|

Megérkeztek az első ugandai Szu-30-asok

Mint ismert 2010 áprilisában reppent fel először, hogy a kelet-afrikai állam 6 db Szu-30MK2 típusú vadászbombázót kíván beszerezni Oroszországtól. Moszkva ezen híresztelését aztán nem sokkal később az ugandai kormány cáfolta – bár nem tagadván, hogy valóban folytak tárgyalások, ám végül úgy döntöttek, hogy az árcédulán fityegő összeget nem engedhetik meg. Ha ez így is volt, akkor a tavalyi év végére meggondolták magukat – de ne rohanjunk előre ennyire!

Mindenesetre az idei év májusának végén ismét a felszínre került a vadászgép beszerzés. Erről a szomszédos Kenya, illetve a Dél-Afrikai Köztársaság sajtótermékei gondoskodtak, ám ezúttal az ugandai haderő szóvivője, Felix Kulayigye vezérezredes nem tagadta az értesüléseket. A gépek típusát ugyan nem erősítette meg, ám az előzmények fényében ezt nem is nagyon kellett neki.

Az orosz RIA Novosztyi hírügynökség bő másfél hónappal később, július 13-án pedig már arról számolt be, hogy a közelmúltban megérkeztek az első ugandai Szu-30-asok, melyek július 12-ének estéjén állítólag már végre is hajtották első helyi tesztrepülésüket. A 740 millió dollárosra becsült, 6 (8?) gépről szóló szerződés kivitelezésének első körben leszállított gépek mennyiségét ugyan nem nevezték meg, de vélhetően 2 gép érkezett Ugandába. Ezt egyébként a 2010-es híresztelésekben szereplő menetrendre alapozzuk, mely 2-2 gép átadását irányozta elő 2011 júniusára és novemberére, a maradékot (2, vagy 4) pedig 2012-re.

Visszakanyarodván az első bekezdés végéhez: a RIA Novosztyi afrikai sajtótermékekre hivatkozván azt is megemlíti, hogy áprilisi cáfolat ide-oda, 2010 decemberében Uganda 446 milliós előleget utalt át „meg nem nevezett szállítónak” vadászgépek és harckocsik legyártásának finanszírozására. És mivel ezen beszerzések állítólag nem voltak részei a 2010/2011-es védelmi költségvetésnek, így elkülönített pénzmag sem volt rájuk, azt a központi bankból emelték ki – a parlament utólagos jóváhagyásával.

A hír zárásaként egy kis videó: üzemeltetési életképek – egyelőre még nem ugandai

13 hozzászólás “Megérkeztek az első ugandai Szu-30-asok”

  1. OFF
    Suylid, kicsit lemaradtam az olvasassal, legkozelebb leci mentsd el ugy hogy a 2003-as office-al is meg lehessen nyitni, mert igy csak a munkahelyen tudom olvasni(ha van ido). :)
    ON

    Nekem tetszik a ketuleses is gyonyoru formaja van igy is :) persze ez szubjektiv