|

Tripoli és a U.S. Marine Corps

Ray Mabus haditengerészeti miniszter május 4-én közzétette az America-osztály második tagjának nevét – a Tengerészgyalogság várhatóan 2018-ban érkező hordozója kapcsán a névadók alaposan visszanyúltak a Bőrnyakúak történelmében, lévén a leendő LHA 7 neve a líbiai főváros után Tripoli lesz.

No persze nem a tavalyi események ihlették a névválasztást, hanem a Tengerészgyalogság himnusza által is megénekelt, az amerikai tengerészgyalogság első külföldi bevetése – melyre az 1801-1805 között zajlott 1. berber háború idején került sor a Földközi-tenger déli partján az Oszmán Birodalomhoz tartozó, főleg a mai Líbia és Algéria területéről, de úgy összességében a berberek lakta területekről garázdálkodó kalózokkal szemben.

Az adott területek urait gazdagító berber kalózoknak meg volt az a rossz szokásuk, hogy a megtámadott kereskedőhajók legénységét rabszolgasorba hajtották, váltságdíjat követelve szabadon engedésük érdekében. Ebből, illetve az európai államoktól a támadások beszüntetése érdekében szedett “védelmi pénzekből” elég jól éldegéltek Afrika észak-nyugati partján. A problémával az Egyesült Államok a függetlenségi háborút lezáró 1783-ban a párizsi békekötés után szembesült, mikortól hajói már nem élvezték a franciák védelmét.

Elsőként egy Betsey nevezetű brigantine futott össze kalózokkal – konkrétan marokkóiakkal. Az 1784 októberében zsákmányolt hajó és legénységének szabadon engedése ügyében a spanyolok működtek közre, akik azzal a tanáccsal is ellátták az amerikaiakat, hogy fizessenek sarcot a kalózoknak a szabad hajózásért.

Az Egyesült Államok részéről követeket küldtek Marokkóba és Algériába az amerikai tengerészek szabadságának, illetve az amerikai kereskedelmi hajók szabad hajózásának megváltása érdekében. Marokkóval 1786 nyarára sikerült is megállapodniuk, az amerikai hajók elleni kalóztevékenységet 1785-ben megkezdő Algériával azonban nehezen mentek a dolgok. Nem utolsó sorban azért, mert a 4 berber állam – Marokkó, Algéria, Líbia, Tunézia évi 660 000 dollárnyi összeget követelt az amerikai hajók békén hagyásáért – a követek lehetőségeit ugyanakkor némiképp befolyásolta az ehhez képest szerény 40 000 dolláros keretük…

Csak jó egy évtizednyi tárgyalás után 1795-re született megállapodás Algériával – Washington 1 millió dollárt fizetett 115 állampolgárának szabadon engedése érdekében. Ami igen tekintélyes összeg volt akkoriban, hovatovább az akkori költségvetés 1/6-át jelentette. Az elkövetkező 10 évben további évi 1 millió dollárt fizettek váltságsíjakra és sarcra.

1800 – William Bainbridge kapitány átadja a sarcot Algéria dejének ,

A helyzet Thomas Jefferson elnökségével (1801-1809) változott meg. Jefferson már régebb óta a sarc fizetésének beszüntetése mellett érvelt, így mikor Tripoli pasája, Juszuf Karamanli 1801-ben 225 000 dollárt követelt az újonnan beiktatott Jefferson adminisztrációtól, az Egyesült Államok 3. elnöke visszautasította annak megfizetését. Erre a pasa hadat üzent az Egyesült Államoknak.

Utóbbi ugyan formálisan sohasem üzent hadat, ám 1802-re Jefferson elnök a törvényhozás támogatást élvezte az ügyben, hogy belátása szerint vesse be a Haditengerészetet. A függetlenségi háború után a századfordulóra újra megerősödött U.S. Navy 1802 folyamán az akkori legjobb hadihajóival volt jelen, uralva a régiót, 1803-folyamán pedig már blokád alatt tartotta a berber kikötővárosokat.

