|

Csapás az égből – Éleslövészetet tartott az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

2011. szeptember utolsó hetében, azaz szeptember 26. és 29. között tartotta éves kiképzési tervének megfelelően éleslövészetét az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis a Veszprémhez közeli „0” ponti lőtéren.

Jelen alkalommal a Harcihelikopter és Szállítóhelikopter Zászlóalj közösen hajtotta végre a nem irányított levegő – föld rakétás éleslövészetet. A rakétafegyverzeten kívül a résztvevő Mi-24-es harcihelikopter fedélzeti négycsövű 9A624 típusú géppuskájával is gyakorolták a lőtéri célok leküzdését.

A fedélzeti fegyverzet használata mellett a szállítóhelikoptereken a DOOR-GUNNER képesség begyakorlása és szinten tartása is a végrehajtandó feladatok listáján volt.

Egy lövészeti nap több fontos momentumból tevődik össze. A gyakorlat kezdeti időpontja előtt a pilóták egy közös eligazításon vesznek részt, majd megkezdődik a repülés előtti felkészülés. Ezt befejezve a felkészültség szintjének ellenőrzését az úgynevezett „lejátszás” keretén belül hajtják végre.

Így történt ez 2011. szeptember 28-án, szerdán is, amikor szerkesztőségünk lehetőséget kapott a lövészet megtekintésére.

A lövészet ezen a napon délután 16 órától egészen éjszakáig tartott, így a pilótáknak lehetősége volt a naplemente utáni teljes sötétségben történő repülésekre és éleslövészetre is.

A mostani éleslövészet keretén belül összehangoltan történtek az események, úgy hogy a lehető legjobban ki tudják használni a katonák a lövészet adta lehetőségeket.

A hét folyamán a Helikopter Bázis néhány fiatal hajózója előrelépéseket tett. Sikeresen hajtották végre vizsgafeladataikat melyek után már harci bevetéseket is végrehajthatnak akár Afganisztánban is. Azaz eleget tudnak tenni a NATO által elvárt feladatoknak. Ilyen például a szállítóhelikopterekkel történő nem irányított rakéta indítása mind kötelékrepülésben, mind pedig egyénileg éjjel és nappal.

Fotó: Balogh Ákos, lhsn.hu ,

Ezen kívül az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis együttműködött előretolt földi repülésirányítókkal (JTAC – Joint Terminal Attack Controller) is, akiknek feladatuk a műveleti területen lévő légi járművek célra vezetése. A JTAC feladatokat végrehajtó katonáknak eddig hazai körülmények között nem sokszor volt lehetőségük dolgozni, így főként külföldön gyakoroltak, azonban a Helikopter Bázis lövészete kiváló alkalom volt a közös munka összehangolására.

A héten végrehajtott harcászati gyakorlaton a pénteki nap tartalék repülési napnak lett kijelölve, és mivel a különböző vizsgarepülések, és néhány harcihelikopter gépszemélyzet „Combat ready” (Korlátozás nélkül hadrafogható) szintjének megőrzéséhez szükséges repülések megkívánták a pótnap igénybevételét a hazatelepülés előtt még egy kiképzési repülést terveznek a szolnoki katonák.

Kiemelten fontos megemlíteni még azt is, hogy ezen a harcászati gyakorlaton hajtotta végre a díszfestésű Mi-24V harcihelikopter, Csőrike II. utolsó repülését, mindaddig, amíg a szükséges nagyjavítást el nem végzik rajta, azonban ez nem azt jelenti, hogy harcihelikopter nélkül maradt a Magyar Légierő.

Forrás és további képek: LHSN.hu

64 hozzászólás “Csapás az égből – Éleslövészetet tartott az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis”

  1. Nem is azert mondtam azert ezzel tisztaban vagyok. Csak nalunk sajnos mar igy mennek a dolgok. Most nagy csinnadratta lesz hogy a nagy amerikai nep nagyszeru gepei meg minden, s hatul szepen csendben szarni fognak a modernizaciora.

    „Azt ugyan a költségvetési tervezet nem részletezi, a Mi helikopterek közül melyeket tartanának értékesíthetőnek, de elvileg a hét darab Mi-17-es szállítóhelikopter és a tizenkét Mi-24-es harcihelikopterünk is szóba jöhet.”
    Hat.. ez alapjan tenyleg nem ugy nez ki mint amit fel akarnanak ujjitani. :(

  2. Szanalmas.
    Elesloveszet 2 ilyen matuzsalemmel…
    Meg jelentos tuzerot kepvisel. Ja azt. Lehet ha egyszer lenne egy olyan peldany amit nem bombaznak le meg a repteren, meg akar meg is mutathatna eles helyzetben.
    MIERT nem lehet elismerni valamirol, hogy egy elavult vacak? Miert kell magyarazni a bizonyitvanyt? Nem kepvisel ez a roncs mar semmilyen tuzerot sem. Es ebbol is van egy darab…
    Mindig felbaszom az agyamat a magyar vonatkozasu hireken, annyira szanalmasak.

  3. Janaj:
    a Szentkirályszabadján „tárolt” gépekre gondolsz?
    http://static.panoramio.com/photos/original/8452678.jpg
    vagy nem ezek a volt német gépek?
    ilyen gondos tárolás mellett biztos jó áron eladható/felújítható állapotban vannak…

    ha nem orosz gépekben „gondolkoznak a honatyáink” LOL akkor kuncsoroghatnánk az amiktól a huey-k (amik rendszerbe állítás után, többe lesznek mint ha mi17-eseket újítanánk fel, olyan ez mint használtan francia autót venni) mellé pár ah-1-est is (természetesen nem Z-ket) és akkor tolhatnánk a vietnámost :)

  4. Hozzá kell tenni egy nagyon fontos dolgot: nem a műszakiak vagy pilóták (és nem a bázison dolgozók) felelőssége ez az állapot. A bázisparancsnokkal sikerült kicsit beszélnem a Mi-8-asok átadásán. Rendes ember, látszott rajta, hogy még így is próbál minél többet kihozni a rendelkezésre álló lehetőségekből. Szóval addig a szintig biztosan (többé-kevésbé) rendben vannak a dolgok.

