|

Tesztekre kész a Dagesztán

Májusban írtunk róla, hogy Szergej Ivanov helyettes miniszterelnök meglehetősen lesújtó hangnemben nyilatkozott a Kaszpi Flotilla morális és felszereltség vonatkozású helyzetéről, és hogy ezen sürgősen változtatni kell. Az igen-igen jelentős fosszolis energiahordozókat rejtő Kaszpi-tengerre Vlagyimir Viszockij admirális akkori elmondása szerint 2020-ig legalább 16 hajó érkezik majd és a tervek között szerepel part menti rakétaütegek telepítése, illetve a flottilla légi képességeinek fejlesztése is.

Nos, jelenthetjük, hogy ha minden jól halad, akkor ezen emlegetett mennyiség részeként a közeljövőben földünk legnagyobb tavára újabb Projekt 1166.1 / Gepárad-osztályú fregatt érkezhet a 2003 óta a Flottilla zászlóshajójaként funkcionáló Tatársztán mellé.

Project 1166.1K Tatársztán

A Project 1166.1K alfajba tartozó Tatársztán ,

Értelemszerűen a Dagesztánról van szó, melyről már híreink és az olvasói kommentek között is esett szó az oldalon, és mely hadihajó a közelmúltban hagyta el megszületésének helyszínét a vietnami Gepárd rendeléseket is teljesítő, Zelenodolszkban található Gorkij hajógyár területét. A Volga partján fekvő hajógyárból a Dagesztán első útja nem a Kaszpi-, hanem a Fekete-tengerhez vezet – a folyami viziútakon vezető út célpontja Novorosszijszk.

A tervek szerint a testvérhajójától különböző Dagesztán tesztjei október elejével indulnak meg és 2012-ben kerülhet sor a hadrendbe állításra. És hogy miben különbözik a 2. orosz Gepárd az elsőtől? Nos, többek közt abban, hogy ezen a járőrhajón debütál a Caliber-NK rendszer, ami egy többfeladatú rakétaplatform, melybe vízi és partmenti célpontok támadására alkalmas rakéták egyaránt elhelyezhetőek.

9 hozzászólás “Tesztekre kész a Dagesztán”

  1. Nagyon jó kis hajó lesz ez, érdemes megnézni a műszaki specifikációit a rusnavy.com honlapon. Őrhajóként sokkal, de sokkal potensebb annál, mint amit Szlovéniának gyártottak és adtak át tavaly az oroszok…
    Mellesleg ezt a nagy fegyverkezési lázat – 16 új hadihajó, stb. – nem nagyon értem, mert az ugyan tény, hogy ásványi kincsekben nagyon gazdag az a terület, de sem Irán, sem a környékbeli volt szovjet tagországok nem olyan ostobák, hogy katonai úton próbáljanak meg orosz tulajdonú kitermelőhelyeket megszerezni, annektálni…

  2. „Az a 16 hajo az arra kellhet hogy az oroszok elvegyek mas teruleteit es ok termeljek ki az asvanykincseket.”

    Biztosan nem erről van szó! Egyrészt, van nekik is bőven, éppen nemrég volt a figyelő.net gazdasági hírei között, hogy még az ezredforduló környékén fedeztek fel egy nagyjából százmilliárd köbméter (!) földgázt tartalmazó lelőhelyet Kamcsatka környékén amihez kitermelő kapacitás híjján azóta sem tudtak hozzányúlni, mert minden földgáz és kőolaj kitermelő kapacitásuk évekre előre le van kötve. Másrészt a mostani pragmatikus orosz politikától idegen az agresszió, pláne valamilyen területszerző céllal. Hogy őszinte legyek, néha még csodálkozom is a türelmükön. Pl. Lettországban igen durva hátrányos megkülönböztetés éri az orosz „kisebbséget”, amely az ország lakosságának több mint 35%-a! Ennek ellenére néhány diplomáciai jegyzéket leszámítva, Moszkva szinte semmit sem tesz, hogy megvédje az ottani oroszokat. Pedig a lett „hadsereget” kb. egy orosz légidesszant ezred elfújná…

  3. Az emlegetett 16 hajóból szerintem csak 2 lesz Gepárd: a csatasorba állítás előtt álló Dagesztán, illetve az építés alatt lévő Burevesztnyik. Aztán lehet máshogy alakul, de tudtommal egyelőre nem emlegettek újabb Gepárd beszerzéseket. Tekintetbe véve a szomszédok arzenálját, ezen 3 is rendet tud majd tenni erőlködés nélkül :) Főleg megtámogatva a méregzsák kicsikkel.

