|

Pénzügyi gondokkal küzd az izraeli haderő

Komolyan hátráltathatja Izrael önvédelmi képességét a költségvetési megszorító csomag – ismertették magas rangú izraeli katonatisztek. Annak ellenére, hogy a kormány nem a korábban emlegetett mértékben nyirbálta meg a védelmi büdzsét, a 2012-re tervezett kiadások fedezésére nincs elég pénz, ezért több programot is be kell szüntetnie a védelmi tárcának. Becslések szerint nagyjából 3,7 milliárd sékel (993,6 millió dollár) kellene a pénzügyi űr betöltéséhez, és erősen valószínűtlen, hogy sikerül előteremteni ezt az összeget.

A Benjamin Netanjahu vezette kormány a múlt hónapban letett róla, hogy foganatosítsa a korábban tervezett, 3 milliárd sékeles megszorítást, ugyanis az már nem csak a beszerzéseket, modernizációs programokat és új fejlesztéseket hátráltatta volna, hanem a napi szinten alkalmazott haditechnika fenntartását is veszélybe sodorta volna. A miniszterelnök hallgatott a védelmi minisztérium szakértőire, akik figyelmeztették: a Közel-Keleten kialakult feszült állapot, illetve az iráni fenyegetés mellett nem engedhető meg, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) potenciálja csökkenjen.

Iron Dome indítóállás

Már az amerikai piacra is lőnek | Fotó: NatanFlayer ,

Izraelben tavaly év végén fejeződött be egy évek óta tartó honvédelmi költségvetési program, a „Tefen”, melyet 2012-től követett volna egy új, a „Halamish” – ám ez nem kezdődött el, ugyanis 2011-ben több demonstrációra is sor került a zsidó államban, melyeken a tüntetők a szociális juttatások emeléséért tiltakoztak. A kormány a katonai kiadásokra fordított összegből szeretett volna nagyobb mennyiséget átcsoportosítani, ennek keretében merült fel az említett, 3 milliárdos megvonás. Ezzel szemben különleges juttatásként mintegy 2,5 milliárd sékelt kapott az IDF, ami akkor még elégnek tűnt, de úgy tűnik, még több kellene – ha lenne.

A hiány legelőször is a légierőt fogja érinteni, mely a legdrágábban fenntartható haderőnem Izraelben. Biztosan be fog következni minden izraeli légierő-tábornok rémálma: csökkentik az évi repült óraszámot, kevesebb éleslövészetet tartanak és redukálják a külföldi kiszállások számát. Ilyenre évtizedek óta nem volt példa, bár az IAF pilótái világszinten még így is az élvonalban maradnak a repülési lehetőségek terén. Szintén a légierő hatáskörébe tartoznak az Iron Dome és a David Sling rakétavédelmi rendszerek, előbbi esetében a gyártás teljes felfüggesztése, utóbbi esetében csak költségmegvonás és programlassítás merült fel. A szárazföldi erők 2013-as Merkava 4 beszerzését meghatározatlan ideig elhalasztották, és több kisebb fejlesztési programot töröltek.

A legfelsőbb katonai vezetés hivatalos nyilatkozata szerint a kormány tudatában van tettei következményeinek, de a jelenlegi pénzügyi helyzetben egyszerűen nem tudnak mást tenni.

102 hozzászólás “Pénzügyi gondokkal küzd az izraeli haderő”

  1. huleaks szerintem épp az a probléma egyik forrása hogy nem kapnak vagy legalábbis nem annyit (USA érdekszférályát ázsia irányába tólja a közelkelet másodlagos helyre szorul vissza)

    Ezzel hogy fejlesztéseket szűntetnek meg pénzhiány miatt pont az a legnagyobb baj hogy a közeljövőben hatalmas pénzösszegektől esnek majd el. Az Iron Domeról meg mindenki láthatta hogy hatalmas ráfizetés lessz hatalmas költségekkel az okot mindenki tudja miért
    A Merkava 4-en annyira se lepődök meg annyira mert az Izraeli katonák még így is hatalmas előnybe vannak így tényleg ráér (ha szükebb a költségvetés)

  2. Kurva ciki, kurva ciki…

    Miért is? ciki az, hogy darabonkét több százezerbe kerülő rakétával és milliós rakéavédelmi rendszerrl védik a civil lakosságot és nem leírják őket veszteségként…? (Pedig pénzügyileg olcsóbb lenne nemzetgazdasági szemszögből nézve)

    Az nem volt ciki, mikor Hollandia felszámolta a teljes páncélos fegyvernemet? Soroljam még az ehhez képest tényleg elég vicces megvágásokat a környéken vagy szerte a világon, ami mondjuk tényleg „ciki”…?

    Ez a megszorítás kb. arról szól, hogy évi mondjuk 220-240 óra helyett évi 180 repülnek. Katasztrófa…

    Valahol elképesztő az arányérzék teljes hiánya…

  3. Ugyanakkor a holland és egyéb megszorításokat nem lehet egy lapon emlegítni izrael helyzetével. Hollandia megszoríthat. Egyrészt a légkör körülötte nem olyan, hogy ne tehetné, másrészt Hollandia elpusztítása nem képezi tananyag tárgyát terrorista szervezetek iskoláiban.

  4. Cikinek nem ciki azért.
    De nekem mégis van egy olyan érzésem hogy ez a vég kezdete az Izraeli elit hadsereg tekintetébe (mert a világ elitjébe tartozott és még így megszorítások ellenére is oda fog tartozni) És hiába vannak, lesznek még így is hatalmas technikai kiképzési fölénybe az ellenségeikkel szemben (az igazat megvallva a tulerővel szemben ez az egyetlen mególdás hosszútávon) most ez az előny csökkenni fog pont a legrosszabkór.
    Szíriának kitudja mi lessz a vége (ha bukik a kormány ki lesz az utód ha nem bukik ami valószínűbb nem e dobja fel Izraelt mint ellenségkép hogy őt utálják és támadja a nép külömböző miliciákba hogy levezesse a feszültségeket)
    A Hamasz ha jóltudom a zavargások miatt elhagyta szíriát ahonnan azért nemigen háborúzgatott, most viszont Libanonba vonultak a szíriai hamasz „csapatok” is ahonnan sokkal nagyobb a valószínűsége egy összehangólt támadásnak.
    Akkor ott van még Egyiptom helyzete ahol egyértelmű az Iszlamista pártok vezetése további erősödése ezzel eggyütt az Izrael ellenesség növekedése.
    Irán Izrael már nagyon lebombázná az atomlétesítményeket de ha megteszi, megpróbálja ki tudja mi a vége szerencsésebb esetben nem tör ki nyílt hábórú (ami azért kétséges) de a fegyverszállítások felerősödnek izrael ellen és abba az esetbe valószínűleg civil (gárdisták) is mennének nagyobb számba.
    A napokba Szaudarábia (hercege) kijelentette hogy izralelell mint államal nincs gondjuk elfogadják létét de a terjeszkedéssel nagyon nem értenek eggyett és felszólították őket hogy fejezzék be a kolónizálást új telepek létrehozását mert különben csökkenni fogy a szaudi támogatás mértéke politikai szinten.
    Itt vannak még a Törökök a viszonyromlásról már mindenki tud.
    Bocs ezért a kiss elemzésért de a lényeg a lényeg hogy a legrosszabkór követik el ezt a megszórítást, amikor a nagytesó nem támogatja őket már annyira eunál is kezd betelni a pohár (németek pl) a környékbe meg erősödik a szélsöségesség már állami szinten is

  5. @huleaks

    Az IDF + IAF akkora fölényben van a jelenlegi potenciális fenyegetésekkel szemben, hogy ha IDF+IAF/3 lenne, akkor is csuklóból vernék le Szíriát. Más ellenségképként szóbajöhető országgal nem is határos.

    kolléga nem a megszorítás arányaira írta a cikit, hanem, hogy izrael kényszerűl ilyen helyzetbe.

