Mint ismeretes, Törökország jelenleg is harcokat folytat az Irakkal határos országrészében működő kurd lázadókkal, illetve az őket tömörítő Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). A számos áldozatot követelő, esetenként rendkívül véres összecsapások bizonyos időközönként kiélénkülnek, ilyenkor pedig nem ritka, hogy a török fegyveres erők Irak területén hajtanak végre csapásmérő bevetéseket. S bár a kis-ázsiai állam katonailag magas szinten áll, bizonyos képességek még hiányoznak a repertoárból. Ilyenkor pedig nincs más választás, mint segítségül hívni egy szövetségest – esetükben az Amerikai Egyesült Államokat.
Az Egyesült Államok fontolóra veszi, hogy eleget tegyen-e Törökország azon kérelmének, melyben a NATO-partner Predator pilóta nélküli repülőgépek ideiglenes áttelepítését kéri. Az UAV-k fegyvertelen felderítő bevetéseket teljesítenének Észak-Irak területén, segítve ezzel a kurd fegyveresek elleni bevetéseket – számolt be szeptember 10-i cikkében a The Washington Post. Az újság egy magas rangú, neve elhallgattatását kérő amerikai katonai tisztviselőre hivatkozva azt állította: a kérés teljesítése javíthatja az amerikai-török kapcsolatokat, ám szükségtelenül elmélyítheti az Egyesült Államok szerepét a konfliktusban.
Az amerikai UAV-k 2007-óta repülnek fegyvertelen felderítő bevetéseket iraki bázisaikról kurd célpontok ellen, azonban mivel 2011. december 31-ig kivonásra kerülnek az országból, ez a lehetőség elveszne a török hadvezetés számára, mely értékes információkhoz jutott az amerikaiaktól. A PKK elleni küzdelem viszont elég indok lehet az USA számára, hogy bekapcsolódjon a konfliktusba, főleg, miután múlt hónapban a kurd lázadók egyik merényletét követően nyolc török katona vesztette életét.