|

Elstartolhat a Warrior modernizálás

Az angol gazdasági helyzet végett ezidáig bizonytalan volt a Warrior harcjárművek immáron pár éve húzódó modernizálása, ám nemrégiben bejelentették, hogy a Warrior Capability Sustainment Program (WCSP) megkapta a zöld lámpát. Minderre ugyan majdnem 2 évet kellett várni, hiszen a 2 rivális, a Lockheed Martin UK és a BAE Systems az előkészítések után már 2009 novemberében benyújtották ajánlatukat. A gazdasági okokból kétségessé vált program állítólag azután kapta meg a jóváhagyást, miután bejelentették, hogy az angol védelmi minisztérium beszerzési költségvetését 2015-től évi 1 százalékkal növelik.

1987-1195 között 789 Warrior gyalogsági harcjárművet gyártottak le az angol haderő számára, melyek az évek alatt számos hadszíntéren jelen voltak. Kisebb-nagyobb módosításokat eszközöltek is rajtuk, de mára időszerűvé vállt egy alapos modernizálási csomag végrehajtása. Erre a britek 1 milliárd fontot szánnak, melynek ellenében a tendergyőztes Lockheed Martin UK irányításával a járművek több aspektusa is alaposan megújul, megteremtve a lehetőséget a típusnak 2040 utánig történő hadrendben tartásához.

Warrior IFV

Warrior IFV | Fotó: Lockheed Martin ,

A program keretében 643 Warrior kapja meg a jármű túlélőképességét, illetve elektronikai vonatkozásait javítani hivatott Warrior Modular Protection System (WMPS) és Warrior Enhanced Electronic Architecture (WEEA) csomagokat. Ezen 643 járműn belül 449 Warrior offenzív tulajdonságait turbózzák fel a gépágyú és a kapcsolódó rendszerek cseréjével. A Warrior Fightability Lethality Improvement Program (WFLIP) keretében a Warriorok jelenlegi, nem stabilizált 30 mm-es RADEN gépágyúját egy, az angol-francia CTA International által fejlesztett 40 mm-es, stabilizált, gépágyúra cserélik.

Konkrétan a CT40 Case Telescoped Weapon System (CTWS) lett a nyerő, ami mint a neve is sugallja 40 mm-es teleszkópos lőszerrel dolgozik. (A teleszkópos lőszer elnevezés azt a megoldást takarja, mikor is a lövedéket teljesen belesüllyesztik a hüvelybe, melyből általában egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben látszik ki a hegye. Mindez kedvező kihatással van a helyigényre.) Ezen módosítással egyrészt növekszik a Warriorok ereje, másrészt a lőszertípus tulajdonságai végett ezen módosítás jelentős, állítólag 30 százalékos helymegtakarítást is jelent a korábbi megoldáshoz képest.

A munka, és így a pénzmag oroszlánrészét – 642 millió font – a Lockheed Martin UK kapja, mely által egyébként mintegy 600 angol munkahely lesz biztosítva a Lockheed Martin UK üzemeiben, illetve beszállítói láncában.

6 hozzászólás “Elstartolhat a Warrior modernizálás”

  1. Még a tőlünk jobb helyzetben lévő országok is megbecsülik amivel rendelkeznek, nem dobják rögtön az ócskavas telepre.
    Nálunk egyszerűbb volt a már nem egészen korszerű, BMP harcjárművek további sorsát megoldani.
    Sok fegyverre lehet még új dolgokat rakni. Ezáltal megnövelhetik az élettartamát, a kor követelményeinek jobban megfelelnek, hatékonyabbá válnak. Használhatók még hosszú ideig.

  2. Nem biztos, hogy ebben az esetben annyira fontos a 360 fokos körpanoráma. Lehet megelégedtek annyival, hogy a parancsnok nagyitás nékül figyeli a terepe. Ez gondolom még bőven 90 foknál nagyobb látómezőt biztosít, míg az irányzó marad 6-12X nagyítással (nemtom mennyi, csak így gondolom)
    Elméletben a BMP-2 is 360 fokos hunter killer, de csak akkor ha a parancsnoknak ennyvel körbe tud fordúlni a feje:)))