    Ezt a részt sem értem. Ezek szerint ciki, ha Izrael szorít meg, de ha mondjuk Egyitom, Jordánia, Anglia, Németország vagy Pirézia, az nem…?

    Kérlek magyarázzátok el, mert az én logikus gondolkodáshoz szokott agyam nem érti…

  6. molni

    Mindenki tudja, hogy még ezután is bőven benne lesznek a TOP10-ben, de azért akkor se ezt szoktuk meg az IDF-től, eddig nem voltak ilyen mértékű csökkentések, max 1-2 programot kaszáltak el, nem egész program hadseregeket…
    Amúgy ha valaki olvasta a tüntetések okát, akkor tudja, hogy alapvetően totál jogosak voltak az igények a magasabb szociális juttatásokért.

  7. Molni!

    Az ellenségképek száma függ attól, hogy izrael meddig képes még pöttömnyi mérete ellenére világhatalmi státuszban tetszelegni. A hadsereg pedig a gazdasági lehetőségektől függ. Amint megroppan az ereje hidd el lesz neki ellenségképe dögivel. Már most is van, lásd szittya hozzászólását.

    A másik részt sem érted: Az előző részből következik. Az általad felsorolt országok nem abban a helyzetben léteznek mint izrael, tehát a megszorítás náluk nem létkérdés.Értsd: elpusztításuk nem célja az iszlám világnak vagy annak szélsőséges részének. Ellenben izraellel nem ápolnak ám baráti viszonyt.

  8. „(németek pl) a környékbe meg erősödik a szélsöségesség már állami szinten is”

    Én legalább 6 éve hallgatom hogy szélsőjobb így vagy úgy előre oszt valahol még ma is béke segge alatt vannak .
    Előbb szavazzák őket majd le a bevándorlók mint hogy ők nyerjenek .

  9. Én azért megkérdezném a jelenlévő szakértőket hogy a híres IRON DOME rendszer hány rakétát fogott el átadása óta. Mint ha úgy hallottam volna hogy a Hamász és a Palesztinok mintha rendszeresen tesztelnék, de még nem hallottam milyen sikerrel.

  10. Roni a szélsőségek terjedése nem németországban értendő hnaem a közelkeleten.
    Comandante azt nemtudom hogy az iron dome milyen sikeres vagy sikertelen de hogy egy kilőtt pár doláros irányitattlan rakétára indítani egy több ezer dollárost hát mindenkinek világos lehet hogy nem túl takarékos a rendszer és hamar elfogy rá a pénz

  11. amúgy a találati aránya engem is érdekelne főleg ha 40 km re indítják a rakétát egy 120mm irányítattlan ellen mondjuk (oda e ér egyáltalán) és ha repeszrombóló maga az elfogórakéta mert más nem nagyon lehet a kartács mekkora kárt okozott visszahúllva esetleg civilekre.

  12. a cesszők hiaánya miatt meg bocsi (valószínűleg azért érthető fére néha az írás) de az ithoni laptopomról írok és amióta kapott egy kis konyakot a vessző valamiért csak ritkán működik na meg még néhány azon a térségen

  13. Már nem tudom hol olvastam, a palesztinok bizony tesztelték az Iron Dome rendszert. Egyszerre kb. 10 rakétát indítottak és talán felét kapta el a védelem.
    Ugyanakkor izraeli állítások szerint a rendszer 90 %-os hatékonyságú.

    Igen , az USA rövidebb pórázra fogta Izrael. Könnyen emészthető formában – a pénzügyi segítség csökkentésével. Ennek talán fő oka,hogy Irán ügyében saját maguk akarnak dönteni – már támadtak volna – ez pedig nagyon-nagyon nem tetszik az USA-nak !

  14. „Ennek talán fő oka,hogy Irán ügyében saját maguk akarnak dönteni – már támadtak volna – ez pedig nagyon-nagyon nem tetszik az USA-nak !”

    Naná, hogy nem tetszik, hát mi van ebben az ötletben aminek tetszenie kéne? Legrosszabb esetben egy világháború, legjobb esetben meg „csak” dupla vagy tripla benzinár. Ennek kéne tetszeni? Kinek lenne jó ez és miért?

  15. Úgy mitől lenne magasabb benzinár? Az iráni termelés a világtermelés 4%-át sem éri el és enne kb. a felét fel is használják. A marad 2%-a sem az USA-ba megy, tehát őket elvben rohadtul nem érdekli a kisesés.

    A világ fejlett országaiban meg 45-90 napos statiégiai tartalék van. Ha 90 napig nem termelne ki senki olajat, akkor is üzemelne az ország. Tehát a termelés néhány százalékos kiseséstől papíron senkinek sem kellene pánikolnia. Ezéer szoktam azt mondani, hogy a „piac pánikol” minden faszság miatt az olyan, hogy jól felpozonám, hogy pánikoló üzeletemben, hogy nyugi haver, térj magadhoz és végezz el lagalább egy általános iskolai alapműveletet az olajárspekuláció helyett…a

  16. Nem csak az iráni olajról lenne szó, az iráni embargó esetén még kamu volt a Hormuzi-szoros lezárása, egy háború esetén már nem lenne kamu. Nem tudom te, honnan vetted azt a 4%-ot, de én úgy emlékszem a teljes Perzsa-öbölből jön ki a világtermelés 40%-a, és úgy hogy Szaúd Arábia után Irán jön a sorban, úgyhogy szerintem alálőtted, bár most nincs kedvem pontosan utánajárni. És amúgy ha valahol a stratégiai olajtartalékhoz kell nyúlni, az már alapból feltételez egy 1.5-2-szeres árat és szükséghelyzetet.

    De a lényeg, hogy ha lebombázzák Iránt, akkor a tankerhajó-kapitányoknak a környéken minden okuk meg lesz rá, hogy a gatyájukba fossanak a szorosban. Akár a partról is ki lehet lőni őket, de ott vannak az iráni minitengók, vagy elaknásíthatják, millió módon szabotálhatják azt a szűk szorost.

    És egy ország amelyet lebombázott 1-2 állítólagos atombomba miatt egy másik akinek 300-500 állítólagos atombombája van, az ugyan miért ne szabotálná meg a szorost?

    Szóval még mindig áll a kérdés, hogy nekünk miért kéne örülni Irán lebombázásának, mert erre eddig még semmilyen válasz nem jött.

  17. Mégis utánanéztem a pontosság kedvéért: a Perzsa-öbölből jön világtermelés 35%-a (gáz) és 25%-a (olaj)

    Irán gázból a világ második legnagyobb termelője Oroszország után, olajból pedig 640,000 köbmétert termel ki naponta.

