|

Új légvédelmi rendszert mutatott be Dél-Korea

Bár Észak-Korea a világ egyik legszegényebb állama, ahol a lakosság jelentős része nyomorban él, a kommunista rezsim komoly mennyiségű támadó fegyverzet fölött rendelkezik. Phenjan számos kis-, közép- és nagy hatótávolságú rakétát tart rendszerben, amikkel bármikor csapást mérhet a déli országrész bármely pontjára. Természetesen ezzel Dél-Korea is tisztában van, és folyamatosan készül a védelemre, azonban csak most jutottak el odáig, hogy saját maguk fejlesszenek ki föld-levegő rakétavédelmi rendszert.

A múlt hét során a dél-koreai Védelmi Fejlesztések Ügynöksége (ADD) bemutatta az ország új, saját fejlesztésű légvédelmi rakétarendszerét, amit elsődlegesen az északi támadó rakéták ellen szánnak. A Heongung névre hallgató eszköz az új, háromlépcsős dél-koreai rakéta- és légvédelmi rendszerbe kerül integrálásra. A lokátorokat, légvédelmi rendszereket és az ezeket irányító központokat magába foglaló struktúra bevezetésére 2012 januárjától kerül sor. Természetesen a fő rakétavédelmi eszközök továbbra is az amerikai eredetű Raytheon MIM-23 Hawk XXI és MIM-104 Patriot PAC-2 lesznek, amiket szükség esetén kiegészíthetnek az Egyesült Államok Haditengerészetének közelben tartózkodó AEGIS cirkálói.

Azonban ezek az eszközök inkább alkalmasak repülőgépek, mint ballisztikus rakéták ellen, ezért Szöul nemrég elindított két, egymással párhuzamosan futó programot a probléma orvoslására. Az Oroszországgal közösen végzett munka célja egy közép- és egy nagy hatótávolságú és hatómagasságú rakétarendszer kifejlesztése és szolgálatba állítása. Mostanra az elsővel készültek el, ez lett a Heongung, mely 15 km-es magasságig képes megsemmisíteni a maximum 40 km-re lévő célokat. Az orosz Almaz irodával együttműködve a Samsung Thales mérnökei jelenleg a gyártás hazai feltételeinek megteremtésén dolgoznak Dél-Koreában. A tervek szerint 2012-ben megkezdik a gyártást, majd 2013-tól elkezdik a MIM-23-asok egy részének cseréjét az új rendszerrel.

Heongung |Forrás: Defense Update ,

A Heongung valószínűleg az évtized második felében megjelenik az exportpiacon is, miután a belső igényeket kielégítették vele. Szöul becslései szerint a nemzetközi piacon körülbelül 2,3 milliárd dollár értékben lehetne értékesíteni egy ilyen kategóriájú fegyvert. Érdekesség, hogy az orosz fél is tervez hasonlót: Vityas néven az Almaz tovább folytatja a programot, melynek gyümölcsét az első generációs S-300PS (5V55R) légvédelmi rakéták leváltására ajánlja.

Egy Heongung-üteg egy tűzvezető-irányító központból, egy lokátorból és akár nyolc indítójárműből állhat, melyek egyenként szintén nyolc rakétát indíthatnak útjára. A Thales-Samsung radar képes szimultán akár száz cél észlelésére és követésére, amik közül a rendelkezésre álló, indításra kész rakéták számától függően egyszerre többet is támadhat. A 400 kg tömegű rakéták nagy manőverező-képességűek, a gyártó szerint képesek akár 50g-s terhelnek is ellenállni.

Hamarosan elkészül majd a Heongung nagyobb testvére is, melynek alapját az S-400 adja. Ez már 150 km-es távolságban és 60 km magasságban lévő célok ellen is alkalmazható lesz.

87 hozzászólás “Új légvédelmi rendszert mutatott be Dél-Korea”

  1. Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Irország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvény vették alapul, azaz hogy …a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:

    „Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell. Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a… különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut. A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.tiell wachsen wird. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:
    1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.
    2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy…
    Melyik a helyes megoldás? Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint ‘hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled’, valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba.
    Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott. Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.
    Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor ‘Istenem!’

  2. Hülyék voltak az oroszok, vagy nagy pénzhiány volt náluk. Amit megmutattak a dél koreaiaknak az szépen elcsordogál az USA-ba. Gyakorlatilag kiadták a titkaikat. Közben az amerikaiak egyre csak nyomulnak a kelet Európában és a Kaukázusban.

