|

Kasszasiker előtt a Super Tucano?

Az EMBRAER a tegnapi nap folyamán jelentette be a Chilében megrendezett FIDAE 2012 repülőipari és biztonságtechnikai kiállításon, hogy három afrikai ország vásárolt a könnyű csapásmérőként is alkalmazható turbópropelleres kiképzőgépből.

Az EMB-314 (A-29) Super Tucano újabb példányai találtak gazdára, miután Angola, Burkina Faso és Mauritánia döntött a típus alkalmazása mellett. A gépeket főként járőrfeladatra és csapásmérő feladatkörben kívánják alkalmazni, nem kiképzőgépként. A gyártó tájékoztatása szerint az üzlet összértéke több mint 180 millió dollár, azonban a darabszámról nem kívántak nyilatkozni. Tudva azt, hogy a szerződés tartalmazza a logisztikai támogatást, az alkatrész-ellátást és a kiképzés költségeit is, nem egy nagy mennyiségről lehet szó, hisz a gép „száraz” darabára 10 millió dollár körül mozog. Ez a mennyiség némileg pótolja azt a 20 gépes kiesést, ami az amerikai LAS tender eredményének törlése okozott.

Az A-29-es amúgy nem ismeretlen a három vevő számára, hisz Angola és Mauritánia üzemelteti az EMB-314-es alapjául szolgáló EMB-312 Tucano típust, előbbinél 5, utóbbinál 3 darab áll hadrendben (a negyedik tavaly lezuhant). A Super Tucano is üzemel az afrikai megrendelőknél, Burkina Faso légiereje 3 példányt birtokol, míg Angolának 6 példány leszállítására van szerződése, ebből hármat idén leszállít a brazil fél.

52 hozzászólás “Kasszasiker előtt a Super Tucano?”

  1. Magyarországnak megérné ehhez hasonló turbó propelleres gépeket venni?
    Hiszen kis költségvetésű, kis területű ország vagyunk mi is. Kiképző és földi csapásmérő (csatarepülőként) talán hasznát vehetnénk. A karbantartása és üzemeltetése is elég olcsó lenne. Akár a harci helikoterek kiegészítése (hiánypótlása)képpen is.
    A hagyományok megőrzése miatt is és egyébként is nagy és gazdag múltunk van a propelleres repülésben…

  2. Ez a „könnyű csapásmérő” megnevezés meglehetősen elcsépelt, valós harci potenciál nincs mögötte.

    Egy magas intenzitású konfliktusban ezek a relatíve lassú, gyengén (vagy sehogy?) páncélozott, viszonylag kevés fegyvert hordozni képes gépek nagyjából semmire nem jók.

    Ahol ténylegesen jól használhatónak tűnnek, az a COIN, AK-47el és RPG-vel lövöldöző lázadók, vagy kisgépekkel repülő kábítószercsempészek abajgatására nincs szükség nagyobb teljesítményű, ellenben sokkal drágább gépekre.

  3. Szerelnek valamit. Még az erőforrást sem dönötték el. Ennek fényében elég érdekes, hogy elkezdenek valamit összerakni. Oszt, ha más erőforrás kell? Az F-15 végső mock up és első felszállás között majdnem egy év volt. A tényleges összeszerelés asszem ~5 hónap volt. Viszont piszok hosszú munka előzte meg. Az erőforrás körüli vita meg külön fejezet volt, az igazi állatorvosi ló volt a ’70-es években, hogy akkor a F-14/F-15 milyen hajtóművel repüljön, amibe aztán beszállt az F-16C is. Ment az iszapbirkóás ezerrel.

    Semmi sem garantálja, hogy a program végig lesz nyomva. Ebből sem lesz 2020-22 előtt semmi vélhetőleg. Valahogy ki kell majd tölteni a rést, nem fog időben érkezni az F-4EJ leváltására.

    Én már nem emlékszem. Volt bármiféle tender? Győzött ezen az F-35?

  4. molni

    A japán 5gen gépnek nem az f-4EJ leváltása a célja! A gépek feltehetőleg az f-15-ös flotta cseréjére készülnek majd, s talán összehoznak majd még egy gépet az f-2-esek cseréjére is, vagy rendelnek még f-35-ösöket…

  5. Semmi értelme annak amit írsz. Az F-4 cseréje nem csak minőségi okokból szükségszerű, a gépek öregek. A japán F-15 gépek mai szemmel nézve fiatalok, alig húszévesek.

