|

Marokkó hamarosan átveheti első négy F-16-osát

Fontos momentumhoz érkezett Marokkó légierejének története. Az északnyugat-afrikai állam ugyanis hamarosan átveheti az első négyet abból a 24 Lockheed Martin F-16C/D Block 52-ből, melyet még 2009-ben rendeltek meg az Amerikai Egyesült Államoktól. Az új típus a mostanáig alkalmazott, és jelenleg modernizálás és élettartam növelés alatt álló Mirage F1 CH/EH mellé, illetve a Northrop F-5A/B/E/F/TIII helyére érkezik. Értelemszerűen amint rendelkezésre áll elegendő pilóta, műszaki és repülőgép, az ország légvédelmét teljes egészében a Fighting Falcon veszi át.

A Lockheed Martin augusztus 1-jén bejelentette, hogy még a héten elkezdődhet a marokkói F-16-osok áttelepülése jövőbeni alkalmazójukhoz. A cég Fort Worth-i telephelyén már egy ideje berepülés alatt álló vadászbombázók várhatóan két-három napon belül kezdik meg útjukat az Afrika északnyugati csücskében található Marokkóba, ahol a Ben Guerrir bázis betonja jelenti majd a végállomást. A Pratt & Whitney F100-PW-229 hajtóművekkel felszerelt marokkói Block 52-esek első négy példánya gyakorlatilag készen áll a kiképzési program megkezdésére.

Az első marokkói F-16 a Forth Worth-i betonon 2010. szeptember 21-én.

Az első marokkói F-16 Forth Worthban | Lockheed Martin photo by Randy Crites ,

A Marokkói Királyi Légierő 24 F-16-ost vásárolt, melyek közül 16 egy, 8 pedig kétüléses verzió. A típus 25. üzemeltetőjévé azáltal váltak, hogy 2008-ban megszakították az előrehaladott állapotban lévő tárgyalásaikat Franciaországgal, melyek célja a Dassault Rafale eladása lett volna. A 2009-ben megköttetett szerződés értéke 2,5 milliárd dollár, ebben benne van a fegyverzet is. Utóbbi elég széles palettát képvisel: Raytheon AIM-120C7 AMRAAM és AIM-9M levegő-levegő és AGM-65D/G/H Maverick levegő-föld rakéták, valamint többféle verziójú műholdas és lézeres vezérlésű precíziós bombák.

87 hozzászólás “Marokkó hamarosan átveheti első négy F-16-osát”

  1. tényleg jó festés.

    előbb a címlapfotón egy fél percig kerestem a szárnyszélét, mert összeolvadt a szántófölddel. Ha hirtelen rosszul állapítja meg egy ellenség a gép távolságát, és emiatt végzetes döntést hoz, máris működött a festés. Én, ebből a szögből, bedőltem volna neki.

  2. „Azert az durva, hogy US elad amramot, f16ost, bombakat egy olyan orszagnak, amelyik megszallva tart egy masikat, es az ottani nepet eluldozte, akinek a szomszed orszagban menekulttaborban kell elnie.”

    Jaj ugyan már ne kezdjük már el megint .
    Teljesen egyértelmű hogy Amerika a bolygó meghódítására törekszik ha a helyzet úgy hozza Indiának eladja az f-35-öst akár 40 milliós dollár áron .
    És a 250 f-35ös mellé még ócsón kapna egy rep hordozót is .

  3. De messze van még az a karácsony. :( Pedig én azt kértem a Jézuskától, hogy Sulyidka ne floodolja mindig tele a zsidók sz*rjaival a híreket. O:) Észrevetted, hogy itt a kommentek majd 50%-a tiéd, egytől-egyig giga off és nem igazán izgat senkit?

    Kirohanás off, téma on
    Kell is nekik az a 24 F16, az a 200 algír harcigép nem feltétlen a nyugodt álmaik fő oka. Persze kérdés ebből mennyinek van valódi harcértéke. Csodálom, hogy Abramsre vagy Leo2-re még nem fizettek elő. Pedig biztos hogy támogatnák páran, jó az ha Algíria nem érzi úgy hogy emberkednie kell, olyankor jön csak rendesen a földgáz.

