Film-front – PIR tábor 2010

“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.

A Magyar Honvédség minden évben megrendezi a szolnoki bázison a PIR (Pályára Irányító Repülő) táborokat, melynek során négy kurzus keretében ismertetik meg a szerencsés pályázókkal a repülés és a katonai lét örömeit. 2010-ben – az előző évekkel ellentétben – inkább a 18-21 éves korosztályra fókuszálván válogattak a jelentkezők közül. A harmadik turnusra merő véletlenségből szerkesztőségünk egyik tagja is behívást nyert, így arról tudósítás is született, azonban a beszámoló publikációját követően készült egy kisfilm is a felvett képanyagokból. Enjoy!

szólj hozzá: PIR tábor- PIR camp

A Film-front sorozatunk többi részét ide kattintva nézhetitek meg!

Természetesen szívesen fogadunk hasonló, bemutatni kívánt videókat a [email protected] email-címre. :)

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Levegőben az első magyar KC-390

Levegőben az első magyar KC-390

A győzelem ellenére kútba esett a kolumbiai Rafale-üzlet – Frissítve

A győzelem ellenére kútba esett a kolumbiai Rafale-üzlet - Frissítve

Rafale győzelem Kolumbiában

Rafale győzelem Kolumbiában

HTKA Podcast S01E07 – A légvédelem fejlesztése

HTKA Podcast S01E07 – A légvédelem fejlesztése