|

Ejtőernyős és Különleges Műveleti Nap Szolnokon

2012. március 23-án, pénteken rendezték meg Szolnokon az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison az ejtőernyősök és különleges műveleti katonák napját. A rendezvény egyúttal a missziós feladatokat végrehajtó, Különleges Műveleti Csoport (KMCS) 9. váltásának visszafogadó ünnepsége is volt.

A bázis Intézményi Művelődési Otthonában délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi állománygyűlésen, melyen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter is, először a KMCS visszafogadó ünnepsége, majd a csoport tagjai közül tizenhárom főnek a kitüntetés adományozása zajlott le.

Hende Csaba ünnepi beszédében dicsérte a magyar különleges erőket, kiemelve az egység bátorságát, amit egy támadás során tanúsítottak, amikor is bajban lévő amerikai katonáknak nyújtottak segítséget.

A csapat színvonala nemzetközi mércével mérve is kimagasló, hiszen az előbb említett eseményért, néhány hónapja az Amerikai Egyesült Államok Európában állomásozó Különleges Műveleti parancsnoka, illetve a 10. különleges műveleti ezred képviselői zászlószalag adományozásával köszönték meg a magyar katonák hősiességét.

A miniszter azt kérte az Afganisztánt megjárt katonáktól, próbálják meg megtalálni a civil életet családjukkal, térjenek vissza a mindennapos életbe.

Az állománygyűlés és a nap további része ez után már az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, valamint a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége által közösen rendezett ejtőernyős és különleges műveleti nap jegyében zajlott.

Megkoszorúzták a bázis területén lévő ejtőernyős emlékfalat, mely az ejtőernyős balesetben elhunyt bajtársaknak állít emléket. Az emlékfal mellett felállított emlékharang a koszorúzás alatt összesen hatvankétszer zendült fel, jelképezve azt a hatvankét katonát, akik életüket vesztették. Olyan katonákat, mint amilyen Horváth Ákos honvéd is volt, aki tavaly augusztusban szenvedett balesetet.

Az emlékfalnál koszorút helyezett el többek között Hende Csaba honvédelmi miniszter, Orosz Zoltán altábornagy a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Domján László vezérőrnagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke, Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, Ruszin Romolusz ezredes az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka, valamint Sándor Tamás ezredes az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka.

A honvédelmi miniszter megnyitotta az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj nemrégiben létrehozott csapatmúzeumát is, majd statikus és dinamikus bemutató várta a jelenlévőket. A program szerint déltől kezdődő ejtőernyős ugrások előkészületei már jóval hamarabb elkezdődtek.

A Szállítóhelikopter Zászlóalj épülete mellett gyülekező, az ejtőernyős ugrások végrehajtására kijelölt állomány 11 óra után néhány perccel parancsot kapott az ejtőernyős felszerelés felvételére. A földön pokrócokra két sorban már előre kikészítették a különböző típusú ernyőket, így a parancs elhangzásakor mindenki a saját helyére állva egyből megkezdhette az ejtőernyők felvételét, a hevederzet rögzítését. Az elkészült katonák felsorakoztak, majd az ugrató parancsnok egyesével ellenőrizte a felszerelést.

Eközben az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományába tartozó hajózók átvették a feladat két nélkülözhetetlen technikai eszközét, két darab Mi-17-es szállítóhelikoptert és 11 óra 30 perckor engedélyt kaptak az indításra is. A gépek AI-9-es indítóhajtóművei jellegzetes süvítő hangjukkal indultak és indították a helikopterek TV3-117MT hajtóműveit. Mire a forgószárnyak felpörögtek és a gázturbinák elérték a felszálláshoz szükséges üzemi teljesítményt, már indultak is a gépek felé az ejtőernyősök.

A beszállás után nem sokkal a helikopterek felszálltak és első körben ledobták a célszalagokat, melyek alapján, a fedélzeten lévő ugrató parancsnok meghatározza a szél irányát, nagyságát, melyből számítja a sodródást és ebből adódóan, hogy hol és milyen irányból kell az ejtőernyősöknek kiugrania, hogy a kijelölt célterületre érkezzenek.

Mire elérkezett a „gépelhagyás” ideje, addigra a rendezvény vendégei is elfoglalták a bemutató megtekintésére kijelölt területet.