  5. Cikk a mihukról? már megent – nocsak.
    Tőlem egyébként leállíthatnák a típust, de pont az lenne akkor a teteje hogy akkor ne adják el hanem maradjon le”konzerválva” M-készletbe. Egy éjjellátót még azér úgyis megérne.
    Továbbá ebbe az évbe várható még a 29-esek „értékesítése” , az oroszoknak gondolom ha más nem de az lenne a legnagyobb business hogy se 29-es alkatrész se a mihukák ne landoljanak Polákoknál. Ezért mindkét típust illetően előállhatnak vmi elfogadhatóbb ajánlattal, akár barterba modernebb eszköz stb. Amit lengyeleknek már nem éri meg felül „licitálni”, nekünk visszautasítani még szöviként sem. nyilván vannak más lehetőségek is csak egyet mondtam.

  6. dudi, semekkora tuzero sem er semmit, ha nem tudod eljuttatni oda ahova kell. Ezekkel pedig semmit nem jutattnal el sehova. Plane egy darabbal. Egy darab mit er, most komolyan? Legifedezet mellett, 40-50+ darab mar elhiszem, hogy meg ma is derek tuzero…na de ettol hol vagyunk?

  7. Marcika, már többször említettük, hogy legalább két darab repül augusztus óta, most tervezik további 5 nagyjavítását. Természetesen ez sem bődületesen gépállomány, de már közelít az elégséges mennyiség felé. A személyzet megfelelő jártasságát kell biztosítani, lehetőleg minél több géppel. Ha lesz keret újabb gépek javítására, beszerzésére, akkor már lehet nagyobb gépszámban gondolkodni, de addig a jártasság fenntartása az elsődleges, ezt sajnos be kell látni.

  8. @mrteddy:
    Nem tudom hol vannak a gépek, de kaptunk párat. Szerintem nem szabadján vannak, mert tudtommal az már civil kézben van.
    Mindenesetre tény, hogy max donornak lehetnek már jók.

    @marcika:
    Ne tetézd mert Molni agyf@szt kap. :-D
    A szomszédainkhoz mérten kell hadsereg. Nemhinném, hogy te a földön nagyon ugrálnál ha jönne szembe egy ilyen tehén. :-)

    @Phoenix:
    Az tiszta sor, hogy nem a bociruhásokon múlik, hogy nincs keró/hangár/stb.
    Mennyire biztos az 5 gép felújítása? Ez valami folyosói pletyka? Remélem igazad lesz.

  9. dudi, mert egyebkent ki ellen kene keszulnunk? Nyilvan nem a NATO ellen, de akkor te kire gondolsz?

    Phoenix, szerintem a 2 is meg nevetseges. Ahogy multkor is irtam, szerintem ennel a semmi talan meg elegansabb is lenne. Nem azt mondom, hogy vegyunk 150 AH-64et, de 2-5-7 gepnek az ertelme haboruban szerintem zero. Ha egy ellenseg tamadna, az azt jelenti, hogy jol felkeszult abbol, hogy nalunk mi van. A jelenlegi hadero pedig ugyanaz mintha nulla lenne. Ehhez nem kell nagyon meglepetes sem, hogy megsemmisitse oket. 2-4db Mi-24 mit kezd egy jol felkeszitett tamadoval szemben? Azt csoves legvedelem, mobil AAA-k, vagy valrol indithato fegyverekkel percek alatt kiszedik mielott meg celzott lovest adhatnanak le…

    Leirom kerekperec. Ami itthon megy, az szerintem penzkidobas. Minden penzt elvennek toluk. Ez igy olyan mint egy felig megepitett hid. Semmit nem er, hiaba lett beleolve mar igy is nagyon sok penz. (es hol vagyunk mi meg a fel hidtol is…)

  10. Janaj, ha engem megtamadna egy geppar, egesz biztos, hogy mint egy darab fegyvertelen civil osszefosnam magamat. :))

    DE ha a haztetore lenne telepitve egy Phalanx, akkor csak kiulnek a teraszra popcornal a kezemben. Marpedig egy jol felkeszult tamadonal azert lehet, hogy elofordulnanak ilyen fegyverek.

  11. marcika

    Nekünk arra kell felkészülni,hogy a térség(Kárpát-medence)országaival szemben meg tudjuk magunkat védeni és a NATO kötelezettségünknek eleget tudjunk tenni(senki nem várja tőlünk,hogy egy dandárt vagy zászlóaljat küldjünk Afganisztánba háborúzni). Minden más csak fölösleges pénzkidobás.

  12. Ha én lövész lennék, és megtámadna egy mihu géppár akkor valószínűleg félelmemben sikítógörcsöt kapnék, majd pár másodperc múlva repeszek tépnék szét a testem. Ha tábornok lennék, akkor valószínűleg az ingerküszöbömet sem érné el, hogy két ilyen izé 1-2 óránként csipeget egy kicsit a csapataimból.

