Megerősíti az Afganisztánnal határos területeinek légvédelmét Pakisztán. Az intézkedés azt követően kapott zöld utat a kormánytól, miután novemberben egy félresikerült NATO légitámadásban életét veszítette 24 pakisztáni katona. Iszlámábád többek között vállról indítható légvédelmi rakétákat (MANPADS) is a térségbe vezényel, amit szerintük az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének afganisztáni misszióját támogató vadászbombázók egyre gyakoribb megjelenései indokolnak a pakisztáni légtérben. Pakisztáni kormányzati tisztviselők szerint emiatt egyre nagyobb az elégedetlenség mind a lakosság, mind a politikusok körében.
Ashfaq Nadeem vezérőrnagy, a Pakisztáni Hadsereg katonai műveletekért felelős vezetője szerint a novemberi légitámadás okozta sebek még nagyon frissek, a harag és gyanakvás a NATO-erők felé pedig egyre fokozódik. A helyi napilapok csütörtökön beszámoltak róla, hogy egy állami vizsgálóbizottság számára adott jelentésében a vezérőrnagy „előre eltervezett összeesküvésnek” nevezte a 24 katona halálát okozó támadást, amit Pakisztán „állítólagos szövetségesei” követtek el. Ez a nézet pedig nem egyedi, hanem általánosan elfogadott az emberek körében.
Csak tovább növelte a feszültséget, hogy az Amerikai Egyesült Államok, bár hivatalosan részvétét fejezte ki az elhunytak családja felé a „sajnálatos incidens” miatt, a vizsgálat lezárultáig nem vállalja a felelősséget. A pakisztáni fél reakciója erre az volt, hogy lezárta az utánpótlási vonalakat, amiken keresztül a NATO-erőknek többet között üzemanyagot szállíthattak a szövetségesek. Ennél azonban sokkal keményebb lépés a mostani, ami több szakértő szerint a pakisztáni-amerikai kapcsolatok teljes elromlásához vezethet. Történhet mindez annak ellenére, hogy Washington az iszlám országot több milliárd dollárral támogatta az elmúlt évtizedben.
”Elsősorban korai előrejelző rendszerek telepítéséről van szó, légvédelmi fegyverzetet nem fogunk mindenhová telepíteni. Lépésünk sokkal inkább védekező, mint támadó jellegű, és pusztán a körülményeknek megfelelő mértékű.” – nyilatkozta pénteken Azmat Ali dandártábornok, helyettes katonai szóvivő. „Nem halogathattunk tovább egy ilyen jellegű beavatkozást. Ha újabb támadás történik, még komolyabb lépéseket kell tennünk.”
Amerikai források szerint Pakisztán már a májusi, Oszama bin Laden elleni helikopteres akció óta folytatja légvédelmének megerősítését. Eddig több gépágyút és új radarokat helyeztek el az afgán határ közelében. A november 26-i incidens óta sor került a lokátorok újabb frissítésére, valamint csapatokat vezényeltek a térségbe, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek a vállról indítható légvédelmi rakéták alkalmazásához. Sőt, ezentúl a katonáknak szükség esetén nem kell megvárniuk a támadási parancsot sem, mostantól a központ engedélye nélkül tüzet nyithatnak bármilyen célpontra.
Tehát az USA pénze jó azt elfogadja meg a fegyvereit is de politikailag nem kell az USA.Ki érti ezt?
Ez az ügy összefüggésben van a „Sentinel meghekkelős” esettel is, abban az értelemben, hogy Pakisztán és Irán sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a légterének a megsértését.
A legújjabb konteók szerint az X-47b az oroszoké volt, akik régebben szerezték és már mindent felfejtettek rajta, ezért most Iránnak adják, hogy az amerikaiak ebben a térségben se tudják kivédhetetlenül reptetni az újabb kütyüiket és a hegemóniájuk Ázsiában legalábbis gyengüljön.
A Pakisztáni manpadok meg az üzemanyagszállító repülőknek okozhatnak aggodalmakat.
Szerintem ezt csak igazhitű mohamedánok érthetik ! Vagy ők sem ?
Én viszont teljesen igazat adok a pakisztániaknak. Gondoljatok csak bele jó hogy az USA segíti őket pénzügyileg stb. stb. de azért ne lehessen már csak úgy berepülgetni egy szuverén ország légterébe és ott bombázni amikor csak kedvük szottyan. Ez felháborító. 24 pakisztáni meghalt ez mindennek a teteje.
Bár lehet nem a legjobb hasonlat (mert természetesen esélytelen) de kíváncsi lennék mi lenne a véleményetek ha valamilyen okkal ide repkednének be és véletlenül meghalna néhány ember egy bombázás miatt.
