|

A Hornethez hasonlít az F-35

No, azért nem külsőre, hanem a berepülési program alatt tapasztalt repülési karakterisztika alapján mindenképpen, legalábbis ez derül ki a tesztpilóták eddigi nyilatkozataiból.

Az Amerikai Tengerészgyalogság (és néhány külföldi vásárló) számára készülő Lockheed Martin F-35B Lightning II típusú vadászbombázó tesztpéldányai végrehajtották az előírt függőleges fel és leszállási teszteket, valamint a rövid távolságon történő felszállások 80 százalékát is, így várhatóan még idén megkezdődhetnek a típus hajtófedélzeti tesztjei. Ez az a program, ami tavaly 2 éves határidőt kapott Robert Gates védelmi minisztertől, ha addig nem sikerül minden felmerült problémát megoldva befejezni a berepülési programot.

Haladnak a teszteléssel ,

„A tesztprogram az elmúlt hónapokban nagyon-nagyon jól haladt” – mondta a Hornet-múlttal rendező F-35 tesztpilóta, Matthew Kelly alezredes. „Az elmúlt 3 hónapban 125 bevetést repültünk le, hamarosan végzünk, így hajóra szállhatunk, hogy ott folytassuk a tesztelés.”

„Ösztönzőleg hatott ránk a típus ezévi teljesítménye” – mondta el büszkén Gary Thomas tábornok, a US Marine Corps légierejének parancsnokhelyettese. „Csak májusban eddig 7 függőleges leszállást végeztünk, ez több mint a tavalyi évben összesen. Közel 200 százalékkal többet teljesítettünk, mint eredetileg terveztük.”

A BF-02 függőleges leszállás közben (Forrás) ,

Az F-35 berepülési programjának végének közeledtével az Eglin légibázison folyik a felkészülés a pilóták kiképzésére, eddig különösebb meglepetés nélkül. A(z eddig) más típuson repült hajózók átképzését megkönnyíti , hogy a tapasztalatok (és a diagramok által mutatott adatok) szerint az F-35-ös viselkedése (a manőverező-képesség, sebességtartományok és a terhelési többesek tekintetében is) kísértetiesen hasonlít az F/A-18 Hornetnél tapasztaltakhoz, azonban az ötödik generációs vadászbombázó különböző magasságokban jobb gyorsulási jellemzőkkel bír.

A kiképzés beindításakor már elérhető lesz a Block 1-es verziójú szoftver a fedélzeti számítógép számára. Az IOC (Initial Operational Capability) elérése a Block 3-as verzióval lesz lehetséges, ám a tengerészgyalogság számára készülő gépek már 2012-től megkapják a Block 2B jelzésű, átmeneti programot, mellyel már a kezdeti műveleti képességekkel lesznek felruházva, így hivatalosan szolgálatba állíthatja őket a US Marine Corps.

16 hozzászólás “A Hornethez hasonlít az F-35”

  1. Allesmor Obranna

    Már korábban is lehetett hallani arról, hogy az F-35-ös 55 fokos állásszögnél még az összes tengelye mentén kormányozható, ami nem kis teljesítmény. Csakhogy idáig ezt a tényt nem emelték ki, újabb infók a manőverjellemzőkről nem jöttek. Most pedig azt hallani, hogy a Hornetre emlékeztet a gép repülési jellege. Ismert, hogy az alap Hornet kiváló repülési jellemzőkkel bírt az alacsony sebességi tartományokban, kis magasságon. Gyors, agilis, intenzív irányváltásokra képes, fürge madár.

    Ha igaz, hogy ez a verébforma repülő hordó, mely 8 tonna kerót és az F-16-os alap csapásmérő fegyverzetét (2×2000 font bomba, 2x közepes és 2x rövid hatótávú légiharcrakéta) is el tudja vinni, nulla légellenállás növekedéssel, képes a 18-as szintjén manőverezni, de annál jobb gyorsulóképességgel, hát az magyarázhatja az anyagi és időbeni ráfordítást…

  2. A hajam égnek áll attól a szótól, hogy fürge. Mégis mi a jóistennyilát jelent ez egy vadászgépnél?

    Nagy átmeneti forduló szögsebeséget? Nagy állandó forduló szögebességet? Max. sebességet? Max. szupercikáló sebességet? Max. emelkedőképességet? Gyorsulást? Orsózó sebességet?

    Az F-35 szupercirkál. Pont. Nagy állsszögenél is jól teljesít a jelek szerint. Pont. Szárnyterhelése picit rosszabb egy F-16C-nél, t/w aránya légiharc konfigban 60% üzemannyaggal asszem több és mivel a belső üzemanyag, több mint kétszerese az F-16C-nél, ez cikra kétszer nagyobb visszatérési távot is jelent.

