|

HTKA Hírhalom 2011. 31. hét

A HTKA HÍRHALOM, mely olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Jordánia újabb négy F-16-ost vehetett át a belga védelmi minisztériumtól, ezzel az európai ország teljesítette azt a 2008-ban aláírt szerződést, melynek értelmében 6 darab F-16AM és 3 F-16BM gépet ad át Jordániának. Ezen 9 gép beszerzése a légierő modernizációját célzó Peace Falcon program 5. fázisa volt. A közel-keleti államban így már közel 60 ex-belga F-16-os szolgál, 8 további olyan Falconnal, melyek a Holland Királyi Légierő kötelékét erősítették korábban. A teljes Sólyom-állomány jelenleg 64 példányra tehető, ezeket a Jordán Légierőben 47 darab F-5E/F, valamint 23 Mirage F-1 egészíti ki, de utóbbiak nagy része sajnos már a földön tengeti napjait.

Július 29-én a BAE Systems Clyde-i hajóépítő üzemében bemutatták a HMS Queen Elizabeth hajótestének középső szekcióját. A jeles eseményen a 8000 tonnás részegység mozgatását egy 10 fős csoport 1 órán keresztül végezte egy 200 méteres szakaszon. Pár nappal később az építményt a világ egyik legnagyobb tengeri uszályára helyezték, hogy felkészítsék egy 600 mérföldes útra, mellyel a skóciai Rosyth-ba szállítják, ahol az angol repülőgép-hordozó összeszerelése folyik majd.

Fotó: BAE Systems ,

Az Indiai Légierő további Szu-30MKI gépeket szeretne telepíteni az ország észak-keleti részébe. A régióban ugyan már állomásozik két század az említett vadászbombázókból, egy Tezpurban, egy pedig Chabua-ban, de a légierő egyik altábornagya nyilatkozatában az állt, hogy 2015-ig további két századot telepítenek a régióba. A légvédelmi képesség további fokozása érdekében a régióban szolgáló radarokat is lecserélik, arról azonban nem nyilatkoztak, hogy milyen típussal váltják le a jelenlegit.

A Ghánai Köztársaság két C-295-ös szállítógépet rendelt az Airbus Military vállalattól. A védelmi minisztérium elmondása szerint azért esett a választásuk az Airbus gépére, mert karbantartása egyszerű, nincs nagy kiszolgálási igénye, ezen kívül bármely területi viszonyok között is képes az üzemelésre, beleértve a sivatagi területeket is, valamint sokoldalúan használható, melyet már többször is bizonyított. Az új típussal a hadsereg csapatinak országon belüli mozgatását szeretnék egyszerűen megoldani, ezen kívül részt vehetnek kitelepítésekben, humanitárius feladatokban, de akár ejtőernyős ugratást is végre lehet hajtani a fedélzetéről.

C-295-es látványterv az egyiptomi színekben

C-295-es látványterv egyiptomi színekben | Forrás: Airbus Military ,

A Lockheed Martin sikeres éleslövészetet hajtott végre az AGM-158 JASSM cirkálórakéta legújabb, Lot 8-as verziójával. A sikeres tesztnek köszönhetően még ez év harmadik negyedében megkezdhetik a Lot 8-as szoftver telepítését az eddig legyártott rakétákra. A JAASM 370 km-es hatótávolságú, GPS irányítású de az útja végén infravörös keresőfej segítségével célba találó cirkálórakéta, melyből az USAF 1400 darabot rendelt, ebből 1080 darabot szállított le a Lockheed Martin ezidáig. A típus különlegessége, hogy európai vetélytársainál, az MBDA Storm Shadow és Taurus cirkálórakétáknál nagyságrenddel olcsóbb, és a Lockheed már dolgozik a megnövelt hatótávolságú, AGM-158 ER változat fejlesztésén.

AGM-158 JASSM földi mozgatás közben ,

Szintén a Lockheed Martin-hoz tartozik, hogy már Mariettában csillog a fény a 85-0003-as farokkódú C-5B Galaxyn, mely a 8. példány lesz, amelyik megújulhat az amerikai mamutcég gyárában, és C-5M Super Galaxy-ként térhet vissza századához. A gép honi bázisául egyébként a Dover AFB szolgál, 1986 november 4-i szolgálatba állítása óta itt ténykedik az óriásgép, mely járt már Irakban, Afganisztánban, Olaszországban, Japánban, Kuvaitban, Kirgizisztánban, Marokkóban, Katarban, de megfordult Spanyolország és Törökország repterein is. Ez idáig összesen 19 000 repült órát gyűjtött össze, nem kevesebb, mint 4500 felszállás során.