  4. Fisher

    Én is szólhatnék neked rendszeresen, mert nem tetszik a stílusod. Amennyiben annyira elviselhetetlennek tartod, akkor vedd fel a kapcsolatot az adminokkal, s majd ők eldöntik hogy kinek van igaza.
    További jó napot.

  5. Nem úgy vettem észre, hogy komoly moderátori munka folyna az oldalon (lévén erre EDDIG nem is volt szükség szerintem). A T. szerkesztő urakat pedig nem fogom veled zaklatni. Bámulatos hogy mennyire híján vagy a felfogási képességnek, lévén most arról vitázunk, hogy én mekkora bunkó vagyok, hogy szólni merek, hogy a kommentek fele a tiéd, és akkora OFF-ok mint a ház. (mert, ha még értelmes hozzászólás, vagy eszmefuttatás lenne azt mondom oké, van értéke).

  6. „Bámulatos hogy mennyire híján vagy a felfogási képességnek, lévén most arról vitázunk, hogy én mekkora bunkó vagyok, hogy szólni merek, hogy a kommentek fele a tiéd, és akkora OFF-ok mint a ház.”

    Kérdés: egy haditechnikával foglalkozó oldalon mi számít offnak?
    Én nem bunkóztalak le téged, de ezen felkaptam a vizet:
    „zsidók sz*rjaival”

  7. Baromi jól néz ki a festés a marokkói gépen…az F-16I tömött kacsa, és sulyid igen, sokszor floodolsz, főleg az utóbbi 1-2 hónapban, lévén fele topicban baromiul elkanyarodott a téma, leginkább azért mert te hoztál fel valami Izraellel kapcsolatos dolgot.

  8. EZ megint akkor a baromság.
    Nincs jobb dolgotok? Sulyid zsídó és mivan ?

    Ameddig itt tököltök a zsídózással. Az alatt lelehet volna nyomni pár fekvő támaszt vagy pár felülést.

    Neki nem ártotok. De lehet ezzel annál többet ártotok magatoknak.
    Szólás útán nem mindig van szabatság.

  9. Kedves Hozzászólók….
    Kezd a dolog admin után kiáltani. Keresztény magyar emberként mondom, hogy elég volt. Ha mi, magyarok csak fele annyira összetartanánk, mint fent említett nemzettársaink, már nem itt tartanánk. Hát tényleg nincs jobb dolgunk? EGY DOLOG a haditechnikáról alkotott vélemény és egy másik dolog a vitát primitív rasszizmus tárgyává tenni. ÉS EZ MINDEGYIK OLDALRA VONATKOZIK.
    Én kicsit idősebb vagyok nálatok, azért mertem így „helyre tenni” a dolgokat. A keményebb hangért elnézést…

  10. haha. én amúgy itt nem véltem rasszizmust felfedezni. Csak ha kiejtik/leírják ezt a szót, akkor egyből azt csak gyűlölet lehetett. Ez szerintem leginkább csak játékos csipkelődés volt. És az észrevétel, amely az egészet indította, úgy vélem megalapozott. Hetek óta nem lehetett olyan cikket találni, amiben a szerintetek az IAF/Merkava, akármi milyen? 16123 link képekre. Csodás. És? Tudjuk már sulyidról, hova húzza a szíve/vére, nem kell foylton hangoztatnia amíg el nem szakad a cérna valakinél. És ha elszakad, az személyeskedés, és rasszizmus.

    Fent említett nemzettársaink? miről beszélsz? Az izraeliek nekünk nemzettársaink? akiknek a portékáit itt reklámozzák úton-útszélen? te milyen nemzet része vagy?

    De ha a haditechnikáról alkotott vélemény számít csak, posztoljak minden nap soksok képet a wehrmacht felsőbbredűségéről, mia véleményetek az akámilyen orosz replülőről, kicsit talán témába vágóan?

    Amúgy meg különösen hamar teszi ostoba rasszizmus tárgyáva a két oldal amúgy viszonylag nyugodt, és inkább csak szurkálódó megjegyzéseit egy fogadatlan prókátor ajjistenemgyűlöletvankereszténymagyarkénteztnemengedhetemmeg alak feltűnése. inkább jöjjön az admin, ha úgy véli, hogy gyűlölet van, és töröljön/bannoljon, de ezeket az álszent pampogásokat meg lehet tartni.