  13. dudi, ezt multkor szerintem lezongoraztuk (a Mi8as hirnel) hogy a Karpat-medenceben senki sincs aki meg akarna/tudna tamadni minket.
    Amiben igazad van, az a NATO kotelezettsegek telejsitese. De ahhoz meg nemtom 4-5 Mi24 mennyiben jarul hozza. Szerintem levegoben a NATO azert eleg jol el van eresztve…

  14. @marcika

    Alapvető fogalomzavarban leledzel. Szakszerűen nincs olyan, hogy „előrelátom, hogy most senki sem akar megtámadni” Mint ahogy olyan sincs, hogy most csak a szomszéd faluig autózom és akkor nem kell bekötnöm a biztonsági övet. Mint ahogy olyan sincs, hogy csak leugrom a sarki mekibe a robogóval, ehhez pedig nem kell föltennem a bukósisakot.

    Mint ahogy fél évvel a berlini fal lebontása előtt egyetlenegy politológus-jövőkutató-polihisztor-szociológus professzor- biztonsági szakértő sem merte álmodni, hogy megtörténik, ráadásul olyan gyorsan. A keletnémet rezsim még a két hónappal a fal leomlása előtt is nyugodtan lelőtt szökni próbálókat és bebörtönzött politikai ellenállókat, akár a 60-as években.

    Mint ahogy a felsoroltak közül senki sem jósolta meg a SZU szétesését és annak megvalósulásának legalább enyhén sejtető körülményeit (Gorbacsov elleni puccs).

    Mint ahogy senki nem jósolta meg a fentiek közül a 80-as évek közepén, hogy a gazdaságilag fejlett, nyugati mintájú, nemzetiségeivel partnerségben élő Jugoszlávia alig 3 év múlva véres és méghozzá milyen véres, etnikai háborúkba bonyolódik.

    Mint, ahogy a felsorolt „szakik” közül nem merte sejteni senki a 2001 szeptemberi amerikai merényleteket. Azzal együtt sem, hogy bőven voltak erre utaló jelek, előző merényletek, még a WTC-nél is ugyanattól a merénylői körtől.

    Nem lehet arra alapozni, hogy „körülnéztünk és azt láttuk, hogy nincs veszély”. Ilyen elemzéseket kell ugyan végezni, és következtetéseket is lehet levonni, de nem azért, hogy ezen következtetések miatt aztán ne érezzük szükségét az alapvető védelmi képességeknek.
    Szakszerűen, mindig képesnek kell lennünk megvédeni magunkat. Ha ez a képesség megvan akkor lehet elemezni, sőt arra a következtetésre is jutni, hogy senki nem akar megtámadni, de a képességnek akkor is meg kell lenni.

  15. @marcika
    Amit tallking mondott, ahhoz még annyit tennék hozzá, hogy egyáltalán nem lenne irreális elvárás, hogy a Honvédség erősebb legyen mint a tót és a rác haderő külön-külön, mivel mindkét ország kisebb nálunk, és a hadi költségvetésük is spórolós, főleg a tótok esetében.

  16. tallking
    Teljesen igazad van abban amit mondasz, ezeket az esemenyeket szinte senki nem latta elore. De azert van bennuk valami kozos. Mind mind osszeomlasa egy olyan rendszernek, ami termeszetenel fogva fenntarthatalan volt. Most ilyen rendszer nincs korulottunk. Masreszrol azert ha barmelyik szomszedunk elkezdene komolyan felfejleszteni a hadsereget, annak lennenek jelei, es nem egyik naprol a masikra tortenne. Mivel mindenki ugyanolyan csoro errefele mint mi magunk, erre sem sok esely van. Igy pedig penzkidobas barmilyen haderot is tartani. Szerintem a honvedsegnek a jelen formajaban semmi ertelme.

    Felreertes ne essek, messze nem vagyok egy pacifista liberalis hippi, sot inkabb pont az ellenkezojenek vallanam magamat. De en azt mondom, ha valami csinal egy orszag, akkor azt csinalja rendesen, mert amugy csak penzpazarlas.

  17. Miért akarnánk megtámadni őket? Diplomáciában azért hasznos lenne, és a tekintélyünket növelné, ha pl. Budapest nem pár órás sétakocsikázásra lenne a tót tankoknak. A szomszédaink képességeit tekintve pedig erősen el vagy tájolva, javaslom wikipédiát és militaryphotost tájékozódásnak. A mostani Honvédségnek esélye sem lenne megállítani bármelyik szomszédunk páncélos erejének csak egy kis töredékét is.

  18. „A mostani Honvédségnek esélye sem lenne megállítani bármelyik szomszédunk páncélos erejének csak egy kis töredékét is.”

    Biztos nem a szlovakokra gondolsz mint komoly pancelos hadseregre.
    Azonkivul meg miert tamadna rank barki is? NATOn belul ugysem fog senki, NATOn kivulrol meg ki az a hulye aki megprobalna?

    Amugy meg egy komolyabb pancelos tamadassal szemben, nem teljesen tokmindegy, hogy 0, 1 vagy 5 rozzant Mi24esunk van? A 0 legalabb bekeidoben olcsobb. Ide vagy baromi komoly, modern hadsereg kene, vagy semmi. Ezt probalom pofazni…

  19. „Azonkivul meg miert tamadna rank barki is? NATOn belul ugysem fog senki, NATOn kivulrol meg ki az a hulye aki megprobalna?”

    Kettő, potenciális, esetleges jövendőbeli ellenfelünk, NATO tag.
    A harmadik, meg oda igyekszik. ( Szlovákia, Románia, Szerbia )

    marcika !

