|

Továbbra is szolgálatban maradnak a bolgár MiG-29-esek

Bár a bolgár sajtó szeptember 5-én arról számolt be, hogy október folyamán újabb amerikai diplomaták utaznak a Fekete-tengerrel hatásos országba, pár nappal később hivatalossá vált: Bulgária meghosszabbítja a MiG-29-esek szolgálati idejét.

A bejelentés előtti híreket Anyo Angelov védelmi miniszter nyilatkozata szolgáltatta, aki elmondta, az Egyesült Államok újabb ajánlatot tenne az F-16-osok eladásával kapcsolatban, a küldöttség ezügyben érkezne tárgyalni. A védelmi miniszter akkor azt nyilatkozta, hogy még semmi sincs eldöntve, így készséggel állnak a diplomaták rendelkezésére.

Nos, úgy tűnik, hogy mégis el volt már döntve valami, ugyanis két nappal korábban a MiG vállalat vezérigazgató-helyettese, Ilija Tarasenko és a védelmi miniszter aláírtak a szerződést a Krumovo légibázison szolgáló bolgár MiG-29-esek (12 együléses B és 4 kétüléses UB) modernizációjáról és élettartam-hosszabbításáról, így a gépek 2020-ig szolgálhatják az európai országot. A több mint 80 millió dollárba kerülő munkálatokat a következő 4 évben a bolgár állami tulajdonú Terem vállalat végzi el a Plovdiv katonai üzemben, Bulgáriában. A védelmi miniszter helyettese, Valentin Radev elmondta, ehhez évenként további 5-6 millió dollárt kell elkülöníteni a költségvetésből.

Bolgár MiG-29 – várhatóan az F-16 küldi nyugdíjba ,

A Bolgár Légierő kötelékében jelenleg három komoly harcigép repül, a MiG-29-esből 16 példány, a MiG-21Bisz/U típusból 21 darab, míg a Szu-25-ösből 32 gép áll hadrendben. A szovjet/orosz eredetű típusok már kivonásra érettek, leváltásukra egy korszerű nyugati masinát preferálnak. Mint ismeretes, Bulgária anyagi okok miatt már évek óta halogatja a típusváltást, már az ezredfordulót követően az amerikaiak próbáltak rájuk erőszakolni használt F-16 Fighting Falcon és F/A-18 Hornet típusú vadászbombázókat, de új gépek vásárlását nem engedték. A bolgároknak pénze sem volt a gépek rendszeresítésére, csak annyit válaszoltak, hogy nem zárkóznak el a gépek rendszeresítése elől, azonban az Amerikai Egyesült Államok csak a közbeszerzési folyamat megnyerésével érhet el a célját, melyre hamarosan lehetősége is lesz, ám még egy kicsit várniuk kell, mivel Szófia képviselőit a MiGek korszerűsítési programjának elindítása után már nem sürgeti az idő, továbbá a beszerzéshez szükséges anyagi háttér sem adott, így csupán 2012 elején tervezik elindítani a tendert, melyen minden valószínűség szerint a Saab Gripen, a Dassault Rafale, az EADS Eurofighter Typhoon és a Lockheed Martin F-16 Fighting Falcon vesz majd részt. A bolgárok számára mindegy, hogy egy megfelelő állapotú, de használt, vagy vadonatúj masinákat kapnak, ha a gép teljesíti az elvárt paramétereket, akkor az ár és az ellentétezés dönt majd.

17 hozzászólás “Továbbra is szolgálatban maradnak a bolgár MiG-29-esek”

  1. A MIG-ek eredeti képességeikben már 10évvel ezelőtt sem feleltek meg a kor elvárásainak, a mi 29-eink modernizációjára meg is volt a szándék a Gripen beszerzése előtt. A probláma az akkor kalkulált modernizácíós árral volt, aminek fényében ténnyleg megérte a Gripen beszerzése, az első szerződés ára szerint.
    A probléma a 2.átdolgozott szerződés dupla árával van, aminek a fényében már a MIG modernizáció érte volna meg jobban.