Az ugrások három körben kerültek végrehajtásra. Az első két körben összesen 21 katona ugrott ki RS-4 típusú ejtőernyőt használva bekötéses rendszerrel, 400 méteres magasságból. Ez azt jelenti, hogy az ejtőernyő kioldószerkezete a helikopterhez van rögzítve és a kiugrás után ez a bekötött zsinór nyitja ki az ejtőernyőt. A harmadik körben 6 fő ugrott MC-4 típusú amerikai légcellás ernyővel és a szervező alakulatok zászlóival, 2 fő zászló nélkül, valamint további 6-8 ejtőernyős FOIL SPRINGO típusú gyorsernyővel ért földet.

A dinamikus bemutató a sikeres földetérések után az MH 5/24 Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonasuli csoportjának közelharc bemutatójával zárult.

A statikus bemutatón mindeközben az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj az orosz fegyverrendszereket, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis az ejtőernyős felszereléseket valamint Mi-24 és Mi-8 típusú helikoptereket, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj pedig az amerikai fegyverzetet, híradástechnikai eszközöket, valamint gépjárműtechnikai anyagokat (HMMWV) állította ki.

Az eseményen résztvevő vendégek ezután ünnepi ebéden vettek részt a nap zárásaként, pedig a 2012-es év első nyitvatartási napján megtekinthették a szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyet, mely 22000 m2-en 49 darab, különböző repülőeszközzel várja egész évben az érdeklődőket.

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Balogh Ákos, Benedek Levente, LHSN.hu

46 hozzászólás “Ejtőernyős és Különleges Műveleti Nap Szolnokon”

  1. @Terminator

    Gondolom Tankman arra gondolt, hogy a lengyelekkel nem volt politikai nézeteltérésünk. Míg mondjuk az amcsik és néhány európai nagyhatalom előszeretettel mondja meg, hogy mit és hogyan kellene tennünk. Ennek nem teljesítése esetén mondjuk elfelejtenek alkatrészt küldeni. Illetve a jelenlegi vezetés erősen lengyel barát vonalon és tengelyben gondolkozik, ezért ebből a típusból politikai tőkét tudnának kovácsolni.

  2. Az a jó az UH-1-esben, hogy annyit gyártottak belőle és olyan elterjedt, hogy még a WC-ben is találsz hozzá alkatrészt… A W-3-assal meg az a baj, hogy túl kis példányszámban készült, ha már nagyon made in europe helikopter kell, akkor ott van az Eurocopter…

  3. Az UH-1 nél hiába találsz bárhol alkatrészt, ha az amik nem járulnak hozzá, hogy a számunkra eladják azt akkor b@szahtjuk! Egy ilyen rendszeresítésnél rendkívül komoly tényező a politika. Elvégre (mint azt már korábban többször kifejtettem) 20-30 évre elkötelezzük magunkat egy ország mellett.

    Arról nem beszélve, hogy a Sokol anyagilag is talán jobb megoldás lenne, a szerkezete a Mi-2-ből indult tehát nem teljesen ismeretlen technika. Közel van a gyár is, nem kell a tengeren túlra repkedni stb. Számos érvet fel lehet sorakoztatni a lengyel opció mellett.

  4. Az UH-1N vásárlással nagyon függővé tennénk magunkat az amerikaiktól, az amerikaiak pedig nemzetellenesek, amolyan európai egyveleg föderatív államot szeretnének látni, amelyben „összeolvadnak” az egyes nemzetek – megszűnnek a nemzetállamok.

  5. tankman

    Én is egy olyan összeurópai föderációt szeretnék látni, ahol abszolúte nincsenek nemzetállamok, és én totál nyugodtan meghoznék érte bizonyos áldozatokat, ha ezzel közelebb lehet kerülni a célhoz…

    forest

    Ahhoz képest, hogy már jópár éve nincsen jóban Venezuela az amikkal még mindig reptetik az f-16-os flottájuk egy részét, pedig az kicsit bonyorultabb mulatság, mint egy huey, mert „ici-picit” nehezebb hozzá alkatrészt szerezni v. gyártani… Sőt állítólag izraeli segítséggel át is estek egy kisebb ráncfelvarráson…

    Azoknak akik pedig még mindig az EU-ban látják a sátánt csak annyit tudok mondani, hogy önként volt a csatlakozás, s ameddig többet vesz ki Mo az EU pénztárából, mint amennyit berak, addig lehet kussban maradni és betartani a szabályokat, ha tetszik, ha nem…

  6. Szia sulyid!

    „Én is egy olyan összeurópai föderációt szeretnék látni, ahol abszolúte nincsenek nemzetállamok, és én totál nyugodtan meghoznék érte bizonyos áldozatokat, ha ezzel közelebb lehet kerülni a célhoz…”

    – akkor Te nem bánnád, ha mondjuk megszűnne létezni Magyarország ???