    Nézz már utána, a 70-es évek elején, a Török – Görög ( Ciprus miatti ) konfliktusban, mit tett a NATO, hogy elkerüljék a két tagállam háborúját ? Nem rajtuk múlott…

  20. „Teljesen igazad van abban amit mondasz, ezeket az esemenyeket szinte senki nem latta elore. De azert van bennuk valami kozos. Mind mind osszeomlasa egy olyan rendszernek, ami termeszetenel fogva fenntarthatalan volt. Most ilyen rendszer nincs korulottunk. ”

    Marcika én csak annyit mondok, akárhova akarsz kocsikázni, mindig kösd be a biztonsági öved. A dolog túl egyszerű, hogy sokan megértsék pont az egyszerűsége miatt. Nem volt semmi tarthatatlan Jugoszláviában, a többi pedig csak az volt,mert nem volt más. Tán csak nem a római birodalomnak kellett volna összeomlania 1990-ben? Mi volt tarthatatlan szeptember 11-ben? Vagy: 2002-ben senki nem gondolta volna Irak megtámadását, ebben mi volt a tarthatatlan?

    Nincs olyan, hogy megmagyarázom a balesetet, csak hályogkovácséknál meg az örökmozgó-építőknél. A baleset nem látható előre, benne van az összetett szó első részében.

    A békét az erőegyensúly adja. Számszerűen nézd meg mennyi nehézfegyvere van a szomszédoknak és mennyi nekünk. Nincs mese, vagy van ellenszerünk vagy nincs. Ha nincs akkor csak egy bunkó alkoholos sofőr magabiztosságával mondogatjuk az „ne aggódjál, úgyse történik semmi”-t. Amikor majd történik akkor majd az azt megelőző öt év gondozása és fejlesztése fog megmutatkozni.

  21. tallking

    Jugoszlaviaban melyen eltemetve, de mindig ott volt az etnikai ellentet. Ezek a mestersegesen tobb nemzetbol osszefoltozott orszagok mindig igy jarnak. 2002ben Irak megtamadasa, Szeptember 11 utan egyertelmu volt (Rumsfeld mar masnap megpenditette Irak nevet). Kellett nekik 11 mint egy falat kenyer (ezert vagyok hajlamos elhinni nehany alternativ teoria egyes reszleteit).
    Ilyen akkut veszelyhelyzetet itt a kornyeken nem tudsz mondani. Hidd el, en is jobban ereznem am magamat, ha tudnam, hogy az orszag amiben elek rendelkezik elegendo eszkozzel ahhoz, hogy barmely szomszedjatol meg tudja vedeni magat! De ez mostanaban nem lesz igy, es ezek a nevetseges dolgok, hogy 1 harci helikopter foltozgatunk, inkabb csak felduhit. Ez olyan mint egy haslovesre egy aszpirin. Semmi ertelme.

    Szlovakok, Romanok, Szerbek ugyanakkora szarban vannak mint mi.
    Ha nekik lesz penz hadifejlesztesekre, akkor nekunk is lesz. Ez az egesz regio szegeny, es az is lesz szerintem meg sajnos sokaig. Nem lesz itt semmifele haboru. Romanok sem birnak sokaig szusszal. Lehet, hogy szamokban jol nez ki a hadsereguk, de igazi haboruban nem sokaig huznak ok sem. Megszallashoz keves lenne. Nagyon keves.

  22. marcika

    csak arról feledkezel el, mikor pl.szlovák részről ment a verbális vicsorgás hogy ha kellene ők majd rendet tennének nálunk – ez se direkt MO ellen volt fenyegetés, hanem inkább a Gyurcsány jelenségre volt egy reakció, ez pediglen nem külső kockázati tényező.
    nem háborúnak hívják hanem beavatkozásnak.

  23. En nem tudom miert gondoljak egyesek, hogy csak gazdagok haboruznak…. Inkabb azok akik meg akarnak kaparintani valamit. Ez eleg ertelmetlen szoveg, hogy milyen szarban vannak a szerbek vagy mondjuk a romanok…
    Talking-nak igaza egy az egyben egyet ertek vele.

  24. Kaktusz, áruld már el nekem azt, hogy a szomszédok miért kívánják lerohanni dúsgazdag hazánkat? A fejlett ipar miatt? A rengeteg ásványkincs miatt? A tökéletesen kivitelezett közúthálózat vagy vasúti rendszer miatt? Esetleg valami szupertitkos know-how?

  25. Te nagyon naiv vagy. Mondj egy esetett amikor a vilag nem nezte olbe tett kezzel!

    Sivatagi Vihar és Sivatagi Pajzs ezek szerint meg sem történt. Az ember mindennap újat tanul…

    Ahogy a szomáliai ENSZ misszió sem – más kérdés, hogy a politikusok szokás serint elbaszták – és számtalan más beavatkozás sem. Pl. AF. Bár az kicsit későn jött és azt is elbaszták.

    Tény, hogy haznákban nincs olaj, viszont fél Európa tranzitforgalma erre megy át…

  26. Nem fejeztem ki magam erthetoen.. arra gondoltam hogy nekunk mikor segitettek… nem hinnem hogy ez a nagy forgalom olyan jelentos lenne hogy emiatt beavatkoznanak..
    Romanokat pl jobban tamogatnak mert ott nekik a fekete tenger, naluk lesz(vagy mar van?) a raketapajzs egy resze…
    lehet hogy kesobb beavatkoznanak(mint pl a jugoknal), de addig azt tennenek aidegen csapatok amit csak akarnak.

  27. Nem fejeztem ki magam erthetoen.. arra gondoltam hogy nekunk mikor segitettek… nem hinnem hogy ez a nagy forgalom olyan jelentos lenne hogy emiatt beavatkoznanak..

