is. Ezen felül a tűztámogatás = parttól való látótáv.

    Nem értem a koncepciót.

    @arbalest

    A Tirpitz nem stimmel a példában. A kor legnagyobb hagyományos pct. bombái közül soha egy sem ütötte át a páncélövet. 750 kg-os bomba is eltalálta és az sem ment át. A Tallyboy meg minden volt, csak nem hagyományos bomba…

    A Hood kapcsán mai napig nem tisztázott, hogy mi is történt, csak a Ludovic Kennedy könyvében ismételt szotorit szajkózzák, ami picit sántít.

  16. Sir Kennedy könyve nem rossz. Az egyik legjobb anyag a maga nemében. Olyan mint Walter Lord könyve a Titanic pusztulásáról.
    Az a gond, hogy már késő van és holnap dolgozni kell menni, de aki ráér nézze meg, mindössze 45 perc:
    http://www.youtube.com/watch?v=Ozp0tmbwf7k
    Itt is azt mutatja, hogy ketté tört, s a három túlélő közül az egyik nyilatkozik is. Szóval elég nehéz egy ott lévő szavával vitába szállni. Hagyományos bombák lepattantak a Tirpitz vasta bőréről, ha nem így lett volna, akkor minek kellettek a Tallboyokkal megpakolt Lancasterek? Már az elős támadás leírta az Bismarck testvér hajóját, de azért mág átvonatatták egy másik fjordba, ahol fenékre ültetett erődként akarták használni, csak hát a dagály lesodorta a padozatról és miután a Tallboyok elintézték felborult.
    Egy biztos, ha bármelyik hajó lőszerraktára találatott kap, akkor roló és kész vége a dalnak.

  17. Én nem a páncélozásra gondoltam. Az első logikai hiba hogy az ide ránduló idegenek akik a világ végéről ideugranak helyből lefejelik a műholdat és menten meg is megsemmisül az egyik egységük. Utána a maradék egyből becsapódik az óceánba mint a meteor aztán semmi bajuk. Érdekes hogy a rombolókat álló helyükben szarrá lövik, miközben az ellenség teljesen golyóállónak bizonyul. A végén a 50000 tonnás csatahajó balett mozdulatokkal kisiklik a támadás elől teljes sebességgel 1 darab horgonylánc segítségével, helyből 90 fokos fordulatot csinálva. A sakktábla harc is röhejes. Miután minden ellenséget vitézül megsemmisítenek, jön két akármi és keresztül kasul rohangálva széttiporja az egész hajót. Az idegenek van a hol mindent látnak, van ahol vakok, van ahol golyóállók van ahol buták mind a segg. Az idegenek ezzel a technikával csak 100 méterre tudnak lőni azt is csak pontatlanul. Nem ismerik a kézifegyvert!!!!??? Legfejtebb a kardot vagy a bunkófélét. A vízen csak ugrálva tudnak közlekedni és csak a víz felett! Minden ellenséges hajónak saját pajzsa van ami hősünk esetében soha nem működik. Nem veszik észre a bóják jeleit és nem látják a hajót a nyílt vízen a nagy technikájukkal. A rombolópuska a leghatásosabb hajó elleni fegyver. Az idegenek állatában magányosan bandukolnak és harcolnak, és általában lajhár tempóban. És így tovább.

  18. Ha az oroszok csináltak volna egy filmet a Kirovról, a Tájfunokról Pearl Harbor ellen, akkor fél év múlva kijött volna egy amerikai film is, melyben az amerikai Temporális Flotta sz@rrá lövi a Kirov flottáját, amely kínai zászló alatt hajózik :) :) :) :)

  19. mandelbrot,

    anno a leszállásirányító tiszteknek adott gyors referenciát, hogy nem Intruderrel van dolguk. Amit persze egyébként is tudtak, de a Navy szereti többszörösen biztosítani az olyan húzós dolgokat, mint a hajófedélzeti leszállás. Mivel az A-6-ost 15 éve kivonták, nem tartották meg minden Prowleren, sőt van amire mást festettek.

    Devil

  20. @Devil 505

    Ezt a részt nem értem. A sima Intruder orrában volt radar – valszeg kettő is, “sima” és TFR – tehát nem volt ott ajánlott bandukolni, hátha éppen működött. Hordozós gépeken nem tudom, hogy ez csak biztonsági intézkedés vagy tényleg már működhet miközben a katapulton állnak.

    A Prowler orrában azér van radar, mert örökölte ezt? Navigációs célon kívül mire kellene neki? Hiszen nem alacsonytámadó szerepkörben repül már. Egy SOJ gép minek repüljön alacsonyan? Akkor hogyan védi a baráti gépeket, ha a terep és a horizont leárnyékolja? Soha nem értettem, hogy 1998-as sílift balfesetben, hogy miért repkedett alacsonyan a Prowler.