  7. @sulyid

    A Venezuelával szomszédos Bolíviának viszont megvétózta az ALCA eladását, ezzel minden elárultam a politikai viszonyokról. Az USA mindig saját politikai érdekei mentén hoz döntéseket.

    Az EU-ra pedig nem reagálnék, egy dologgal kell tisztában lenni, MO csak piacot jelent az únió vezető országai számára. A belépésünkkor még teljesen más politikai viszonyok voltak. Irreveláns az összehasonlítás.

  8. tankman

    Egy másodpercig sem… Ráadásul feltehetőleg mindenki a jelenlegi határokon belül és kívül ugyanannak a nagy államnak lenne az állampolgára, így már azzal se nagyon kéne törődni, hogy ki milyen államnak az állampolgára, vagy melyik népnek a tagja…

  9. sulyid szerint:
    2012. március 25. vasárnap @ 15:29

    „Azoknak akik pedig még mindig az EU-ban látják a sátánt csak annyit tudok mondani, hogy önként volt a csatlakozás, s ameddig többet vesz ki Mo az EU pénztárából, mint amennyit berak, addig lehet kussban maradni és betartani a szabályokat, ha tetszik, ha nem…”

    Hát ez nagyon nem így van.
    1. A belépésnél úgy szavaztunk, hogy csak mellette volt kampány ellene nem,és így is alig érdekelt valakit. Ráadásul mi nem erre az EU-ra mondtunk akkor Igen!
    2.Ki mondta neked, hogy mi többet veszünk ki mint amit berakunk? Jah, hogy a támogatásoknál, igen. Azt beleszámoltad, hogy a kvóta rendszer miatt leépült a mezőgazdasági iparunk? Vagy, hogy a gazdák kevesebb támogatást kapnak itt mint például a franciáknál? Vagy a kiesett vámbevételt beleszámoltad? Vagy azt hogy hány fölösleges EU-s trollszabályt kell betartani? (Tudod miért hoznak ilyen szabályokat? Mert csak a nagy tőkével rendelkező nyugati vállalkozók tudnak rá beruházni, a keletiek meg nem nagyon)
    Menj föl a KSH oldalára és nézd meg az ország statisztikáit. Gyakorlatilag a rendszerváltás óta mindenünk zuhan. Az EU-s belépés a szállítmányozást kivéve mindenen csak rontott. Gyakorlatilag reál értéken a 60-70’s évek színvonalán élünk. De van olyan amiben amióta mérik (60’s évek) sosem voltunk ilyen szarok!!!!
    Szóval te örülj ennek, én meg inkább sírok!

  10. A kifizetésekkel és befizetésekkel kapcsolatban egy apró megjegyzés még, a google a jó barátod kérlek keress rá az alábbi adatokra:

    Uniós befizetés összege
    Uniós támogatások kifizetések összege
    Magyarországon lévő uniós multi cégek nyeresége

    Ezt követően a befizetéseket tedd párhuzamba a másik két szám összegével. A te logikád szerint ha a befizetésnél több a támogatás akkor kuss van. Akkor mi van, ha több pénzt visznek ki összességben?

    No, de ne politizáljunk, csak ezt szerettem volna még lereagálni.

  11. Sulyid:
    Most szíven szúrtál ezzel a haza ellenes kommenteddel. Tőled nem vártam volna. egy európai egyesült államok is ugyan úgy arról szólnának mint a mostani EU, azaz a nagyobb nemzetek a kisebbeknek szívnák a vérét. Még az azonos nemzetiségű országok se egyesülnek európába, lásd Németország-Svájc-Ausztria.
    Tankman minden tekintetben tökéletesen látja a dolgokat, azaz úgy mint én :-)