    Milyen értelemben nem fürge akkor a gép? Hm…? [fejvakarás]

  3. Allesmor Obranna

    Na, hogy magyarázzam a bizonyítványt:
    A Hornet egy fürge gép, a Super Hornet meg a Hornethez képest nem. De egyetértek, a fürge vadászgép a fergeteges vígjáték frázissal egyenértékű, elcsépelt szösszenet, így elnézést kérek.

  4. Azt hiszem, még mindig nem érted. Az F-35-ös fényévekkel jobb a Super Hornetnél, mert

    – nagyobb a hatótávolsága
    – van belső fegyvertere
    – fejlettebb elektronikával rendelkezik
    – szupercirkál
    – és nem utolsó sorban alacsony észlelhetőségű

    A hírnek tehát az a lényege, hogy bár jóval nehezebb és tömzsibb, az F-35-ös mégis kicsit jobb manőverező-jellemzőkkel bír, mint a Super Hornet.

  5. egy fecske fürge a galamb meg nem.

    Nem vagyok ornitológus sem biológus. Értelmezhetetlen hasonlat.

    Nem lehetne, hogy egy haditechnikai oldalon műszaki / természettudományos paraméterekkel mérjünk össze két gépet és nem olyan marhaságok leírásával, mint ez vagy értelmezhetetlen kijelentésekkel, mint „fürge”…?

  6. @Phoenix

    Összességében azonos hatótáv és fegyverzet mellett, mint az F-16C/D gépek, az F-35 sokkal sokkal messzebbre megy és aerodinamikalilag teljesen tiszta marad. Az F-16C alá két 600 gallonos pótos kell minimum ahhoz, hogy minimálisan is összemérhető hatótávolsága legyen, de azok légellenállása pöppet nagy.

    Mit visz ma nagy átlagban egy F-16? A két 370 gallonos pótos gyak. annyit van fent a gépeken, hogy akár „oda is heggeszthetnék” a 4/6 pontokra. Ezen felül mit viszt a 3/7 pontokon? A válasz ott a gripen FAQ-ban.

    Ha visz legalább 1 HARM-ot, akkor 1 db 2000 fontos vagy 2 db 500 fontos bombát. Vagy vihet két HARM-ot. Ha csak bombafegyverzet van, akkor vegyesen LGB+JDAM szokott lenni, általában két db 1000 fontos mindkét oldalon, de ha az intenzitás alacsony és a őrjáratozási időn van a hangsúly akkor 1-1 1000 fontos vagy 1-1 500 fontos bombát. Törővégen meg AMRAAM. Ez 1:1-ben F-35 fegyverzet, csak a gép semmilyen paraméterben nem éri el az F-35-öt. (Kivéve HARM hiánya a Villámcsapáson.)

  7. Muldr: „Nem lett volna akkor jobb 1000000milliard csilliard dollar helyett silent super horneteket epiteni?”

    Nem. Amikor új gépet rendszeresítesz 20-25évre hozol meg egy döntést. Az F35k 2040- akár 2050ig repülni fognak. Legkésöbb 2025fele rendszeresítve lesz a J20. Ennyi.

  8. Szerintem teljesen új tervezési követelmények, koncepciók merültek fel és azért született meg az F-35, azért az SH-t fel lehet turbózni csökkentett észlelhetőségig, de létezik egy „tuning” határ, az F-35 a belső fegyverterével és a kialakításánál fogva már eleve egy új követelményrendszernek felel meg.

  9. Míg nem lesz HARM kategória az F-35 arzenáljában, addig ott vannak a Prowler – még egy darabig – Growler, SH és F-16CJ-k a SEAD akciókra. Docának igaza van, hogy az SH fejlesztése eléggé behatárolt, már mint szerkezetileg, elektronikailag még fejlődhet,de összességében soha nem lesz képes elérni a legfejlettebb F-35 variációkat. A jövőben az SH lesz az igásló a Navy állományában, tökéletesen kiegészíti egymást az SH verziók és a C Lightning.

  10. Stonefort és Zord szerint a modern stand off fegyverek kiváltják a HARM-ot. Én ezzel valahogy nem tudok egyetérteni. Az vsizont beszédes, hogy új ARM fejlesztése vagy módosítása nem igazán van napirenden az AIM-120 méretén nyugvó többfunkció rakétát leszámítva. Az viszont jelenleg csak ötlet szintjén létezik.