|

Sikeres kormányzati együttműködés a NATO válságkezelési gyakorlatán

A Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium koordinációjával összesen nyolc minisztérium, öt nemzetbiztonsági szolgálat és több társszervezet fejezte be egyhetes NATO-gyakorlatát.

A „CMX11” (Crisis Management Exercise) a NATO egyik legjelentősebb gyakorlata, amelyet a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen személyesen irányított. A gyakorlat – eredetileg tervezett – márciusi végrehajtását az Észak-atlanti Szervezet líbiai válságkezelése miatt októberre halasztották, így huszonnyolc NATO- tagország október 19-én kezdte meg egy képzeletbeli válság kezelésének feladatait, amikor a feltételezett szituációban egy NATO-tagállamot szövetségen kívüli ország részéről ér támadás.

Az előkészítő munka a társminisztériumok, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a közszolgálati média és az informatikai védelemben érintett szervezetek rendszeres tájékoztatásával, széles körű bevonásával, illetve azok aktív közreműködésével zajlott le. Dr. Felkai László belügyi és Bába Iván külügyi közigazgatási államtitkár, társigazgatók már a gyakorlat kezdetén egyetértettek abban, hogy szükség van olyan helyzetekre, amikor a minisztériumok gyakorolhatják a válsághelyzetek kezeléséből adódó feladataikat és szembenézhetnek az új fenyegetettségekkel is, mint amilyen például a kiber-támadás.

Ebben az évben – első alkalommal – védelmi feladatokat gyakoroltak összkormányzati szinten: a válsághelyzet a NATO kollektív feladataira összpontosított a Washingtoni Szerződés 4. és 5. cikkelye szerinti helyzetben, beleértve a tárgyalásos válságrendezést, valamint a katonai megoldás lehetőségét is.

Valós csapatmozgások ilyen esetben ugyan nem történnek, de a szövetség és a tagállamok, valamint a végrehajtásra meghívott országok és nemzetközi szervezetek képviselői, összesen mintegy 2500 fő részt vett a NATO szervezeteiben folyó konzultációban és döntéshozatalban. A mintegy hetven magyar résztvevő is gyakorolta a hazai polgári és katonai válságkezelési mechanizmusokat, a felsőszintű politikai és katonai döntések előkészítését és a nemzeti álláspont időbeni, megalapozott meghozatalát.

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a gyakorlat nemzeti igazgatója véleménye szerint a CMX 2011 kiváló lehetőséget nyújtott az átfogó megközelítés elvén alapuló tárcák közötti együttműködés, valamint a védelmi igazgatási feladatok válsághelyzetben történő gyakorlására is.

Forrás: HM Sajtóiroda

2 hozzászólás “Sikeres kormányzati együttműködés a NATO válságkezelési gyakorlatán”