|

Mégiscsak mennek a Szuhojok Ugandába?

Bő egy éve írtunk róla, hogy az algériai Szuhoj üzlet kapcsán Uganda is bekerült a képbe, és hogy a kelet-afrikai állam 6 db Szu-30MK2 beszerzését tervezi. Az ugandai vezetés nem sokkal később cáfolt a híreket – bár azt megerősítette, hogy tárgyaltak a Szuhoj nagyvasak beszerzéséről, ám végül túlságosan is drágának találták a lehetőségeikhez képest. Így helyette 6 MiG-21-est küldtek Oroszországba némi ráncfelvarrásra.

A napokban dél-afrikai és kenyai napilapok azonban újabb fejleményekről számoltak be, az ugandai haderő szóvivőjét, Felix Kulayigye vezérezredest idézve. A vezérezredes arról nyilatkozott, hogy Kampala 740 millió dollár értékben szerez be orosz vadászgépeket. Típust és mennyiséget ugyan nem említett, de valószínűleg ismét az a bizonyos 6(?) db Szu-30MK2 került terítékre és nyert támogatást ezúttal.

Szu-30MK2

Az Indonéz Légierő egyik Szu-30MK2-ese ,

A bejelentés kapcsán elhangzott, hogy a beszerzés miatt Uganda szomszédainak nem kell aggódniuk, lévén azokat defenzív célzatú. Ennek hátterei között szerepel, hogy Uganda el kívánja kezdeni az a Kongói Demokratikus Köztársasággal közös határán fekvő Albert-tóban az elmúlt pár évben felfedezett, igen jelentős olajkészletek kitermelésének felfuttatását. 2009 őszén az angol Tullow Oil cirka 800 millió hordónyi biztos mennyiséget talált a tó ugandai része alatt – jelenleg velük folynak a tárgyalások, próbakitermelésre elvileg még az idén nyáron sor kerül.

Az Albert-tó egy 2009-es műholdfelvételen

Az Albert-tó egy 2009-es műholdfelvételen. A Kongói Demokratikus Köztársaság balra, Uganda jobbra, az olaj a tó alatt, a határ meg végig középütt | Forrás: MODIS ,

4 hozzászólás “Mégiscsak mennek a Szuhojok Ugandába?”

  1. Van itt minden:
    http://www.china-defense-mashup.com/china-interested-in-building-nuclear-plant-in-eafrica.html

    Tehát keletafrikában terjeszkedik Kína!
    Nigerben egy uránbánya 37% részesedését megszerezték, kutatásoka végeznek: Namibiában és zimbabweben. Ugandában pedig erőmű építését tervezik!

    Amúgy inkább a népre költenék a pénzüket a szegény afrikai országok mint fegyverekre amivel egymás írtják.
    A Tó alatti olajkészletek kitermelését nem tartom jó ötletnek. afrikában amúgy is elég korlátozottak a vízkészletek, erre még veszélyeztetik is azt.

  2. “inkább a népre költenék a pénzüket a szegény afrikai országok”

    “A Tó alatti olajkészletek kitermelését nem tartom jó ötletnek.”

    Nem érzel itt egy kis ellentmondást?
    Szegényből egy válhatsz a legegyszerűbben gazdaggá, ha szerzel sok pénzt, a leggazdagabb országok listáját elnézve erre az olajeladás nem rossz módszer. Ha meg ilyen természeti kincsed van, és instabil környéken laksz, kell a fegyver, amivel megvéded.

  3. A baj ott van ezzel az egésszel, hogy hiába a kitermelt és eladott olaj, abból a lakosság egyáltalán nem vagy csak minimálisan részesül, mert az olajért kapott dollármiliárdok a legfelső vezető réteg igényeinek kielégítésére lesz elköltve.
    Afrikában inkább a vizkészletre vigyáznának mint, hogy veszélyeztetik olajkitermeléssel azt.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.