    Semmi értelme nem lenne a fiatalabb és mai szemmel is pontens gép cseréjének, mikor a van nála régebbi is. Az F-2-őt mi a péklapátért váltanák le? Zsír új…? Alig pár éve fejeződött be a gyártása.

  6. Valóban elsősorban lázadók és drog csempészek abajgatására való. :-)
    Talán ha minden nap fel kéne szállni 5 vagy 6 elkószált kisgép (ultrakönnyű) terelgetésére, arra jó lenne. Biztosan sokkal olcsóbbra jönne ki egy üzem óra mint helikopterrel.
    De 5 6 helyre kéne gépeket szétszórni az országban, hogy gyorsan odaérjenek a pácienshez.
    Persze nem áll fent ez a helyzet, hogy ennyi elfogás lenne.

    Ha csapásmérésről lenne szó inkább fegyvert kéne venni a Gripenekhez.
    Vagy ha már mindenképp gépet akarnánk venni 3 Tucano árából kijönne egy Dassault Neuron
    Ha sikerre viszik azt a programot, Egy neuron gondolom reguláris hadsereg ellen felér egy század tucanoval.

  7. molni

    Én úgy számoltam, ahogyan te is mondtad, tehát még 10-15 évig nem lesz bevethető a típus, szóval akkoriban már 30+ évesek lesznek azok az f-15-ösök, az f-2-esek cseréje pedig reálisan nézve is 25-30 év múlva lehetne esedékes, de legalább 20 év múlva el kell kezdeni az utódtípus fejlesztését, hogy mire hadrendbe áll (10-15év) pont elérje a végét az f-2-es flotta.

    OFF

    Most így hirtelen átnéztem pár régi cikket (1,5+ éveseket), háát konkrétan sírok a röhögéstől a saját kommentjeim nyomán… akkoriban „kicsit” jobban arab és orosz barát voltam… változtak az idők, az ember pedig sokat és relatív gyorsan tanulhat, ha az ember a HTKA-t olvassa…

  8. még valami:

    aerodinamikai szempontból a 2.vh gépek elérték a maximumot?
    nekem (laikusnak) ebbena gépben nem látszik semmi forradalmi. szemben a sugárhajtású gépekkel, ott folyamatosan jönnek az új generációk. a propelleresekben nincs további fejlődés, vagy nem érdekelt már senkit, mert mindenkit a sugárhajtás foglalkoztat?

  9. A repülőgép maximális sebességét a motor és aerodinamika kettőse határozza meg. Attól, hogy a gép csúcssebessége kolrázott mondjuk az aerdonimaika miatt, attól pl. terhelten a gép tejesítménye meghaladhatja egy régi vadászét. A nagy csúcssebesség egyértelmű, hogy nem volt tervezési szempont.

  10. továbbra is hozzánemértő szemmel:

    előkapartam néhány régi könyvet. a ST méretre kb ugyanaz mint a Spitfire vagy a Focke-Wulf. Direkt nem írok tipust, mert mindkettőből rengeteg verzió volt. 1944 jún-1945 május között írja a könyv: a teljesítmény 2050 ill. 2240 LE.
    (értem ezt sem lehet összehasolítani mert ezek dugattyús motorok)

    csúcssebesség: 716 km/h ill. 681 km/h. Super Tucano a wiki szerint 590 km/h. tehát tényleg nem nagy a különbség, tekintve, hogy ennek nem másik gépet kell hajkurászni.

    ennek ellenére nincs olyan érzésetek, hogy az elmúlt közel 70 évben e területen megállt az idő?

  11. A második világháború végére a dugattyú-légcsavar kettős elérte a fejlődés csúcsát. Inkább a légcsavar volt a szűk keresztmetszet, mert a légcsavartoll vége megközelítette a hangsebességet, így elég nagy ellenállás fejlődött rajta.

    Már akkor is volt kísérlet a légcsavaros gázturbinák alkalmazására, pl.: a Westland Wyvern.

