|

Mégiscsak állig felfegyverezve égett a Jekatyerinburg?

A Delta IV-osztályú ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjáró, az időszakos karbantartási munkálatok végett szárazdokkban tartózkodott K-84 Jekatyerinburg tavaly év végi tűzesete mondhatni futótűzszerűen terjedt a világsajtóban. Az úszó szárazdokkban begyulladt – egyesek szerint felgyújtott – fa ácsolat lángjai vélhetően jelentős károkat okoztak az ígéretek szerint 2014-re kijavítandó boomer szerkezetében.

Az oroszok következetesen tagadták, hogy a tengeralattjárón bárminemű fegyverzet lett volna, elmondásuk szerint azt az úszó szárazdokkban történő karbantartási munkálatok megkezdése előtt az előírásoknak megfelelően eltávolították a fő csapásmérő fegyverzetet, az a R-29RMU Szinyeva ballisztikus rakétákat éppúgy, mint a torpedókat.

A tűzeset kapcsán a lángok eloltása után mondhatni hírzárlat alá került az eset, az orosz média az újév és a pravoszláv karácsony beköszönte közben nem foglalkozott az esettel. Annál inkább a híreket olvasók – legalábbis a haditechnikával foglalkozó oldalak, így a HTKA esetében is.

Ezen szakosodott blogok és híroldalak kapcsolódó kommentjei között persze felmerültek kérdések – a Szinyeva SLBM-ek tényleg eltávolításra kerültek-e, miért locsoltak vadul vizet a torpedóvető csöveken keresztül a tengeralattjáró belsejébe és hasonlók.

Nos, a Kommerszant üzleti napilap Vlast (hatalom) nevezetű politikai mellékletében mai nap arról számoltak be, miszerint a hivatalos kommunikációval ellentétben a tengeralattjáró nukleáris és torpedó fegyverzete a fedélzeten volt a lángok felcsapásakor. A RIA Novosztyi hírügynökség által leközölt kapcsolódó híranyagban az olvasható, hogy a Kommerszantosok erre részben azon ismereteikből következtetnek, melyek szerint a K-84 január elején 2 rakéta depóban is látogatást tett, illetve állítólagosan több igazoló forrással is rendelkeznek a Haditengerészet, illetve az Északi Flotta vezetésén belül.

43 hozzászólás “Mégiscsak állig felfegyverezve égett a Jekatyerinburg?”

  1. „Szovjetunio hose ” kituntetest az osszes tuzoltonak.

    Valamint egy 9 mm es olomdarab annak aki ugy dontott hogy nem sulyeszti le az uszodokkot a tuz elso 10-15 perceben.

    Gondoljatok bele !

    Ha valoban voltak torpedok a fedelzeten akkor ha csak egy is eldurran az lancreakciot indit el. A tuzoltocsapatot azonnal leamortizalja es a tuz olyan szintu lesz hogy az hamar elerte volna a ballisztikus raketak hajtomuveit hajtoanyagait. Ha azok beinduknak felrobbannak zart silofedovel akkor megint csak olyan sugarszennyezest is okoztak volna hogy a helyi lakosok egesz eletukben vilagitottak volna.

    Vazzeg ! Ezt a szerencsejatekot ! Amugy mar anno jeleztem hogy szerintem a ballisztikus raketak vagy azok kozzul par szerintem ott csucsulnek a feszkukben. Az oroszok tul lustak holmi ki be pakolaszasra mikor ugysem fog tortenni semmi.

    A torpedokkal viszont szerencsejuk volt szerintem azok szervizben lehettek vagy eppen csak az elektromosok voltak a fedelzeten.

  2. Csatlakozom Kuruchoz…… Döbbenet, ha igaz…. Hát nem volt ott valaki, aki mondja: hé, fiúk, ez nem egy halászhajó!!!!
    Az az érdekes, pszichikailag, hogy már nem is csodálkozunk rajta. Ha a peroxidos cuccot eléri a tűz… Az első Delta IV. felszállás lett volna….

  3. Ez annál bonyolultabb mint,hogy megvesztegetek pár munkást.Nem 16 bombáról van szó!ezeket a tölteteket tudtommal ellenőrzik nemzetközi szinten is szóval nem lehet csak úgy ad-hoc eldönteni,hogy akkor most nem pakoljuk ki őket.Ha benne voltak az indítókban akkor bizony ez az utasítás nagyon magasról kellett,hogy jöjjön.