  12. Én örülök, hogy nem egyesült eddig Európa. Most lehet nállunk is olyan sok bevándorló lenne mint mondjuk Franciaországba. Elég nyűg nekünk a hazai cigányság is. Hiába ítélik el sokan a rasszizmust, egy műveletlen fekete bevándorló csoport nem fog asszimilálódni a társadalomba, hanem látható különbözőségük és helyzetükből adódóan elfognak különölni negyedekbe és az állam nyakán fognak élni, vagy bűnöznek. Nem foglalkoztat szívesen más rasszhoz tartozó embereket a munkáltatók 90%-a. Ezek a száraz tények. Annyira sokan pártolják a hazai cigányságot is. Na én a parlamenti képviselőket kiküldtem volna most a nyíregyházi lomtalanítás alkalmával az utcákra, hogy őrök és egyéb személyek nélkül, azaz önmagukban menjenek oda a hőn szeretett romákhoz. Rögtön változna az álláspontja jópár politikusnak, főleg ha kivernék a fele fogsorukat vagy ok nélkül letúrhálnák őket. Államok egyesülésének csak úgy van realitása mint az USA esetében, azaz területileg egyenletesen az angol nyelvű népek voltak többségben általában.

  13. sulyid

    „Én is egy olyan összeurópai föderációt szeretnék látni, ahol abszolúte nincsenek nemzetállamok”

    Ez a bizonyos „összeurópai föderáció” nekem kissé egy olyan eszmének tűnik, mint a kommunizmus, ami papíron nagyon jól mutatott, csak sajnos közbeszólt az emberi természet és láthattuk mi lett a vége.

    De, ha ez meg is lenne valósítható, akkor, szerintem, kizárólag úgy lehetne nekikezdeni, hogy elfogadnak egy, azaz egy nyelvet, amit Európa minden országában kötelező jelleggel tanítanak az adott ország hivatalos nyelve mellett, lehetőleg már óvodás kortól és, ha az a generáció felnő, akkor talán meg lehetne lépni anélkül, hogy bármelyik ország népe veszítene vele. De erősen kétlem, hogy akár ebben az egyetlen dologban (mármint, hogy melyik legyen az „egyetemes európai nyelv”) meg tudnának egyezni és, ha ebben sem tudnak, akkor hogyan várhatnánk egy működőképes föderációt.

    Sőt, ha azt nézem, hogy az Európai Unióban is milyen szépen működik a kettős mérce, különösen hazánkkal szemben és bizony nem pozitív irányban, akkor én nem túl sok jóra számítanék a magyarokra nézve egy ilyen föderációtól…

  14. Az EU ossze akar gyurni kulonbozo nemzetisrgeket, erdekeket, vallasokat, , kulturakat , nyelveket. Hogy mi lesz az eredmenye ? Mar egy kicsinyitett EU-t lathattunk.

    Ugy hivtak hogy Jugoszlavia.

    Ez igy nem mukodik. Plane hogy a nagyok valoban kemenyen ratelepednek a kicsikre, az az nincs tenyleges egyenloseg mint ahogy az USA ban ez meg van.

  15. Én úgy látom ezt az egységes Európa témát hogy mindenképpen az egységesülés felé kell hogy haladjon az EU . Miért mert a mai világgazdaságban egy külön nemzet államokból álló Európa bukásra van ítélve. Meg esznek minket a Kínaiak, az Amerikaiak gazdaságilag . Az USA-nak éppen hogy nem érdeke az egységes és erős Európai unió. És ezért tesznek is, ha figyelitek a finom kis leminősítéssekket , éppen mindig a legkritikusabb pillanatokban . Állandó bizonytalanságban tartják az EU-t . Egy jól működő, gazdaságilag erős EU valószínűleg letaszítaná az USA-t a világ vezető hatalmi státusából. Én sem szeretném ha magyarság el tűnne de egy jól és igazságosan ki alakított nemzetiség politikával lelétrejöhetne egy normális Európa . A nyugati vezetőknek le kéne szállni a magaslóról és partnernek tekinteni a kisebb nemzeteket , és fel kellene adni a kényelmes kis életüket és küzdeni egy kicsit.

  16. Luthero

    „Én úgy látom ezt az egységes Európa témát hogy mindenképpen az egységesülés felé kell hogy haladjon az EU .”

    Es szerinted mennyire lesz egyseges valoban eros egyaltalan tartos az az EU amelyikben az egyik orszag farmeja negyszer anyyi tamogatast kap mint a masik. Ennek kovetkezteben az egyik el es virul a masik meg tinkremegy. Vagy hogy az egyik orszag nagy cegei mogulja felvasaroljak a masik orszag cegeit. Termelest leallitjak majd jon a sajat termek.

