|

Augusztusban érkeznek a finn Mi-8-asok?

Az lhsn.hu néhány hete számolt be a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása alapján arról, hogy a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezés (MHI) keretében Finnország által felajánlott két darab Mi-8 típusú közepes szállító helikopter augusztusban érkezik.

Az átadás-átvétel végre a végéhez közeledik, ugyanis Finnország augusztus 25-én adja át a kijelölt, jelentős üzemidő tartalékkal rendelkező helikoptereit és tartalék alkatrészeit Magyarországnak. – tudták meg az aamulehti.fi (Reggeli Újság) híradásából. „A helikoptereket Finnország még az EU 2010. február 24-25-i Palma de Mallorca-i informális védelmi miniszteri ülésén ajánlotta fel országunknak, a kialakult helikopter válság kezelésére.” – fogalmaz a finn lap.

A helikopterek átvétele Magyarországnak egyetlen forintjába se fog kerülni, csupán a szállítás, valamint a felújítási és üzemeltetési költségeket kell fedeznünk, ami jelentősen kevesebb, mintha új helikoptereket vásárolnánk. A gépek kiképzési célokat fognak ellátni a Magyar Légierő kötelékében.

Finn Mi-8

Finn Mi-8 | Forrás: scramble.nl ,

Finnország honvédsége és határőrsége egyébként 1973 óta üzemeltette 10 darab Mi-8 típusú helikopterét egészen 2011-es kivonásukig. Ez idő alatt összesen 40600 repült órát teljesítettek mindössze egyetlen komolyabb balesettel, 1982-ben amikor is a határőrség egyik helikopterének kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Reméljük minél hamarabb rendszerbe állnak ezek a helikopterek országunkban és hasonlóan eseménymentes repülések várnak rájuk és személyzetükre.

Forrás: lhsn.hu

77 hozzászólás “Augusztusban érkeznek a finn Mi-8-asok?”

  1. Vegyes érzelmek kavarognak bennem…Egyrészt nagyon örülök neki hogy a finnek nekünk adják őket, mert azért ez egy szép gesztus, meg kapcsolat javul, az MH erősödik,stb, DE…idáig süllyedtünk kérem szépen hogy az elmúlt 20 év alatt olyan szinten kúrták szét a hadsereget és vonták el tőle a pénzt a nagy pártjaink vállvetve, hogy már ott tartunk mint a szerencsétlen csóró harmonikások akik egész nap tolják holmi alamizsnáért…ezzel nem azt akarom mondani h ne kérjük el, mert simán megéri nekünk, de azért…és nem azt mondom hogy jöjjön vissza a 100.000+ néphadsereg, mert el se bírná az ország tartani, de ez a mostani állomány is eléggé vicckategória, még akkor is ha közvetlen fenyegetés nem úgy néz ki hogy érne minket a közeljövőben…de azért itt felcseng Deák Ferenc kijelentése, ami igaz hogy törvényre vonatkozik, de ültessétek át mondjuk létszámra…: „Az ostromállapot szomorú kényszerűség; isten mentse a hazát, hogy rá szüksége legyen. De az ostromállapotnál még súlyosabb állapot az, ha nincs törvény, mely azt szabályozza…”

  2. Egyáltalán, tudja valaki, jelenleg pontosan, hány szállító és harci helikopterünk repülőképes ?
    Persze, ha nem titok, ez is. :)
    Örüljünk ennek is sanyarú helyzetünkben.
    Sajnálatos hogy más fegyverek beszerzése kapcsán, még nem hallani hogy érdeklődnénk komolyabban, az „ingyen” piacon.
    A Leopárd harckocsikról is nagy a csend,amiről tavasszal szóltak pletykák…

  3. Üdv!

    honved:
    „Egyáltalán, tudja valaki, jelenleg pontosan, hány szállító és harci helikopterünk repülőképes ?”
    Valaki biztosan tudja! :-)
    De múltkori cikkben 1db 24-est emlegettek, azóta ennek akár 200-300%-a is lehet. A harci század egyébként is a lassú leépülés jeleit mutatja.
    Szállítók:
    Ami érdekes, hogy a megmaradt 3 iraki minyó mindig mindenütt ott van.
    ( korház teteje, gyakorlatok ).
    A tizenhetesekről meg már találtál dolgokat.