Az USA nem jókedvéből segíti őket, a hozzájárulásuk miatt kapják a pénzt, és ebbe beletartozik a légterük használata is.
Mellesleg, ennél nagyságrendekkel több pakisztánit lőttek szét az ott röpködő amerikai UAV -k, csak azok többnyire a kormánnyal ellenséges csoportokhoz tartoztak.
zolika750, azért a hasonlatod nem igazán egyezik a valósággal.Amerika azért hajt végre felderítő illetve néha, csapásmérő berepüléseket robotrepülőkkel mert Pakisztán nem csinál semmit az országuk nyugati területein lévő alkaida és tálib lázadókkal.Milliárdokat kapnak Amerikától,cserébe támogatniuk kellene a terror elleni harcot.A tálibok Pakisztánon keresztül kapják az utánpótlásukat ezért nem sikerült még mindig lenyomni őket.Sajnálatos a civil áldozatok de a háborúnak mindig lesznek civil áldozatai.Azon kívül elég nehéz megállapítani hogy ki az igazi ellenség mert mindenki AK/47 gépkarabéllyal mászkál.A tálibok onnan kapnak után pótlást és lehet hogy azokkal a fegyverekkel készülnek támadni éppen a Magyar katonák ellen.Amerika ott követte el a hibát hogy engedte Pakisztánnak hogy legyen Atom fegyvere képzeld el ha a tálibok kezébe kerül az ország és vele együtt az atom arzenál.Az éremnek két oldala van és azt mondom oda kell ütni ahova éppen kell.
Nem hiszem hogy ahhoz is hozzájárulnak hogy csak úgy bombázgassanak a területükön. Nyilván nemcsak találomra választanak célpontot de a támadások előtt legalább egyeztethetnének, hogy kevesebb legyen az áldozat.
Az USA azért támogatja Pakisztán-t mert úgy kívánja az érdeke.
A pénz pénz emberek. Érdek ide vagy oda. Vajon pakisztánnak szent érdekei vannak? Aligha…
Pulai
kétlem hogy nem csinálnak semmit a terroristák ellen, különben nem kapnának támogatást. Éppenséggel az USA sem tud hatalmas eredményeket bemutatni a tálibok elleni harcban. Inkább csak részsikereik vannak de akármekkora erővel próbálkoznak mégse tudnak pontot tenni az ügy végére évek óta.
2004 óta rendszeresen hajtanak végre légitámadásokat a Pakisztánban tevékenykedő tálibok ellen, ez idő alatt, nagyjából 2000 feltételezett ellenséggel végeztek így.
Eddig ez valahogy nem zavart különösebben a pakisztáni kormányt, így elég valószínű, hogy megeggyeztek valamiben, főleg mivel nagyjából ebben az időben kezdték el folyósítani a katonai és gazdasági segélyt.
A paki kormány most eljátssza a saját népe előtt azt a szerepet, amit el kell játszania azért, hogy hatalomban maradhasson. Az USA pedig hagyja neki, mert tudják, hogy mindenki utálja arrafelé amerikát, és a velük együttműködő kormányt. Kockázatos játék, de nem sok választás van. Ezzel a térséggel az USA egy darázsfészekbe nyúlt. Egy nyíltan ellenséges Irán, egy gyakorlatilag anarchista Afganisztán, egy bábkormánnyal az élén, és egy instabil Pakisztán, ami bármikor átfordulhat ellenséggé.
Nem tanulnak a történelemből semmit!
Az igazi balhé akkor lesz, ha egy ami vagy ISAF koptert esetleg lelőnek. A paki vezetés nagy sz…ban lehet. Egyrészt a saját népe tartja nyomás alatt, másrészt az USA a tálibok miatt, harmadrészt Kína, mint új gazdi és ott van még India….
Ha Pakisztán leszed egy ami helikoptert akkor 5.cikkely???
„…..Sőt, ezentúl a katonáknak szükség esetén nem kell megvárniuk a támadási parancsot sem, mostantól a központ engedélye nélkül tüzet nyithatnak bármilyen célpontra.”
Ha így igaz, akkor nagyon kemény !
…..” cserébe támogatniuk kellene a terror elleni harcot …”
A tálib nem afgán ? Terrorista saját hazájában ?
Az USA határaitól kb. 10.000 km-re mit véd ?
Persze, mindig nézőpont meg érdek kérdése ki-kicsoda !
Ha Pakisztán leszed egy ami helikoptert akkor 5.cikkely???