  11. „cserébe elvárom, hogy az ilyen kijelentéseket mellőzzék az olvasók lehetőség szerint”
    ez a többesszám azért durva általánosítás, 1 hsz = mindenki…
    amit ki is kérhetne magának bárki, de mind1 azt vár el mindenki, amit akar…

    de visszakanyarodva a majdnem témához, mivel a „szépségről” :) ment a vita és nem a képességekről, így ebből a szempontból továbbra is hányinger kategória, bár mint látjuk van akinek ez jön be, bár nem titok miért, így az elfogultság számlájára írható, de így összemosni a dolgokat azért vicces, és nem biztos hogy mindenki kíváncsi rá ilyen mértékben.

    am nekem tök mind1, hogy ez az F-16I izraeli vagy sem, ha magyar lenne, akkor egy dagadt turul lenne, nem tömött liba.

    „csak fele annyira összetartanánk, mint fent említett nemzettársaink, már nem itt tartanánk.” ez sajnos igaz

  12. @dudi: konkrétan erre gondoltam: https://htka.hu/wp-content/uploads/2010/03/NSAWC-F-16.jpg
    Esetleg erre: https://htka.hu/wp-content/uploads/2010/03/NSAWC-F-16_2.jpg
    De egyértelműen a kék a nyerő nálam.

    —–

    Ami meg sulyid Izrael futtatását illeti. Nem lenne azzal semmi baj, hiszen hogy ki mit sztárol, az egyéni döntése. A kommentelő keménymag meg elég toleráns azért ám úgy vélem.

    A problem ott van sulyid, hogy egy kicsit valóban átestél a ló túlsó felére az utóbbi időben. Elkönyveltük az IDF iránti vonzalmadat, abba se fog szerintem senki belekötni, ha a saját fejlesztéseiket tekinted legjobbnak adott kategóriában. Csak a „közhangulat” végett szerencsésebb lenne, ha némiképp kisebb vehemenciával tennéd. Abszolúte no offense, de tényleg volt alapja a vitaszál indítójának. + ne akadjál ki, ha ennyi promózás után valaki beszól már a zsidó vonalra. :) Van ahol adja a téma az előhozását ezen cuccoknak, van ahol nem. Ahol nem, ott nem kell erőltetni ;)

  13. Egyetértek Tcattel!
    Nagyon jól eltalálták Fallonban a kék színű festések kombinációját. Szép a masina ezzel a kamoval, de én szürke párti vagyok úgy hogy nekem ez a festés is bejön:
    http://www.flickr.com/photos/54141712@N02/5170511047/
    A Hornetté pedig gyönyörű! Ennyire alaposan az NSAWC-ben! Ha nincs kéznél 29-es, akkor festéssel szimuláljuk:
    http://attach.high-g.net/attachments/f-16_10.jpg

  14. molni:

    szépnek szép, de a feketétől feltűnőbb szín nincs is :) bár ma már nem téma…
    ráadásul az első képen orosz pilóta ül benne ;)

    ui: régebben láttam egy képet itt, de az is lehet máshol :) azóta is keresem háttérnek, de nem találom, amin egy talán lengyel f-16-os parádézik (hátulról látható, miközben éppen pár méterre a földtől húzza fel magát utánégetővel, ha valaki ismeri adjon már egy linket róla, köszi

  15. Kolumbusz!
    http://www.airliners.net/photo/USA—Air/General-Dynamics-F-16C/1373001/L/&sid=e7e67e050a3b12cbff353adfc065333c
    http://www.airliners.net/photo/USA—Air/General-Dynamics-F-16C/1391170/L/&sid=e7e67e050a3b12cbff353adfc065333c
    http://www.airliners.net/search/photo.search?cx=partner-pub-8297169501225184%3Aa05n2n-tzky&q=F-16+ak&sa=Submit&search_field=datedesc&siteurl=www.airliners.net%252F&sort_order=photo_id+desc&page=1&page_limit=15&sid=eba4a61995585f4e2418b3b8e702f6cc
    http://www.airliners.net/search/photo.search?cx=partner-pub-8297169501225184%3Aa05n2n-tzky&ie=ISO-8859-1&q=ak+aggressor&sa=Submit&search_active=1&search=&sheadline=&search_field=datedesc&submit=&siteurl=www.airliners.net%252F
    Nagyjából ennyi! Igaz csak egy oldalon néztem és csak pár percig…

