|

Uganda és Algéria gyarapítja az orosz államkasszát | FRISSÍTVE

Az algériai üzlet már biztos, az ugandai aláírása azonban még függőben van. Algír és Kampala a tollvonásokért – na meg főleg az azt követően kicsengetendő 1,2 milliárd Dollárért – összesen 22 Szu-30-as vadászgépet kap majd cserébe. A szállítások konkrét ütemezéséről ugyan nem szól a fáma, azonban azt tudni lehet, hogy Algéria 16 Szu-30MKA, míg Uganda 6 Szu-30MK2 géppel gazdagodhat.

Szu-30MK2

Az Indonéz Légierő egyik Szu-30MK2-ese ,

Míg Algériának már nem lesz újdonság a „dedikáltan” nekik összerakott változat (igazából persze a Szu-30MKA a tényleg dedikáltan az indiai igényeknek megfelelően összerakott Szu-30MKI változat izraeli elektronikától megfosztott, azt további francia és orosz elemekkel helyettesített módosítása) érkezése, lévén már rendelkeznek 28 géppel, addig az Ugandai Légierőnek komoly ugrást jelenthet az esetlegesen realizálódó üzlet. Ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy 2007-ben mindösszesen 11 bevethető vadászgépet – 5 MiG-23 és 6 (MiG-21-2000 kezelésen átesett ex-lengyel?) MiG-21 – tippeltek az Ugandai Légierő arzenáljába.

Az ugandai üzlet érdekességei egyrészt, hogy már korábban is folytak tárgyalások 6 gép beszerzéséről, ám akkor még MiG-29 volt terítéken, másrészt hogy Kampala vélhetően nem lesz képes készpénzben fizetni, így – legalábbis az Oroszország Hangja értesülései alapján – az orosz LUKoil tárgyalásokat folytat az ugandai olajmezők fejlesztésében történő esetleges részvételéről a gépek ellentételezése fejében.

A 2006 folyamán egy igen komoly árazású komplex fegyvercsomagot megrendelő, majd abból a MiG-29-esek átvételét minőségbeli problémákra hivatkozva megtagadó Algériának persze nincsenek ilyen problémái. A mostani Szu-30MKA rendelés egyébként a 2008 folyamán visszadobott Fulcrum-ok ellentételezése, hiszen a visszavételnek feltétele volt egy helyettesítő rendelés.

—–
2010.04.06.: Nos menet közben Uganada hivatalosan is cáfolta, hogy véglegesítés közeli, főleg aláírt állapotba került volna a Szu-30MK2 beszerzés. A nyilatkozatban az áll, hogy valóban folytak tárgyalások, ám menet közben úgy ítélték meg, hogy túlságosan is drága mulatságról lenne szó, így elálltak a lehetőségtől.

Ugyanakkor a múlt hét folyamán 6 MiG-21-est küldtek Oroszországba némi ráncfelvarrásra. Ennek költségét azonban nem kívánták megosztani a világgal.

23 hozzászólás “Uganda és Algéria gyarapítja az orosz államkasszát | FRISSÍTVE”

  1. AZ összes ilyen komment olvasásakor azon töprengem, hogy komoly, vagy csak vicc.

    Minek venni cuccot, mikor a Griffek sem repülnek eleget? Minek egy új tíupus, ami ráadásul orosz? Éppen az orosz függés felszámolása volt a cél a Griff vásárlással…

  2. Molnikám nem kell egyből hikomatnak lenni vannak kevésbé tájékozott olvasók is itt akiknek 500X kell el mondani hogy a Szu-30MKIt akkor leszedi a Gripen amikor az még nem is látja a radarján!

    Attól még szép a magán gyűjteményemben elfogadnám egy Mig-29el és egy F-4el egyetemben jah meg az F-111et kine felejtsem:D

    Pont azt nézegettem a Wikin hogy minek fegyverkezik Uganda Szu-30MKivel de olvasgattam a történetét lesznek arra fele még elég komoly problémák tehát kell az elrettentő erő de inkább JF-17 Thundert vegyenek azt legalább tudnák üzemeltetni is.

  3. én is pont azt néztem, hogy miért a Szuhojt nézegetik, amikor 600$/fő körüli a GDP-jük és az országuk se túl nagy, olyan 235e km2 körüli, tehát a hatótáv se kell. Valami olcsóbb típus reálisabb lenne, persze ha olajjal tudnak fizetni, az más. Mondjuk tény, hogy az egyik legszebb vadászgép, lehet ez jött be a helyi aktuális zsebdiktátornak.

