|

Balesetgyűjtemény a közelmúltból

A mostanában sajnos krónikus időhiányban szenvedő szerkesztőcsapatunk tagjainak az elmúlt időszakban nem jutott ideje arra, hogy a repülőeseményeket, katasztrófákat külön-külön megírja, így egy közös bejegyzésben emlékezünk meg róluk.

Március 19-én az Ecuadori Légierő egyik EMBRAER EMB-314B Super Tucano típusú, turbólégcsavaros kiképzőgépe zuhant le felszállás utáni emelkedés közben helyi idő szerint 17 óra 14 perckor alig 1 kilométerre a katonai-civil vegyes használatú Manta támaszponttól (Eloy Alfaro Nemzetközi repülőtér). A két pilóta sikeresen katapultált és túlélte az esetet.

Március 23-án a Thai Királyi Légierő JTh2-23/19 lajstromú és F2082 gyári számú, AU-23A Turbo Porter (Fairchild által licenszben gyártott Pilatus PC-6) típusú repülőgépe következett, mely hajtóhibát követően vészhelyzetet jelentett és helyi idő szerint 15 óra körül kényszerleszállást hajtott végre egy szántóföldön Phanom Thuan tartományban. A mutatvány nem sikerült tökéletesre, a gép jelentősen megrongálódott, a háromfős személyzet két tagja sérüléseket szenvedett, az egyik pilótát kórházba is kellett szállítani.

Március 28-a komoly veszteség az Amerikai Egyesült Államoknak, ugyanis helyi idő szerint 9 óra 6 perckor Afganisztánban lezuhant a 391. Vadász Század egyik F-15E Strike Eagle típusú vadászbombázója, alig 15 mérföldre állomáshelyétől, a Bagram támaszponttól. A 2500 repült órával rendelkező pilóta, Francis „Piston” Imlay százados életét vesztette a balesetben, míg az operátor csak kisebb sérüléseket szenvedett. Az USAF tájékoztatása szerint a környéken nem észleltek ellenséges tevékenységet, az első hírek szerint a személyzet elvesztette az uralmát a gép felett.

Egy nappal később, helyi idő szerint 5 óra 15 perckor a Venezuelai Légierő 2216 oldalszámú Aérospatiale AS 332B1 Super Puma típusú helikoptere egy drogkartell ellen végrehajtott akció során lezuhant Chaparralitoban, a fedélzetén tartózkodó 7 fő életét vesztette.

Március 30-án, helyi idő szerint 13 óra 10 perckor a Chilei Légierő 735 oldalszámú F-16BM Fighting Falcon típusú kényszerleszállást hajtott végre félig kiengedett futóművekkel, melyek az erőhatásra becsuklottak és a gép a hasán csúszva állt meg. A kiérkező tűzoltók oltóhabbal borították be és hűtötték a gépet, a személyzet épségben megúszta a kalandot.

3 hozzászólás “Balesetgyűjtemény a közelmúltból”

  1. Veér István

    a Pilatus PC-6 nagy kedvencem. Zseniális kis gép, és egyszerű mint egy faék. El kéne mennem repülős futárnak Afrikába vagy Szibériába, vagy valahova… Csak a én, végtelen természet, és a PC-6-os :)