    Ha jól emlékszem, nem Leo-król volt szó, hanem egyéb lánctalpas cuccokról ( könnyű harckocsi, lövészpáncélos ), de lehet, hogy tévedek.

  4. Én ebben nem lennék nagyon biztos. A szerelővel, akivel beszéltem, ő mondta, hogy van a Csőrike meg van egy a javító hangárban és ennyi. A többi nagyon messze áll a repülőképes állapottól. Tehát most vagy csodát tettek, vagy nincs tartalék. De nem látok bele a szolnokiak napi munkájába, egy bennfentes többet és pontosabbat tudna mondani.

  5. Finn kommentárok; „Milyen jó, hogy van egy gazdag nyugdíjas (rokon). A mi adónkból vásárolta (a kormány). Pénzért kellett volna eladni Magyarországnak” – „Öntsük a pénzt a tengerbe. Nagy lesz!” – „Ha a saját helikoptereiket nem tudták fenntartani, ezek sorsa is a múzeum lesz”

    Utóbbiban sajnos még lehet is valami. Kíváncsian várom, mennyi időt fognak ezek az öreg gépek még lehúzni nálunk. Szerény véleményem szerint: amíg lesz hozzá kannibalizált alkatrész. A Finn Hadsereg és Határőrség 1973-tól rendszeresítette ezeket a gépeket. Lényegesen idősebbek, mint a mi legöregebb gépeink. Egyébként vicces: „kaksi Mi-8” finnül, azaz két darab Mi-8-as :D

    Az igazsághoz hozzátarztozik, hogy ez csak a kommentek elenyészően kis része – és a többiek elég alaposan le is hordták a tudatlan fajankókat, akik a majd’ 900 millió dolláros NH90 beszerzés mellett fájlalták a lehetésges 0,7 millió dolláros bevétel elmaradását (kb. ennyit ér egy ilyen helikopter adott üzemidő-tartalékkal). A többség felmérte, hogy ez egy hasznos dolog – mielőtt a finnekkel szemben ellenérzéseink támadnának.

  6. glide!
    Mindenütt vannak „ellendrukkerek”! Örüljünk ennek a két gépnek!
    Személyszerin hagynám ezzel a kamoval és ha majd elértik a múzeum „érettséget”, akkor ki lehet állítani mind a kettőt. Egyiket eredeti finn felségjellel, míg a másikat magyarral, de a régi kamoval…
    Remélem ez jóval odébb lesz!

  7. Tényleg…..egykoron volt egy teljes harci helikopter ezredünk.
    Valamint, kaptunk az egykori NDK készletből, 30+ db MI-24-est.
    Ennyit kannibalizáltunk már, hogy max,., 1-2 db repülőképes ?
    Esetleg, a hivatalosan 12 db-os flottából, a többi reménytelen állapotban van ? Legalábbis én úgy tudtam, 12 db harci helikopterünk áll hadrendben.
    A többi „tartalék”. :)

  8. 20 db-ot kaptunk az NDK-állományából. Úgy rémlik, hogy jóval később 2db P változatot újítattunk fel belőle, a többi kannibalizálás után ki lett kukázva, még Szentkirályszabadján. Élénken él bennem a kép, ahogy a hevenyészetten letakart gépek, rotorjuktól megfosztva, mint valami letűnt kor dinoszauruszai sorakoztak egymás utánjában a betonon. Nem tudom pontosan, jó lenne ha valaki olyan is megszólalna az ügyben, aki ott dolgozott az ezred elzavarásáig. Ha senki nem tud megbízható infóval szolgálni, utána járok.