  3. tallking

    Ez igaz , én sem értem hogyan működik ez ,pl india közösen fejleszti ivánnal az 5 gen gépet, van(lesz) nekik szép darabszámú szu-30mki többfeladatú gép ,és itt jön az érdekes, hogy ezek mellett még a jenki odaadná nekik az f-35-is.
    Talán a pakik f-16 block 52 gépét is megvizsgálgatták a kínaiak .

  4. „HAHÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!A HIDEGHÁBORÚNAK VÉGE VAN EMBEREK!!!!2

    Jenki külpolitikát nézve nincs.
    Kairóban lassan 20 halnak meg a zavargásokba ami ugye okés, de hol van a jenki fenyegetés meg az emberi jogok és a többi?
    Míg Oroszországban mikroszkóppal vizsgálták az eseményeket .

  5. Itt folyik nagyban a sakk. Japán és Dél-Koreanak területi vitái vannak.
    Orosznak és Japánnak szintén területi vitáik vannak.
    Jelenleg mind a két ázsiai ország USA szövetséges. De ha a két ország ellentétei sulyosbodnak. Akkor az USA-nak szint kell vallania.

  6. „Jenki külpolitikát nézve nincs.”
    Azt tekintve is vége van.

    „Kairóban lassan 20 halnak meg a zavargásokba ami ugye okés”
    Mért lenne okés? Hol mondtak ilyet?

    „de hol van a jenki fenyegetés”
    Nem tudom feltünt e de már Libiát se amik kezdeményezték. Hozzáteszem nem vagyok biztos abban, hogy ez jó nekünk, így 0 hadsereggel.

  7. Egyiptom: gusztustalan ami ott megy, de a katonaság komolyan veszi a különbékét és emiatt ezt eltűrik nekik, az a helyzet, hogy a tüntetőknek igazuk van, de nem véletlen nekik és a bahreini tüntetőknek valamiért nincs kézifegyverük, míg a szíriaiak és líbiaiak egyből tudtak szerezni akár a legmodernebb lőfegyverekből is.
    Líbiát nem amik kezdeményezték. Nekünk ezt mondták a híradóba, hogy az EU volt, de valamiért mégis a piszkos munkát főként az amik végezték, a maradék részét meg a britek.
    Hidegháború addig szünetelt, míg Putyin hatalomra nem került, utána ismét elkezdődött a mocorgás, most meg küszöbön áll az izraeli-iráni háború, ami ha bekövetkezik könnyen eszkalálódik sok helyi konfliktus szintjén. Nem véletlen hajózták be Ashdodba a németek az összes Patriot rendszerüket, gondolom brahiból kell így karácsony előtt.

  8. Hát semmiben nem hasonlít a Buk-ra. Ez ballisztikus rakéták elfogására képes, ez pedig normál esetben azt jelenti, hogy egészen ritka légkörbe is feljuthat pl. 30 kilométer vagy hasonló, míg a Buk ennél jóval szerényebb magasságokba tud felmenni (vagy manőverezni). Ez nagy különbség, az új rendszernek kell legyen piff-paff kormányrendszere vagy/és tolóerővektorálása is míg a Buk-nak csak aerodinamikai kormányfelületei vannak.
    Továbbá jóval kisebb az új rendszer mint a Buk. A Buk rakéták mindenféle változatai 700 kg felettiek, az új rendszer rakétája 400 kg.

    http://en.wikipedia.org/wiki/KM-SAM
    Itt a hatótávnak 40 kilométert adnak meg, de ez nem egészen okés. Ballisztikus rakéták elfogásához nagyobb hatótáv kellene.

  9. Érdekes!!!

    „A tárca szerint az amerikai gépek vezetéséhez és kiszolgálásához már most is megvan a szükséges személyzet. (Ehhez információink szerint 2-szer 32 kiképzett pilótára és további 32 tartalékra van szükség, plusz több száz fős kiszolgáló személyzetre).”

  10. talking, mégis honnan tudod, hogy nem hasonlít, ha nem látod? Az, hogy nem láncalpas TEL-t akarnak használni hanem kerekeset és konténerbe pakolják a rakétákat ne tévesszen meg.
    Az eggyetlen amiből valamit következtetni lehet az a tömege, méghozzá 400 kb. Ebben a tarlományban a legközelebb a Buk található.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Buk_missile_system#Missiles

    Azt is feltételezem, hogy nem nulláról kezdik a tervezést hanem egy már bevált és kiforrott típust alakítanak át.