  4. Gripent fejleszteni – mert van benne tartalék
    Repülés – óraszám növelés, mert enélkül béna kacsák vagyunk (vonzóvá tenni azt, hogy valaki MAGYAR vadászpilóta legyen)
    Légvédelem fejlesaztés, hogy a griffjeink nyugodtan repkedjenek
    Felfegyverzett kiképzőgépek napi használata légtérellenőrzésre

    …és mindenekelőtt… A NATO szövetség feltételeinek teljesítése, hogy ha baj van, segítsenek. Mondom ezt akkor is, ha nagyon értékelem az orosz technika eredményeit, méltányolom bravúrjait is… De ide többé ne jöjjenek semmiféle eszközzel…

    Jöjjenek helyette íróikkal, művészeikkel, gondolkodóikkal, amelyeket páratlanul adhatnak a világnak, mert kevés hasonló van a világban. mint Dosztojevszkij, Tolsztoj…:)

  5. na ez azért túlzás!!!!!

    Valamennyire igen. Az viszont tagadhatatlan, hogy a Griff RCS értéke töredéke a Szuhojnak. Szerintem hozzá képest, meg egy elektronika meseterdarab és az AIM-120C-5/7 az nem mérhető egy R-77-hez.

  6. ez igaz de az RCS értéket minden gépnél függesztmény nélkül mérik márpedig egy gripen légiharcba 4db AIM-120C-5/7-tel, 2 AIM-9-essel 1 póttartállyal menne minimum így már azért van akkora RCS értéke a kis madarunknak h ne okozzon gondot egy szu-30 mk2-nek felderíteni az AMRAAM hatótávján kívül.
    persze abban tökéletesen igazad van h az AMRAAM jobb BVR rakéta mint az R-77.ezzel nem azt akartam mondani h a gripennek fegyverzettel nagyobb lene az RCS értéke mint egy szuhojnak még mielőtt vki ezt hinné

  7. Allesmor Obranna

    Egy fél szösszenet Afrika egyik elfuserált országának fegyvervásárlási révületéről és máris a Gripenünk RCS értékénél tartunk.

    Erről eszembe jut egy régi beszólás még általánosból. Kb 1990 évvége, épp megjelent a Top Gun, nagy újdonság volt, mi meg már a világ minden tudását birtokló nyolcadikosok. Persze mint most is, már akkor is osztottam az észt, hogy az eftizenötös kell ide, (a románok forradalma már lement, az Öböl-háború még nem) szóval a vitapartner meg lelkesen ellentomketezett. Hogy mi a jó, meg miért jó és mégis kinek van igaza. Erre megszólalt az egyik osztálytársunk, aki addig némán hallgatta a tudományos értekezletet, majd megkérdezte: – De hát miért kell ide repülő? Át kell menni hozzájuk és meg kell mérgezni a pilótákiat!
    És valóban. Nemtelen egy húzás de hatékony. Ennek analógiájára építve bizony látható, hogy korunk eszméletlenül hatékony ultramodern fegyverkomplexumainak világában is létezhet egy jóval olcsóbb hadviselési forma is.

  8. Sziasztok!

    Már megint valami légiharc.. JAS-39C/D vs Szu-30MK2.. Szerintem teljesen lényegtelen. A Griff közepes légiharcban a jelenlegi orosz gépek által verhetetlen, mert az AIM-120C5-höz hasonló orosz rakéta a sehol sincs. (Az R-77 még teszteken bizonyított csak, és gyengébbek a paraméterei).. Viszont a mi Griffjeink, ugyan hol és mikor harcolnának az orosz Zsuravlikkal…
    Ma a NATO-nak pontos bombahordozó gépekre van szüksége a JDAM fegyvereknek stb. A légiharc közepes távolságról, lopakodva..
    És sok-sok szállítógép, meg klf. helikopterek. és UAV UCAV rogyásig…

    Én imádom az orosz gépeket, de tudomásul kell venni, hogy kb. olyan mint huszárokat nézegetni 1914-ben…

    Kele

  9. @bnero: nagyon részletes specifikációt ne várj, de kezdetnek megteszi: http://www.kmweg.de pár termékről pedig itt van kicsit bővebb ismertető: http://www.army-technology.com jobbat sajna nem tudok javasolni.