  4. Itt már szinte minden nap orosz téma van….mit mondjak…egyik jobb mint a másik. Nem fogom védeni őket, az eset tényleg felháborító…olyan kis Kurszk dejavu van nekem, de azért elmondom a véleményemet. Itt van az eredeti cikk-forrás:
    http://kommersant.ru/doc/1867264

    Az újságírók nem állítják hanem csak feltételezik…amire sok ok is van, az egész rakéta készlet kipakolás kb 2 hét, ezzel például késett volna a hajó hadrendbe visszatérése, amely fontos lenne a USA-val folyamatos nuki paritás fenntartása szempontjából, rövid javítási munkáknál hajókapitány dönti el a fegyverek kipakolásáról…Ahogy a cikk írója állítja, ez egy gyakori eset, hogy a rövid javítási munkáknál nem pakolják ki a hajót…A hajónak eredetileg kisebb óra sérülése volt, honnan nem tudni, ezzel vitték be…Tűz oltása után a hajót azonnal Okolnaja, aztán Jagelnaja helyre vitték, mind a kettő arról híres, hogy ott tarolják a nuki rakétákat…valószínű kipakoltak…
    A legnagyobb dilemma a vezetésnek talán az volt,hogy… közölni, vagy nem….Ha igen, akkor kb 400 ezer embert ki kell telepíteni a észak sarki tél közepén…plusz a pánik…akár külföldön is…..valamilyen szintén megértem őket, abba bízták, hogy sikerült eloltani. Szó szerint russian rullett…. Most bejött.

  5. Szerintem egy hajó ide vagy oda, a paritáson nem számít. Az USA-ban sem azt lesik, hogy „hopp, egy orosz tengó a szakszervizben van, akkor most mi vagyunk fölényben, nosza, lőjük ki, amink van.” Néha az Ohiok is befutnak olajcserére és téli gumiért….

  6. danielb: Most a multkori „tiszttulsujos honvédség” az jó mert 1-2hét alatt kiképezzük a zembereket akik mhetnek frontra hszed jutott eszembe.
    Nem. A tiszttulsujos szovjet (már ott reformálják) féle hadsereg akkor mukodik ha van sorkötelesség. Anélkül szarnak pofon.

  7. Fade:
    Azt a hsz-t nem én írtam, de azt írtám rá, hogy van némiképp realitása. Az szerintem nem gond, ha a szükségestől egy kicsit azért több tisztünk van, természetesen, a jelenlegi arányok rosszak, de mint ezt már megbeszéltük a múltkor, javuló tendencia látható ezen a téren is. Egyébként egy váratlan támadás esetén ilyen kis területű országokon mint hazánk, egy jól felkészült hadsereg olyan gyorsan áthaladhatna, hogy időnk se lenne sorkatonákat kiképezni. De mivel a háborúknak azért vannak előjelei (kérdés, hogy ezzel foglalkozik-e a kormány vagy leszarja) akkor még talán tiszteket is van idő képezni, úgyhogy ha több is a tiszt a szükségesnél, akkor csak minimális többlet az ésszerű szerintem is.

    dudi:
    mit tudsz erről a ruházati modernizációról, amit a cikkben is említettek?

  8. Molni! Az úszódokk-ba beúszik a hajó, majd kiszivattyúzzák a vizet, megemelik és mehetnek a szerelők. Ha tűz van, le kell engedni a vízbe és el van oltva. Meg el van árasztva a nyílásokon keresztül a hajó is. Azután lehet sakkozni, hogy mi árt többet: a tűz vagy a víz. A rakétás kép nagyon pipec. Az egyik képen az látszik, hogy az úszódokk elég zsúfolt helyen van, pl. több hajó is van a közelben. Ha a peroxidos torpok begyulladnak, amire a részben zárt hajótest még rá is segít, az nagyban úgy néz ki mint egy kézigránát hatásnövelú burokkal. :) :)

  9. Molni….
    Az úszódokk-nak, mint tűzoltónak, van előnye: nem kell emberi tűzoltó.
    Hátránya: tényleg lassú és a sérült hajót a léken keresztül elárasztja a víz, valamint ha a kitámasztás/bölcső nem rögzít rendesen, akkor fel is borulhat, megrongálva az úszódokkot.
    A tengeralattjáró elektronikai rendszerében a beömlő víz felmérhetetlen károkat okoz. Ha ráadásul (és ezek után mit várhatunk?) a belső válaszfalak sem voltak lezárva, akkor a víz tovább terjedhet.
    Az előző kommentemben írtam, hogy iszonyú nehéz eldönteni, mi okoz nagyobb kárt: a tűz vagy a víz…

  10. No igenám, de ha nincs lék, akkor hol tud befolyni a víz a tengóba? Valahol felül egy nyitva levő fedélen keresztül. Mire azonkeresztül fetöltődik a hajó…

    A tengó estén elvileg vízállónak kell lennie a műszereknek és kezelőszerveknek, hiszen sérülés / vízbetörés bármikor lehet, ahogy a tűzesetkor való sós (?) vízre is fel kell készülni. Tehát, hamondjuk gyak. elsssülyedne a hajó, mert megtelik vízzel és kiemelnék, akkor a tengó nem kukázódik. Vagy igen? Ehhez sajnos nem értek.

    A görögök már 2 db Mirage-2000-et emeltek ki vízből. Az egyik már repül.

