Az Indiai Haditengerészet számára mindenképpen jó év lesz az idei. Gondoljunk csak bele: hosszas várakozás után végre hazai kikötőben lelhető fel az oroszoktól 10 évre lízingelt Akula II-osztályú atom-tengeralattjáró a K-152 Nyerpa / INS Chakra, továbbá úgy tűnik, hogy december elejére végre befut a Kijev-osztályú ex-Admiral Gorskivból átfaragott repülőgép-hordozójuk, az INS Viramaditya, illetve a második körös Talwar-osztályú fregatt rendelés szintén csúszásban lévő 3 hajójából kettő szintén megérkezik az idén.
A sort értelemszerűen a negyedik Talwar, az INS Teg nyitja, mely épp az átvétel előtti utolsó ellenőrzési szakaszán van túl. A 2007 nyarán elkezdett építésű, majd 2009 novemberében vízre bocsátott fregatt az építést végző Jantar Hajógyár illetékesei szerint sikeresen vette az idei év elején elkezdett, a hajógyár és indiai haditengerészek által közösen lezavart teljes körű, a fegyverzet kipróbálását is tartalmazó tengeri teszteket a Balti-tengeren. Az április 7-én befejeződött tesztek után még sor kerül további, a megrendelő által felügyelt ellenőrzésekre, illetve apróbb belső munkálatok befejezésére. Ezeket követően a hajó már készen áll majd az április 27-ére ütemezett átadási ünnepségre – ami a Jantar Hajógyár területén lesz megtartva.

Talwar-osztályú fregatt – a második körben megrendelt 3 Talwar már BrahMos robotrepülőgéppekkel lesz felfegyverezve. | Fotó: Jantar Hajógyár ,
Mint arról a tavalyi év nyarán beszámoltunk 2011 folyamán Moszkva arról értesített Indiát, hogy a második körös Talwarok sajnos 11-14 hónapot csúszni fognak, sajnos nem teljesíthető a 2006-os szerződés azon eleme, miszerint az első hajónak a szerződés megkötését követő 5. évben átadásra kell kerülnie. (Hogy ez milyen okokra vezethető vissza, az fellelhető az előbbi linken.)
Az 5. Talwar-osztályú fregatt átadására a tervek szerint az idei év szeptemberében kerül majd sor.