    Azt még mindig nem tudom, hogy ez pontosan hány százaléka a világtermelésnek, de azt igen, hogy egy kiszámíthatatlan háború kirobbanása igenis megduplázhatná, megtriplázhatná a benzinárakat itt nálunk is.

    És miért is? Még mindig ez a legnagyobb kérdés, hogy miért is kéne vállalni ilyen súlyos következményeket is akár? Tényleg azért az 1-2 atombombáért amelyek már 15 éve 1-2 évnyi közelségben vannak? Legalább mondanák ki az igazi okaikat, mert így nem tudunk rájönni csak arra, hogy már kurvára bombázhatnékjuk van.

    De azért nekem ne legyen triplaárú benzinem, mert valakiknek kurvára bombázhatnékja van. Bombázzák le magukat és akkor a feszültség is enyhülni fog a térségben.

  18. N+1-szer kitágyalt, hogy a szoros lezárására esélye sincs Iránnak. Az USA egymaga úgy verné pofán őket, hogy ehaj.

    A környező országoknek is lenne ehhez egy-két szavuk. A RSAF önmagában agyonveri az IAF-et. És akkor ott van még UAE. Majd biztos ölbe tett kézzel nézik, hogy Irán keresztbetesz nekik.

    Ott kezdődik, ha Európa megérzni az olaj hiányát, akkor bizony lehet, hogy engedélyt kérnének egyes európai országok, hogy a közelbe települve ők tartsák nyitva a szorost légierővel és haditenerészettel.

    Ha meg nem tudod, hogy én honnan vettem, akkor kérlek nézz utána krtizálás helyet… Bele került volna vagy 30 másodpercbe…

    Azért valahol megalol, hogy az össze öbölmenti országot így összemosd. Asszed Irán adja a nagy részét?

    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_oil_production

    Nagyon nem tévedhet a lista, mert n+1 helyről van adat.

  19. ….”Legalább mondanák ki az igazi okaikat, mert így nem tudunk rájönni csak arra, hogy már kurvára bombázhatnékjuk van…..”

    Az iráni atomfegyver csak ürügy ! Irán elkövette azt a hibát, amit Szaddam Husszein: az olajár elszámolásban áttért az euróra !

    Na, ez a döntő és Irak esetében is ez volt az igazi ok !

  20. @molni

    De bakker, miért kéne európaiaknak erővel nyitva tartani a szorost, amikor annyit kell csak csinálni, hogy nem bombázzák le Iránt és a szoros nyitva marad?

    Te tényleg azt hiszed, hogy nem lennének szabotázsok? Ez valami naiv kábulat, hogy azt képzelitek, hogy lebombázzuk Iránt és lehet nem is veszik észre? Másnap minden megy tovább, mintha mi sem történt volna?

    A síita kultúrában erősen benne van a mártíromság tisztelete, ha Iránt támadás éri, akkor biztos fog akadni néhány százezer ember aki szívesen meghal azért, hogy visszavághasson. És kurvára nem fogja érdekelni őket, hogy a repcsifanok szerint az RSAF elveri az IAF-ot.

    A következmények kiszámíthatatlanok, a következmények túl magasak. Főleg úgy, hogy ezeket a súlyos következményeket a nagy semmiért vállalnánk magunkra. A világ nem lesz biztonságosabb ha lebombázzák Iránt, a világ veszélyesebb lesz.

    Igazából nincsenek is érvek a bombázás mellett, csak a maszatolás, hogy nem is lesz tripla olajár, meg hogy a USA majd jól nyitva tartja a szorost. Ilyen ócska okok jönnek elő, amikor a valódi ok a kurvára bombázhatnék.

    Még mindig nem tudtuk meg, hogy miért kéne lebombázni Iránt, és miért nem Izraelt.

  21. Tilikov!

    Teljesen egyetértünk.

    Egyébként az európaiak mit tatanának erővel nyitva? A szorost? És meddig bírnák erővel meg pénzel? Mert Libiával sem nagyon bírtak volna az amcsik nélkül. Most meg gazdasági + euroválság+stb.
    Nincs most ilyenre pénzt.

    De az usa sem kezd bele egy újabb háborúba, hiszen sem irakkal, sem az afgánokkal nem bír. Most meg adjon még egy esélyt a szélsőségeseknek. Harcoljon egyedül izrael ha akar.

  22. „Még mindig nem tudtuk meg, hogy miért kéne lebombázni Iránt, és miért nem Izraelt.”

    Akkor te sem különbözöl az általad oly gazembernek tartott sötét oldaltól! Bort iszol és vizet prédikálsz! Háborúk voltak, vannak, és sajna lesznek is, mindegyik oldal csak a saját hasznát nézi, és minden oldalnak vannak és lesznek is elvi támogatóik. Szerinted az Oroszok különbek, egyik kutya mási eb, ha nekik is érdekük lenne ugyan úgy támogatnák, őket sem kell félteni, csak nekik nincsenek olyan szoros szövetségeseik, mint az USA-nak.
    Csak a vak nem látja, hogy Irán atombombát szeretne, és Oroszokkal, Amerikaiakkal (nekik azért több eszük van, ha a hidegháborúban is tudtak higgadt fejjel gondolkodni) szemben, ők lehet, használnák is. Egy olyan népnek nem szabad atommal rendelkezni. Ez van. Nem hiszem, hogy itt bárkitől is megkérdezik mi a fenét kéne csinálni ezzel az Irán dologgal. Magasról lesz….., hogy ki, hol, mit kommenttel, úgy is az lesz amit ők akarnak. – legfeljebb pár év múlva olvasunk a szaksajtóban egy két akcióról, légiharcról

  23. Veér István

    „Egy olyan népnek nem szabad atommal rendelkezni.”

    és egy amolyannak szabad? Ott, kicsit odább? Vagy egy olyannak, aki le is dobta már, aki épp a fent említett drezdai bombázást is kivitelezte?

    Kedvelem a humanisták, és antirasszisták, és toleránsok „olyan népes”, mármár „szarmagyaros” retorikáját, a megcélzott néptől függetlenül.

    Ki is iszik bort, és prédikál vizet?

  24. Amúgy miért nem tudják megállapítani hogy Irán atombombát akar e vagy sem ?

    Mért nem Kína megy Iránba és foglalni el az olajat? legalább felmérnék katonai erejüket .
    20 éve a jenki ezt csinálja és nagyon jó kicsiszolta a haditechnikáját .

  25. rpeter!

    Amerikának és a többieknek miért lehet atombombája? Egy ország vetette be eddig az atomot és az nem irán volt. Ártatlan emberek ezreit, gyerekeket legyilkolva.

    Ugyanakkor honnan jön az a teória, hogy irán bevetné a bombát. Mondta? Ha jól tudom csak izraellel van gondja.