  11. Ha a 700+ kg közel áll a 400 kg-hoz…, akkor már inkább az S-300PMU-1/2 (SA-20) és az S-400 rendszerek 9M96E1 és 9M96E2 rakétái 330 kg-val és 420 kg-val.
    http://en.wikipedia.org/wiki/S-300_%28missile%29

    Továbbá: a 9M96E1 és 9M96E2 rakéták aktív radarosak ( lent az alsó táblázatban jobbszélső oszlop) pont úgy mint ez a dél-koreai rakéta.

    Az tuti, hogy már meglévő rendszerekből indulnak ki ezért is csodálkozom, hogy mindezt megmutatták Dél Koreának és közvetve az USA-nak. Én a fenti két rakétára tippelek mint kiindulási alap.

    Mellesleg a Vityaz-nak semmi kapcsolatát nem lehet felfedezni más meglévő rendszerekkel, de attól még biztosan valamelyk S-XZZ leszármazottja.

  12. Továbbá mindkettőnek van egy bizonyos típusú tolóerővektorálása (oldalirányban vannak olyan vezérelt szelepek amelyek a hajtóműtérből engednek ki gázokat), tehát alkalmasak ritka légkörben történő manőverezésre. Ismét egy plusz pont,hogy ezek egyikéből indultak ki.

  13. Hát ez már elég régi dolog. Az oroszok is rendszeresíteni akarják más néven. Ugyan is az a helyzet hogy a légvédelem komoly válságban van. (az oroszok szerint) Ugyan is az S300 és az azt követő rendszerek komoly hibákkal rendelkeznek. A legnagyobb hiányosságok a mozgékonyság hiánya, a másik a tömeges csapások elleni védekező képesség. Ugyan is a korszerű lokátor elleni rakétákat egyrészt nagyobb távolságról lehet indítani, mint a legtöbb légvédelmi rakéta hatótávolsága, a másik az hogy azok újabban egyre gyorsabbak, okosabbak, és olcsóbbak lettek. Ilyen szituban pedig nagyon nehéz egy Sxx egységet megvédeni. Ráadásul aZ SXX rávezetése is bonyolult. Tehát a kiutat a mozgékonyság növelésében látják (csapat légvédelem). Ennek egyik első lépcsője a szerintem pantsir rendszer volt, amely már menet közben is tudja indítani a rakétáit, ( és ez szerintem áttörés)de egyrészt kicsi a hatótávolság másrészt 12 rakéta aztán szünet. És mint tudjuk Líbia után legalább száz rakétára kell felkészülni,(de nem ez a megoldás) így mozogni kell. Én találtam egy honlapot, egy koreai fickó honlapján erről a rendszerről, és egy oroszt is. A koreai fickó honlapja óriási volt, sajnos megszűnt. És ennél jobb információk voltak rajta.
    http://bemil.chosun.com/nbrd/gallery/view.html?b_bbs_id=10044&num=127996
    http://blog.paran.com/blog/detail/postBoard.kth?pmcId=shutwho&blogDataId=27515672&hrefMark=
    http://igorrgroup.blogspot.com/2010/05/interview-with-s-400s-chief-designer.html
    Tulajdonképpen itt látható az orosz rendszer, képekben is. Érdemes elolvasnia hozzászólásokat is.
    Másrészt szerintem a legjobb megoldás szerintem olyan rendszer lenne ahol a rakéta a BVR rendszerekhez hasonlóan működne. Akár infra érzékelővel (esetleg optikai képfelismerő önrávezető rendszerrel rendelkezne) a végfázisban.
    https://docs.google.com/viewer?url=http://www.dtig.org/docs/MSAM-MRADS-Vityaz.pdf&pli=1
    A prosi adataiból és a képekből ítélve a kisebb rakétából 40 db férne el az indítón.
    Nekem minden esetre az aster teszik.

  14. comandante

    A csapatlégvédelem és a point defence légvédelem két külön műfaj. Mindkét műfaj létezett eddig is és létezni fog továbbra is, de nem azért van csapatlégvédelem a világon mert válságba jutott a point defence légvédelem.