    Gondolok itt a Project 21630 Bujan szteroidos kezelésével létrehozott Project 21631 Bujan-M-re, melynek épül az első tagja. Ezeken már Klubok lesznek 8 VLS-ben amivel lehet odacsapni már… A 21631-es korvettekből egyelőre 3 van rendelve.

  4. Szerintem is elég lesz 3 Gepárd arra a pocsolyára… :-)) Viszont, ha már itt vagy, nincs új infód arról a régebbi orosz bejelentésről, hogy a Balti Flotta 2 fregattja, a Neustrashimy, és a Yaroslav Mudry átkerül a Fekete-tengeri Flottához, erősítésként? Azért kérdezem, mert a neten szörfölve láttam valamelyik katonai témájú honlapon egy idén augusztusi fotót, amin a Yaroslav Mudry békésen ringatózik Baltiysk kikötőjében. Most akkor mégis marad a két Neustrashimy ott, ahol van, vagy csak el lett halasztva az áthelyezésük? Minden esetre, a Fekete-tengeri Flotta felszíni erőire igencsak ráférne egy kis vérfrissítés. Ha megint megy a Moskva cirkáló valahova gyakorlatozni, akkor ki marad a boltban? :-))

  5. Megvallom őszintén én azóta, hogy tán pont veled legutóbb beszéltük nem hallottam róla fejleményt. DE! Pont a napokban lett bejelentve, hogy megköttetett a szerződés az újabb körös Krivak IV rendelésről, így már biztos a korábban is ismert dolog, miszerint ugye 6 Krivak IV kerül a Fekete-tengerre. A talán kissé bátor 2016-os céldátummal.

    Szóval nemtom, lehet így már mégsem zavarják át őket. Vagy várnak még pár Sztereguscsijra @ Balti Flotta. + ha jól emlékszem az első körös Krivak IV rendelést a 2 Jasztreb átküldésének terve után jelentették be pár hónappal. Lehet meggondolták magukat. (És az „India várhat picit a Talwarjaira, gyorsan elkezdünk faragni pár Krivakot magunknak!” felkiáltással belevetették magukat a történetbe. Kitelik tőlük :) )

  6. Na jó, de 2016 még akkor is odébb van, ha véletlenül sikerülne addigra összehozni nekik a legyártást. Ráadásul az még csak egy „nyers” hajót jelent, onnantól további 8-12 hónap sea trial következik. Egyébként jobban járnának szerintem, ha inkább a Fekete-tengeri Flottára vetnék vigyázó szemüket, mert ott Törökország környékén nagyon melegszik a pite. A Balti térség ehhez képest jelenleg nem tekinthető kockázatos régiónak, ráadásul, ha netán mégis haditengerészeti erősítés kellene, akkor ott van viszonylag közel az Északi Flottájuk is. Úgyhogy mégis jobban járnának, ha az eredeti tervek alapján átzavarnák Szevasztopolba a 2 balti fregattot. Amúgy, ha már szóba került az Északi Flotta, nem feledkeznek meg a régi nagyvasak csiszolgatásáról sem. Megkezdődött az Udaloy osztályú „Admiral Kharlamov” romboló nagygenerálja. Ha minden jól megy, 2012 végén, vagy 2013 elején kapja vissza az Északi Flotta. A korszerűsítés során állítólag VLS indítók is kerülnek rá, de hogy mivel lesznek „megtöltve” arról nem írnak semmit. Ugyancsak nagyszervizen van a „Marshal Ustinov” Sláva osztályú rakétás cirkáló is, de az állítólag már vissza sem tér az Északi Flottához, hanem megy a „Varyag” nevű testvérkéjéhez Vlagyivosztokba… :-))