    Több cikk és könyv is a Hawker Fury/Sea Fury-t tartja a dugattyús légcsavaros vadászgép-építés csúcsának.
    http://www.warbirddepot.com/fighter_formation/gallery/AUNcc_0386-1280.jpg
    http://www.warbirddepot.com/aircraft_fighters_fury-janitell.asp

  12. ennek ellenére nincs olyan érzésetek, hogy az elmúlt közel 70 évben e területen megállt az idő?

    Nem. Vegyük pl. a Pilátust. ~100 méteren belül is felszáll. Nem a csúcssebesség hajszolása a cél. A brutálisan jó fajlagos teljesítményé egy adott tervezési aspektus szerint. Alacsony fogyasztás, szélsőségesen kevés felszálló úthossz, megfelelő teljesítménytartalék terhelten is. A motor adott sárjány esetén lehet hogy sokkal gyorsabb lenne, de a Tucano-nak nem sebesség, hanem erő kell, ha emelkedni akar. Attól, hogy a gép lasabb lehet, hogy jobban emelkedik, mint egy vadász.

    Az U-2 is ilyen. Nézd meg, hogy milyen pocsék t/w-je van, no de micsoda siklószámot a a szárny!

    A Tucano pl. valszeg erőteljesenbb az általa használt sebesség tartományban, mint anny a Typhoon volt. A kabin hatalmas buborékja sejtet valami aerodinamikai kopromisszumot, hogy mi volt a fontos. A sebesség vagy egyéb más képességek.

  13. Banderas

    Az idő valóban nem állt meg, inkább csak kevésbé látványosan múlik.
    Mivel nem ez volt az elsődleges technológia, ezért nem fejlődött olyan látványosan. Az anyagok, a gyártás korszerűbb lett, az elektronika és a műszerek megbízhatóbbak és kisebbek,…stb. Sokkal elterjedtebb manapság az orrfutós elrendezés, mint akkoriban, pedig gurulásnál nagyon nem mindegy, hogy a pilóta látja-e, mi van előtte.
    De pl.: a T-6 Texan II- ről olvastam, hogy a légcsavar nyomatékát automatán korrigálja a gép repülés közben.

    Szóval a légcsavaros fejlődés elmozdult a katonai irányról. A sport és hobbi, valamint az üzleti életben jelen vannak és fejlődnek, igaz lassabban.

  14. Molnibalage
    Figyelmedbe ajánlom, hogy múltkor, a fülöp-szigeteki ALCA-s cíknél tévedtél a típus COIN alkalmazhatóságával, konkrétan a páncélzat hiányával kapcsolatban. Nincs kéznél aerophyl Aranymadárban megjelent írása, ám úgy emlékszem azt írta, hogy (a gép együléses harci változatánál, amiből a fölös raktárkészlet áll) a pilótafülke kevlar páncélzatot kapott. Akkor pedig más sebezhető részeket ugyancsak megerősítettek. Utána kellene olvasni, mert lehetséges a semlegesgáz rendszer alkalmazása.

    Nekem ott, a F-szigeteknél az ALCA-val az a bajom, hogy a radarja és a fegyverzete nem elég korszerű, nem elég nagy teljesítményű és hatótávolságú ahhoz, hogy helytálljon a 2010-es évek második felében a kínai haditengerészet és légierő átlagos egységeivel szemben. Amerikai, brit, francia, norvég vagy izraeli közreműködéssel, költséges korszerűsítéssel a probléma orvosolható.

  15. Összehasonlítva az L-159A együléses változatot a ST-val, COIN célra a légcsavaros típus vélhetően alkalmasabb. Elsősorban azért mert lassabban tud repülni és így a személyzet pontosabban célozhat.
    A ST kiváló típus, hátránynak leginkább azt látom, hogy 1 hajtóműves, a Pucarat vagy a Broncot még alkalmasabb alapkonstrukciónak ítélem, mert azok 2 hajtóművel repülnek. Egy újra gyártásba tett modernizált Bronco túllépne a ST-n.

  16. Az aussik helyében megszerezném az OV-10 licencét és kihoznék egy naprakész, sokoldalú, feljavított változatot. Adott esetben, az indonéz haderővel szemben eredményesen lehetne alkalmazni. Na persze, nem mindenre, például légifölény-vadász szerepkörben jobb más típust alkalmazni.

