|

A Sólyom leszállt!

2009-ben már volt egy hírünk ugyanezzel a címmel, akkor a Görög Légierő vehette át a Peace Xenia IV program keretében rendelt első Block 52+ verziójú F-16-osok átadásáról, ezúttal a chilei Sólymok esetében éreztük életképesnek e címet.

Augusztus 29-én az előre tervezett fél tucatnyi gép helyett csak 5 darab F-16AM indult útnak a holland Volkel légibázisról az új, dél-amerikai fészkük felé. A fogyatkozott létszám egy műszaki hibának volt köszönhető, ám a lemaradt gép sem késlekedett sokat, másnap útra kelt, hogy egy nappal a többiek után, de Chilébe érjen, tehát a késő Falcon leszállítására tegnap került sor. A gépek átrepülését egy holland KDC-10-es tanker és egy polgári lajstromú Il-76-os teherszállító repülőgép segítette. Két leszállást is beiktattak, Gran Canaria repülőterén és a brazíliai Salvadorban szálltak le pihenni. Az ex-holland F-16-osok átvételi ceremóniáját szeptember 3-án tartják majd az Antonfagasta légi támaszponton.

Egy ex-holland F-16AM útnak indul Chile felé ,

Chile még 2007-ben rendelt az Amerikai Egyesült Államoktól 10 darab (6 együléses és 4 kétüléses) F-16C/D Block 50/52+ típusú vadászbombázót, emellé 2005-ben a ‘Peace Amstel’ program keretében 18 darab használt, ám MLU korszerűsítésen átesett F-16AM/BM verziójú gépeket vásárolt Hollandiától. A 11 darab F-16AM és 7 darab F-16BM 2006 közepéig érkezett Chilébe, ám a dél-amerikai ország 2009 áprilisában újabb vásárlásra adta a fejét és hasonló mennyiséget szerzett be a hollandoktól. Az utánrendelésből származó első 6 példány 2009. június 1-jén érkezett meg, a második adag idén áprilisban költözött új otthonába.

6 hozzászólás “A Sólyom leszállt!”

  1. :D Kellene inditani egy kulon reszt a htka-n hogy „almodozok”, s ott nem lehetne semmibe sem belekotni, el lehetne rugaszkodni a tenyektol :D
    Szerintem sokan lennenk akik kommentelnenek ott. ugyanezeka hirek, csak kulonvalasztva az „almodozok” reszleg :D

  2. Ezekrol az MLU Falconok -rol mit is lehet tudni??Mennyire korszeruek vagy Block ? hanyasnak felelnek meg??Illetve integralva van az osszes korszeru fegyverzet amit lehet kapni??
    Es ezekben a gepek meg hany ev lehet aktiv szolgalat eseten??
    Ha valaki irna egy kis osszegzest??
    Koszi elore is.
    Fefe

  3. Az igaz hogy a Danok hasonlo MLU Falconokkal harcoltak Libiaban?Ha igen akkor az sokat elarul a harci keessegeikrol ezeknek a felujitott gepeknek.A Honvedseg figyelmebe lehetne ajanlani.11 millio dollar gepenkent az egy uj Gripennek a negyede,na jo hattertechnikaval egyutt a harmada.Egy uj szazadot el tudnek kepzelni a Honvedseg legierejeben pluszban.Persze tudom hogy meg ez a 14 Gripen sem repul.De azert az ar ertek arany az verhetetlen.