    Másegyéb: mindenki a másik hozzászólásáról gondolja, hogy hülyeség. És az is igaz, hogy nyilván vannak olyanok, akik tájékozatlanabbak ezen a téren, mindenki így kezdi/kezdte. Ezért nem illik őket leugatni,hogy milyen hülyék. Én sem vagyok mindenben kompetens, én is írok néha hülyeséget. De általában nem hülyézek le senkit, inkább veszem a fáradságot arra, hogy elmagyarázzam neki a dolgot, azt rájön a hülyeségére magától is. Szerintem egy fórumnak erről kellene szólnia: arról, hogy ha valakinek valami nem világos, elmagyarázzuk, ha valaki valami infót kér, segítsünk neki megtalálni, szóval valami közösségiélet-szerűre. Nem pedig arra, hogy önjelölt nagyonnagyszakértők ütköztessék az agymenéseiket a „Ki kit tud lerohanni?” és a „Ki szerint mi a szuperfegyver?” kategóriákban. Egyébként valahogy ennek a hobbinak ez az átka, nagyon sokan időnként túl komolyan veszik….akinek nem inge, persze ne vegye magára, de ez már régóta kikívánkozott belőlem….

  10. Allesmor Obranna

    …Pont így dolgozik a CIA és a Moszad…stb.

    meg a KGB, lásd az ukrán elnök,és az angol esetet.
    egymástól tanulnak,vagyis az egyik kutya a másik eb.
    Egyszer olvastam valahol, amikor összeborult Sztálin és Hitler
    tarottak valahol „lengyelországban” egy MÓDSZERTANI néven
    futó megbeszélést résztvevők Gestapo und NKDW,még közös
    tablóképet is csináltak róluk….

  11. Egyébként valahogy ennek a hobbinak ez az átka, nagyon sokan időnként túl komolyan veszik….akinek nem inge, persze ne vegye magára, de ez már régóta kikívánkozott belőlem

    A tár blogon van egy jó cikk ezekről,Military Pornonál keresd.

  12. hegyaljaihun

    Kár ezen vitázni.

    Mért? Mivel Afrikáról van szó. Ott olyan állam alakulatok vannak amelyek nem juthatnak „Nyugati” gépekhez. Ennek politikai és gazdasági oldala van.

    Ahhoz hogy még 20 éves nyugati gépeket is kapjanak komoly politikai elkötelezettség kellene.

    SzU-30 ezen variánsa szerintem meg azon térségben egy nagyon potens rendszernek számít a hozzá tartozó fegyverekkel.
    Adott esetben mert francia elektronikai is van a gépben lehet hogy lehetséges francia fegyvert is integrálni hozzájuk.

    Ott Afrikába milyen típusokkal fogja szembe találni e géptipus.

    Vélhetőleg Kínai-pakisztáni típusok. Régi orosz típusok valamint 70 éveket képviselő francia gépekkel.

    Szerintem ezeket mind veri.
    Másik karban tartás szempontjából is ez a gép optimálisabb mint ha lehetne nyugati gépet hadrendbe tartani.
    Helyzet nincs ott elég iskolázott ember hogy egy grip vagy annál bonyolultabb gépet karban tartson.

  13. hegyaljaihun

    Fegyverezte kérdése meg olyan hogy oroszok mikroelektronika terén hátrányba vannak.
    Indiával való szövetkezés ezen enyhít némileg. Pak_fa kapcsán megjelennek majd vélhetőleg új BVR orosz-india rakéták.
    akkor viszont a Szu-35 hátránya is csökken vetélytársaival szemben.

  14. meg a KGB, lásd az ukrán elnök,és az angol esetet. egymástól tanulnak,vagyis az egyik kutya a másik eb.

    Köhm. Kicsit régebbi módszerekről van szó, mint ezek a szervezetek. Régi idők nem egy uralkodója vagy fontos embere lett megmérgezve.

    Egyébként a pilóták megmérgezését könnyű fejben kitalálni, de végrehajtani kicsit necces…

  15. ja nem frissitettem. Így már rendben van:
    „os menet közben Uganada hivatalosan is cáfolta, hogy véglegesítés közeli, főleg aláírt állapotba került volna a Szu-30MK2 beszerzés. A nyilatkozatban az áll, hogy valóban folytak tárgyalások, ám menet közben úgy ítélték meg, hogy túlságosan is drága mulatságról lenne szó, így elálltak a lehetőségtől.

    Ugyanakkor a múlt hét folyamán 6 MiG-21-est küldtek Oroszországba némi ráncfelvarrásra.”

    na igen ennek már van értelme/realitása.