  26. Veér István

    Drezda, vajon miért? Talán a németek nem ezt tették az Angolokkal, csak kicsinyecskén? Történelem, rémlik? Mind a két oldalnak van oka, hogy szörnyülködjön. (megértem)
    Mindennek két oldala van, nem? Mindegyik oldalnak megvan a maga oka, igaza, csak mindegyik oldalról meg kellene vizsgálni, elfogultság nélkül, úgy lenne igazságos.
    Atom? Szívtunk, szívunk Csernobil miatt,(persze amit az elején titkoltak) szerintem senki nem szeretné, ha a gyerekei az atom szegyezésében élnének.
    Nem nagyon volt más választás, véget kellett vetni a háborúnak egyébként, ha a németeknek előbb sikerül kifejleszteni ők vetették be, úgyhogy vesd bele a témába magad rendesen, hogy miért alkalmazták, nem szórakozásból.
    A zsidók is szívtak a Holokauszttal, a Németek Drezdával, a Japánok meg az atom miatt, de szerintem minden oldal ugyanannyi szörnyűséget is elkövetett, tehát mindenkinek megvolt az oka a teteire. Ennyiből minden oldal szörnyű, ha belegondolunk, nem? Sajnos háborúban ilyen a válasz. (persze nem jó ez így)

  27. Igazából nem értem?: amikor Irán közbiztonság terén az első helyen van(!!), nincs tömeges éhezés, és igen ha az emberi jogok korlátozva is vannak, de 56-ban Budapesten ez nem volt probléma? Lengyelországba és Prágába ez nem volt probléma!?
    Észak Koreába ahol ténylegesen éhezik a nép,
    a diktátor meg egy 2q-s vágósertés, atomfegyver, tényleges katonai fenyegetés ……………………………..! az nem probléma!?
    Líbia is vicc volt. Amikor a forradalmi tömeg ott égette a zöld zászlót (ami mellesleg az iszlámba szent dolog) akkor bizonyosodott meg bennem, hogy ugyan úgy a csőcselék került hatalomra,az új vezetőjük ugye Kadhafi volt tábornoka magyarul nem változott semmi csak újrafestették az utca felőli oldalát a háznak, ja és az olaj kitermelést most már nyugat végzi ! :D:D:D:D
    Osztom azt a véleményt, hogy inkább Izrael magát bombázza!

  28. Hirosimai és Nagaszaki atom az Oroszoknak szolt Nem volt stratégiai oka hogy ledobják Japánra Azzal takaróztak hogy ezzel fél ével megrövidítetek a háborút És milliók életét mentették meg De az atommal ugyan ennyinek el is vették

  29. Elmagyarázná nekem valaki hogy miért kapott ez a bejegyzésem 2 db negatív jelzést?
    Mi rosszat írtam benne ami miatt le kel minősíteni Vagy ez a személyemnek szol? Nem sértődöm meg érte ha igen Csak érdeklődöm

    „jancsiga szerint:
    2012. február 14. kedd @ 17:47
    A nagy vitatkozás közepette emlékezünk meg Február 14. éröl És most nem Valentin napra gondolok Mai napon történelem egyik legnagyobb gazteteje történt 67 éve

    Tetszik / Nem tetszik: 1 2”

  30. rpeter!

    Azért hogy megmentse 300ezer vagy több ameriaki katona életét és lerövidítse a háborút. Ez a hivatalos verzió. De ez csak abban az esetben állt volna ha japán az utolsó katonáig harcol.
    Az amcsik sem értenek egyet 100%ban az atombomba jogosságában. És ne felejtsük el, hogy az amcsik állították azt, hogy a bombatámadás előtt 10 nappal szórólapokat dobtak le a japcsiknak, tehát el tudtak volna menekülni ha akarnak.

  31. Ezt a Drezdás sztorit nem értem, a bombák hullottak mint a záporeső annakidején és nem különbözteti meg az embereket (civilt, komcsit, nácit, imperialistát).
    Ridegen hangzik, de ha lehetőség lett volna, nem csak Drezdát, de az egész kontinenst le kellett volna radírozni atommal, ha ezzel lehet megnyerni a háborút.
    Ne feledjük, egy olyan néppel harcoltak a szövetségesek, akinek egyetlen célja a szomszédos népek teljes megsemmisítése a saját életterének kitágításához.
    Nem szép dolog a takitikai vagy a terrorbombázás, de akkor a cél számított, nem az eredmény.
    Ha kell 100 atomot vagy ezret arra a Drezdára, ma is rengeteg atomtöltet van rászegezve amerikai, orosz, indiai és pakisztáni városokra.

  32. kaktusz

    Én most nem a nácikat kárhoztattam, érthető London terrorbombázása is, hiszen akár pozitív kimenetele is lehetett volna a szempontjukból.

    De Drezda bombázását véres rongyként magunk előtt tartva szörnyülködni a barbár nyugaton nagyon mű dolognak érzem. Egyszerűen rá lett ültetve a sokkal vitatottabb Hirosimára és újabb nyugatellenes frontot lehet nyitni ha már ez a módi.

    Egyszerűen semmi értelme Drezdát külön kiemelni.

  33. Drezda bombázása egy kicsit másabb tészta mint más városok bombázása Tudtommal szabad város volt és nem voltak harcoló katonák a városban Ugyan úgy mint Párizs vagy Roma Ez nem stratégiai fontóságú támadás volt hanem tényleg terror támadás civilek ellen

  34. papy on board

    Ezeknek akkor se hiszek ha kérdeznek.
    Most rinyálnak több fegyverért.
    Egy ilyen HÍRben az van, amit a nagyközönségnek szántak. Könnyű elképzelni, hogy a színfalak mögött mik mennek. Könyörgés fenyegetés zsarolás. Adj több fegyvert, adj több pénzt.

    Akár támadásra, akár fenyegetőzésre és nyomásgyakorlásra a több fegyver alkalmasabb.

    De az is lehet, hogy ez a nagy rintálás csak átverés a publikum és az ellenség felé. Elaltatandó az ellenség ébersége.

    Ha erős vagy, tettesd magad gyengének.
    Ha gyenge vagy, mutasd magad erősnek.
    Minél kevésbé ismernek ki és minél több a körülötted a bizonytalanság, annál nagyobb a mozgástered.

  35. @Tilikov

    És a százezrek magy úszva közelítik meg a flottát és rázzák öklüket az ég felé? Tudod, hasonló szituban verték szét a fejüket a japánok ~ 60 éve…

    ——
    Drezda kapcsán 125 ezertől felfele olvasni mindent. A 300k és 1 milliós adat teljességgel irreális. A +90%-ban leégett japán városokban nem veszett oda annyi ebmer…

    Egyébknét meg tökmindegy, hogy hányan haltak meg. Akkor kisebb a tragédia, ha „csak” 125k halt meg…?
    ——

    BTW, Hitler is megtette volna azt, ami Drezdában láttunk. Az, hogy nem volt hozzá eszköze, az más megváltoztatja az indítékot…? A gyilkossági kísérletet ugyanúgy büntetik, ha pisztollyal próbálkozol, vagy egy ellopott tankkal…

  36. Hirosimai és Nagaszaki atom az Oroszoknak szolt Nem volt stratégiai oka hogy ledobják Japánra Azzal takaróztak hogy ezzel fél ével megrövidítetek a háborút És milliók életét mentették meg De az atommal ugyan ennyinek el is vettékí

    Utólag nagyon könnyű okosnak lenni. Halkan jegyeztem meg, a japán katonai vezetés a két atom UTÁN is folytatni akarta. A császár nem. Ő hozzá meg a legelvetemültebbek sem mertek nyúlni. Szerencsére…

  37. Hú nagyon eltértünk a cikk témájától már már bele is feldkeztem amíg olvasgattam…:)

    Nagyon sok vélemény fogalmazódott meg és valahol majdnem mindeggyiknek megvan a maga igazsága…

    A jelszó: OLAJ!