Újabb Lockheedhez kapcsolódó hír: a vállalat 42,3 millió zöldhasút érő szerződést kapott a Pentagontól, melynek értelmében újabb 10 darab pakisztáni F-16A/B Block 15-ös gép kerül megújulásra az amerikai óriásvállalat műhelyeiben.

A Navistar Defense 82,5 millió dolláros megrendelést kapott szállítójárművek és műszaki mentők szállítására. A leszállítandó járművek mennyiségét nem közölték, annyit tudni, hogy a feleknek december 1-ig kell teljesíteniük a szerződésben foglaltakat.

Továbbá a Lockheed Martin és a Raytheon 475 millió dolláros szerződést kaptak Paveway II típusú, lézer-irányítású bombák vezérlőegységének és keresőfejének, valamint GBU-12 típusú bombához

50 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2011. 31. hét”

  1. OFF

    Itt az EADS által fejlesztett pilóta nélküli gép amit a törököknek 2012-ben szállítanak le.
    Két új kép a PAKFA-gépről
    http://kepfeltoltes.hu/110808/Turkish_Air_Force_Anka_Medium_Altitude_Long_Endurance__MALE__Unmanned_Aerial_Vehicles__UAV__Turkish_Aerospace_Industries_Anka-A__TIHA-A__armed_Anka-B__TIHA-B__missiles1_UMTAS__Cirit_2011___500lb_HGK_SOM_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/110808/050610_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/110808/050934_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  2. Puma. Pannon Puma

    Jó képek a T-50-ről. Jól mutat, szép gép.

    Már van néhány újabb adat is, ezek szerint két törzs alatti fegyvertartója 4,7 m hosszú és 1,1 m széles.

    A végleges hajtóművet 17 tonna körüli teljesítményűre tervezik.

    A gép ára 35 millió dollárról indult, jelenleg 110 millió dollárnál tart!
    Na, úgy tűnik ez a tendencia nemzetközi…. D D

  3. Puma. Pannon Puma

    sulyid ! Aszongya’,hogy 2003-ban 35 milla, 2009-ben 100 milla, idén 110 milla !

    250 db akarnak az oroszok gyártani – jelenleg 60 db van megrendelve, Indiának ugyancsak 250 db-ra van igénye.

    A 250 gép jelenlegi áron 27,5 milliárd dollár amíg az orosz katonai költségvetés 44 milliárd dolcsi – Indiáé 39 milliárd !

    Hivatalos adat szerint a PAK-FA kisebb valamicskével mint a Szu-35, hossza 23 m fesztávja 15,5 m – de „hivatalosan ” is van ettől kissé eltérő adat !! ( erre a berepülési pitotcső beszámítása vagy elhagyása lehet a magyarázat )

  4. @Mackensen

    Azért kicsit bosszantó, hogy JASSM pont nem fér be az F-35 belső fegyverterébe. Igazán odafigyelhettek volna erre a fejlesztésnél.

    Szerintem szimplán nem volt követelmény.

    Fura módon több oldal is platformként tönte fel az F-35-öt sőt, olvasd el ezt.

    http://www.flightglobal.com/articles/2010/06/04/342713/usaf-sets-2013-entry-for-extended-range-jassm.html

    Hogyan készülhet fel erre, ha nem fér be…? [fejvakarás]
    Nos, szerint úgy, hogy valszeg az állításod nem igaz…

  5. A 250 gép jelenlegi áron 27,5 milliárd dollár amíg az orosz katonai költségvetés 44 milliárd dolcsi – Indiáé 39 milliárd !

    Az ilyen kijelentsének semmi értelme, mert amíg az első szériát le nem gyártották és a fejlesztés be nem fejeződött olyan +/- 30%-kal sem lehet saccolni. Még A Szu-30MKI-t sem tudták rendesen beárzazni, majd pont ezt sikerül, mikor még fejlesztési fázisban van.