  11. Az előző kommentemben írtam, hogy iszonyú nehéz eldönteni, mi okoz nagyobb kárt: a tűz vagy a víz…

    A környezet szempontjából a tűz. A felrobban tegnóból szivárgó dolgok nem egészségesek senkire nézve. Ellenben kit zavar egy vízzel teli elssülyedt fémdarab rövidtávon?

  12. A dokknak elárasztása azért volt problémás cikk szerint, mert a tengó mellett ott áll nagy javításon BPK „Admiral Kulakov”, és akkor a hajó belseje is kerülhetett volna víz alá. Csak egy kicsit mertek elárasztani..
    A PD-50 dokkot egyébként Svédországban építették SzU rendelésére 1980ban, hossza 330 m, szélessége 67 m, 80 ezer tonnát emelheti, jelenleg a legnagyobb dokk nálunk, ott szokták a Kuznyecovot is javítani. Rendelkezik saját tűzoltó rendszerrel…de nem tudom hogy -30 fokban üzemelhet-e.
    A legnagyobb probléma az volt, hogy a tűz olyan helyen keletkezett a hajó két teste között, hogy sehogy nem tudták hozza férni.http://c2.kommersant.ru/ISSUES.PHOTO/WEEKLY/2012/006/vaw3er.gif
    Állítólag volt valaki Moszkvában, aki elején azt követelt, hogy a hajót azonnal vigyék ki a nyílt vízre és sülyesszék el. A matrózok, akik közben kipakolták az összes torpedót ebben a kályhában tényleg hősök.

  13. @molnibalage

    Avatar-t hol lehet módosítani?

    „Avatart a következőképpen állíthatsz be magadnak: regisztráld magad a gravatar.com-on ugyanazzal az email címmel, amit itt is használsz. A gravatar.com-on töltsd fel a kiszemelt avatarodat. Kész is vagy, a htka.hu az email címed alapján lekéri a gravatar.com-ra feltöltött avatarod.”

  14. Köszi.

    Még egy kis off. Léghiarc rakétákról kaptam orosz anyagot tábálázatos formában.

    http://iaro.3dmax.hu/images/2012/02/14/1.jpg

    http://iaro.3dmax.hu/images/2012/02/14/2.jpg

    http://iaro.3dmax.hu/images/2012/02/14/3.jpg

    http://iaro.3dmax.hu/images/2012/02/14/4.jpg

    http://iaro.3dmax.hu/images/2012/02/14/5.jpg

    Anno említett valaki valami kovertert, ami ebből szöveget csinálhatna, hogy az online fordító megehesse és angolra rakhassam át.

    Ha az nem megy, akkor a sorok jelentését lefordítaná valaki, hogy legyen közkincs? Minden oldalon ugyanazok a sorok vannak, ha jól látom.

    Felhasználnám modellezéshez egy repszimben a tolóerő és más adatot, ami benne van.

  15. „Ha az nem megy, akkor a sorok jelentését lefordítaná valaki, hogy legyen közkincs?”

    Sorrendben, fentről…
    – Gyártó
    – Hadrendbe állítás éve.
    – db.szám/ repülő tipus
    – fedélzeti radar, célzó rendszer
    – aerodinamikai tipus
    – összsúly
    – robbanó rész súlya
    – robbanó rész tipusa
    – test átmérője
    – hossza
    – szárnyszélesség
    – energetikai felfegyverzése?? kg, s/kg
    – üzemanyag tipus
    – fejnek célrávezetése??
    – ráirányító rendszernek tipusa
    – ráirányítás modszere
    – cél max sebessége
    – elfogási magasság tól/ig
    – max indítási távolság, km. PPS/ZPS ?
    – minimális indítási távolság, km. ZPS
    – célnak túlterhelése…gondolom g.

    Szent a béke…

  16. Köszi.

    energetikai felfegyverzése?? kg, s/kg

    Ez a sor rejtélyes, de egy srác angolul ez írta egy fórumon.

    Total impulse (Суммарный импульс) = available power (энерговооруженность ракеты) * mass of missile (массу ракеты) = the average thrust (средняя тяга двигателя) * burnout time (время работы двигателя).
    1kg = 2.2046 lb

    1.JPG
    mass of missile – pointed red
    available power – pointed blue

    Ezek szerint akkor a visszaszámolható egy átlagos tolóerő ezzel, ha az égésideje ismert az R-60-nak.

    A fórumban nem kellene egy ilyen „fordítós” topikot létrehozni, hátha lesz még ilyen. Kérdés, hogy ki mennyire látogatja.

  17. Allesmor Obranna

    Tolóerő/Tömeg arány. Amit ott találsz értékben az a kg sz/kg (csak cirill betűkkel van írva, az a kilogrammerő / kilogramm, vagy másképp, kilopond/kilogramm.
    Energiatartalék, vagy energiafelesleg. De fentebb már megírtam a szabatos magyar fordítást.