|

Koksijde International Airshow 2011

Az önálló Belga Légierő (1946-ig a hadsereg része volt) idén ünnepli létrejöttének 65. évfordulóját. Az ünneplés helyszínéül Koksijde városát, illetve a város melletti bázison 2011 július 7-8 között megrendezett nemzetközi repülőnapot választották. A repülőnap előtti estén a városban nyilvános ünnepséget tartottak koncertekkel és a légierő gépeinek alacsony áthúzásával.

A Koksijde mellett található bázishoz idén több évforduló is kötődik:

  • 50 éves a 40. század, mely helikopteres kutató-mentő feladatokat lát el
  • 40 éve használják az Alouette III helikoptereket
  • 35 éve használják a Sea King helikoptereket

A Belga Légierőhöz köthető további évforduló, hogy idén 50 éves a NATO Tiger Meet közösség, melynek az egyik belga század is tagja.

Egy repülőnapon szerezhető élményt leginkább az időjárás, a reptér adottságai, a szervezés, a tömeg nagysága és – legnagyobb mértékben – a program határozza meg.

Az időjárás

Amikor megérkeztünk, sötét felhők és gyenge eső fogadott bennünket, nem gondoltuk hogy végül ennyi napsütésben lesz részünk. Általában felhős és napos időszakok váltakoztak, gyengébb-erősebb széllökésekkel. Persze a felhők akkor jöttek, amikor nem kellett volna. Csütörtökön napközben volt egy nagyon rövid zápor, de a programot nem befolyásolta. Viszont amikor csütörtökön vége lett a repülőnapnak, már egy nagy felhőszakadás ösztönözte a nézőket gyors távozásra.

A reptér adottságai

Krumpli- és búzamezőt katonai reptér kerítésein belül én még nem láttam. Magyar szemmel ez felfoghatatlan :) A reptér nagy területen fekszik, de a nézőtér kialakításánál az egyik szempont az volt, hogy ne tapossák le ezeket a növényeket. A bemutató nagyjából a 11-29 pálya vonalában zajlott, azaz viszonylag messze a nézőktől és sok manőver szembenapos volt. A fel-/leszállás erről a pályáról történt, a dinamikus programot repülő gépek többsége pedig a reptér másik oldalán parkolt, még messzebb tőlünk. Amelyek pedig közel parkoltak, zavarták a kilátást. De legalább láthattuk őket kigurulni. A 02-20 irányú pályát már nem használják, a repülőnap alatt ezen lehetett parkolni. A gépek elkerítésére derékig érő fém kordonokat alkalmaztak mindenhol. A statikus soron talán csak az An-30-ashoz volt túl közel, itt zavarta a fotózást.

A szervezés

A közlekedés és a parkolás látszólag jól volt megszervezve. Lassan, de folyamatosan haladt a kocsisor reggel és este is. Az nekem meglepő volt, hogy a 10 eurós belépő mellett fizetni kellett a wc-ért (50 cent) is. Az enni-innivalót a hollandoknál is látott kuponos módszerrel lehetett venni: a pénzt egy bódénál beváltod kuponra és azzal fizetsz annál a bódénál, ahol a neked tetsző sört, sült krumplit, stb. adják. Az enni-innivalót árusító helyek és a WC-k száma megfelelőnek tűnt. Szemetes is volt elég, de ezeket a kordonoknál helyezték el és hatalmas táblákkal jelezték, ami takarta a kilátást. A hangosítással nem estek túlzásba, valószínűleg műszaki hiba miatt egyes helyeken nem is volt. Óriás kivetítők egyáltalán nem voltak. Viszont a játszótér és más, a repüléshez kevésbé köthető dolgok a kordontól messze voltak, így semmilyen módon nem zavarták a fő látványosságot.

A részletes programot az adott napon reggel lehetett megvenni egy repülőnapos újság részeként, 5 euróért. A kiadvány egyébként szép, de csak francia és holland nyelvű, a program pedig egy fénymásolt lap volt benne.

A tömeg

Meglepően kevesen voltak ezen a repülőnapon. (Főleg Zeltweghez viszonyítva, ahol néhány nappal korábban voltam.) A tömeg szerdán nagyon kevésnek tűnt, de csütörtökön sem volt elviselhetetlen. A hivatalos honlap szerint szerdán 35 ezer ember látogatott ki, ami eléggé hihetetlennek tűnik. Csütörtökön azért érezhetően több néző volt.

Belgiumban a szerda-csütörtök – úgy tudom – nem volt ünnepnap, azaz aki ott volt, szabadságot vett ki. Így azért érthető az alacsonyabb nézőszám. Sokan jöttek a szomszédos országokból. Az emberek udvariasak voltak egymással, nem volt a Kecskeméten vagy Zeltwegben megismert harc a kordon melletti helyekért.