  17. Dzsungelben a legiro nem igen hatekony. Oda szarazfoldi csapatok kellenek es ha van akkor tuzerseg. Mondjuk a tengerrol a partok mellett folyamatos radio kapcsolattal plusz a gyorsan telepitheto M-777 sek .

    A legiero nem sokat lat .

  18. Nincs kéznél aerophyl Aranymadárban megjelent írása, ám úgy emlékszem azt írta, hogy (a gép együléses harci változatánál, amiből a fölös raktárkészlet áll) a pilótafülke kevlar páncélzatot kapott. Akkor pedig más sebezhető részeket ugyancsak megerősítettek. Utána kellene olvasni, mert lehetséges a semlegesgáz rendszer alkalmazása.

    Tudtomal nem erősítettek meg semmit. Az, hogy kérésre megcsinálnak ezt-azt, vagy ígérgetik, az nem ugynaz.

    Milyen levegő-föld fegyverzet integrációja történt meg. Nem, nem ezt kértem, hogy mit ígértek. Mi történt meg? Addig szájkarate az egész…

  19. molnibalage
    Nem láttam az együléses vb változatot közelről csak reklámfotókon és videókon. Jó lenne csehül tudni, elképzelhető, hogy az ottani médiában őszintébb formában kitárgyalták a típus egyes gyengeségeit, problémáit, bár az sem kizárt, hogy az eladhatóság érdekében kuss van a sajtónak, szakembereknek. Az biztos, hogy a cseh légierő műszaki tisztjei és hajózói már ismerik az együléses harci típust, mint a tenyerüket.
    De ha kevlarvédelemről beszéltek az együléses pilótafülkéje kapcsán, akkor miért nem hiszed el, hogy védeni akarják a pilótájukat? Különösen, hogy egy időben úgy gondolták, az L-159 lesz a cseh légierő egyetlen vadász-vadászbombázó jellegű típusa. (Ehhez viszont több pénzért komolyabb képességű gépet illett volna fejleszteni. A helyükben megtartom a hajtóművet, de 2-t építek be egy nagyobb, szélesebb törzsbe, és A SÁRKÁNYT és az elérhető sebességet nézve elsősorban az F-5E-t tekintem mintának. Egy ILYEN gépre találtak volna vevőket Vietnam, Indonézia, Thaiföld, meg a közép-ázsiai szovjet utódállamok, latin-amerikai, és afrikai országok közül. Megkockáztatom egy ilyen gép, ha aránylag olcsó, akkor a magyar, a horvát, a szlovén, a szerb, a bolgár légierő számára szintén váltótípus lehetett volna. Radart, fegyverzetet sok forrásból lehet vásárolni, mondjuk nem kizárt, hogy az USA eladta volna az F-20-ba tervezett készülék licencét. Ezenkívül minimum van, azaz lett volna svéd, francia, és olasz alternatíva.)

    Kuruc, úgy gondolod, hogy ha kitör a balhé az indonézekkel, akkor az teljesen hagyományos háború lesz?

  20. Még annyit az L-159-ről, hogy arra gyanakszom, a fejlesztésben már kezdettől partnerként szereplő amerikai fél vigyázott arra, nehogy olyan gép szülessen, amely veszélyezteti az amerikai ipar exportlehetőségeit. Az am-i nagytőke kiváló érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkezik.

  21. @onedinkapitany

    A COIN gép nem csak ilyen apróságokból áll. Nem árt, ha specifikusan tervezve van az alábbiakra.

    Önzáró üzemanyagtartályok 12.7-es űrméretig. Gondolom nem kell magyarázni.

    Temérdek passzív zavaró. Ma már a MAWS is alap lenne.

    A pilóta fokozott védelme.

    A gép célzatos kialakítása abból a szemponból, hogy a kisebb sérülések javítása, az „egy kalapáccsal és csavarhúzóval” is menjen.

    A hajtómű és minden más rendszer a fő fenyegetésnek megfelelően – kis kaliberű AAA – legyen sérülésálló.

    Nos, ezek közül több nyilvánvalóan hiányzik, mert az ALCA nem erre lett tervezve. Az egy szubszonikus iskolagép. Az, hogy milyen címkét aggatnak rá, nem érdekel. Én még egy upgradelt Skyraidert is többre tartanék nála, mai elektronikával…

  22. Molni!

    túlmisztifokálod ezt a COIN repülőgép kérdést, akár csak az amerikaiak.