    Az az igy ez egy gazdasagi gyarmatositas fegyverek nelkul. De a vegeredmeny ugyan az. Az EU jo otlet lenne ha valami erkolcsi alapot is belevinnenek a dologba. Az az nem alattvalo lenne az EU egyik fele a masiknak.

    szerintem

  17. “Én is egy olyan összeurópai föderációt szeretnék látni, ahol abszolúte nincsenek nemzetállamok”
    Ez itt Kelet-Európában kivitelezhetetlen. De nyugaton sem áll valami fényesen a helyzet. Lásd. baszk, korzikai, skót függetlenségi törekvések. A Balkánon pedig elég csak Jugóra gondolni. A frissen önállósodott horvátokra, az egységesülni készülő albánokra. Kötve hiszem hogy belemennének abba hogy felvállalják Európa indiánjainak szerepét.
    Az uniós támogatásokról pedig csak ennyit:
    http://mno.hu/gazdasag/hiaba-jon-kozep-europaba-a-penz-a-hasznot-a-nyugat-folozi-le-1061427
    Ha észrevette valaki gondolom feltűnt hogy javarészt látványberuházásokat támogatnak, nem pedig a termeléshez közvetlenül kapcsolódóakat. A mezőgazdaságunkat teljesen taccsra tették, egy húsipari kft-ben dolgozik egy ismerősöm aki azt mondta hogy nem tudnak annyit feldolgozni hogy elég lenne az oroszoknak. Csak nincs nyersanyag, a sertéseket, szarvasmarhákat leadták a kistermelők az uniós szabályok ellehetetlenítették a termelést. Most kezdődik a tyúkjóléti szabályok miatt a baromfiágazat mélyrepülése. És sorolhatnánk még.
    Én szívesen látnám a lengyelekkel való kooperálást, a w3 Sokol mellett van más hadiipari együttműködési lehetőség is. Tágabb értelemben a visegrádi országoknak kéne ezt megtenni, ui. a cseheket és lengyeleket is most kóstolgatja Brüsszel, nem éppen barátságos hangnemben.

  18. Kuruc71

    „Az az igy ez egy gazdasagi gyarmatositas fegyverek nelkul. De a vegeredmeny ugyan az. Az EU jo otlet lenne ha valami erkolcsi alapot is belevinnenek a dologba. Az az nem alattvalo lenne az EU egyik fele a masiknak.”

    Én is erről beszélek , de te jobban meg fogalmaztad. Ha lenne a fejlettebb erősebb gazdaságoknak (Francia,Német) erkölcsi tartása akkor még jó is lehetne ez az EU. De egyenlőre nincs és nem veszik észre , hogy ezzel maguk alatt is vágják a fát.

  19. Nem akarok nagyon offolni, csak néhány gondolat.
    – Az EU nem ad semmit ingyért ha nem vagyunk képesek a pályázati pénzeket lehívni, vagy olyan rendszert dolgozunk ki mi magunknak, hogy a fejeseink elmutyizhassák, akkor lehet tovább jajveszékelni.
    – Ameddig a gazdákban „egyéni géniuszok” szenvednek és nem jönnek rá hogy a szomszéd gazdája nem a „haragosa”. Félreteszik a mindenféle sérelmeiket és eldezdenek szövetkezzni akkor a közös EU-s piac inkább lehetőség mint kerékkötő.
    Személy szerint nagyon rosz tapasztalatom va a „gazdákkal”, lehet ez a tapasztalat nem reprezentatív, de akiket volt aklalmam megismerni megérdemlik, hogy felfordúljanak.

