A nyár folyamán írtunk róla, hogy a középhatalmi ambíciókat dédelgető, és a régióban a védelmi vonalat a legtudatosabban terelgető lengyelek légi utántöltés képességére vágynak, és ennek kapcsán próbának vetetették alá az izraeliek által kínált, az MMTT mozaikszó mögött meglapuló, „sufnituning”, levedlett Boeing 767-200-asokból összelegózott tankert.
Akkoriban a madárkák azt is csiripelték, hogy befigyelhet az Airbus A330 MRRTT is egy teszt erejéig, ám a friss fejlemények alapján Izrael a befutó. A már nem is annyira közelmúltban, november 22-én az IAI/Bedek Aviation főhadiszállásán több hónapos előkészítő tárgyalások után a lengyel partnerekkel – többek közt a Bumar csoport és a LOT repülőgép karbantartó részlege – konzorcium létrehozásáról született megállapodás, melynek feladata értelemszerűen piros-fehér kockás tankerek előállítása lesz.
A program keretén belül két Boeing 767-200ER kerülne beszerzésre, melyből a kolumbiai rendeléshez hasonlóan az Israel Aerospace Industries alakítaná ki a kettős funkciójú – tanker és VIP transzport – gépeket.
http://www.youtube.com/watch?v=voTle-YY7nI
A saját légi-utántöltő képesség megszerzésével Varsó célja, hogy a jelenleg érvényben lévő fejlesztési terv értelmében 2013-ig rendszerbe állítson két légi-utántöltőként alkalmazható repülőgépet, melyek a Lockheed Martin F-16C/D-k külföldi küldetéseit támogatnák. Ezzel lehetővé válna a tengerentúli gyakorlatokon való részvétel (például Red Flag), de akár az afganisztáni misszió támogatása is.