A Hornethez hasonlít az F-35

No, azért nem külsőre, hanem a berepülési program alatt tapasztalt repülési karakterisztika alapján mindenképpen, legalábbis ez derül ki a tesztpilóták eddigi nyilatkozataiból.

Az Amerikai Tengerészgyalogság (és néhány külföldi vásárló) számára készülő Lockheed Martin F-35B Lightning II típusú vadászbombázó tesztpéldányai végrehajtották az előírt függőleges fel és leszállási teszteket, valamint a rövid távolságon történő felszállások 80 százalékát is, így várhatóan még idén megkezdődhetnek a típus hajtófedélzeti tesztjei. Ez az a program, ami tavaly 2 éves határidőt kapott Robert Gates védelmi minisztertől, ha addig nem sikerül minden felmerült problémát megoldva befejezni a berepülési programot.

Haladnak a teszteléssel ,

„A tesztprogram az elmúlt hónapokban nagyon-nagyon jól haladt” – mondta a Hornet-múlttal rendező F-35 tesztpilóta, Matthew Kelly alezredes. „Az elmúlt 3 hónapban 125 bevetést repültünk le, hamarosan végzünk, így hajóra szállhatunk, hogy ott folytassuk a tesztelés.”

„Ösztönzőleg hatott ránk a típus ezévi teljesítménye” – mondta el büszkén Gary Thomas tábornok, a US Marine Corps légierejének parancsnokhelyettese. „Csak májusban eddig 7 függőleges leszállást végeztünk, ez több mint a tavalyi évben összesen. Közel 200 százalékkal többet teljesítettünk, mint eredetileg terveztük.”

A BF-02 függőleges leszállás közben (Forrás) ,

Az F-35 berepülési programjának végének közeledtével az Eglin légibázison folyik a felkészülés a pilóták kiképzésére, eddig különösebb meglepetés nélkül. A(z eddig) más típuson repült hajózók átképzését megkönnyíti , hogy a tapasztalatok (és a diagramok által mutatott adatok) szerint az F-35-ös viselkedése (a manőverező-képesség, sebességtartományok és a terhelési többesek tekintetében is) kísértetiesen hasonlít az F/A-18 Hornetnél tapasztaltakhoz, azonban az ötödik generációs vadászbombázó különböző magasságokban jobb gyorsulási jellemzőkkel bír.

A kiképzés beindításakor már elérhető lesz a Block 1-es verziójú szoftver a fedélzeti számítógép számára. Az IOC (Initial Operational Capability) elérése a Block 3-as verzióval lesz lehetséges, ám a tengerészgyalogság számára készülő gépek már 2012-től megkapják a Block 2B jelzésű, átmeneti programot, mellyel már a kezdeti műveleti képességekkel lesznek felruházva, így hivatalosan szolgálatba állíthatja őket a US Marine Corps.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Elkészült az első belga F-35A

Elkészült az első belga F-35A

Tengerészeti járőrgép találkozó

Tengerészeti járőrgép találkozó