    A finnek erős nemzeti érzelmekkel bíró emberek. Néhányan köztük igen’ csekély értelmi képességekkel bírnak, köszönhetően főképp a mértéktelen vodkafogyasztásnak – de a döntő többség nagyon is magyarbarát. Kevés népet kedvelnek… mi köztünk vagyunk. Remélem, hogy ezek a kivénhedt (de nagyon jól feműszerezett, kibővített képességű) csatalovak sokáig szolgálják majd a hazát. Remélem – de egyátalán nem hiszek benne.

  9. A finnek átvették a Kodály-módszert, a régi magyar oktatáspolitikát. Testvérként tekintenek a magyar népre és pl. itt létesítettek komoly Nokia bázist anno.

    Ha belegondoltok igaza van a finn kommentlőknek, ha nem kapunk ajándékba Mi-8-ast, akkor lehet nem is lenne komolyabb kapacitású szállítógép utánpótlásunk, elvégre pénzt nem szándékozott erre áldozni a kormányzat és azért ezeknek a gépeknek még bizony van komoly értéke.(főleg katasztrófahelyzetekben mutatkozik ez meg)
    Megbízhatóak és emiatt igen kelendőek a mai napig.

  10. Európában nem sokan szeretnek minket…
    Meg kell becsülni ezeket a kapcsolatokat! Ilyen a lengyel, a finn, az osztrák, a szlovén, a német és talán az olasz kapcsolatok. Ezeket ápolni kell s a lehető legjobban felhasználni, hogy előrébb jussunk, NEM kihasználást írtam!

  11. Igen, ezeket a kapcsolatokat meg lehetne lovagolni, ha már hadtech, akkor pl. közös fejlesztések terén, esetleg licenszvásárlások, hadiipar felélesztése terén. Emellett persze még ide sorolnám még a horvátokat, esetleg a svédeket(bár ők sokszor tekintenek ránk kolonialista szemmel, de attól még jó a viszony tradícionálisan).

  12. Csak megerősíteni tudom – néhány kiemeléssel. Jelenleg Balatonon pihenek, de egyébként Észak-Svédországban élek – ahol szép számmal élnek a svédek mellett norvégok, finnek és számik is (lappok, talán a legközelebbi európai nyelvrokonaink).

    Érdeklődéssel és megbecsüléssel tekintenek a magyar emberekre, azonban ők is épp úgy látják a gyengeségeinket, mint más európai népek – és ezek csapódnak le jobbára, ha negatív dolgokról kell beszélnünk. Elsősorban nem is a magyarokról van szó ez esetben, hanem a Magyarországról érkező kisebbségről. Finnországban különösen élesek ezen kritikák, hiszen finn ember legfeljebb a feleségét veri össze – de más bűnt nem követ el. A szervezetten érkező „magyar” csoportok pedig a kiváló szociális rendszer kijátszására rendezkednek be, ill. emellett a bűnözés jelentős hányadát adják. A magyarokat nagyon dolgos emberekként ismerik Skandináviában. A kiérkező magyar munkásokkal főleg nyelvi területen vannak (komoly) gondok – a szakmai tudás sokszor magasabb, mint amit Skandináviában elvárnak. Ha mindezt államok szintjén nézzük, mindenképp fontos hogy pontosan ismerik az előző „szövetségi rendszerünk” szétverésében játszott szerepünket. Azt hiszem, egy kicsit több odafigyeléssel valóban gyümölcsöző kapcsoaltokat lehetne kialakítani ezekkel – a harmadik világból érkezett bevándorlók ügyében óriásit hibázott – országokkal. Hadiipari és védelmi téren mindenképp, még ha csak használt, de nagyon pontens eszközök vásárlásával is. Ha pedig az említett licencekre gondolunk – bár jelen politikai és gazdasági állapotban elképzelhetetlen – ezen a téren is számos az együttműködési lehetőség, gondoljunk csak a két katonailag független skandináv állam; Finnország és Svédország világszínvonalú hadiiparára. Én sajnos pesszimista vagyok. Akárhányszor Magyarországon járok, mindik csak azt látom, hogy valami már megint elromlott, leépült, bezárt. Nagyon rosszul mennek a dolgok itthon, és ez már rég túlmutat azon, ami ennek az oldalnak a profilja.