    Egyszerű ez mint az egyszeregy :D

  38. Itt inkább a jelszó a VÍZ.
    Azok a vízkészletek amik Izráelt itatják Ciszjordánia alatt vannak. Ha az arabok kezére kerülnének, az ott mindenki végét jelentené. Ez a rendszer (amiben 1 zsidóra 10x annyi víz jut, mint 1 arabra) igazságtalan, de működik. Ha Ciszjor arab kézre kerülne, hogyan magyaráznák meg a népnek, hogy továbbra ia napi 11 literből kell kijönniük? Sehogy. Ilyen kormány nincs. Ez esetben növelni kellene a kitermelést. Ez esetben lecsökkenne a föld alatti víz szintje. Itt jönne a bazmeg, ugyanis ha ez a víz a tenger szintje alá csökken, akkor elkezdődik a tengervíz beszivárgása, és elsózza az amúgy elegendő édesvizet, és ezután senkinek sem lessz semennyi. Ezért megy a huzavona a zsidó telepek körül. Azok vannak a kutak körül.

  39. Zavart érzek az erőben. Pont az állítottam, hogy oka volt. N+1-szer le volt írva, hogy 3 opció állt az USA előtt.

    1. Partraszállnak. Milliós léptékű jenki halott lett volna a vége és több tízmilliós nagyságrendá japán. A civileket is be akarták vonni a katonák, egy nemzet harakirijét vízionálták…

    2. Blokád Japán köré és várni türelmesen. A jóég tudja, hogy hányan haltak volna meg az alultápláltság, betegségek és télen a hideg miatt.

    3. Atomfegyverek bevetése.

    Mivel semmiféle kémtevékenység fojtatására nem volt esély, a japán vezetők fejébe nem láttak be, maradt a 3. opció, mert az látszott a leggyorsabbnak és jenki szempontból a legolcsóbbnak. Arról is elfeledkezik, hogy a sok fikázó nethuszár, hogy ez volt emberéletben mérve a legolcsóbb és a fegyver bevetése akkora hatással bír, hogy azóta sem használtak ilyet…

    Számomra valahol megdöbbentő, hogy a fikázók képtelenek felfogni, hogy háború volt akkor. Nem is akrmiylen, világháború volt. 1945-ben már könyékig jártak a vérben. Szomorú, de a két bomba áldozatai kerekítési hibát képviseltek a nagy összképet nézve. Az 1 és 2. opció estében ellenben már nem ez a szint lett volna. Japán meg kb. középkori szitnre zuhant volna vissza a hábroú pusztítása után.

    Azon felül egyetlen ország vezetése sem azon lamentált, hogy az ellenfél veszteségeit csökkentse, a saját állampolgárai élete volt a fontos.

    Képtelen vagyok felfogni, hogy ez nem értik meg. Az meg továbbá elég vicces, hogy a ’30-as évek szemléletével megvívott háborút a XXI. századi viszonyok között értékelik. Teljesen más volt az akkor elfogadott hadviselési forma.

    Az, meg hogy nem látják, hogy Hitler V-1 és V-2 használata szemléletben semmiben nem tért el, csak ezköben, az már csak hab a tortán…

  40. Molni
    Nem tudom eszre vetted-e, de sajat magad cafolod. Azt irod, hogy csak a sajat orszaguk lakossagat vedtek, nem az ellenel torodtek ezert is vetettek be, errefel a kettes pontban azt irod hogy japanban milyen rosz lett volna nekik ha blokad ala veszik oket.
    Ne haragudj de elkepeszto neha mennyire jol latod a dolgokat, maskor pedig mennyire „mellenyulsz”, s ennek a tetejere olyan lenezoen tekintesz mindenkire, mintha az Olumposz magassagabol dirigalnal. Ne vedd rosz neven, de ezen elgondolkozhatnal kicsit, okostojas
    Amugy meg osszehasonlitani a v1, v2 raketat egy atomfegyverrel azert megsem egy teszta.
    A vita onnan kerekedet ki, hogy hogy marpedig Iran azert fejleszt atombombat mert be akarja vetni. Itt mindenki talalhat okot hogy bevesse az atomjat, de eddig egyedul az amcsik vetettek be s ezekutan finoman szolva kepmutato amit csinalnak.

  41. molni!

    Igen a kettősséget én is észrevettem amiről kaktusz is ír pedig nem is régóta járok ide.

    És a stílusra pedig figyelhetnél. Lehet, hogy te sokkal okosabbnak képzeled magad nálunk egyszerű földi halandóknál, de véleménye legyen már mindenkinek.Ne légy ennyire nagyképű! Mindenki nethuszár, meg turbómagyar meg stb, csak te emelkedsz ki a tömegből.

  42. Moli kár össze vetni az első atombombákat meg a V1 és V2.

    Atombomba már akkor használható taktikai fegyver volt

    Míg a V1 és V2 egy drága terror fegyver jelentéktelen katonai eredménnyel.
    V1 és V2 gyártásának erőltetése számottevően gyengítette a német hadipari termelést. Egésznek a nyertesei a háború végén pont a szövetségesek volt V1 és V2 révén remek alapot kaptak későbbi fejlesztésikhez.

  43. V-1 és V-2 semmivel nem wmlíthető egy lapon. Egyik sem volt az a sikeres fegyver és hát ugye az angol, amerikai légitámadásoknatk hetente több civil áldozata volt, mint ennek a két fegyvernek összesen.

    De ezzel nincs semmi gond. Háború volt és háborúban pláne nem a 2.vh-ban a civil áldozatok védelme nem volt elsődleges. Szerintem erről felesleges is tovább vitázni. Sajnos mindkét oldal követett el olyan cselekedeteket amelyeket nem lehet emberbarátinak nevezni (enyhén szólva).

  44. Üdv Mindenkinek.

    A japánra ledobott atombombáknak az égvilágon semmilyen konkrét katonai célja nem volt:

    1. Hirosima és Nagaszaki nem volt sem ipari, sem katonai centrum.
    2. A japán szárazföldi Kvantung hadsereg 2 millió katonája és haditechnikája Mandzsúriában állomásozott éppen.

    1945. július 23.-i feljegyzés: „Teljesen nyilvánvaló, hogy az USA nem akarja a japánok elleni háborúban a szovjet részvételt.” (Churchill)
    A potsdami konferencián nem csak a szovjet, de a brit küldöttségnek is feltűnt a hirtelen amerikai hangnemváltás (

    „Byrnes amerikai külügyminiszter egyik munkatársának feljegyzése szerint a külügyminiszter Potsdamban konkrétan meg is fogalmazta a nyugati szövetségesek aggodalmait: Bízunk az időben, és hiszünk abban, hogy az atombomba ledobása után Japán meg fogja adni magát, és Oroszországnak nem lesz akkora része a csapásban, hogy olyan helyzetben legyen, amelyben Kínára vonatkozó igényeit érvényesítheti.”(idézet)

    Ha az USA katonai értelemben akart volna végső csapást mérni a japánokra, akkor nem két civil városra, hanem a mandzsúriai Kvantung haderőre dobja le a két atombombát. Ehelyett két várost hazavágott, miközben a szovjet hadsereg támadta meg és számolta fel pár nap alatt a japán haderő gerincét.