    COIN repülőgépeket már nagyon régóta használnak, és a legtöbbjük rokonságban áll, valamilyen kiképző típussal, sőt egyesenesen abból fejlesztették ki azokat (Strikemaster, Hawk 200, MB.326, A-37 stb…) akár csak az ALCA-t.

    A gép általad fontosnak tartott speciális tervezése legalább annyira megtörténhetett, mint pl a Hawk 200 esetében, amelyet sikerrel vetettek be a timor lázadók/szabadságharcosok ellen. Mint már Te is sokszor leírtad az ALCA nem kiképző gép, hanem könnyű harci gép, tehát a tervezésénél, minden bizonnyal ezt legalább figyelembe vették, mint a hasonló céllal épült és sikeresen használt típusoknál.

    A rendszerek sérülés állósága egyetlen egy repülőgépnél sem golyóállóságot, hanem a rendszerek kettőzését, esetleg háromszorozásával oldják meg, ez meg biztos meg van egy sugárhajtású harci gépnél, már az Albán is meg volt a kritikus helyeken a hidraulika rendszerben. Egyetlen egy túlnyomásos törzsű gépet nem javítasz „kalapáccsal és csavarhúzóval”, de szerintem még egy Cessna 172-t sem még képletesen sem, ugyan is ma már a repülő eszközök legtöbbje félhéj szerkezetű, ahol a borítás teherviselő elem.

    Nézzük már meg azt is, hogy ki, ki ellen akar alkalmazni ilyen repülőgépeket. Ezek az államok, beleértve a Fülöp-szigeteket is, nem jól kiképzett, kézi légvédelmi eszközökkel jól ellátott lázadók ellen akarják használni hanem, kalózok, muzulmán és maoista lázadók, gyerekkatonák akiknek az eddigi harci tapasztalata kimerült rendőrőrsök megtámadása és falvak kifosztásában, illetve droglaborok megsemmisítésében, vagy fegyver/kábítószer csempész repülőgépek elfogásában, mint pl az L-410 és a Cessna 208. Ezek ellen több, mint elégséges pl az ALCA sebessége. Gondoljuk csak végig az ALCA kb 250m/s- sebességgel képes rácsapást végrehajtani a célra, vagyis ha a cél felfedezi a támadót, akkor kb van a közeledő gépre 4mp-je, a távolodóra még 4 mp-je eltalálja, miközben az első 4mp-je még rosszabb esetben arról is szól, hogy fedezéket keressen. Ráadásul mindezt egy 3D-ben mozgó céllal kell megtennie az alig karbantartott, ki tudja milyen szórásképpel rendelkező Kalasnyikovával.

    Az ALCA-nak ha van hibája, az inkább az, hogy bizonyos rendszerei túlfejlettek ehhez, de a csehek annyira szabadulnának már tőlük, hogy ez különösebben nem drágítja a leendő kispénzű vásárló alkupozícióit.

    Ki lehet találni, persze olyan feltételeket, ahogy az amerikaiak teszik, hogy mit kell tudnia egy COIN gépnek, aztán csodálkozni, hogy milyen drága, de érdekes módon, ahol a COIN megoldható géppuskával, gépágyúval, NIR-rel, vagy éppen napalmmal (azokban az országok ahol nem túl érzékenyek az emberi jogokra és a járulékos veszteségre, mint pl ezen államok többségében) tökéletesen megfelel és megfelelt a Tucano, a Puccara, a Hawk, MB.326, az A-37, a Bronco, amelyek közül persze néha lelőnek egyet-egyet, de a többségük alkatrész és pénzhiány miatt rohad szét a földön.

    TG

  23. Mint már Te is sokszor leírtad az ALCA nem kiképző gép, hanem könnyű harci gép, tehát a tervezésénél, minden bizonnyal ezt legalább figyelembe vették, mint a hasonló céllal épült és sikeresen használt típusoknál.

    Én pont az ellenkezőjét írtam. Kb. annyi harci terhet tud értelmesen cipelni, ami egy iskolagépnek kell.

    A rendszerek sérülés állósága egyetlen egy repülőgépnél sem golyóállóságot, hanem a rendszerek kettőzését, esetleg háromszorozásával oldják meg, ez meg biztos meg van egy sugárhajtású harci gépnél, már az Albán is meg volt a kritikus helyeken a hidraulika rendszerben.