    Az S-XYY köszöni szépen, jól van. folyamatosan fejlesztik, egyre jobb radarok és rakéták csordogálnak az oroszoktól és ebben a műfajban világelsők. Nem is lehet követni már a jelöléseiket annyi van belőlük egy-egy alapjelzés mellé.

    Az orosz csapatlégvédelem legkeményebb f…szú képviselője a Tunguzka.

    Ennek egyik egyszerűbb, olcsóbb és exportra ajánlott változata a Pancir. A Pancirnál elhagyták a dedikált páncélozott járművet és konténerként építik amit bármilyen kereskedelmi teherautóra fel lehet szerelni.

  15. De egyébként a Pancirt nem lehet egy napon emlegetni az S-Xyy-al. Teljesen más feladatra vannak tervezve.
    Az S-XYY-ok nagy hatótávolságú, stratégiaiabb jelentőségű rendszerek. Egy S-XYY indító megvéd egy 100kmx100km méretű területet. Rakétái 300kg-tól 1500 kg-ig terjedő indulótömegűek. Városokat, stratégiai objektumokat védenek vele.
    A radargyilkos rakéták ellen az AESA radarok iszonyú gyors pásztázása, rövid ideig tartó ki-be kapcsolása sok lehetőséget rejt a túlélésre.

    A Pantsir kíséri a csapatokat és kishatótávolságú rakétákkal 10..20 km-es távon hatékony és 100 kg-nál könnyebb.

  16. „az oroszoktól és ebben a műfajban világelsők.”

    Nem az sm-3 a világ legjobb légvédelmi rakétája ?
    Vagy az sz-500 már képes lesz arra amire egy alap sm3 rakéta ?
    Az sz-500 adatát tekintve 60 km magasságban szedi le a célt ,az sm-3 250 km magasságban .
    Az sz-500 sebessége 7 mach, angol oldalakon gondolom megtaláljátok vagy bizti hallottatok róla .
    Az sm-3 rakéta sebessége eléri nagy magasságban a 15 mach sebességet, hogy nagy magasságban myilen sebességet tudnak elérni az sz-xx fegyver ezt nem tudom .

  17. comandante

    „Hát ez már elég régi dolog. Az oroszok is rendszeresíteni akarják más néven. Ugyan is az a helyzet hogy a légvédelem komoly válságban van. (az oroszok szerint) Ugyan is az S300 és az azt követő rendszerek komoly hibákkal rendelkeznek. A legnagyobb hiányosságok a mozgékonyság hiánya, a másik a tömeges csapások elleni védekező képesség. Ugyan is a korszerű lokátor elleni rakétákat egyrészt nagyobb távolságról lehet indítani, mint a legtöbb légvédelmi rakéta hatótávolsága, a másik az hogy azok újabban egyre gyorsabbak, okosabbak, és olcsóbbak lettek. Ilyen szituban pedig nagyon nehéz egy Sxx egységet megvédeni. Ráadásul aZ SXX rávezetése is bonyolult. Tehát a kiutat a mozgékonyság növelésében látják (csapat légvédelem).”

    Ez így teljes butaság,semmi nem igaz abból amit ide írtál!

    Roni

    Eleve rossz az összehasonlítás!
    S-500 kontra PAC-3 ez így helyes.
    S-300/400 kontra PAC-2 ez pedig így helyes.
    Minden más variáció helytelen.

    tallking

    A Panchir modernebb elektronikával rendelkezik mint a Tonguska éppen emiatt szerintem a legtökösebb az Panchiir nem pedig a Tonguska.

  18. dudi: És tényleg igazad van. 73ban Egyiptom támadott. Gacsat gondolom az első napok eseményire utal amikor Izrael, probált fordítani és elsőre ez igencsak kudarcba fulladt, a rendkívül kis helyre öszpontosított nagyszámú és élvonalbeli Szovjet technikával (amit esetlegesen a Szovjetek is üzemeltetettek) szemben.

  19. doca:
    „gusztustalan ami ott megy, de a katonaság komolyan veszi a különbékét és emiatt ezt eltűrik nekik”

    Kik türnek el és mit? És mit kéne csinálnia szerinted azoknak akik „eltűrik”?

    Eközben csendben megjegyzem, hogy Irán legnagyobb térségbeli szövetségesénél jelenleg is felkelés van és ahoz képest az eddigi Egyiptomi események gyerekmesék. Mégse történik semmi.