  21. Molni:

    Fordítsd meg a dolgot. A Zumwalt egy tűztámogatásra (nem csak szárazföldi cél ellen) is alkalmas romboló lesz, aminek túlélési esélyeit növeli, hogy mellesleg lopakodó. Az hogy sikeresen rá tudjanak lőni a pozíciójára, az feltételezi, hogy az ellenfél elég fejlett, így leszűkül a kör. Lesz hozzá spéci lőszer, amivel akár 100 km-re is el tudnak majd lőni, ami megint megnehezíti hogy visszalőjenek. Ezen kívül el is lehet hagyni a pozíciót valamennyi lövés után. Meg persze ha az ellenfél elég erős és komoly háború van, akkor meg odaveszhet a romboló. De hát ilyen a háború.

  22. @beta

    Így sem értem. 20 km távolságból sem igen találsz el pontcélokat ágyúval, nemhogy 100-ról. Milyen löveg lesz a Zumwalton, ami ilyen távolra ellő? Milyen irányított fegyverzet lesz rajta? Mert löveg estén nem tud eltűnni a hajó, sebességéből adódóan.

    Az irányított fegyvernek nagyon más irányból kell közelíteni a célhoz, mitn amerra a célhoz képset a hajtó van, mert akkor is megtalálhatják. Akkor meg sokkal olcsóbb egy heli vagy repcsi, mint platfrom és egy filléres és bevált helihordozó vagy mezei romboló.

    Egyszerűen nem értem, hogy mit akarnak a Zumwalttal. A csökkentett észlelhetőségnek csak úgy van értelme, ha mozgékonysággal is párosul. Az F-22-öt pl. ha észlelik, akkor lelép olyan távolságba, ahol már nem látják és visszajöhet másol. Optikailag a cél kicsi, hiszen repülő.

    A Zumwalt, meg ha “lebukott”, akkor neki annyi. Önállóan tevékenykedve nem képes megvédeni magát. Egy kötelékbe beosztani nincs értelme, mert a többi hajó úgysem alacsony észlelhetőségű. Az, hogy a nagy csoportban “elbújik” +1 hajó az szerintem a ki nem szarja le kategória.

  23. Molni!

    Nem a radar a lényeg, hanem a típus vizuális azonosítása miatt volt/van ott. Egyébként már sok Prowleren nincs felfestve.
    Amikor az LSO finom korrekciókra ad utasítást, akkor fontos tudnia, hogy azt milyen gép pilótájától várja el.Leszálláskor a Prowler és az Intruder szemből nagyon hasonló és az állásszög miatt a gép hátsó részéből szinte semmi sem látszik, ezért festették fel.
    Nyilván ma már nincs jelentősége, hiszen nincs Intruder, de az egyes közösségek nagyon ragaszkodnak a hagyományaikhoz. (Ez így helyes – szerintem.)

    Ügyes EWO a Prowler radarjával megtalált egy tanker méretű gépet, segítve pilótát, hogy mihamarabb elérje a azt.

    A sílift balesetben érintett Prowler tengerészgyalogos gép volt, ők gyakorolták a kismagasságú repülést. Bár akkor szerintem nem azért járt ott.

    Devil

  24. Elvileg a Zumwalt ágyúrendszere kicsivel 100 fölé tud lőni 50ms CEP-el a tesztek szerint, és a maximális hatótávját 190-re adták meg, csak olyan teszt még nem volt. A BAE és az LM dobta össze a csúcstechnológiáját hozzá, szóval nem csoda, hogy az “Ágyúk F-35-je lesz” (k. drága és nagyon high-tech).

    Néztem róla egy videót, kicsit csalás, mert elég rakéta szerűen néz ki maga a lövedék.
    http://www.youtube.com/watch?v=VXyH1OYuyIw

    Aztán kíváncsi vagyok a railgun fejlesztéseknek mi lesz a jövője, nekem nagyon szimpatikus a robbanóanyag nélküli, de még is nagyot szóló lövedék koncepciója. Csak még rengeteg problémát kell megoldani a bevethetőség eléréséhez.

  25. @Kolombusz

    Rakéta póthajtás, nincs itt semmi csalás. Ez bizony intelligens lövedéknek néz ki. Ennek kiindulást helyét talán már nehezebb belőni. Az árára viszont kíváncsi lennék egy ilyennek…

    Tehetetlenségi / GPS navigációja van. Ezzel mozgó célt hogyan találnak el? Az ára ellenlére a repcsis/helis CAS-t ez sem tudja kiváltani és mindig pontos célkoordiána kell. Semmiféle önrávezető képessége nincs.

    Látom a dolog előnyeit is, de valahogy a hátrányai és az ára nagyobbnak tűnik.

    @Devil 505

    Roger.