    Nono. Számorma sokkoló a tény, hogy az szovjet/orosz gépeken semmiféle üzemanyagelfolyás elleni védelem nem volt. Ez biza ordas hátrány. A legkisebb sérülés miatt is odaveszhet a gép, mert simán képzelen hazarepülni.

    Egy COIN gép esetében különösen fontos az, hogy hazamenjen, mert a lelőtt pilótát odalent valszeg nem olyanok fogadják, akik valha is hallottak a Genfi Egyezményről vagy érdekelnék őket a benne foglaltak… (A gép harcászati hatósugrara is alapvetően kisebb.)

    Nekem nem az ALCA sebességével van a bajom. Az, hogy sanszosan egyetlen alrendszerért sem úgy tervezék, hogy sérülésálló legyen. A rendszerek megkettőzése törénhet úgy is, hogy egymás mellé rakod vagy úgy, hogy egyazon rendszer két fő elemét a lehető legtávolabb. Erős kétségem van, hogy az utóbbi lene az ALCA-n. Nem harci gépnek készült. Igen, lehe arra használni. Én akkor sem tenném.

    Az ALCA-nak ha van hibája, az inkább az, hogy bizonyos rendszerei túlfejlettek ehhez, de a csehek annyira szabadulnának már tőlük, hogy ez különösebben nem drágítja a leendő kispénzű vásárló alkupozícióit.

    Ezzel egyetértek. Csak pont azon rendszerei túl fejlettek, ami nem kellene és pont az nincs, amit én elvárnék a COIN alkalmazáshoz…

    A napalmot milyen egyezmény tiltja?

  24. Molni!

    Az Albatros minden kormánylapja buszter nélkül mechanikusan volt mozgatható, a futónak meg volt vészkibocsájtása. Ha nincs hidraulikád, legfeljebb fékszárny nélkül jössz le.

    Nézd az ALCA-nak van 6 fegyverfelfüggesztő pontja, meg beépített gépágyúja, azok ellen a célpontok ellen ami lefedi a COIN feladatot az a pár UB-blokk nem teher, nem gondolom, hogy olyan nagy fegyverterhelésre lenne szüksége. Néhány Toyota, halászcsónak, droglabor szétlövésére elég a gépágyú, függesztett géppuskakonténer, meg néhány 57mm-es rakéta, ez meg bőven belefér a több, mint 2 tonnás fegyverterhelésébe.

    Van statisztikád arról, hogy a szovjetek mennyi merevszárnyú harcigépet vesztettek kézifegyver okozta sérülésből adódó tüzelőanyag elfolyásból, vagy ugyan ilyen okból a még nem ilyen tervezési elv alapján készült gépet az amerikaik pl Vietnámban? Az általam ismert forrás felületes átfutása után találtam összesen 6 esetet small arms fire okként 10 év alatt, ez 1 An-26, 1 An-12, 2 Mi-8, 2 Mi-24. Valóban akkora valós veszély ez?

    Nézd igazad van az elfogott pilóta jó eséllyel a halált kockáztatja, akár csak a mezei rendőr ugyan ezen felkelők kezében. Ugyan ezen államok fegyveres erőiben, az ezek elleni harcban szerinted mennyire érdekel valakit is, hogy engedélyezett a napalm, vagy sem. A világon nagyon olyan sok eszközt használnak amit a hadijog, vagy nemzetközi szerződések tiltanak, de a háború már csak ilyen.

    TG

  25. molni

    Bármilyen hihetetlen de a Genfi egyezmény tiltja(1980-óta) és nem csak a napalm bevetését hanem minden gyújtó fegyvert bevetését is.Ez azért fontos mert a fehér foszforos bombák is tilalom alá esnek amiket az amik és izraeliek is előszeretettel alkalmaztak.Az előbbiek Irakban míg az utóbbiak Gázában.

  26. Köszönöm elég bőséges a választék;-) Mondjuk a nagyobb gépekről én is tudok.
    Egy kicsit pontatlan voltam. A kérdés inkább arra irányult, hogy van e Super Tucano kategóriájú gép ezekben az országokban katonai alkalmazás céljára?
    Ha náluk van, akkor nálunk miért nincs?