|

Elkaszálták az amerikai Hercules-modernizációt

Nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztviselők tudni vélik, hogy a Pentagon törölte az Amerikai Légierő C-130 flottájának modernizációs programját, az AMP-t (Avionics Modernization Program – Avionikai Modernizációs Program). A több milliárd dollár értékű projekt keretében, melyet a Boeing nyert el annak idején, a USAF Herculesei kaptak volna egységes fedélzeti rendszereket. Az anonimitásba burkolódzó bennfentesek szerint a légierő parancsnoksága már egy ideje jelezte a Pentagonnak, hogy szabadulnának az AMP-től, Washington azonban csak most engedélyezte annak törlését.

Az ok egyértelmű: a lecsökkent büdzséből nem telik mindenre, amire korábban költeni akartak. Maga az AMP egyébként is szerencsétlen sorsú vállalkozás: a 2000-es évek közepén közbeszerzési botrányba bonyolódott, ezért nem történt komoly előrehaladás, viszont annál több pénzt vitt el fölöslegesen. 2009-ben a USAF egyszer már megpróbálta végleg törölni, de akkor a Pentagon nemet mondott. Most viszont – legalábbis a belső források szerint – a politika is rábólintott a dologra. Ezzel a húzással a légierő 4 milliárd dollárja menekült meg, amiből 2,2 milliárdot 2012 és 2016 között fizettek volna ki a Boeingnek.

[singlepic id=1162 w=584 h=360 float=none]

A fővállalkozót egyébként váratlanul érte a hír, ők semmit sem tudtak erről. Legalábbis ezt állította Jennifer Hogan, a Boeing szóvivője egy e-mailben, melyet az érdeklődőd újságíróknak szánt. „Továbbra is folytatjuk az alacsony ütemű programot, és követjük a szerződésben foglalt kötelezettségeinket.” – írta a szóvivő. A Boeing eddig 177,2 millió dollárt kapott, ebből 26 példány modernizációja vált lehetségessé. Az első négyet már átadták, a többit 2012 folyamán kell leszállítaniuk a légierő számára. A fennmaradó 195 Herky korszerűsítése már a 2013-tól 2017-ig tartó, teljes ütemű programban zajlott volna, amire azonban nincs se pénz, se szándék.

A Pentagon 2010 júniusi jelentése szerint egyébként az AMP egy gépre levetített költsége 16,3 százalékkal nőtt. A védelmi költségvetés több százmilliárdos lefaragása érzékenyen érintette a légierőt is az Amerikai Egyesült Államokban, tehát jól meggondolják, hogy mire költenek. A C-130-asok korszerűsítése sosem volt prioritás, mostanra pedig leginkább nyűggé vált. Az így felszabaduló összegeteket inkább az F-35-re költik, mely fölött ezzel együtt is lebeg a penge. Ráadásul a meg nem nevezett források tudni vélik azt is, hogy január 26-án Leon Panetta védelmi miniszter további megszorításokat jelent be, amikor ismerteti a védelmi büdzsét.

2 hozzászólás “Elkaszálták az amerikai Hercules-modernizációt”