    Véleményem szerint teljesen felesleges most az árcímkével foglalkozni és főleg dollárban. Kinek van kristálygömbje, ami megmondja a dolláráfolyamot 10 évvel előre. Lehetm hogy hogy nem is dollárban kell számolni akkor, hanem jüanban… :)

  6. Nyílvánvaló, hogy nem volt követelmény, másképp tettek volna ellene. Ha jól tudom centikről van szó csupán. De mondjuk ez ER verzió közel 1000 km hatótávjánál lehet, hogy nem annyira vészes, ha csak külső tartókon hordozza majd. A cikkből az derül ki számomra, hogy tényleg nem volt feltétel és csak később került fel a „listára” mint hordozóplatform. De engem személy szerint pont ez zavar. Új fegyverrendszereket kezdenek el fejleszteni párhuzamosan, kéne legyen egy olyan „iroda”/”bizottság” mely összehangolja a fejlesztéseket.
    Bár az is benne van a pakliban, hogy majd jópénzért „kifejlesztenek” egy 4 cm rövidebb verziót is, kimondottan az F-35-nek.

  7. Az 1000 km-es hatótáv már gyakorlatilag stratégiai fegyvert jelent. Egy taktikai vadásznak mi szüksége erre a fegyverre? Szerintem semmi. Az F-35-nél olcsóbb platformok is vihetik, nem kell erre pazarolni a gépeket. Minek rakod F-35-re, ha egy B-1/2/52 elvisz belőle jó sokat?

  8. Puma. Pannon Puma

    „Az ilyen kijelentsének semmi értelme, mert amíg az első szériát le nem gyártották és a fejlesztés be nem fejeződött olyan +/- 30%-kal sem lehet saccolni. Még A Szu-30MKI-t sem tudták rendesen beárzazni, majd pont ezt sikerül, mikor még fejlesztési fázisban van.

    Véleményem szerint teljesen felesleges most az árcímkével foglalkozni és főleg dollárban. Kinek van kristálygömbje, ami megmondja a dolláráfolyamot 10 évvel előre. Lehetm hogy hogy nem is dollárban kell számolni akkor, hanem jüanban… :) ”

    Ezzel a logikával az egész kerekasztalnak sincs értelme……

  9. Ezzel a logikával az egész kerekasztalnak sincs értelme……

    Oszt miért? Létező dolgokról és a múltról nagyon is lehet tényekkel beszélni. Hol van szériaérett PAK-FA? Ja, hogy sehol…

    @Mackensen

    A többi ország hordozó platormja Super Hornet vagy F-16C. Nincs itt gond. Szárny alá meg mindenképpen mehet. Egy +1000 km-es indítási távolságú fegyvernél nem túlságosan tragikus hogy indítás előtt nincs full stealth képesség…

  10. Mackensen:
    De mért olyan fontos ez? Lopakodó képesség nem kap nagypofont hisz a fegyver csökkentett észlelhetőségű (biztos figyelnek arra, hogy a csatlakozási pontok is azok legyenek) ráadásul a céltól 1000kmre lehet indítani. Manőverezőképességnek odaver, de megent csak 1000kmről indítod ráadásul hamár F35 dogfightban van akkor nagy szar van + ugye dogfigthban ott a DAS nem kell semerre se fordulnia DAS rávezeti az 9XBlock akárhányat.

  11. Ma reggel eszembe jutott, mi a bajom. Tegnap csak zavart valami ezzel az 1000 km-rel, de reggel eszembe jutott. Naszóval az a gond, hogy van valami nemzetközi eggyezmény, mely a stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozik és ez 300 km-re korlátozza a fegyverek hatósugarát. Feltételezem, ha valaki maga kifejlesz egy ennél nagyobb hatósugarút nem baj, de nem adhatja el csak he lekorlátozza a hatósugarát 300 km alá. Tehát az amik nem adhatják el az ER változatot csak a síma 300 km hatósugarút. Vagyik mégsem lenne olyan elvetendő a belső fegyvertér használata. Ami csak azért nem valósúl meg, mert a fegyver tervezésénél nem volt szempont.

  12. Lehetne!
    A belga-holland-jordán üzlet tanulságos. Az F-35 olyan amilyen, a Raptor Raptor marad, míg PAK-FA olyan mint egy összenyomott Szu-27, a J-20 pedig, mint egy MiG-1.44-et megnyújtottak volna, a többit pedig hozzá illesztették, illetve egyéb technikai megoldásokat átvettek, mielőtt még támadás érne, hogy azok nem másolatok…
    Amúgy a nálam a Hornet és a Tomcat van elől, de a 29-es és Szu-27 is gyönyörű… Ahogy a gépek többsége, csak megfelelő megvilágítás kell hozzá, vagy elég pia… Csupán nézőpont kérdése a dolog!:)