    Úgy számold már meg, hogy napi hány repülőgép rongyol át felettünk. Ha velünk bárki háborúzna fél Európát meg kellene kerülni, mert se minek, se a velük háborúzó ország felett nem lehetne átrepülni biztonságosan, de még a kötelében sem, mert egy túlbuzgó légvédelmis még a végén azt lövi le, amit nem kellene.

    Aztán a Duna fogalma is megkadhat, vonatok, autópálya, stb. Igen hamar megérezné az árakban mindenki…

    Gondolkozzál már kicsit nagyobb perspektívában. A háború úgy általában nagyon nem jó üzlet. Ha az lenne, akkor miért nem dúlnak háborúk folyamatosan, ha olyan kurvára nyereségsek?

    Puszta fegyverkezés is sikeresen rombadöntött államokat. Egy polgárháború és kisebbb háború meg aztán főleg. Kérdezgest déli szomszédainak az utóbbiról, az elsőről meg a szovjeteket és az angolokat. Mai napig nem vágom, hogy az angol fegyverpogramokat hogyan vitték végig, mikor az angoloknál bizony a ’70-es évek végén nagyon komoly gazdasági problémák voltak. Szó se róla, Vietnám után a jenkiknél is. Mindkettőt láthatod több filmben is, háttérként ábrázolva.

  28. @molnibalage
    Szomáliában lezajlott az öldöklés mire nemzetközi katonák, főként amerikaiak ott ” rendet teremtettek”. Hónapokig világos előjelek voltak, a hutu és tucci gyerekeket még az iskolákban is külön ültették, hogy amikor elkezdődik a pogrom ne a sajátjaikat öljék meg. Több mint egymillió embert öltek meg 2 hét alatt. Ezután jött a hős Nyugat.

    Az Af-ről, annyit hogy előtte a nyugatiak tétlenül nézték, saját szavukat megszegve Szrebrenica lakosságának szerbek általi lemészárlását. Előbb dérrel dúrral védett városnak nyilvánították, katonákat, idegenlégiósokat küldtek oda, hogy majd visszatartsák a szerbeket aztán végignézték ahogy a szerbek mégis benyomulnak a városba. Még volt egypár ilyen eset.

  29. Szerintem pl a romanok nemn olyan „logikaval” dolgoznak mint te. Ugy gondolkoznak hogy ha mondjuk Budapestig megszaljuk az orszagot aztan a bekefolyamatok elorehaladtaval, ki lehet egyezni a tiszamenteben, a „jogos”, „osroman teruletek” hatara menten…
    Szerintem amugy kicsit tulbecsulod hogy mekkora erofeszites atiranyitani a legi es mas forgalmat. A dunai okes.. de azert az nem a vilag. Masreszt, haborut bizony hagyomanyos fegyverekkel, csucstehnika nelkul is lehet vivni(mi estunkben szinte barmivel lerohanhatnak minket). Ugyhogy a nagy fegyverkezesbe nem kell belerokkani. Az egesz akciot valoszinuleg 1-2 honap alatt le lehetne bonyolitani, aztan pedig szpen johetnek a beketargyalasok.

  30. Szomáliában lezajlott az öldöklés mire nemzetközi katonák, főként amerikaiak ott ” rendet teremtettek”. Hónapokig világos előjelek voltak, a hutu és tucci gyerekeket még az iskolákban is külön ültették, hogy amikor elkezdődik a pogrom ne a sajátjaikat öljék meg. Több mint egymillió embert öltek meg 2 hét alatt. Ezután jött a hős Nyugat.

    Tök jó, hogy úgy beszélsz valamiről, hogy kevered a szezont a fazonnal.

    Az, amiről te beszélsz az RUANDÁBAN volt és 1994-ben történt. Szomália 1993-ban volt.

    A 2 hét az jó volt 3 hónapnak is és pont Szomália miatt nem avatkoztak be. Mivel az időrendről gőzöd sincs, ezért az ok okozati viszonyról sem…

  31. @molni
    Jó a helyesbítés, de attól tény, hogy a Nyugat nem garancia semmire. A románok szintúgy átengednéka tranzitforgalmat.

    Nekünk kell képesnek lenni megvédeni magunkat. Ehhez kell kiemelt nehézfegyvernem lehetőleg teljesen saját vagy félig-meddig saját gyártásban.

    @Acepilot

    Áruld már el nekünk, légy szíves:
    1.)miért volt Falklandi háború, milyen titkos know-how van azokon a szigeteken?
    2.)Miért van török-görög területi vita? Milyen titkos know-how, ipar stb van azokon a vitatott szigeteken?
    3.)Miért támadta meg Kína Mongóliát? Milyen komoly ipar és /vagy titkos know-how volt/van Mongóliában?
    4.)Miért támadta meg a Irak Iránt? A Nyugatnak ez akkor jól jött, de az irakiak miért hajlottak erre a lépésre? Ne gyere az olajmezőkkel, mert az elfoglalt iráni terülten nem volt olaj. Ha Irak győz akkor se jut több olajhoz.

    5.)Miért támadta meg Oroszország Csecsenföldet, miért ragaszkodik Csecsenföld FÁK tagságához, holott Csecsenföld ki is léphetne. Milyen titkos technológia van Csecsenföldön amiért kell az orosznak Csecsenföld?
    6.)Miért próbált meg Szerbia az összes szomszédjától minél nagyobb területeket elfoglalni? Milyen ipar és/vagy titkos know-how volt azokon a hegyes völgyes lakatlan vidékeken amelyeket a szerbek kb 5 évig megszállva tartottak?

    7.) Miért vettek a kisantant országok annyit Magyarország területéből annyit amennyit vettek 1920-ban? Miért nem érték be azzal ahol ők laktak többségben? Na miért?!