  2. Biztosak lehetünk benne ha 10évvel ezelőtt belefért volna egy MIG-29 nagyjavítása és elfogadható szintű modernizációja ~5-10M$-ba akkor nem is lett volna kiírva új gépekre tender. A probléma az akkori ár viszonyokkal volt.
    Mint ahogy most Chile is vehet 10M$-ért MLU F-16-ot nekünk meg anno 30M$-ért árulták.

  3. Nem tudom mi érte volna meg jobban….
    Modernozáció, vagy Gripen…
    Szerintem a Gripennel nem jártunk rosszúl, mint géppel, nem az árával…
    Csupán a MIG-29-nél elgondolkodtató, hogy Lengyelek, Szlovákok, Bolgárok, hadrendben tudják tartani.
    Modernizálva, vagy kevésbé, de tudják használni őket.
    Inkább a jelenség a figyelemreméltó, ami nálunk folyt, vagy még folyik ?
    Kannibalizáltunk, mondván nehéz az alkatrész beszerzés, vagy nincs rá pénz. Aztán szép lassan elfogyott a kezdeti 28 gép. A balesetben megsemmisülteket leszámítva is, elképesztő hány repképes gép maradt a végére.
    Tudom álomszerű, de egy hozzáértőbb vezetéssel, lehet a Gripen század mellett, lenne egy MIG-29 századunk is, ráadásul némileg modernizálva.
    Azonban már nem lesz…

  4. A MIG-ek eredeti képességeikben már 10évvel ezelőtt sem feleltek meg a kor elvárásainak

    Mik a kor elvárásai? A Magyar Légierőnek nem az USAF ellen kell felkészülnie.

    Én a legoptimálisabb megoldásnak A MiG-21bisz üzemben tartását és modernizációját tartottam volna. Egy AMRAAM shooter MiG-21bisz alig kisebb fenyegetés egy jó radarral, mint egy Griff Link 16-tal. Link 16 is lehet MiG-en. A 29-es flottával együtt lett volna egy vadász és egy csapásmérő kapacitás, a környező ország szintjének megfelelően vagy felette, de olyan platformon, aminek egyik üzemeltetése ujjgyakorlat volt már. A 21-es kivonásakor a flotta jó hadrafoghatósági mutatókkal bírt.

  5. „A MIG-ek eredeti képességeikben már 10évvel ezelőtt sem feleltek meg a kor elvárásainak”

    Ezen tényleg érdemes elgondolkodni.
    Szomszédaink valós légi erejét kell figyelembe venni, egy országunkat esetleg, netán, fenyegető helyzetben.
    Ausztria Eurovadászait leszámítva, nem jelent a mai áűéllapot ellenséges fölényt, jelenleg, légierőben…
    A Mig-29 további hadrendben tartását ebből az aspektusból célszerű vizsgálni.
    Persze, a megfelelő, esetleg teljes NATO kompatibilitás korszerűsítéssel, Amrammal. :)
    Vonják már vissza, azt a kiárusítási ajánlatot a HM-ben…. :)))))))

  6. Ausztria Eurovadászait leszámítva, nem jelent a mai áűéllapot ellenséges fölényt, jelenleg, légierőben…

    Nincs BVR fegyverzete, még a magyarnál is kevesebb légiharc rakétájuk van. Összesen asszem 25 db. Ezzel szemben a magyar 40 db AMRAAM és mittomén hány AIM-9L gigantikus fölény, de a MiG-29 R-27R + R-73 kombója sem remélytelen…

  7. Valóban a MIG-21 üzemben tartása és modernizációja lehetett volna a legjobb döntés.
    A gépek üzemeltetéséhez megvolt a hazai infrastruktúra, ráadásul a modernizációt is normális áron el lehetett volna végezni.
    Így az új típus vagy 29modernizáció döntését későbbre halaszthattuk volna, számítva arra hogy később kedvezőbbé válnak az árviszonyok, ahogy váltak is.
    No meg a Szu-22 is maradhatott volna.