    „de valamiért mégis a piszkos munkát főként az amik végezték”

    Milyen piszkos munkát? Ahol amik komolyan támogattak az a légvédelem kiiktatása, intel és tankerek biztosítása volt. Mindhárom területen kisegítették a Francia&Brit koaliciót akik bezony küszködtek ezen területeken.

    „Hidegháború addig szünetelt, míg Putyin hatalomra nem került, utána ismét elkezdődött a mocorgás, most meg küszöbön áll az izraeli-iráni háború, ami ha bekövetkezik könnyen eszkalálódik sok helyi konfliktus szintjén.”

    Ez már mondat szintjén is gyönyörű. Konzisztencia=0. Sebaj a monetáris politikás résznél már megszoktam.
    De hamár tessék:
    Mocorgás != hidegháború.
    Izraeli-Iráni háború hogyan? Irán átgyalogol Iraqon és Jordánián tankokkal miegymással aztán háború?

  20. A 73as háborúban a zsidók végig nem tudtak átrepülni a Szuezi – csatornán, és nem tudták szétbombázni a Sínain álló tankhadosztályt. Az egyiptomi légierőnek ebben szinte semmi szerepe sem volt. Az arabok nem tudtak kijönni a talán SA2esek védőernyője alól, úgyhogy teljes volt a patthelyzet. Végül a zsidók kiéheztették a tankhadosztályt.

  21. Gacsat kolléga hadtörténelmi ismeretei igencsak hézagosak. Kéretik olvasgatni a Jom Kippur háború témában. Tény, hogy az izraeli légierő a 18 nap alatt száznál több gépet veszített, de a stratégiai célokat elérték. Az első két nap harcait követően az arab légvédelem csak zavarni tudta a tevékenységüket, megakadályozni nem. A csatorna felett pedig folyamatosan átrepültek az izraeli gépek. SA-2-es „védőernyőről” beszélni megint csak téves, ugyanis a szóban forgó komplexumok alig néhány izraeli gépet semmisítettek meg, a legtöbbet a Silkák lőtték le, a többit főként Kub és Nyeva ütegek.

  22. Szerintem a htka komolyabb hely annál, hogy az olvasói a wiki jelentős részben rossz informáűcióira alapozzanak. Az általad linkelt wikis anyag hemzseg a hibáktól, pl. 60%-os izraeli veszteség, stb.

  23. A wikit csak azok fikázzák, akik nem tudnak jobbat írni. Amúgy nem onnan szedtem az infót, hanem 1 megnevezhetetlen nemzetiségű 1én, bizonyos Wouk alábbi könyvéből:
    http://en.wikipedia.org/wiki/The_Glory
    Óráról órára írja le a háborút.
    Valamint a TopGány idevágó cikkeiből, és 40 év hiradóiból. A 60% meg kb helyes. Amelyik repülők rátámadtak a 2. egyiptomi hadseregre, vagy netán a csatornán akartak átrepülni, annak 60%a ott is maradt. Ha jól emléxem, 1 nap alatt 70 gépet veszítettek. Ők is rájöttek, hogy így hamar elfogy a légierejük, így fel is hagytak ezzel a kisérlettel. Ezért állt be a patthelyzet. (Meg Saron miatt, de az megint nem tartozik ide.)

  24. Ugyan is a korszerű lokátor elleni rakétákat egyrészt nagyobb távolságról lehet indítani, mint a legtöbb légvédelmi rakéta hatótávolsága

    Erre úgy szeretnék konkrét példát látni. Milyen SEAD rakétafegyverzetre gondolsz itten? Mert új platform, mint rakéta nem is igen jutsz eszembe. Van AGM-88, Kh-31, Kh-25, az angol ALARM, a franciáknak van valami, ami most nem jut eszembe és nagy hirtelen kb. ennyi. Ha van más, azok elterejdtsége ezekhez képest marginális.

    Az orosz SAM rendszerek vélhetőleg csak AGM-88-cal és társaival néznének farkasszemet. Az AGM-88 indítási távolsága közepes magasságon jó, ha 30 km, de talán még annyi sem. Az Sz-300 akármelyik változatának ez bőven a NEZ-en belül levő cél közepes magasságon még távolodó cél esetében is…

  25. Akkor néhány részlet, pl. a legnagyobb veszteséget elszenvedő A-4-esekről. 1973. okt. 6. A Csatorna övezetben lelőttek hármat, (gépszámok:54,24,64 időrendben) Okt. 7én. elvesztettek hatot (312, 68, 60, 34, 267, 239) Megvan a többi is, de nincs időm és kedvem itt felsorolni. Abban igazad van, hogy Egyiptom felett volt nagyobb a veszteség, mint a szíriai fronton. A kb.110 gép összveszteség stimmel, ebből összesen 48-at lőttek le légvédelmi rakétákkal, kb. tizet légi harcban, a többi csöves tüzésrség.

