|

Figyelő szemek Tajvan utcáin

Bár Tajvan főutain és autópályáin nem ritka a katonai repülőgépek jelenléte, a minap mégis érdekes látványt nyújthatott a lakosság számára, amikor Kaohsiung utcáin vontattak a végig két E-2 Hawkeye típusú légtérellenőrző repülőgépet a város kikötőjétől a repülőteréig.

Tajvan még 1995-ben szerzett be 4 darab Northrop Grumman E-2T ‘Hawkeye’-t a környező légterek megfigyelésére, majd 2006-ban bővítették a flottát két darab E-2K-val. Nos, egy 2008-as, 6.5 milliárd dolláros fegyvercsomag keretében az öregedő légtérellenőrzőik modernizálására is engedélyt kaptak a Kongresszustól, ezért 2010 júniusában két E-2T-t hajóztak át az Egyesült Államokba, ahol a gépek frissített fedélzeti szoftvereket, modernizált radart és avionikai rendszereket, valamint új légcsavarokat kaptak (így válván Hawkeye 2000 verziójúvá), majd december 17-én érkeztek vissza otthonukba. Hogy védve legyenek a hazaút folyamán a korrozív tengeri levegőtől, Amerikában légmentesen záró borítást is kaptak.

A modernizált, most már hivatalosan E-2K típusjelű masinák az átvételi teszteket követően várhatóan a jövő héten szolgálatba állhatnak, ezzel a RoCAF K verziójú Hawkeye-flottája négygépesre növekszik. A maradék két E-2T-t november folyamán küldik ráncfelvarrásra, a munkálatok elvégzésének határideje a jövő év vége.

4 hozzászólás “Figyelő szemek Tajvan utcáin”

  1. Mert rövid a lába :) Tudtommal nincs AAR képessége a tajvani gépeknek, és 256 csomós (474 km/h) utazósebességgel nehezen jutsz el akár a nyugati parttól tajvanig 6 óra alatt, amit ez a masina a levegőben tud egy feltöltéssel eltölteni. Még Japán elérése is 12 órába telne ezzel a sebességgel. Hawaii beiktatásával sem lehet, az is kiesik a hatótávból…

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.