  26. molni:

    A lövések pontossága terén gondolom a Zumwalt legalább olyan lesz, mint a szárazföldi ágyúk, ilyen célra is használnák, partközelben ágyúpótló, meg esetleg vízfelszíni célok ellen is.
    Viszont az valóban ellentmondás, hogy ahol úszó ágyúként használni lehet, ott a lopakodó képesség és egyéb technológiai újdonságok feleslegesek. Ahová meg kellenek ezek a képességek, oda kevés önmagában, mert ahogy kivettem gyenge lett légvédelem terén.
    Szerintem vagy hagyományos hajóra kellett volna az ágyút szerelniük vagy a Zumwaltnak kéne olyan változata ami ágyú helyet erősebb légvédelmet kapna, így már lehetne önmagát megvédeni képes lopakodó kötelék.

  27. Azért a Zumwalt ágyúja igenis potens fegyver lehet, ha sikerül elérni azt a szintet, ami a tervben szerepelt.
    10 lövés/perc, 100 km + távolságba.
    Egy lövedék megközelítőleg akkora pusztítóerővel rendelkezik, mint egy SDB és a vezérlés miatt nagyjából ugyanolyan pontos. Ha csak 2 lövedék egyenlő egy SDB -vel, még akkor is 1,6 perc alatt ad olyan tüzérségi csapást, mint egy csak bombatérben fegyvert szállító F-35. Ez a távolság mellesleg elég nagy ahhoz, hogy a parthoz közeli helyeket látotávolságon kívülről érje el.
    Ha nincs túl messze a part és mondjuk néhány ott tevékenykedő fóka szorult helyzetben van, akkor bizony jól jöhet a tüzérségi támogatás, főleg, ha elég közel van, akkor ugyanis a nap minden órájában azonnal képes erre, míg ahhoz, hogy folyamatosan CAS -t tudjanak adni rengeteg F-35 -re lenne szükség, melyek drágább és könnyen felderíthető hajókról üzemelnek. Ezen felül feltételezhető, hogy fajlagosan olcsóbb lesz, mint egy Tomahawk.

  28. Nem kell hozzá helikopter, ott vannak a parton lévő csapatok, akik kérik a tűztámogatást.

    Egyébként egy partraszálló hadművelet támogatásakor pl. elég jól el tudom képzelni, hogy ők adják a tűzfedezetet a csapatoknak, amíg a tüzérség ki nem építi a hídfőállásait a szárazföldön. A csökkentett észlelhetőség tényleg furcsa, mivel ilyen szituációban alap, hogy ott van körülötte egy halom cirkáló és romboló, no meg minimum egy CVN az air coverrel.

    Talán az lehet az oka, hogy követelményként szabták meg, hogy egymagában is bevethető legyen alacsonyabb intenzitású konfliktusok esetén, de ilyen nagy értékű cuccot szinte kizárt, hogy magában elengednének valahova.

  29. “És ha a helikopter szolgáltatja céladatokat?”
    Nem tudom, hogy tudja-e, de ha valahogy (mondjuk valami spéci lézeres cuccal) tud pontos GPS adatokat adni, akkor igen. Mindenesetre nem hiszem, hogy 100 km-ről képes lenne tűztámogatásra.

  30. Hajóról nem lehet 40 km-nél messzebbre célozni, mert addig lehet látni. Onnantól csak fix célokra lehet lőni.

    40 km-re hogyan látsz el? A horizont jóval alacsonyabban van. (N+1 közelítő képlettel lehet kiszámolni.)

    A sima tüzérségi lövegeknek sík terepen a horizontja pár km táján van, a tüzér addig lát el, ha tiszta a terep. A lövegek az I.Vh óta szökőévenként lőttek közvetlen irányzással. Mindig valaki igényli a tűztámogatást és az adja a koordinátákat.

  31. És ha a helikopter szolgáltatja céladatokat?

    Akkor miért nem a helikopter küzdi le a célt? Ugyanis a helin olyan szenzorok és fegyverek is lehetnek, hogy mozgó célpont sem gond neki.

    Mindne hajó és mezei tüzérségi lövegnek egy nagy előnye van. Az, hogy lőtávon belül gyakorlatilag permenens és a heli/repcsihez képest gyak. 0 reakcióideje van. Mondod a célkoordinátát 1 percen belül megy az áldás. A probléma a pontossággal van. Végfázis vezérlés nélkül a lövedéik irányában mért szórás 100 méteres nagyságrendben van. A repcsik és helik rakétái és prec. bombái méteres szórásban vagy az alatt vannak.

  32. A nem ionizáló sugárzás a szervezetbe kerülve lokális felmelegedést okoz. Ennek hatására fokozott izzadékonyság, azaz a szervezet hűtő rendszerének működésbe lépése következik. Ha továbbra is besugárzás éri a szervezetet, és már nem sikerül csökkenteni a felmelegedett testrész hőmérsékletét, a felmelegedés hatására (különösen olyan szerveknél, melyeknek vérellátása gyengébb) létrejön a hajszálerekben a fehérje rögösödés, kicsapódás. Ez trombózist, súlyos keringési problémákat okozhat. Erre hajlamos: szemüreg, herék, agy bizonyos területei.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.