  26. aerophyl

    Ha megvannak cikkeket akkor elküldenéd ezeket az email címemre.Én csak 2004-óta veszem az Aranysast így pont lemaradtam az arab-izraeli háborúkkal foglalkozó cikkekről,ha ezeket is te írtad megtennéd,hogy hozzádobod a Top Gun-os cikkekhez.

    Itt az email címem: dudy87@freemail.hu

  27. Sajnos, én meg eltüzeltem őket. Pistike barátomban még bízom, de még azt se szedte elő, amit én kértem tőle. Az aranysas összes száma megvehető CDn a szerkesztőségben. Valahol a lovi körül van.
    Nade most a kezemben van a könyv, és már olvasom.

  28. Azt azért figyelembe kell venni, hogy a kilencvenes években nagyságrenddel kevesebb pontos információ állt rendelkezésre a különböző háborúkról. Az ezredfordulót követően szabadítottak fel egy csomó anyagot, pl. az izraeliek is. A régi Top Gun-okban megjelent anyagok egy része ezért túlhaladott. Aki a forrásokat keresgéli, feltétlenül érdemes az évszámokat is figyelembe venni, az utóbbi időben megjelent anyagok sokkal inkább megbízhatóak, bár ez szerzőtől is függ, pl. vannak olyanok, akiket ma sem kell komolyan venni.

  29. Iráni-izraeli háború bombázást takar, csak atomlétesítményeket akarnak támadni elvileg. Na most Irán hatalmas ország és szét vannak ezek a létesítmények telepítve, ezért nehéz a kivitelezés és a pakisztáni,kínai,orosz,török reakciók miatt. Szóval megy ezerrel a készülődés minden oldalon és nagyon nem tudjuk mi folyik a háttérben.

  30. Ha csak szájkarate, akkor felesleges az egész fenyegtőzés nyugati részről. Mindenesetre a britek és az amerikaiak elkötelezettek a támadás mellett, a németek leszállították a Patriot rendszereiket Il. védelmére, gondolom nem viccből, bár ők tényleg pacifisták most, úgyhogy nincs miért rettegniük. Ott van még a 12 darab ukrán atom robotrepcsi iráni kézben, a hormuzi szoros, a kaukázusi orosz felvonulás és sok megválaszolatlan kérdés.

  31. doca

    „Ott van még a 12 darab ukrán atom robotrepcsi iráni kézben”
    „Mindenesetre a britek és az amerikaiak elkötelezettek a támadás mellett, a németek leszállították a Patriot rendszereiket Il. védelmére”

    Ezeket honnan vetted?

  32. doca

    Azt hittem,hogy valami értelmessel állsz elő nem pedig azzal a sok marhasággal,hogy ennyi meg annyi atomfej hiányzik az oroszoktól…
    Ha kicsit utánaolvasol az orosz-ukrán fegyvercserének akkor rájössz,hogy semmi nem hiányzik.

  33. Ott van még a 12 darab ukrán atom robotrepcsi iráni kézben, a hormuzi szoros, a kaukázusi orosz felvonulás és sok megválaszolatlan kérdés.

    És nukleáris töltet az honnan lesz rá? Egyébként fura, a múltkor még 2-3 darabról volt szó.

    Az eltűnt atomfegyverekkel való riogatás meg nevetsége az SZU összeomlása után 20 évvel. Ha volt ilyen is, 100%, hogy mára egyik sem üzemképes. Piszkos bombát elvben lehete csinálni, de nem igaz, hogy 20 év alatt sem sikerült, ha valakinél van fegyverminőségű Pu. Tehát sanszosan UL az egész…

  34. Esetleg digitális fényképezőgép? Én általában azzal ügyködök, mert gyorsabb, mint a szkenner.

    A cikksorozatom mellé mellékelt képes az AS-ből így készültek. Ne tudd meg, hogy milyen kínszenvedés volt megcsinálni. Ha kicsit is bemozdult a gép, akkor nem volt olvasható a szöveg. Egyik kézzel a könyvet kellett szétnyomni, a másikkal fotózni. Több képen szerintem látszik is az ujjam… :)

  35. @molnibalage

    Ne tudd meg, hogy milyen kínszenvedés volt megcsinálni. Ha kicsit is bemozdult a gép, akkor nem volt olvasható a szöveg.