1801 augusztus 1-én a USS Enterprise ‘megdolgozta’ a Tripoli névre keresztelt kalózhajót | William Bainbridge Hoff ,

A USS Philadelphia 1803 október 31-én futott zátonyra Tripolinál. A hajót több mint egy tucat kirajzó kisebb hajó támadta meg. Egy merész éjszakai akcióban 1804 februárjában az öbölbe behajózó amerikaiak felgyújtották. ,

A kisebb tengeri csetepatékkal tarkított évek után a fordulópontot egy, a szárazföldön indított támadás, és a mai Líbia északkeleti régiójában fekvő Derne városánál vívott csata jelentette. A Tengerészgyalogság egyik tisztje, bizonyos Presley O’ Bannon, illetve az Army állományába tartozó, korábban Tunézia konzuljának tisztjét betöltő William Eaton, és további 8 tengerészgyalogos vezetésével az egyiptomi Alexandriából mintegy 500 főnyi görög és arab zsoldosból álló sereg indult meg. A cél kettős volt: kiszabadítani a USS Philedelphia legénységét és hogy Juszuf Karamanli pasa által elűzött jogos uralkodót, a pasa bátyjának megszerezzék jogos pozícióját.

A keresztény és muzulmán zsoldosokból álló csapat időnként a lázadás határán egyensúlyozva kelt át a sivagaton Egyiptomból a tripoli vilajet területére, hogy Derne városánál a U.S. Navy 3 hadijója általi tűztámogatást élvezve megütközzön a helyi erőkkel. Érdekességképpen megemlíthető, hogy az egyik hajó kapitánya a fiatal Oliver Hazard Perry volt, akinek a neve vélhetően a tiszteletlére elnevezett fregattok által lehet ismerős olvasóink többségének. A maroknyi amerikai vezette zsoldossereg elsöprő győzelmet aratott a mintegy nyolcszoros túlerőben lévő, mintegy 4 000 főt számláló ellenséggel szemben.

Eaton tábornok támadásának céljára, Juszuf Karamanli pasa eltávolítására azonban nem került sor, lévén Derne ostromát követően 1 hónapra, 1785. június 10-én a pasa a blokád, a Navy hadihajóinak támadása, illetve a szárazföldi akció esetleges kedvezőtlen kimenetele miatti aggodalma miatt békeszerződést kötött. Mely szerződés, illetve tengerészeinek szabadon engedése miatti váltságdíj mindazonáltal Washingtonnak 60 000 dollárjába került.

Az 1812-es brit–amerikai, illetve az akkor még zajló Napóleoni háborúkat kihasználva a kalózok újfent régi praktikájukhoz folyamodtak, azonban a britekkel vívott összecsapásuk után az amerikaiak 1815-ben visszatértek a mai Algéria partjaihoz és egyszer és mindenkorra lerendezték az ügyet.

Nos, roppant dióhéjban innen ered a Tengerészgyalogság himnuszának 2. sora:

From the Halls of Montezuma,
To the shores of Tripoli;

—–

Az America-osztály már szerepelt híreink között korábban is, de röviden összegezzük mit is kell tudni róla.

A hajóosztály jelentős részben a 8. Wasp, a gőzturbinák helyett már gázturbinákkal rendelkező USS Makin Island-re alapoz. A Tarawa és a Wasp-osztályokkal ellentétben az America-osztály első két hajója, a Flight 0 azonban inkább az Iwo Jima-osztályú helikopterhordozókhoz hasonlítható abban az érzelemben, hogy a leendő LHA 6 USS America és LHA 7 USS Tripoli nem rendelkezik majd elárasztható dokkfedélzettel, alapvetően egy “kis” repülőgép-hordozóként funkcionálnak majd – szélsőséges, valóban tisztán repülőgép-hordozó szerepköreben akár 20 db F-35B-t a fedélzetükre kapva.

USS Tipoli illusztráció | Fotó: U.S. Navy ,

Az LHA 7 gerincfektetése 2013 áprilisában várható, a leendő, a 2. VH óta a harmadik USS Tripoli hadrendbe állítása pedig 2018-ban várható.

6 hozzászólás “Tripoli és a U.S. Marine Corps”

  1. Jó volt olvasni. Egy valamit nem értek, a cikk alapján a tengerészgyalogság első külföldi bevetése volt az események idején, de a történet szerint csak hajókkal vettek részt az amerikaiak, szárazföldön zsoldosok harcoltak. Hogy volt ez?

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.