    A japán kapitulációt nem csak az atombombák ledobása, hanem a Szovjetunió hadba lépése és a japán erők elleni gyors katonai sikerei alapozták meg.

    Link:
    http://szazadunk.hu/Hisztori/hisztori_0005.htm

    Idézet a cikkből:

    „Az első – az atomtámadással kapcsolatos hivatalos változatnak ellentmondó – dokumentumot még a nyolcvanas évek végén a The New Times című folyóiratban Gar Alperovitz történész publikálta, aki az Egyesült Államok Országos Archívumában a hadügyminisztérium iratai között megtalálta azt a jelentést, amelyet 1946 tavaszán a minisztérium tervezési és operatív osztálya készített. Ez az évtizedekig titkosított jelentés nem kevesebbet állít, mint hogy a japánokat a kapitulációra nem a Hirosimára augusztus 6-án, Nagaszakira pedig augusztus 9-én ledobott atombomba ösztökélte, hanem a Szovjetuniónak augusztus 8-án a Mandzsúriát megszállva tartó japán hadsereg ellen megindított támadása!”

    Csak a pontosítás kedvéért.

    M

  45. @kaktusz

    A 2. pont az nem arra reflektál, hogy a jenki megfontolta ezt vagy sem. Arról van szó, hogy jenki oldalról mivel jár ez. A 2. pont is veszteségekkel járt volna a kamikazetámadások miatt és sokáig tartott volna. Az atomfegyvertől gyors megoldást vártak.

    Egy árva cáfolatot sem látok. Láthatólag nem sikerült értelmezni a kommentet, shol nem mondtam ellenet megamnak…

    Amugy meg osszehasonlitani a v1, v2 raketat egy atomfegyverrel azert megsem egy teszta.

    Aha. Ezek szerint, ha M61 Vulcannal lövök le valakit, az morálisan más, mint egy pisztollyal vagy ha bottal verem agyon? Melyik részét nem érted annak, hogy a V-1 és V-2 totálisan válogatás nélkül ölt? Miben tér el ez az atomfegyvertől, amit egyébként ipari és katonai célpontokra dobtak le…? A fegyver pusztító ereje nem tette lehetővé a szelektálást, bár ezt előre tudták. A V-1/V-2 estében meg a fegyver pontossága. Mi a különbség? Szerintem semmi…

  46. V1 és V2 gyártásának erőltetése számottevően gyengítette a német hadipari termelést.

    Azért a szövi bombázókapcitást eléggé lekötötte. A V-1 és V2 indítóálláskora – csak az indítóállásokra, más kapcsoló dolgok ebben nincsenekbene – asszem 100 ezer tonna feletti bombamennyiséget szórtak le. Ez a Európában ledobott teljes angolszász bomba mennyiség 5%-a.

  47. Üdv Tcat!

    Jogos.

    Akkor ON:

    Nagyon egyszerűen azért küzdenek bizonyos nagyhatalmak pénzügyi gondokkal és kényszerülnek költség csökkenteni, mivel eszement méretű haderőt tartanak fent, ami nem megy a végtelenségig.
    Nem részletezném, szerintem mindenki tudja, miről van szó. Jelen pillanatban az ENSZ BT öt állandó tagállamából 3 lassan egy évtizede egyre terjedő permanens háborút visel Közép-Ázsiától a Közel-Keleten át immár Afrikáig.

    Vagy be kell fejezni ezeket a háborúkat és a haderőket csökkenteni kell, vagy rövid időn belül minden kontinens érintetté válik majd a terjedő regionális háborúk által. Apropó: a 3-4 kontinensre kiterjedő, párhuzamosan zajló regionális háborúk az előszobája annak, amit VH-nak nevezünk.

    Izrael vagy kiegyezik az arab világgal (nem a feudális rendszereket fenntartó kollaboráns arab uralkodó elitről beszélek, mert ők jönnek-mennek a történelem sodrában), vagy háború lesz, amely elpusztítja minimum a zsidó államot és az egész Közel-Kelete is. Vagy ez lenne a cél?

    M

  48. Vagy be kell fejezni ezeket a háborúkat és a haderőket csökkenteni kell, vagy rövid időn belül minden kontinens érintetté válik majd a terjedő regionális háborúk által. Apropó: a 3-4 kontinensre kiterjedő, párhuzamosan zajló regionális háborúk az előszobája annak, amit VH-nak nevezünk.

    A II.Vh előzménye Európában mi volt? Semmi. Milyen háborúk voltak 1918-39 között…? Ha az angook és franciák nem vállaltak volna valamiféle kezességet/szövetséget a Lengyelekkel, akkor vajon mi lett volna?

    Az I.Vh előtt a balkáni háborúkat leszámítva komoly európai hatalmak között nem volt háború 1870 óta…

  49. Molni:

    „Ezek szerint, ha M61 Vulcannal lövök le valakit, az morálisan más, mint egy pisztollyal vagy ha bottal verem agyon? Melyik részét nem érted annak, hogy a V-1 és V-2 totálisan válogatás nélkül ölt? Miben tér el ez az atomfegyvertől, amit egyébként ipari és katonai célpontokra dobtak le…?”

    a) Több tízezer polgári lakos megölése esetén csak technikai kérdés az, hogy mivel teszem ezt. A V-1 és a V-2 hatékonysága egy atombombához képest semmi, a bevetést generáló motiváció viszont ugyanaz!
    b) Egészen pontosan Hirosima és Nagaszaki közül melyik volt ipari és melyik katonai centrum? (Egyik sem.)

    M

  50. 1. Hirosima és Nagaszaki nem volt sem ipari, sem katonai centrum.

    Hadikikötő, laktanya és fegyvergyár is volt Hiroshimában…

    Ha az USA katonai értelemben akart volna végső csapást mérni a japánokra, akkor nem két civil városra, hanem a mandzsúriai Kvantung haderőre dobja le a két atombombát.

    Az fel sem merül benned, hogy a gépek hatósugarán kívül esett…? Milyen felderítisi adatokkal bírtak a potenciális célpontokról…?
    Miért van az, hogy semmilyen kérdés műszaki / kivitelezési problémáit sem vizsgálod meg a mimium minimumán sem…?

    Az sem merült fel benned, hogy a két bomba ÉS Mandzsúria együtt volt? Miért kapitulált volna Japán, mikor elveszt egy meghódított területet? Melyik a hangsúlyosabb szerinted? Az anyaország veszélyeztetése / megszállás vagy Kína egy részének elvesztése? Egyébként meg Japán területén is komoly haderő volt a szigetenek folytatott csatározásokhoz képest. A Mandzsúriában levő haderőt meg amúgy sem tudták volna hazavinni és blokád esetén meg ellátni sem…

  51. Na egy röpke OFF, de aztán tényleg fejezzük be ezt a vonalat :)

    Én úgy tudom, hogy az atombomba 3 célpontjának a jenkik direkt olyan városokat választottak, amik nem szenvedtek el bombatámadásokat. E mögött ugye az húzódott meg, hogy az atombomba infrastruktúrára gyakorolt pusztító hatását tisztán lehessen vizsgálni, abba ne kavarjon bele a korábbi évek esetleges pusztítása.

  52. a) Több tízezer polgári lakos megölése esetén csak technikai kérdés az, hogy mivel teszem ezt. A V-1 és a V-2 hatékonysága egy atombombához képest semmi, a bevetést generáló motiváció viszont ugyanaz!