    Ne is mond, én szenzorok tárgy anyagából csináltam képeket nemrég, és a fele full homály, alig lehet valamit kiolvasni :D A szkenner lenne tényleg az igazi, de azt nem tudom becipelni az egyetemre :D

    Egyébként OFF, de nem tud valaki szakirodalmat ajánlani az orosz teherautókkal, mobil platformokkal kapcsolatban (most leginkább a BAZ/ZIL-135, 135E, 135P vonal érdekelne), lehetőleg angol vagy magyar nyelven.

  36. Nos én tartom az állításomat. A mai légvédelmi rendszerek háborús esetben nem tudnák betölteni a feladatukat egy támadó légierővel szemben. Ugyanis én szerintem nem történtek igazán mélyreható változások. Itt pont a jugoszláv háború volt erre a példa.( de nem csak az) Gyakorlatilag a NATO – USA légierő megfelelő kötelék összeállítás esetén azt csinált a légtérben amit akart. ( tudom itt felszisszennek egypáran de ami igaz az igaz) Az hogy egy légvédelmi egység ki és bekapcsolgatja a lokátorát, és egyéb más módszerek,pl áttelepítés nem megoldás. Az F117 gépet lelövő alakulat is többször beszámolt arról hogy indítás után már érkeztek is rendszeresen a lokátor elleni rakéták. És akkor nem is beszéltünk olyan esetről amikor előre felderített lokátor állomásra nyitottak tüzet ( még csak be sem kellet kapcsolniuk semmit. (legutolsó eset Líbia) Ebben a megvilágításban nem is olyan nagyszerű az sxx sorozat. Ugyan is sok részegységből áll és menet közben működésképtelen.A pantsirt nem emlegettem mert az inkább pontvédelem, de valóban benne látom az első fecskét, mert az menet közben, megállás nélkül is teljesen működőképes. (legalább is a demó vid. szerint) A lokátor elleni rakéták hatótávolsága meg relatív (mit ahogy a légvédelmi rakétáké is) az hogy például egy AGM-88 70-80 kilométer hatótávolságot adnak meg az relatív itt többször ecsetelt okok miatt.( a lokátor kikapcsolásának elérése, találat hiányában is taktikailag jelentős eredmény)A másik dolog hogy a lokátor elleni rakéták nagy része szerintem nem tudna mit kezdeni egy folyamatosan mozgó földi állomással szemben.

  37. comandante

    Egy komplett légvédelmi rendszer azért igen-igen megnehezítette volna a NATO-dolgát.A komplettet úgy értem,hogy a MANPAD-tól az S-300-ig minden lényeges elem megtalálható benne.Ilyen rendszerrel még nem nagyon találkozott légierő.

  38. Egy S-300/400-ast nem nagyon kell kikapcsolni ha az megfelelő helyre van telepítve és van mellette egy két Tonguska vagy Panchir.

    gacsat

    A Kashant csak hajófedélzeti rendszer nincs szárazföldi változata.

  39. Utánaolvasva a sínai fronton a 70 darabos izraeli gépveszteség se jön ki rövid idő alatt. Dajan azt mondta a háború végén, az elveszett gépek majdnem felét az első 3 nap alatt vesztették el. Ez ugye a bevallott gépveszteség esetén 50 db. Ebből kb 30 veszett el a Sínai fronton. Ebből meg a 60% nem jön ki. Hogy mennyi lenne a 100 %, az sem állapítható meg.
    Mondjuk van 1 olyan gyanum, hogy a zsidók adatai sem 100 %ig megbízhatóak.
    (Az arabokkal meg foglalkozni sem érdemes.)
    A fentebb már berakott linken is látszik, hogy a zsidók a saját veszteségeiket nem nagyon részletezik.

  40. az iráni-ukrán robotrepülők valószínű UL lehet(bár brit és orosz katonatisztek állították), mert akkor az irániak azzal érveltek volna már rég, hogy lám 10+ éve van, de nem vetettük be senki ellen, szóval tényleg lehet UL