Nem. Ez tisztázva lett már. Egyébént csak el kellene olvasni…
Nem hiszem, hogy színjáték. A pakisztáni elnök véletlen Dubai-ba lett „elzavarva”, a katonság irányít jelen pillanatban és tűzparancs van érvényben bármely behatolóra + a pakisztáni UAV bázisukról ki kellett az amerikaiaknak vonulniuk, vissza Afganisztánba.
Az oroszok jóindulatán múlik minden, mert gyakorlatilag onnan tudnak olcsó üzemanyagot tömegesen átjuttatni a csapatoknak, de hadianyagot azt tilos a jelenlegi szerződések értelmében.
Nem ez az első eset, hogy nem tálibokat bombáztak volna Pakisztán területén, sokszor lőttek civilekre már, de ez most sok volt, hatalmas taktikai és stratégiai baklövés volt részükről, hogy pakisztáni katonákat lőttek le. Ez ha nem összeesküvés elméletekben gondolkodunk, akkor nagyon nagy felderítési hiba, mert biztos voltak katonai szállítóeszközök ami alapján be lehetett volna azonosítani, hogy nem lázadók.
A Tálib nem afgán. A Talibán egy mozgalom, amiben az afgántól a jemeniig, a norvégtól az ausztrálig vannak nemzetiségek. A vallásuk és életmódjuk köti össze őket. Mellesleg afganisztánban és Pakisztán határ menti területén szinte mindenki harcol mindenkivel. A Talibán csak egy a harcoló felek között….
Olyan sincs,hogy afgán!Ez csak az ország neve de az ott élő emberek nem afgánok.
A pakisztáni katonai szállítóeszközök nem nagyon különböznek a fegyveres milíciák hasonló eszközeitől és ennek a fordítottja is igaz. Ha látsz a képernyőn egy katonai teherautó-konvojt, az nem biztos, hogy a hadsereg konvoja és ha látsz egy sor Toyotát vagy Isuzut, az nem biztos, hogy milícia. egyszóval már az azonosítás is nagyon nehéz. Ráadásul a kommunikáció sem biztos, fene tudja, kivel beszélsz. Ha üzensz a paki sereggnek, akkor nagy a valószínűsége, hogy a Tálib parancsnokhoz előbb ér el a hír, mint a címzetthez…..
Tili
Máig sem bizonyosodott be, hogy a Senitel iráni légtérben repült volna.
zolika750
Véletlenül kinyírtak néhány bulgár katonát is.
Szerintem Paki mexállása inkább érik, mint Iráné.
Azért az sem semmi, hogy az USA vastag pízért próbálja összeszedni a világban szerte széjjel lévő MANPAD cuccokat, Pakisztán meg kiooszt egy valaggal…….. :)
dudi
Nem. Az 5. cikkely a gyarmatokra nem vonatkozik.
Pakisztán megszállása érik? Szerintem ki van zárva. Egyrészt Kína nem nézné tétlenül, másrészt kinek hiányzik egy nukleáris Afganisztán? Véleményem szerint ez a légvédelmi hír is megegyezés eredménye. Befelé így kommunikálják, hogy több katonát nyomnak a határtérségbe. ha így van, mindenkinek jó, kivéve az ellenségnek. :)
Mindenkinek drukkolok aki Amerika ellen van Utálom őket Utálom hogy felsőbb rendűnek képzelik magukat Hogy azt hiszik magukról hogy bármit megtehetnek amit csak akarnak Hogy azt hiszik magukról hogy ők a világ rendőrsége Mindenhatói Annak drukkolok hogy végre valaki úgy isten igazából a körmükre koppintson Tudják meg hogy milyen megalázotnak Szará bombázottnak leni
jancsiga
Politikai kinyilatkoztatásokkal kéretik a polodilibe fáradni.
gacsat
Elkíséred???
Politikai kérdésekhez nem szoktam hozzászólni. Többnyire el sem olvasom őket. Csak a műszakiak, és a hadi ügyek érdekelnek.
jancsiga
Ez most aztán tényleg egy technikai, szakmai és hadi-politikai területet érintő, komolyan megalapozott és megingathatatlan érvekkel alátámasztott hozzászólás volt :-)
„Pakisztán megszállása érik? Szerintem ki van zárva. ”
Így pontos ! Több ok miatt is.
Az USA egyik fontos alapelve,hogy nem támad meg atom fegyverrel rendelkező országokat.
Bocsánat Csak egy kicsit kifakadtam Sokk az USA s*g nyaló
Tud valaki valamit erről az ANZA-II-ről?
Én eddig nem hallottam róla….
Pont a kallódó atomfegyverek összeszedése céljából kell majd valamit lépniük.