  20. nem kritizálva mások véleményét, azt gondolom, hogy a jövő záloga egy egységes, önkéntes alapon szerveződött Európa.

    mind gazdaságilag, mind politikailag ez az egyetlen életképes alternatíva a jövő kihívásaival szemben. a globalizmus ellentmondásai miatt a regionális gazdasági társrulások szerepe kezd felértékelődni szerte a világon.

    szép dolog magyarnak lenni, csakhogy oly kevesen vagyunk, folyamatosan fogyunk és mind gazdaságilag, mind politikailag egyedül vagyunk, kiszolgáltatva ráadásul annyira gyenge kis porszemek vagyunk, hogy az első spekulatív pénzügyi támadás elfúj minket mint a port. arról meg, hogy katonailag mit érünk a világban, mindenki jobban érti itt nálam.

    sokan mondjátok, az Eu tele van ellentmondásokkal, igazságtalansággal, bizonytalansággal.

    ebben mindenkinek igaza van.

    viszont ne felejtsük el, hogy történelmi léptékkel szemlélve az Eu még újszülött. mennyi idő kellett Rómának (bár ez az Eu-ra tudom nem jó példa), vagy bármely jelentősebb hatalomnak ahhoz, hogy stabilan működő állammá váljon. ráadásul itt apró lépésekben haladhat a fejlődés, hiszen a legkisebb jogosultságokról való lemondás (lásd most a fiskális unió) minden tagállam szuverenitását érinti. nem is beszélünk még államok feletti államról sem. még nincs is, sőt még a látóhatáron sincs az Európai Unio.

    De ha létre is jönne. az sem garancia a töretlen fejlődésre. az USA esetében a függetlenségi nyilatkozat elfogadása után 85 évvel pusztító polgárháború kellett, az egység és stabilitás megteremtéséhez, ami után elindulhatott a világhatalmi pozició útján. és igen. milyen igaz. nekik még egységes nyelv is rendelkezésre állt, bár az európai kivándorlók ott bebizonyították, hogy a kultúrális különbségek ellenére is képesek egy közös érdekek működtette új államot közös nemzeti öntudattal erősíteni.

    itt Európában a gyökerek erősebbek, a kulturális kötődések mélyebbek, ezért a folyamatok is hosszabbak lesznek. de mi lehet annál szebb felemelőbb fejezet az emberiség történetében, mint hogy az évezreden át egymást gyilkoló (nagyjából rokon) népek félretéve a gyűlölködést, egységes államot alkotnak, választ adva a külső kihívásoknak és megakadályozva a további háborúskodást.
    igen. ez elég utópisztikus.

    azonban miután a folyamat elindult, ezért innen visszarendeződni békés úton aligha lehet. végig kell menni az úton, még ha fáj is. valahogy mint az Apolló 13. sokan gondolják úgy, hogy hibákkal teli az Eu, de a legnagyobb hiba lenne hagyni szétesni.
    garantált újabb hárorúk dúlnák Európát, mivel a széthullás óriási gazdasági károkkal és társadalmi robbanásokkal járna. egyetlen kiragadott becslés: Németország GDP-je 30-40%-kal csökkenne. katasztrófa. Hogy ez Mo. esetében mivel járna a német gazdasági kiszolgáltatottság miatt, belegondolni is fáj.
    szóval én úgy gondolom, hogy ne az Eu bukására várjunk, hanem előre nézve keressük meg helyünket és próbáljuk meg a hírs magyar kreativitásunkat az Eu-ban kiélni.
    szerintem soha nem volt ekkora történelmi lehetőségünk, hiszen mégiscsak a világ legfejlettebb és legerősebb gazdasági tömörülésének része vagyunk és ahelyett, hogy megint kesergünk…….nem folytatom.

    ezek a saját gondolataim, lehet vele nem egyet érteni.

  21. tankman

    nem Mo.-ról beszéltem. ez inkább a monetáris unió tagjairól szól. azokról, akik gazdasági súllyal bírnak.
    az, hogy Mo. tagja e vagy sem az Eu-nak, ez nem befolyásolja az Eu jövőjét.
    ha mi ki akarunk lépni, akkor mehetünk. nincs szükség szabadságharcra.

  22. banderas szerint:
    2012. március 26. hétfő @ 13:23

    „viszont ne felejtsük el, hogy történelmi léptékkel szemlélve az Eu még újszülött. mennyi idő kellett Rómának (bár ez az Eu-ra tudom nem jó példa), vagy bármely jelentősebb hatalomnak ahhoz, hogy stabilan működő állammá váljon. ”

    Az én véleményem szerint az EU nem egy születő hatalom, hanem az épp elbukó Nyugatrómai Birodalom. Nah, azzal van rengeteg párhuzam! (Aki ismeri jól a történelmet annak ezt nem kell magyarázni)