  16. Kis kiegészítés a cikkhez. A marokkói F-16-osokkal nem váltják a Mirage F-1-est, azok modernizáláűsa és üzemidő hosszabbítása ugyanis éppen most folyik. Mica, AASM. és több egyéb nyalánkság lesz rendszeresítve a típuson, úgyhogy erőteljes Viagra kezelést kap, kivonásáról szó sincs. A marokkói 16-osok kapcsán egy érdekes izraeli aspektust említenék. Érdekes lenne kideríteni, hogy az arab országok gépei számára ki gyártja a CFT-ket, azok előállítására ugyanis az IAI készült fel, pl. a lengyelek is tőlük kapták.

  17. Tudom, hogy F-16 vadászbombázó, de nekem mindig is egy vérbeli vadász marad, mert akárhogyan is vesszük, tényleg alkalmazható bombázó szerepkörben, de maga a „hardware” egy vadász marad ettől független.
    A fekete F-14 nagyon baba.

    molni:
    Az F-16-os páros, ami a linkelt képeden van, az melyik egység, mert fura az a vörös csillag a sisakon :)

  18. Akkor egy kis javítás:
    http://www.defense.gov/dodcmsshare/homepagephoto/2008-03/hires_080320-F-6244S-066a.jpg
    Nekem ez a kedvencem:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b7/18th_Aggressor_Squadron_-_F-16Cs.jpg
    http://www.defense.gov/dodcmsshare/homepagephoto/2010-06/hires_100616-F-0623L-337c.jpg
    Remélem valamelyik elnyeri Kolombusz tetszését…
    Zárásként:
    http://bemil.chosun.com/nbrd/data/10044/upfile/200908/20090802014858_2.jpg
    Az utolsónál érdekes, hogy a középső gépnél nincs Alaszka motívum a vezérsíkján…feltéve ha nem valami nagyon halvány szürkéből van fújva.

  19. Azért van tiltott önkényuralmi jel a pilóta sisakján mert ez egy agresszor század és az a feladatuk,hogy minél élethűbben utánozzák a szovjet gépeket(a szovjet gépeket a hidegháborús időkre értem).

    Azt hiszem ízlés dolgában az oldal megbukott!!!! :D

    1.
    http://www.avioesdecombate.com.br/blog/wp-content/uploads/2011/02/su-27SM3_DSCF0511.jpg
    2.
    http://static.desktopnexus.com/thumbnails/71127-bigthumbnail.jpg
    3.
    http://cdn-www.airliners.net/aviation-photos/middle/2/5/7/1606752.jpg
    A gép csúnya púpos de a mázolás jó
    4.
    http://cdn-www.airliners.net/aviation-photos/photos/6/8/9/0673986.jpg

  20. Rynadr!
    http://www.airliners.net/photo/USA—Navy/Lockheed-F-16B-Fighting/1338382/L/&sid=058c4e35aa09f152553852b33ef76fe1

    Sulyid!
    Annot ha jól emlékszem, – már elég késő van – annot 1986-88-ig 22 db F-16N és 4 db TF-16N került a Navy agresszor egységeihez illeve a Top Gun-hoz. Ezek 1995/96-ban(?) selejtezésre kerültek, mert alaposan „kihajtották” őket. Ezek Block 30-as alapra épültek, de speciálisan erre a feladatra készültek. Nem volt bennük Vulcan sem, néhány szerkezeti elemet is titánra cseréltek vagy alura, most nem tudom biztosan. Később ex-pakisztáni, illetve oda szánt gépek kerültek az NSAWC kötelkében 8+4-es felállálsban. Azóta nem tudom, hogy kaptak e új gépet. Ezek Block 15-ök. Könnyű, fürge gépek, amiket nehezebb is radarral felderíteni, legalábbis ezt írták róluk…
    Az USAF agresszor egységeiben szolgáló F-16-kat annyira nem ismerem…