A wikin azt írják, hogy Kína. Észak-Korea és Paki együtt gründolta…..
The Anza MK-II is a portable shoulder-fired, IR homing air defence weapon system similar to the US Stinger missiles. It has a maximum slant range of 5 kilometers, though in the future the maximum range will be increased to almost double.
http://www.globalsecurity.org/military/world/china/qw-1.htm
Nem kell ahhoz kinyilvánítanod konkrétan hogy melyik oldalra húzol Csak végig kel olvasni a hozászolásokat És már is lehet tudni hogy ki melyik oldalhoz húz Bocsánat hogy én ki merem mondani a véleményemet Nem félek vállalni a véleményemet
Littlejohn ! Annyit olvastam róla,hogy valószinűleg Stinger klón !
Az orosz megszállás után az USA felvásárolta – pontosabban Pakisztán felvásárolta – a mudzsahedeknek adott Stingereket !
Na, akkor – állítólag – erős felindulásukból eredően klónozták őket. A minőség persze nem USA. Van ANZA-III változat is.
Kösssz….
Off
Ha valakit érdekel W. A. Harbinson: Csészealj projekt c. négykötetes műve, akkor elküldöm e-könyv (PDF) formátumban.
ON
milyen terrorizmus elleni harcról beszélsz mikor ők az igazi terroristák?
http://www.youtube.com/watch?v=pr1ei2rB7J0&feature=share
jancsiga abszolút egyetértek veled
littlejohn nekem kellene az a pdf könyv
[email protected]
ha így meg lehet oldani
köszönöm szépen
Látom, Samoth most nem zavar a politika egy haditechnikai oldalon.
Kivéve, ha magyar nemzet sérelmeit problémáit meri valaki 3 sorban megemlíteni.
OFF
Littlejohn
johet ide is kaktussz’kukac’yahoo.com
Kicsit unalmas végigolvasni a sok hülyeséget amiket ide írnak,én
inkább a hírek miatt járok ide,a technika érdekel, politikai fröcsögés NEM.
Unom már,ha USA kerül a hírekbe egyből csőrepedés van,és ömlik a szar.
Nem lehetett volna a like/unlike helyett olyat,ha például nem
vagyok kíváncsi valaki hozzászólására,azt a kommentelőt tiltani tudjam,és meg sem jelenjen nálam????
Ne kelljen időt vesztegetnem a böngészésre, és hogy egyből megtaláljam
a valóban érdekes dolgokat???
Franc!
@Trident: Mellé nyúltam, a piros az zöld akart lenni. :-)
@pepe88
Ezek szerint, ha én most leülök és rittyentek egy sajtótájékoztatót arról, hogy gázmaffia van, attól az igaz is lesz csak azért, mert a gáziparban dolgozom?
Kicsit olyan, mint a NASA egykori alkalmazottja aki „leleplezte” – szerinte – a holdutazás csalást. Persze szegény vén szivar egyedül élt a macsáival, úgy tényleg becsvarodik az ember…
A videó ettől személy tapasztalat negatív részéről lehet igaz, de egyemberes minta alapján ekkora marhaságokat nyilatkozni nem szerencsés. Ezek szerint, ha egy rendőr korruprt, akkor mind az? Mert a videó ezt sugallja. Egy ember negatív tapasztalata végtelenbe extrapolálva. Szó se róla, ezzel a balfaszsággal túl gyakra találkozok manapság.
Nagyon rossz a helyzet Pakisztánban. Nem képesek rendet tartani a saját portájukon, Afganisztánnal határos területeiken a tálibok gyakorlatilag azt csinálnak ami akarnak, és most még védelmet is biztosítanak nekik az amerikaiakkal szemben. Ott bujkált Oszama a kertjeik alatt, és nem sikerült észrevenniük. Hogyan akarnak bármit is elérni, ha a saját területüket nem képesek ellenőrzés alatt tartani?
Kolombusz
Nem akarnak semmit elérni!Gyűlölik az államokat és csak kihasználják!Az aki azt,hiszi,hogy Pakisztánnak érdeke egy nyugodt Afganisztán vagy a terrorizmus elleni harcnak nevezett parasztvakítás az egy buta ember!Neki az az érdeke,hogy Indiával szemben megmaradjon a status qvo amit csak úgy érhet el,ha együttműködik az amikkal de azt is csak amolyan tessék lássék módon.
Ha területei felett veszti el az irányítást, az nem igazán segíti az Indiával szembeni megmaradást.
No igen, de egyre kevésbé működik együtt. Ezt így nem fogják tudni folytatni, max egy-két évig. És utána mi lesz velük?
Kaktusz és Pepe88: elküldtem :)