    A háborúkat a legtöbb esetben nem racionalitási okokból vívják hanem van bebbük egy jó adag érzelmi töltet, nemzeti gőg stb.

  32. tallking: Csecsen háború az Orosz föderáció integritásának biztosítására volt. Ami pedig van ott az sok ásványkincs. Emellett Ami nincs: NATO, és ehhez is ragaszkodnak az oroszok, a Kaukázus biztosítása és NATO mentessége az oroszok számára stratégiailag fontos országuk biztonságának szavatolására.

    A háborúkat pedig racionális okokból vívják, nagyon is, a gőg csak a köznép megvezetésére kell, illetve az emberi tényező miatt játszik szerepet, de általában stratégiai okokból vívják, amit te lepusztaságozol, az alkalmasint hosszabb távon döntő lehet, és ennek mérlegelése (sokszor helytelenül) szokott a racionális (mögöttes) indok lenni. Nem fog egy ország a másiknak nekirohanni, mert nem teszik a nézésük. az csak indoknak lesz jó a pórnépnek, de valójában ivóvíz, olaj, stratégiai mélység, termőföld, jobb pozíció a későbbi háborúhoz, ami a valós anyagi hasznot reméli meghozni majd.

  33. Jó a helyesbítés, de attól tény, hogy a Nyugat nem garancia semmire. A románok szintúgy átengednéka tranzitforgalmat.

    Ez nem átengedés kérdése. Háborús övezetben nincs szállítás, mert kevés elmebeteg zavarná be oda az árúját és emberét. Ugyanis pár biztosítást leszámítva a háborús károkra egyetlen biztosító sem fizet tudtommal.

    Áruld már el nekünk, légy szíves:
    1.)miért volt Falklandi háború, milyen titkos know-how van azokon a szigeteken?

    Presztízs okokból megvívott háború volt. Angliának fontos volt az erődemó, ahogy Agrgentínában is a belpolitikai problémákórl akarta ezzel a vezetés elterelni a figyelmet. Falkland az ő trianonos gumicicájuk…

    2.)Miért van török-görög területi vita? Milyen titkos know-how, ipar stb van azokon a vitatott szigeteken?

    Lásd fent.

    3.)Miért támadta meg Kína Mongóliát? Milyen komoly ipar és /vagy titkos know-how volt/van Mongóliában?

    Mikor? Hol? Ha így is történt, akkor a válasz egyszerű. A vállalt kockázat arányban állt a várható nyereséggel. Úgy kérlek fejtsd már ki, hogy Romániának és Szerbiának milyen nyereségre van kilátsára egy háborúból…? Mi szépen elzárjuk a gázcsapot és röhögünk egy jót rajtuk…

    4.)Miért támadta meg a Irak Iránt? A Nyugatnak ez akkor jól jött, de az irakiak miért hajlottak erre a lépésre? Ne gyere az olajmezőkkel, mert az elfoglalt iráni terülten nem volt olaj. Ha Irak győz akkor se jut több olajhoz.

    Amíg egy országot egy elmebeteg balfasz diktátor vezérel, addig racionális kérdéseket nincs értelme feltenni. Sztálin minek ölt le 100 millió embert? Gondolj bele, 1950-re a SZU lakossága karcolgatta volna a 300 millát, a világ legnagyobb lakosságú állama lett volna Kína és India után.

    5.)Miért támadta meg Oroszország Csecsenföldet, miért ragaszkodik Csecsenföld FÁK tagságához, holott Csecsenföld ki is léphetne. Milyen titkos technológia van Csecsenföldön amiért kell az orosznak Csecsenföld?

    Öööö, vannak ottan gázmezők vagy nem? Egyébként meg a kinek nagyobb a **** verseny, ha bukta, akkor innentőé fogva mindenki szépen kilép az oroszoktól. Szar lenne, ha Szibéria hirtelen kijelenti, hogy akkor önálló állam lesz. Mert valljuk be őszintén az olajdollárokból nem Szibériában épül a sok csilivi dolog, hanem Moszkvában. Magyarán van egy olyan sejtésem, hogy nem olyan arányban jutnak a kiteremlet anyagból zséhez, ahhoz képest, hogy lényegében azt tartja lélegezetőt gépen az oroszokat…

    6.)Miért próbált meg Szerbia az összes szomszédjától minél nagyobb területeket elfoglalni? Milyen ipar és/vagy titkos know-how volt azokon a hegyes völgyes lakatlan vidékeken amelyeket a szerbek kb 5 évig megszállva tartottak?

    Mert azt hitték, hogy gyerekjáték lesz. A nehézfegyverzet 90%-a náluk volt. Elbukták az első kört. Azóta nézd meg, hogy Szerbia folyamatosan megy össze. So, szerinted miért próákoztak? Lehe, hogy pl. egyes idióták meg ott azon aggódtak, hogy a többiek előbb indítanak háborút. Egyébként vallási háttere is volt a dolognak, vagyc csak szimplán indulatok szítására megfelelt.

    7.) Miért vettek a kisantant országok annyit Magyarország területéből annyit amennyit vettek 1920-ban? Miért nem érték be azzal ahol ők laktak többségben? Na miért?!

    Lásd fent. Kicsi volt a kockázat.

    A háborúkat a legtöbb esetben nem racionalitási okokból vívják hanem van bebbük egy jó adag érzelmi töltet, nemzeti gőg stb.

    Az ember azért tanul a hibáiból jó esetben. A szerbek semmi mást nem értek el csak azt, hogy 15 évvel lemaradtak még hozzánk képest is.