    A két minyót mindenképp meg kellene becsülni, mert biztosak lehetünk abban – ha bármi történik Magyarországon (árvíz pl.), akkor mindig meg fogják említeni, hogy a Finnországból érkezett helikopterek is segítettek a mentésben. Ez a jó része, a rossz meg az ha ezeket idő előtt hagyjuk veszni, akkor ennek tényét fogják folyyamatosan emlegetni.

  13. Glide ami mondasz szín igaz.
    Molinak meg a többinek. A Turbó magyar mentalitás innen jön.
    Elég a pusztulásból elég a megszoritásokból aminek semmi értelme. Úgy is lenyulják a pénzt. Majd lesz belőle szociális lakás amit 6 hónap alatt 2x áron felépitenek, palesztinok meg 3 hónap alatt bontás éretté tesznek.

    Épiteni akarunk végre megint új széphazát. Ha kutya kemény akkor is.
    A kitántorgot magyar testvéreinknek ne kelljen mindig sóhajtozni hát már ez is tökre ment. Érezzék úgy hogy ha haza jönnek mindig új meglepetés várja őket. Amitől mindig szebb a haza.
    Idő után rösteljék magukat hogy ők nem velünk dolgoznak.

  14. Üdv!

    „Meg kell becsülni ezeket a kapcsolatokat! Ilyen a lengyel, a finn, az osztrák, a szlovén, a német és talán az olasz kapcsolat”
    Ide sorolnám még: albán, bolgár, török

    „Valamint, kaptunk az egykori NDK készletből, 30+ db MI-24-est”
    molni stílusában: Hányszor kell még leírni, hogy 14db D és 6db P. Ebből két P repülhet(ne), és mikor ezek készen lettek, akkor ígéretet kaptunk a maradék négy nagyjavítására 2010-es dátummal, amiből semmi sem lett?
    (fejvakarás) :-)))

    Tisztelettel: vilmoci

  15. Off topic:
    A Hírtv rájátszás című műsorában fagatták Szarka Gábor honvédelmi kabinetfőnököt és elmondta, hogy a Mig-29-eseket több lépcsőben kívánják értékesíteni, hogy a legtöbb pénzt tudjanak kihozni az értékesítésből… Azaza most először a hazsnálható, vagy használhatóvá tehető 8db gépet adják el először, utána a többit…
    Na meg tervezik a honvédség újabb létszámbővítését, ezennel 3000 fővel, hogy korrigálják valamelyest a torz szerkezeti piramist. Így legalább majd meghaladja a honvédség a 30.000 főt is. :-) Remélem senkit se zavar eme kis hírbeszámolóm :-)

  16. Láttam én is a műsort.
    Feltehetően, ennyi gép piacképes jelenleg.
    igaz, részleteket én nem tudok a gépek állapotáról, csak próbálom elképzelni.
    Mosolyogni való volt számomra, amint az államtitkár új „képességekről” beszélt, úgy mint koronaőrség és a legújabb „képesség” a palotaőrség. :)
    Valamint, szintén új, nagyon komoly, európai szintű képességként említette, az egészségügyi központot.
    A létszámfejlesztésre vonatkozó elszólását kezeljük a helyén.
    Majd ha megtörtént… :)

  17. „Finnországban különösen élesek ezen kritikák, hiszen finn ember legfeljebb a feleségét veri össze – de más bűnt nem követ el.”

    Tavaly egy finn srác legyilkolt egy fél iskolányi tanulót Finnországban majd megöngyilkolta magát. Kimaradt, vagy ez nálatok még a feleségverés kategóriájának számít? :-))