    Tehát akkor miért is van az, hogy fújatombombázik és fújdrezdázik mindenki…? Hm…? Mi a különbség a kettő között…? Semmi.

    b) Egészen pontosan Hirosima és Nagaszaki közül melyik volt ipari és melyik katonai centrum? (Egyik sem.)

    Hiroshima az volt. Persze lehet, hogy nem jenki szemmel volt ipari központ, de akkor is folyt haditermelés a városban és a körzet katonai parancsnokásga is ott volt. Számomra meglep, hogy ennyire basic infókat nem tudsz, de olyan magabiztosan írsz le mindent, hogy ehaj…

  53. azt gondolom, hogy az atombomba bevetésének okát taglalva mindenkinek van igaza.
    egyrészt a háború vérgőzében mindenki teljes elkeseredéssel küzdött a totális győzelemért. az amerikaiaknak nem lehettek ábrándjaik afelől, hogy Japán szent földjére lépve mi vár rájuk. Sztálingrád után az egész háború legvéresebb harcai a térség szigetein zajlottak. Iwo Jima, Gadalcanal…..számos olyan eset, ahol a japánok nem adták meg magukat, mégha totális vereséget szenvedtek akkor sem. inkább a dicső halált választották, a jenkik teljes döbbenetére, ráadásul a szigetek japán lakói is inkább a tömeges öngyilkosságot válaszották. Japánhoz közeledve egyre kézzelfoghatóbb jelei mutatkoztak a társadalmi szintű elmeháborodott önfeláldozási hajlamnak: gondoljunk a kamikazékra, vagy a Jamato feláldozására. korábban már beszéltünk róla, hogy az amerikai politikai vezetés sikere mindig az adott háború áldozatainak számától függött. de ha belegondolunk: miért áldozná valaki saját hazájának fiait feleslegesen. ha mérlegre kellett tenni, hogy japán civilek haljanak meg tömegesen, vagy amerikai katonák, egyértelmű, hogy a mérleg merre hajlott. az amerikaiak azzal számoltak (ami valószínűleg bekövetkezett volna): a teljes japán nemzeti hisztéria.
    az egész társadalom készült az önfeláldozásra. nemhogy milliós áldozatok lettek volna mindkét oldalon, de talán kapituláció sem lett volna soha. ahhoz, hogy ez a totális őrület megtörjön, ahhoz igenis ilyen döbbenetes pusztítás kellett. amerikai oldalról pedig, ha ötször ennyi civil áldozat lett volna, akkor is ezt választják, mint a saját fiaikat küldjék millió szám a vágóhídra (totális belpolitikai vereséget generálva).
    másrészről: senki ne gondolja, hogy az atombomba bevetésének nem volt politikai indítéka. akkor is bevetették volna, ha a fenti helyzet nem állt volna fenn. egyrészt túl sokba került ahhoz, hogy ne kerüljön bevetésre.
    másrészt a háború végi sakkjátszmában már kirajzolódtak a hidegháború körvonalai. az amerikaiak mindenképpen meg akarták mutatni Sztálinnak, hogy mi van a kezükben. MINDENÁRON. mindenképpen be kellett vetni, ahhoz, hogy a szovjet hadsereg európai túlerejével szemben ill. a háború utáni játszámokhoz megfelelő ütőkártya legyen a kezükben.
    SZERINTEM

  54. Ha a Kvantung hadseregre dobják az atombombákat azzal gyakorlatilag Kínát bombázták volna és talán a Japán lakosság sosem értesül a maga teljes borzalmában arról hogy mi várhat rájuk ! Egy Tókiót vagy magát a császárt ért atomtámadás meg lehet hogy éppenséggel ellenkező hatást váltott volna ki hiszen épp a császár volt az aki parancsot adott a hipermilitáns tiszteknek a megadásra!

  55. Bocs Tcat, de ezekre még válaszolnék:

    Molni:

    „A II.Vh előzménye Európában mi volt? Semmi. Milyen háborúk voltak 1918-39 között…?”

    A spanyol polgárháborútól kezdve az orosz-finn háborún át az osztrák és cseh területek annektálásáig azért történt ez-az.
    Ja, előzmény még az I. VH-t lezáró és német oldalról tarthatatlan „békeszerződés” illetve az állami közpénzrendszert bevető Weimari Köztársaság miatti angolszász ellenérdek.

    „Ha az angook és franciák nem vállaltak volna valamiféle kezességet/szövetséget a Lengyelekkel, akkor vajon mi lett volna?”

    Az angol-francia szövetség a lengyelekkel olyan volt, mintha nem is lett volna. A németek lerohanták a lengyeleket, Párizs és London moccanni sem mert – illetve nem is akart, amíg Hitler csapatai keleti irányba mennek. ;)

    „Az fel sem merül benned, hogy a gépek hatósugarán kívül esett…? Milyen felderítisi adatokkal bírtak a potenciális célpontokról…?
    Miért van az, hogy semmilyen kérdés műszaki / kivitelezési problémáit sem vizsgálod meg a mimium minimumán sem…?”

    A gépek áttelepíthetőségének akkori lehetőségeit ismered? Egyáltalán, felmerült az, hogy – testközelből tartva bemutatót a szovjeteknek – a szövetségesnek számító szovjet területről indul bevetésre a két gép mandzsúriai célpontok ellen?
    Szerinted milyen felderítési adataik lehettek az amerikaiaknak 1945-ben arrafelé? Ahogy helyesen az előzőekben kifejtetted , épp világháború volt és az amerikaiak évek óta arrafelé háborúztak.

    Egy szónak is száz a vége:
    Azért nem a japán haderőt bombázták szét, mert 1. erőlködjön vele a szovjet haderő, addig is hullanak mindkét oldalon 2. mindenki más már leírta előttem, hogy mi volt az igazi üzenet a kedves szövetséges hatalmak irányába… és még véletlenül sem műszaki-technikai akadályai voltak.

    „Melyik a hangsúlyosabb szerinted? Az anyaország veszélyeztetése / megszállás vagy Kína egy részének elvesztése?”

    Szerintem a hadsereged elpusztulása a legnyomósabb érv. Az anyaországot vissza lehet foglalni, ha van mivel, de egy új hadsereget felépíteni egy évtized.

    A magam részéről az OFF témát itt lezártam.

    M

  56. Én viszont nem.

    A spanyol polgárháborútól kezdve az orosz-finn háborún át az osztrák és cseh területek annektálásáig azért történt ez-az.
    Ja, előzmény még az I. VH-t lezáró és német oldalról tarthatatlan “békeszerződés” illetve az állami közpénzrendszert bevető Weimari Köztársaság miatti angolszász ellenérdek.

    Az annektálás nem háború sőt, a nagyhatalmak biccentettek rá elég gusztustalan módon. Mai napig nem értem, hogy két másik hatalom hogyan döntött és erőszakolta rá a csehekre a döntést és azt, hogy a csehek miért nem álltak ellen.

    A spanyol az polgárháború volt, ergo nem számít, mert kifelé semmi sem történt. Nem két ország háborúzott egymással. Az orosz-finn balhé meg a lengyel UTÁN volt. Ergo miféle előzményről van itt szó…? Semmilyenről…

    Az angol-francia szövetség a lengyelekkel olyan volt, mintha nem is lett volna.