    Összegezeve, kérlek sorold fel, hogy miért tartod ma a kockázatnál kisebbnek a nyereséget ma és mi lenne egyáltalán a nyerség?

    80-100 éve még belefért az, hogy húzogatod a határt és megszállsz teljesen idegen területeket. Ma már csak a költségek miatt sem megy. Ott kezdődik, hogy haderejük képtelen lenne rá.

    Valahogy már kezd kurvára elegem lenni ebből témából…

  34. „Ott kezdődik, hogy haderejük képtelen lenne rá.”
    Hát itt a bökkenő.

    Ha mi nem vagyunk képesek megvédeni magunkat akkor bizony haderejük képes lenne rá. Pont azért kell ellenszer a tömeges, jóllehet ócska, harckocsik ellen és a jónéhányszáz 80mm-nél nagyobb űrméretű fegyvereik ellen.

    A románok belpolitikájában nagyon is beválna egy, a folyamatos belső problémáikról figyelmet elterelő hódító háború, főleg, ha úgy ítélik meg, mint a szerbek 90-ben, hogy könnyű lesz nekik véghezvinni.

    A szlovákok paranojásan féltik a Felvidéket, nekik jövőbeni biztosításként, vagy a Felvidék-ügy végleges lezárásaként érné meg egy „büntetőhadjárat” „az irredenta magyarok ellen, hadd tanulják meg végre ki a főnök”. Miért szemétkednek állami szinten is? A verbális vagy másféleképpen jelképes agresszió, ez tisztán tudományos tény, megelőzi a fizikai agressziót.

  35. Kína vs. Tibet helyesen nem Mongólia mint írtam kezdetben.

    A határontúli magyarok miatt kialakulhat olyan helyzet amely racionális okot szolgáltathatna a néhai kisantant egyes országai és Magyarország közötti balhéra.
    Ők minden magyart azonosnak tartanak. Ha nem bírnának elbánni a határontúliakkal (Szarajevót is csupán 50 aknavetővel és RPG-kel védték évekig a bosnyákok a szerb túlerő ellen)akkor olyan zsaroló helyzetet teremthetnek, hogy pl. betörnek Magyarországra. Amit ott veszítenek azt visszanyerik majd tőlünk. Mert gyerekjáték egy 15 harckocsis véderő ellen.

  36. A románok belpolitikájában nagyon is beválna egy, a folyamatos belső problémáikról figyelmet elterelő hódító háború, főleg, ha úgy ítélik meg, mint a szerbek 90-ben, hogy könnyű lesz nekik véghezvinni.

    Tényleg sokat lendítene az rajta, hogy 100%-ban magyarlakta területet hódítanak el, megszegik a trianoni békszerződést és ezért nagyjából úgy elássák magukat, mint Milo tett.

    OMG. Ilyenkor sírok azon, hogy a turbómagyaroknak és turbóxy nemzet turbó tagjainak szavazati joga van…

    A szlovákok paranojásan féltik a Felvidéket

    És ezt úgy mi alapján jelented ki? A szlovák felvidéken jelenleg attól félnek, hogy nem jönnek turisták, ha nincs hó és nem egy impotens ország impotens haderejéől…

  37. „Presztízs okokból megvívott háború volt. Angliának fontos volt az erődemó, ahogy Agrgentínában is a belpolitikai problémákórl akarta ezzel a vezetés elterelni a figyelmet.”
    Igen. Belpolitikai okok.
    Nem tudom, hogy rémlik-e, de egy bohóc egyszer azt mondta, hogy „Tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet”. Véletlenül ez a bohóc egy olyan párt vezetője, mely jelenleg is a szlovák kormánykoalíció tagja.

    „A vállalt kockázat arányban állt a várható nyereséggel. Úgy kérlek fejtsd már ki, hogy Romániának és Szerbiának milyen nyereségre van kilátsára egy háborúból…? Mi szépen elzárjuk a gázcsapot és röhögünk egy jót rajtuk…”
    Makói gázmező.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Makó_gas_field
    Jelenleg nem gazdaságos kitermelni, de mivel a gáz ára valószínűleg eléggé megemelkedik a közeljövőben, feltételezem, hogy hamarosan ez változni fog. A terület elhelyezkedését figyelembe véve nem túl jól védhető helyen van. Nem kell sokat előrenyomulniuk, és ha beássák magukat nem túl valószínű, hogy ki tudnánk szorítani őket (najó, a szerbeket talán igen).

    „Az ember azért tanul a hibáiból jó esetben. A szerbek semmi mást nem értek el csak azt, hogy 15 évvel lemaradtak még hozzánk képest is.”
    1948,56,67,73…

    „Mert azt hitték, hogy gyerekjáték lesz. A nehézfegyverzet 90%-a náluk volt. Elbukták az első kört.”
    Ha csak a magyar és román haderőt hasonlítjuk össze, mi sem állunk sokkal jobban.

    „Ahogy a szomáliai ENSZ misszió sem – más kérdés, hogy a politikusok szokás serint elbaszták – és számtalan más beavatkozás sem. Pl. AF. Bár az kicsit későn jött és azt is elbaszták.”
    Igen, elég gyakran el szokták qrni az ilyesmit, és szinte minden esetben késik.
    Emellett, a ruandain kívül is volt jópár háború, amit le se x@rtak, például az Etiópia-Eritreai vagy a Peru-Ecuádor konfliktusok.

    Nyilván nem úgy kell készülni, hogy holnap lerohannak minket, de azért nem kéne teljesen félvállról venni a dolgot, nehéz előre látni, hogy mi történik majd 5-10 év múlva, egy normális hadsereget pedig nem lehet ennél gyorsabban felállítani, legalábbis ha közben nem akarunk éhen halni.
    Különösen annak fényében, hogy a jenkik költségvetését elégg meg fogják vágni és tapasztalatok szerint az esetek 95% -ban csak rájuk lehet számítani.