  13. Nekem a következő típusok a szívem csücskei:
    5. gen: F-22 és Pak-Fa [a j-20-tól hányok…]
    4. gen: f-16I – f-15I, de a többi változatot sem vetem meg. :)
    3. gen: f-14 iráni szolgálatba.
    2. gen: f-4 + mig-21…
    1. gen: Hunter + Meteor…

    Az csatarepülők közül a jó öreg Il-2 a best… :D

  14. Szerintem csatarepülőből a Henschel-129 a best, de a legeredményesebb(legelterjedtebb) tényleg az Il-2 volt.

    Az 5.gen gépek megalkotásánál(formára) pedig nem olyan tág a tervezők mozgástere a radarkeresztmetszet minimalizálásának okán. Így az összes hasonlít valamilyen szinten(eléggé) egymásra.

  15. Nekem tetszik az F-35, de tényleg dagi veréb-véreb. PAK-FA szép, F-22 UFO-szép, J-20-ban is van valami szép :)

    Üdvözlöm az összes típus létezését, unalmasabb lenne már csak az egyik hiányában is a világ.
    Amúgy az F-35 kínai ellenpárját várom már, elvileg az is készülőben van gőzerővel.

  16. „Az F-35 egy veréb orrú repülő hordó.”
    :D lol
    Mondjuk a C variáns az egész elviselhető. Mondjuk nekem majdnem minden tengerészeti gép tetszik ami a 60-as évektől kijött a gyárkapun. Jó a fansza SEM az nem, az borzasztó.

    Molni:
    A becenévről nekem a J20 a kedvenc, arról mindig az „ocsmány” szó jut eszembe..

  17. Doca

    Szerintem a j-18 nagyon odébb van max 2015-6 lesz belőle valami .
    Én inkább a j-16 várom amit most nyáron kínai forrás szerint bemutatnak
    de az nem 5 gen hanem egy átalakított szu-27-es lesz belső fegyvertérrel .
    Nem lepődnék meg ha szebb lenne a j-20-nál mert annak kúrva nagy beömlőnyílása van .

  18. Hans:
    megalol ! Ocsmány ez jó, azért ezt a kínaiak előtt ne emlegesd, lehet nem fogják preferálni :)
    F-35 szerintem is csinos, kicsit ilyen brites repülőgép formavilágot idéz 21.századi köntösben.
    Nagy meglepetés lenne szerintem sokaknak, ha a J-20 egy igen sikeres konstrukció lenne, akár megbízhatóság terén és teljesítményben is. Nincs kizárva.

  19. Wow, J-16-ról nem is tudtam, akkor ez egy válasz lesz a Szu-35-re és a F-15 SE-re, talán az SE-nek is már van belső fegyvertere. Gondolom ez már definíció szerinti 4++ gép lesz.

    J-18-at akkor is nagyon várom.

  20. Két apró kiegészítés a hírekhez. Az AGM-158 tervezésénél cél volt, hogy sokkal olcsóbb legyen, mint az európai konkurensek. Ez csak részben sikerült, bár az eredeti tervben szereplő 500 ezer dollárral szemben kb. dupla ár még mindig kevesebb, de nem nagyságrenddel, mint a Storm Shadow vagy a Taurus árcédulája.
    A másik pontosítás, a paki F-16-osok NEM az LM műhelyeiben újulnak meg, hanem a TAI-nál, azaz törököknél.

  21. comandante

    Ha odamész egy SH-hoz és belenézel a szívócsatornába akkor látni fogsz egy lapátsort ami nem lapátsor,hanem egy „műanyag” légterelőt ami totál úgy néz ki mint egy lapátsor csak arra van,hogy leárnyékolja a hajtóművet és a levegőáramlást optimalizálja.

  22. Ha emlékszel még rá dudi anno én említettem, meg ezt, mint lehetséges megoldást, F18 meg a Boeing Féle F35 volt a pldm.
    Ez egy költséghatékony, könnyen megvalósítható megoldás. De, hogy a hajtomű nem köszöni meg és ez a teljesítményén/fogyasztásán meg is látszik az tuti.
    Valamit valamiért.

  23. Fade

    Valóban innen tudok a megoldásról ha tőled akkor köszönöm.A fogyasztással és teljesítménnyel kapcsolatban pedig ezt a gépet így tervezték meg szóval számoltak a veszteséggel nem pedig csak belerakták utólag.

    Igen kettő repül egy meg strukturálisan kínzódik.