A program

A meghívottak listája itt és itt olvasható. Végül nem jött el a lengyel C-295, a portugál F-16-os és a BBMF gépeiből is “csak” a Lanchester repülését láthattuk.

A belga szervezőknek sikerült annyi résztvevőt felvonultatni, hogy egy napba nem is fért bele. A két napon nagyon eltérő programot láthattunk, nemcsak a résztvevők különböztek, de az időjárás miatt többen egyik nap a “jóidős-“, másik nap a “rosszidős” programjukat repülték. Ezért érdemes volt mindkét napot végignézni. Repülés szerdán 13:00-22:00, csütörtökön 10:00-19:00 között volt. A program három részből állt és a részek között – szokatlan módon – 20 perc szünet volt. A program nem ment mindig gördülékenyen, így időnként kényszerszünetek is voltak.

A hazai légierő bemutatta legfontosabb típusait, de nem az erődemonstráción volt a hangsúly. Alphajet kötelék festette az égre a belga nemzeti színeket, DC-3 és C-130 közös repülés, légcsavaros kiképzőgépek bemutató köteléke, Airbus A330 utasszállító F-16 kísérettel, valamint A109, Sea King SAR, F-16 demo bemutatót tartottak. Ezen kívül több olyan típust sikerült meghívni, amelyek valamikor repültek a Belga Légierőben, de repülőképes példányuk már csak külföldön létezik: Spitfire, Meteor, Fouga Magister, Hunter.

Hat jet-kötelék vett részt a repülőnapon, köztük volt az Európában ritkaságnak számító Thunderbirds és a Saudi Hawks. A Thunderbirds nem tartott földi bemutatót, mert a repülőtér/repülőnap adottságai nem tették ezt lehetővé. Vagy nem volt rá idő vagy rájöttek hogy az európaiaknak ez nem annyira tetszik, mert ezt egy óriás kivetítővel meg szokták azért oldani. Az Iskra Team megint csak 5 géppel repült. A bemutató során több gépnél is műszaki probléma adódott. Szerdán a Török Csillagok egyik gépe meghibásodott, ezért a 8 gépes programot hét géppel repülték, ami nagyon furcsán nézett ki. (Valószínűleg már a tartalék gép is rossz volt akkor.) Szerdán este a sötétedést és a holland Apache helikoptert vártuk. Műszaki probléma miatt végül aznap már nem repült, csak másnap a legnagyobb napsütésben, ami sokat rontott a látványon. Csütörtökön délután a Lanchester bombázóra is sokat vártunk, de számomra ismeretlen okból nem érkezett meg Angliából. Szerencsére az öreg bombázót szerdán azért láthattuk repülni.

A repülőnap legnagyobb érdekessége szerintem a Gloster Meteor volt. A kötelékek közül a francia kötelék programja tűnt a leglátványosabbnak. A szóló gépek közül a svájci Hornet repülése emelhető ki, de lehet hogy csak túlságosan hozzászoktunk már a belga- és holland F-16-osok repüléséhez. A Fouga Magister süvítő hangja is emlékezetes marad. Ott észre sem vettem, nem hiányzott, de utólag furcsa volt, hogy egyik nemzet Gripenje sem járt Koksijdeben.

A statikus soron is akadt sok érdekesség, így az An-30B, a lengyel Mi-8MTV, a belga Mirage III és az OV-10 Bronco. A típusválasztékot (mind dinamikus, mind statikus) végignézve egyértelmű, hogy erre a repülőnapra érdemes volt elmenni. Ez a rendezvény tovább erősítette azt a szabályt, hogy a belga és holland repülőnapokat mindig érdemes megnézni.

Érdekességek a statikus sorról:

Helikopterek

Merevszárnyú gépek:

A dinamikus program érdekességei:

—–
Szöveg és képek: Nighthawk9

13 hozzászólás “Koksijde International Airshow 2011”

  1. Kedves Phoenix!

    A híradásokban szerintem jók vagytok. Az MSF-en, és más nemzetközi fórumokon lévő anyagok gyors magyarra fordítása és rövidhírként leadása tenné talán még aktuálisabbá a website-ot.Én a HT-nak írok elődlegesen és + munka mellett nem tudok jelenleg vállalni sajnos ilyen – naponta 1-2 órát folyamatosan lekötő elfoglaltságot, pedig tudom, hogy lenne értelme. Viszont ígérem, hogy kommentezem, illetve, ha lesz olyan anyagom, amely a HT-ba nem férne bele.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.