  23. banderas szerint:
    2012. március 26. hétfő @ 17:24

    1. Tőled idéztem
    2. A Nyugatrómai Birodalom bukása minden csak nem fals hasonlat
    3. Az EU 60éves, és ez alatt egy szép gondolatból egy problémahalmaz lett.
    4. Európában nem lehet „Egyesült Államokat” létrehozni sehogy sem!
    5. Az Európa Parlament(kirakat színházat) leszámítva nagyon nagyon hasonlít a KGST-re. (itt a felépítést, és a fellépést veszem csak figyelembe)
    6. Az EU rendelkezik a világ egyik legkomolyabb szakértői gárdájával, mégsem hallgat rájuk egy vezető sem
    7. Állandóan Kínával ijesztgetnek , miközben mi, Európaiak vittük oda a gyártókapacitásunkat, esetleg haza is hozhatnánk.
    8. Az EU sosem a kisemberek érdeke volt hanem a „pénzé”, a nagytőke hozta létre ezt a szervezetet és a nagytőke irányítja.
    9. Szó szerint piacnak kellünk bele,meg szemétlerakónak.
    10. Direkt úgy behálóztak minket, hogyha egyszer beléptünk ne nagyon tudjunk ugrálni,
    11. Az EU előtt is volt élet és az EU után is lesz!
    12. Az EU-t nem a parlament irányítja (ha valaki nem tudja csak azért írom) hanem a Tanács, amihez tartoznak a bizottságok.
    13. A Tanács senkinek, semmivel nem felelős nem elszámoltatható és senki nem választotta meg őket demokratikusan semmilyen feladatra.
    14. Az EU Tanácsa bizony a 13-as pont ellenére bármelyik demokratikus kormányra rányomhatja az akaratát, még akkor is ha az a tagállam alkotmányába ütközik!
    15. Mi nem ebbe az EU-ba léptünk be. (nagyon nem ezt reklámozták és nem is mutatta ki a szervezett addig igazán a foga fehérjét)
    16. Gyakorlatilag a kvóta rendszerrel leépítették az egész országot.
    17. Az erőltetett privatizáció miatt nem maradt nemzeti vagyonunk.
    18. Ami maradt, úgy néz ki az sem sokáig. (by by MALÉV)
    19. Állandó a kettős mérce az EU-ban.
    20. A szavazási rendszer olyan, hogy akármit csinálunk a „Nyugat” mindig többségben van.
    21. Személy szerint nekem egyszer már nem jött be a „Nem kellenek ide Nemzetek, világ népei egyesüljetek!!!” hozzá állás és ez azóta sem változott!
    Ez az én kis véleményem az EU-ról.
    UI: Éveken át volt „haj de jó az EU” tantárgyam csak mindig más néven, integrációtól a szervezeti felépítésén át mindent A-Z ig tudni kellet, szóval nem hasamra ütöttem és úgy írtam mindenféle dolgot ami jól hangozhat!

  24. fip 7

    egy dolog idézni valakitől, egy másik pedig értelmezni a szöveget. azt cáfolni pedig ami nem hangzott el, több mint értelmetlen, elpazarolt energia, mi több: időpocsékolás.
    korábban leírtam, hogy vannak esetek amikor a közvetlen párbeszédnek nincs értelme, mert ez a fórum alkalmatlan a kibékíthetetlen ellentétek feloldására.
    a mienk is ilyen.
    korábban már kiderült, hogy csak a személyeskedésedhez vezet.
    ez pedig rontja a színvonalat.
    további szép napot.

  25. banderas szerint:
    2012. március 26. hétfő @ 18:02

    1. Szövegértésemmel nincs semmi gond, ha lenne nem csinálhatnám azt amivel foglalkozom
    2. A fórum nem kibékíthetetlen ellentétek feloldására való
    3. A fórum azért van, hogy mindenki elmondhassa a különböző véleményét!
    4. Ha nem értek veled egyet az nem személyeskedés, semmivel nem támadtam a személyed
    5. Én kíváncsian várok minden tárgyilagos ellenvéleményt, csak tények támasszák alá!
    6. Ez egy über Off téma , semmi köze nincs szegény ejtőernyősökhöz
    7. Ettől függetlenül nem biztos, hogy az ilyen off-ok rontják az oldal színvonalát. Szerintem azok akik Off-olnak inkább emelni akarják a színvonalat úgy, hogy egy adott témához más megközelítést választanak.

    További szép napot neked is!