    Visszagondolva már az új gép beszerzésének döntése is hibás volt, az 1. Gripen szerződés módosítása meg végképp orbitális hiba.

    (Ha az első Gripen szerződést úgy módosítják hogy A/B gépek C/D avionikával 450M$ helyett 500M$ pilótánként 120repóra és a végén jelképes áron megvehetjük(nem maradvány értéken), vagy aktuális értéken beszámítathatjuk új Gripenekbe, Akkor azt mondanám rendben, jó döntés volt.)

  8. Molni !

    Rendben, nem tudtam a „sógorok” milyen fegyverzettel rendelkeznek.
    Akkor még velük szemben is meg lenne a „fölény”.
    Igaz, Osztrák, Szlovén, Horvát, szomszédokkal a legutolsó a „konfliktus scenario”.
    Köszönöm a kiigazítást.

  9. Ami szerintem nagy hiba volt, az a Szu-22-esek kiszórása. A lengyelek is még vígan röptetik őket. Akkor aztán lenne csapásmérő képesség. Az AS is úgy írt róla, hogy ‘Amikor még velünk volt az erő’, vagy valami hasonló címmel.

  10. „Én a legoptimálisabb megoldásnak A MiG-21bisz üzemben tartását és modernizációját tartottam volna.”
    Voltam egyszer egy makettklubos találkozón, ahol a Kositzky is pont ezt ecsetelte egy pilótával együtt. 80%-os volt a hadrafoghatóságuk a 21-eseknek akkoriban. Nem is kellett volna az összeset modernizálni, egy századot néhány tartalék géppel meghagyni. Ehhez jöttek volna a Szu-22-esek és 12+2 29-es, mert 28 db-ra aztán végképp nem volt semmi szükség. A fentieket ténylegesen harckész állapotban tartva (az államadósságot lebonthatták volna akár alkatrészekre, fegyverzetre is) az vagy 12-15 év időnyerés a tenderig. Nem mellékesen egy relatíve erős légierővel.
    De nem, nekünk rohadt sok pénzünk/eszünk van/volt mindenre, hülye döntésekre legfőképp.
    Bár el lehet filózni azon, hogy mondjuk ha így alakul, akkor az aktuális kormány hogyan oldaná meg a szitut ? :)

  11. Tökéletesen egyetértek Panzerfausttal!
    10-12 évvel ezelőtt nagyon sok választási lehetőségünk lett volna, amivel sajnos nem életünk. A MiG-21 és MiG-29-es is lehetett/kellett volna minimális szinten korszerűsíteni, hogy a NATO gépekkel együtt tudjanak működni. Elegendő lett volna a fent említette mennyiség. A meglévő gépeket pedig – sajnos ez akkor is technika kannibalizmus – alkatrésznek felhasználni. Jó lehet, hogy a 21-sek mára talán kirepülték volna az idejüket, vagy a naptári időtartalmukat, de akkor maradtak volna 29-sek és nagy javított Szu-22-sek, nem elhanyagolható csapásméréssel… – azért utólag azt az indítósínt meg kellett volna rendelni, ha más nem a lengyelektől beszerezni.
    Hogy mit is rendszeresíthetnék ha most indulna a tender, azt hiszem hallott téma lenne. Jelenleg lassan azzal kell elkezdeni foglalkozni, hogy 2016-ban hosszabbítunk vagy sem? Vagy milyen feltételekkel folytatjuk a Gripen programot?
    Ezen már kár vitatkozni. Tanulni kell a múlt hibáiból! Már csak ennyit tehetünk, a múzeumi példányok megóvásán és az emlékezésen kívül.
    A bolgárok pedig nagyon okosan teszik azt amit tesznek!