|

Az azeri fegyvercsomagról

Nem titok, hogy Azerbajdzsán nem túl régen némi zöldhasúval kínálta meg Tel-Avivot, amiért cserébe haditechnikát kértek. Ennek kapcsán Iránban még február végén ment fel a pumpa – Teherán információkat követelt az üzletről, illetve figyelmeztette északnyugati szomszédját, – akivel egyébként jelenleg épp nem felhőtlen a viszonyuk – hogy nem engedik, hogy (Irán elleni) izraeli terrorakciók felvonulási terepévé váljon Azerbajdzsán. Baku hivatalos válasza az volt, hogy a beszerzendő fegyvereket nem kívánják senki, főleg nem Irán ellen használni.

Márciusban a feszültség csökkentése érdekében mindkét fél a jószomszédi viszonyt hangoztatta, Izrael pedig azzal hárította Irán korábbi vádjait, miszerint a szállítás hónapokat, de akár éveket is igénybe vehet majd.

No, de lássuk mit is spájzolhat be az azeri haderő a még 2011-ben aláírt, 1,6 milliárd dolláros árcédulát felvonultató szerződés értelmében. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai alapján a Baku által beszerzendő csomagban az alábbiak találhatóak meg:

  • ismeretlen mennyiségű Gabriel típusú hajó elleni rakéta (a konkrét változat nem ismert)
  • 5 Heron és 5 Searcher UAV (Az IAI Heront lassan 1 évvel ezelőtt kínálta fel Izrael Bakunak)
  • Barak 8 / Barak II légvédelmi rendszer 75 rakéta javadalmazással (A Barak rendszer izrali – indiai koprodukcióban történt továbbfejlesztése – mivel az azeri haditengerészetnél nem nagyon van mire rakni, vélhetően a szárazföldi változat kerül beszerzésre)
  • EL/M-2080 Green Pine radar (ezt, illetve továbbfejlesztett változatát használja többek között az izraeli rakétavédelmi rendszer is)
Barak 8 indító

Barak 8 indító | Fotó: Wikipedia ,

Mint látható alapvetően defenzív jellegű a csomag tartalma.

13 hozzászólás “Az azeri fegyvercsomagról”

  1. Azer egy sötét ló. Készülnek Hegyi-Karabahra örmény-azeri meccsre, Iránra is.
    Bár utóbbit megígérték az oroszoknak, hogy nem vonulnak ellenük, ha megindul a NATO, de ezt nem látom biztosnak, mert Irán lakosságának több, mint 20%-a azeri.

  2. Azért Iránnál is vannak érdekességek:
    nagyon érdekes radarok:
    https://lh3.googleusercontent.com/-nMgVMuGDY0Q/T3Nfn6ecMtI/AAAAAAAAE00/EVst1b3Y1po/w498-h275-k/unknow%2Bradar%2B1.3.jpg
    https://lh3.googleusercontent.com/-lRpBpMYp8Dw/T3NfxMW3k2I/AAAAAAAAE10/-p7_oyh6iZE/w468-h287-k/139397_183.jpg
    Egy új tengeralattjáró:
    https://lh5.googleusercontent.com/-OvHOXHql6nk/T3NfcyyyFgI/AAAAAAAAEzs/4oOmNxAX5rU/w401-h249-k/wvryij51hskecvbdgilh.jpg

  3. Már láttam ezeket a képeket. Az iráni fényképek láttán mindíg a „hasam alatt a bomba robotrepülőgép” jut eszembe. Jön a B-2, F-22 combo oszt jó napot. Katonailag nem ellenfél Irán, politikailag annál inkább.

    A zsebtengónak meg mi értelme van? Arleigh Burke rombólónak neki menni? A civil hajóforgalmat megzavarni? Arra talán igen, de az öngyilkos akció.

  4. Iránnal kapcsolatban sokan hajlamosak elfelejteni a milliónyi vallási fanatikust akik nem csak a hadszintereken,hanem a világ nagyvárosaiban is nagyon fájó dolgokat tudnak tenni.Hiába maradi a fegyverzetük nagy része,egy irán vs nato háború mindenkinek fájna.

  5. Nagyon mas a helyzet, hogy Koreanal egy bekeidoben, lesbol tamado hajo, egy teljesen felkeszuletlen – marmint ott akkor erre az esetre, hiszen tuzszunet van – hajot megtamadni, vagy egy teljes harckeszultsegben erkezo nagyjabol mindenre felkeszult flottat. Vajon ezeket milyen tavolsagbol szurnak ki az SSN-ek, meg aktiv kereses eseten a Poseidon/Orion gepek? Mi eselyuk lenne?

    A vallasi fanatikusok meg jalalalazhatnak a partrol, meg mutogathatnak duhosen az eg fele, az orszag infrastrukturajat, leradirozzak napok alatt. Iran azert korantsem fejletlen orszag, van mit veszteniuk akkor is ha csak levegobol tamadjak oket, nem olyanok mint Afganisztan.

  6. Kicsit magyartalan lett az elso mondat. :)

    Szoval nagyon mas a helyzet, ha egy zsebtengo lesbol tamad meg egy akkor ott erre abszolut nem szamito, es ezert abszolut fel nem keszult hajot, vagy ha egy zsebtengonak egy harckeszultsegben erkezo igen jelentos tengoelharito kepesegekkel rendelkezo flottaval kell valamit kezdenie.

  7. „A zsebtengónak meg mi értelme van? Arleigh Burke rombólónak neki menni? A civil hajóforgalmat megzavarni? Arra talán igen, de az öngyilkos akció. ”

    Aki haditechnikával foglakozik, annak sem árt némi földrajzi ismeret:

    A Perzsa öböl egy hatalmas pocsolya – 1000 km hosszú és kb. 200 km széles. Az átlagos mélysége 50 méter. Nagy hajókkal nem igazán jól manőverezhető, Irán partjaitól közepes hatótávolságú robotrepülőgéppel átlőhető !
    A ” kicsi ” tengók elsősorban fenék aknák lerakására alkalmasak, eléggé korlátozva a nagy hajók mozgását.

  8. „A zsebtengónak meg mi értelme van”
    Ezek a tengók fel vannak szerelve nagy sebességű rakétatorpedóval, hagyományos torpedóval, aknákkal. Ott vannak a sekély vízben, lőnek egy szalvót nagy sebességű torpedóval, aztán mennek is a szigetekben lévő bombabiztos rejtekhelyre. A nagyobb tengók most várhatók, már építés alatt vannak. És azt hiszem az előzetesek szerint meglepően korszerűek lesznek. Iráni vélemény szerint a sekély vízben több apró hajó jobban eltud rejtőzködni, és hatékonyabb is mint 1 nagyobb.

  9. Véleményem szerint Irán esetében nem az a kérdés, hogy katonailag mit tud felmutatni az Amerikai-Izraeli párossal szemben, mert az nem számottevő.

    A kérdés szerintem két dolog…

    1. Hogyan fogadják a muzulmán országok egy újabb ilyen ország lerohanását?

    2. Hogyan fogadja majd a világ, hogy újabb árkot szánt a fejlett világ a muzulmánok és maguk közé, ezzel bizonytalan ideig és mértékben megnövelve a terrorveszélyt, valamint a nyugati társadalmakban is megnöveli az amúgy is növekvő antiszemitizmust, mert olyan háborúba rángatják bele a szövetséges államokat (politikailag) amelyre semmi szükségük.

    Hozzátéve, hogy Iránnak nem szabadna atomhoz jutnia.