    Ezzel az eggyel még egyet is értek a a megvalósult cselekedetek szintjén. Azért mégis hadat üzentek Hitlernek. Ha nem volt szövetség, akkor mi kötelezte volna őket erre? BTWm, ha a csehek ellenállnak, akkor is megtörtént volna ez…?

    A gépek áttelepíthetőségének akkori lehetőségeit ismered? Egyáltalán, felmerült az, hogy – testközelből tartva bemutatót a szovjeteknek – a szövetségesnek számító szovjet területről indul bevetésre a két gép mandzsúriai célpontok ellen?

    Történlemi ismereteid elképesztően hiányosak. A Tirpitz elleni bevetést megszervezni a 617-es századnak is hatalmas ellenszélben alig tudták megcsinálni és csak azért ment, mert a szovjeteknek érdekében állt az, hogy a szállítások északon zavartalanok legynek.

    A jenki ingabomázások alig 3-4 próbálkozást éltek meg, mert a német gépek rajtaütése végett vettet nekik 1944 júniusában. (A LW egyik utolsó valódi sikere volt.) Sztálint alig érdekelte, kis híja volt, hogy nem kaszálta el az egészet. A segítség is kimerült abban, hogy néhány teljesen lepukkant repteret biztosított, amik ahhoz, hogy a minimum minimumát adják az USAAF igényeinek, ahhoz dolgozni kellett rajtuk.

    Néhány B-29 kényszerleszállt a SZU-ban. Finoman szólva néha elég érekesen kezelték az ott földet ért jenkiket. A gépek megjavítását szándékosan meg sem próbálták és semmiféle segítséget nem adtak, mert felsőbb utasítás volt, hogy minden jenki fejlett harceszközt – B-17 és B-29 a lista tetején volt – meg kellett kaparintani. Tudod, így született meg a Tu-4…

    Ezek után szeritnem akkor gondolkozz el azon, hogy a SZU miért is biztosította volna bármelyik támaszpontját ahhoz, ami az érdekei ellen – kínai területek + mandzsúria visszaszerzése – való lett volna.
    Az meg tényeg a megelol, hogy szerinted a SZU területére visznek szupertitkos atomfegyvert. Itt már kis híján ülvöltenék fájdalomtól, annyire röhejes ez az elképzelés…

    Szerinted milyen felderítési adataik lehettek az amerikaiaknak 1945-ben arrafelé? Ahogy helyesen az előzőekben kifejtetted , épp világháború volt és az amerikaiak évek óta arrafelé háborúztak.

    Hol? Mandzsúriában…? A Flying Tigers és Doolittle menekülő gépszemélyzetein kívül az mikor járt Kína japán által megszállt része felett jenki gép? Kérlek támaszd ezt alá valamivel. Addig legfeljebb szájkarate.

    Én soha nem tagadtam, hogy a szovjeteknek IS szólt az üzenet. Az viszont a bullshit kategória, hogy csak nekik. A németország feletti strat bombázással is elérhető volt akkora pusztítás, mint azt atommal. Azzal is lehetett üzenni. Egyébként, meg ha Drezda is ütenet volt, akkor mi szükség volt mégegyre…? Csak azért, mert ez ezköz más? Egyébként meg Truman vagy az ő egyik megbízottja Potsdamban utalást tette egy különösen nagy erejű fegyerről. Sztálin dörmögött valami a bajzsa alá, oszt ennyi volt. Az atomkémek miatt elég jól képben volt.

    És itt az újabb csavar, ami azzal van kapcsolatban, mint a japán vezetőinek fejébe látásának hiányával. Ha tudták volna, hogy Sztálin pontosan képben van, akkor milyen értelme van az erődemónak…? Semmilyen. Viszon egyikről sem tudtak….

    Szerintem a hadsereged elpusztulása a legnyomósabb érv. Az anyaországot vissza lehet foglalni, ha van mivel, de egy új hadsereget felépíteni egy évtized.

    Logikailag teljesen hibás. Az anyagország, ha elveszett, akkor minden elveszett.

    Bocs, de a hobbi szakértői státusod mögött is a nagy semmit látom. A legalapabb dolgokkal sem vagy tisztában.

  57. A fenntebb leírt konfliktusokból azért nem lett azonnal háború mert a nagyhatalmak még nem készültek fel rá! Tényleg talány hogy a csehek miért nem álltak ellent és tény hogy a spanyol polgárháború nem került ki a határok mögül! Mindazonáltal közhelyes módon a Szu és No. itt feszült egymásnak! Valóban van egzakt időpontja annak hogy mikor tört ki a II.vh. de voltak előtte konfliktusok kár tagadni!A lenygyelek viszont tagadnák azt hogy „Az anyagország, ha elveszett, akkor minden elveszett”!
    Visszaharcolták magukat a hazájukba Sikorski katonái bár ő balesetet szenvedett és már nem érhette meg! Na meg ami bevonulásunkat Erdélybe ,délvidékre és felvidékre se szabadna délutáni babazsúrrá degradálni bár az sem volt dedikált háború…

  58. szittya88

    Látom ugyanúgy tolod el magadtól a helyesírás ellenőrző programokat mint az oroszok a zárjegy nélküli vodkát…
    Ezért javasolnám,hogy a hesszed word-ben írd meg majd a pirossal aláhúzott szavakat javítsd ki a program által felajánlott módon és az így készült szépirodalmi remeket oszd meg a HTKA publikumával.

    Köszönettel:dudi

  59. molni

    A spanyol polgárháborúban legjobb tudomásom szerint minkét oldalon harcoltak úgy nevezett „önkéntesek”, akik a Szovjetunióból és Németországból érkeztek. Ezeken túl mindkét ország fegyverekkel is támogatta a harcoló feleket. Úgy is mondhatnánk hogy kipróbálták a fegyvereket és a stratégiákat. Én úgy gondolom hogy ezt nevezhetjük előzménynek. (bár úgy is tudom hogy tévedek és elfogják magyarázni hogy miért)

    A költségvetési megszorító csomaggal kapcsolatban pedig nem igazán sajnálom őket az ilyen „apró” pimaszság miatt:

    https://htka.hu/2011/07/19/joarasitott-lesz-a-6-izraeli-delfin-is/

  60. Amúgy tök nem értem, hogy miért akar mindenki indokokat vagy jogosnak vélt okokat keresni egy háborúban, vagy egy bombázásban.
    Maximon logikát, érveket , érdekeket lehet! És tetszik vagy nem, az emberiség ilyen. Harcolunk magunkkal, a szomszédainkkal, és ha épp nem, akkor a félelmeinkkel. Ha lesz egyszer marsi kolónia, mi azt is meg fogjuk támadni. Mert ilyenek vagyunk! Minden csak idő kérdése! A sok pacifista aki látogatja az oldalt, azt elfelejti, hogy itt az öldöklésről a pusztításról szól minden! Bármennyire is szép egy naplementében suhanó Raptror vagy Szuxy, azt azért építették, hogy öljenek vele! Ha rajtam múlna, nem mennék messze egy kis bombázásért. Csak pár utcát! És nem is gondolkodnék a dolgon! Aztán higgyétek el, hogy tuti jó okaim , indokaim lennének rá! Az más kérdés, hogy sajnos sokan lennének akiknek mások az érdekeik…… Pedig még nem tudják, hogy mégsem ! :)