    „Ezert a gazdagok sportja ez. Szerinted Romania vagy Szerbia all ugy, hogy megtamadjanak es megszalljanak minket, es a vilag majd olbe tett kezzel nezi?”
    Szerinted Etiópai, Eritrea, Mali, Niger vagy Kambodzsa gazdaságilag jobban áll, mint mi vagy a szomszédaink?
    Attól, hogy csoró valaki még tud háborúzni. Ide inkább egy módosított Puskás idézet illene:
    Kis pénz, kis háború, nagy pénz, nagy háború. =D

  38. Nem tudom, hogy rémlik-e, de egy bohóc egyszer azt mondta, hogy “Tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet”. Véletlenül ez a bohóc egy olyan párt vezetője, mely jelenleg is a szlovák koránykoalíció tagja

    Hány %-ban vannak bent? Hol vannak a tankok? Olyan 10 éve mondta ezt…? Nem kell mindenféle barom hordószonokot komolyan venni…

    Jelenleg nem gazdaságos kitermelni, de mivel a gáz ára valószínűleg eléggé megemelkedik a közeljövőben, feltételezem, hogy hamarosan ez változni fog. A terület elhelyezkedését figyelembe véve nem túl jól védhető helyen van. Nem kell sokat előrenyomulniuk, és ha beássák magukat nem túl valószínű, hogy ki tudnánk szorítani őket (najó, a szerbeket talán igen).

    A gáziparban dolgozom, ezért ez a téma picit kezd untatni. BTW a román tranzit vezeték rajtunk megy keresztül. Egy háború kicsit túl drága lenne egy olyan gázmező megszerzésésért, ami nem kitermelhető és sanszosan kurva szar minőségű gáz van benne…

    1948,56,67,73…

    És lám, a barom Szírián kívül mindenki tanult belőle. ’82 óta ők sem prbóélkoztak. Tekitve, hogy 30 év alatt volt 5 háború, ahhoz fogható meg nem volt 30-40 éve, akkor ki bizonyított be és mit? Hm…? A szájuk jár, de jól tudják, hogy az IDF akkor verhetné őket pofán egy nyílt háborúban, amikor jólesik…

    Nem lehetne ezzel átfáradni a fórumba…?

  39. Konkrét háborút, per pillanat, nem vállalna senki, közép Európában.
    Katonai, gazdasági, társadalmi téren, erre nincsenek felkészülve.
    Az ördög azonban nem alszik.
    Tapasztalhattuk, milyen gyorsan tört ki a balkáni konfliktus.
    Igaz, akkor egy önmagához képest, potens haderővel bíró Jugoszlávia volt a porondon.
    Ma már mindenki legyengült, konkrét támadó hadműveletek megvívásához több kell, mint amivel bármelyik szomszédunk is rendelkezik.
    Hiszen győzelmet aratni, az esetek többségében úgy lehet, hogy az ellenség területét elfoglaljuk, ezáltal megvonjuk tőle, azokat az anyagi, emberi, területi lehetőségeket, amivel egy háborút folytatni tud.
    Főképp, ha az megszállással és a győzelem reális lehetőségével is bír.
    Ugyanakkor, az ország megvédéséhez is több kell azért, mint amivel mi rendelkezünk.
    Nem részletezem, sokszor megtettem és megtették már, miféle erőkkel is kellene bírnunk.
    Tömören, legalább olyan erőkkel, hogy bármelyik szomszédunk, elgondolkodjon, érdemes-e kockáztatni, még a legkisebb katonai konfliktus lehetőségét, egy külpolitikai, belpolitikai, gazdasági probléma, külső megoldására.
    Ma, figyelembe véve, hogy az anyagiak nem lesznek erősebbek jövőre sem, azzal kell főznünk, amink van.
    Illetve, amit a jelenlegi vezetés ki tud hozni belőle.
    Nehéz feladat, szurkolok nekik.
    Néhány lépés a kormányváltás óta, még ha kicsit komikus is közben, azért utal rá, hogy legalább a szándék megvan erre.

  40. „bármelyik szomszédunk, elgondolkodjon, érdemes-e kockáztatni, még a legkisebb katonai konfliktus lehetőségét, egy külpolitikai, belpolitikai, gazdasági probléma, külső megoldására.”

    Amíg a NATO és az EU van senki sem fog megtámadni senkit .
    Ahoz meg hogy komolyabb háború legyen európába akkor ismét vissza kéne térni a franci vs német háborúhoz , csak ezúttal a németek már semmire nem lennének képesek mert egyedül a franciáknak van komoyab független rep ipara .

  41. „Ők is pont olyan szarul vannak nagy átlagban, mint mi. ”

    Ha arra gondolsz, hogy egy háború felőrli gyenge gazdaságukat, akkor nekünk hosszú ideig kellene ellenállni. Márpedig a mai haderő összehasonlításból sajnos nem az következik szükségszerűen, hogy képesek lennénk hosszabb ideig ellenállni.
    Mindenképpen szükséges, hogy a haditechnikai eszközök mennyisége és minősége tekintetében egyensúlyban legyen haderőnk a románokkal.

  42. nem uncsi pesszimistának lenni? Nem érzed úgy, hogy a vészmadárkodással semmit nem fogy elérni, mert itt nincsenek döntéshozók a témában? Nem te mondtad a minap, hogy jó lépések történtek már?

    Inkább menj dolgozni és termelni a GDPt a soksok haderő fejlesztésre! :)