|

Kész az Arma 8×8

A páncélozott szállító harcjárművek piacán elég combos versenyzők találhatóak meg jelenleg is, a vevőknek van miből válogatniuk, de ez persze nem tántorította el a török Otokart, hogy ők is benevezzenek a tortaszeletekért folyó versenybe. 2010 júniusában, az Eurosatory kiállítás keretében mutatták be az Arma névre keresztelt megoldásukat – akkor még csak 6×6-os kerékképlettel. Az akkor már sorozatgyártásra kész modell mellé a 8×8-as változatot a tavalyi év végére ígérték, amiben láthatóan némi csúszás következett be, ám a napokban tényleg bejelentésre került a nagyobbik Arma elkészülte is, melyet az érdeklődők először a május 10-13 között esedékes IDEF 2011-en tekinthetnek meg Isztambulban.

Otokar Arma 6x6

Otokar Arma 6×6 – hát nem pofás kis jószág? | Fotó: Otokar ,

A Törökország első saját fejlesztésű harckocsijának (a dél-koreai Hyundai Rotem segítséggel formálódó Altay) fejlesztésével is foglalkozó Otokar az Arma kapcsán egyelőre nem számíthat hazai megrendelésre, így a nemzetközi piacon kívánnak megrendeléseket gyűjtögetni. A 6×6-os változatra tavaly decemberben már sikerült is egy aprócska megrendelést szerezniük: egy 10,6 millió dolláros szerződésről van szó, melyben a harcjárművek mellett a tartalék alkatrészek és a képzés is benne foglaltaik. Az Otokar részéről ezen információkon felül csak annyi információ publikus, miszerint 15 hónap alatt teljesítik az ügyletet – a vevő kiléte ismeretlen.

Az Otokar részéről igencsak bíznak a 8×8-as változat sikerében:

„Az elkövetkező 10 évben hatalmas kereslet lesz a 8×8-as harcjárművek iránt és mi igyekszünk minden igényt költséghatékony és jó megoldásokkal kielégíteni. Minden olyan állam, mely nem gyárt 8×8-as harcjárműveket az potenciális vásárlónk.” – nyilatkozta az Arma 8×8 bejelentése kapcsán a vállalat igazgatója, Serdar Görgüc, aki hozzátette azt is, hogy a török haderőnek ugyan egyelőre rövidtávon belül nincs szüksége ilyen járművekre, de külföldi érdeklődőik már vannak, folynak egyeztetések, az Arma 8×8 pedig az elkövetkező 2 hónapban legalább 2 ország esetében felsorakozik a rajtvonalhoz. Reményeik szerint mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon sikeres karriert fut majd be az Arma.

Arma 6x6

Arma 6×6 | Fotó: Otokar ,

A napokban bejelentett Arma 8×8 kapcsán nagyon hallgatag még az Otokar weboldala, a 6×6-os kerékképletű öcskös adatai azonban ismertek. Értelemszerűen egy moduláris designról van szó, melyben összesen 10 főnek jut hely – természetesen aknabiztos ülésekben. A 6,4 méter hosszú, 2,7 méter széles és 2,2 méter magas, 18,5 tonna harci súlyú (4,5 tonna hasznos teherbírású) harcjármű meghajtásáról az orrban elhelyezett, 450 lóerős motor gondoskodik, mely 24,3 lóerő/tonna teljesítményt tud biztosítani 6×6, vagy 6×4 módban.

Arma 6x6

És még mindig Arma 6×6 | Fotó: Otokar ,

Sajnálatos módon a páncélzat képességei kapcsán csak a szokásos rablómese elérhető, illetve hogy teljesítette a súlycsoportjában elvárható NATO szabványokat az aknavédelem terén. A lehetséges offenzív megoldások nevesítésére meg aztán egyáltalán nem történt meg, de ahogy a lenti videókon is látszik, számos megoldás került már tesztelésre.

Arma 6x6

Arma 6×6 fegyverálással | Fotó: Otokar ,

Az Arma aknatesztjeinek egyike

Az Arma aknatesztjeinek egyike ,

Alapkiépítésében az Arma jóban van a C-130 teherterével, illetve nem esik pánikba, ha egy kis fürdőzésről van szó, lévén kétéltű. Az Arma 6×6 képességei kapcsán továbbá elmondható a maximálisan 60 százalékos emelkedővel és 30 százalékos dőléssel történő megbirkózás, a 60 centiméter magas akadályok, illetve az 1,2 méter széles árkok leküzdése.

Otokar Arma 6×6 …

… és 8×8

8 hozzászólás “Kész az Arma 8×8”

  1. Utolsó bekezdésben írnak néhány konkrétat
    http://www.trdefence.com/2011/04/29/otokar-demonstrates-advanced-8×8-apc/
    Nekem elsőre kicsit magas konstrukciónak tűnt (de a megadott 2.2m nagyátlagban még benne van, söt), de összességében végülis.. meggyőző..
    http://www.trdefence.com/2011/04/29/otokar-demonstrates-advanced-8×8-apc/
    A „lopakodó” üzemmód gondolom csendes járású motort is takar, nem elektromos meghajtást. Ha pedig annyira moduláris akkor elviekben kellene hogy dukáljon hozzá tisztességes nehézfegyverzet is ..