|

HTKA Hírhalom 2011. 12. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Floridában elkészült az új gyártósor, ahol a közeljövőben megkezdik a CH-53K Super Stalion helikopterek összeszerelését. A 60 000 négyzetméteres területű gyárépület eredetileg a Pratt & Whitney tulajdonában állt, ezért a berendezések nagyobbik része nem felelt meg a Sikorsky szükségleteinek, de az épület átvétele után azt teljesen felújították – a mennyezetre új futódaruk kerültek, a futószalagokat is kicserélték, valamint robotokat is beszereltek.

A CH-53K program igazgatója, Dennis Jarvi elmondta, hogy a prototípus építését már meg is kezdték, és ezzel szemtanúi vagyunk egy új nehéz szállítógép generáció születésének.

Épül az első CH-53K

Készül az első CH-53K | Fotó: Sikorsky ,

Befejeződtek a HC-130J repülési tesztjei, így nyitva áll az út az augusztusra ütemezett rendszeresítés előtt. A C-130J harctéri mentésre átalakított változatával március 14-én hajtották végre a légi utántöltési teszteket, melyek egyben a tesztprogram végét is jelentették. Ez szorosan összefügg az MC-130J Combat Shadow II gépek tesztelésével, melyeket az USAF különleges egysége rendszeresít. Az első gép „roll out” ünnepségére március 29-én kerítenek sort a Lockheed Martin Mariettai üzeménél. Mindkét típus átadását augusztusban kezdik meg, így a bevethetőséget már jövőre elérhetik.

HC-130J légi utántöltés közben

HC-130J légi utántöltés közben | Fotó: Lockheed Martin ,

A sok problémával küszködő és nyögve nyelősen haladó európai NH90 helikopter program a negatív híreken túl most egy pozitív dolgot is felmutathat, a forgószárnyasok ugyanis elérték a 10 000. repült órájukat. A jelenleg 70 gépes flotta kilenc ország hadereje között oszlik meg, és idáig szinte kizárólag csak kiképzési repüléseket hajtottak végre, éles helyzetben még nem volt alkalmuk bizonyítani.

Görög NH90 berepülés alatt

Görög NH90 berepülés alatt ,

Az Aero Vodochody megbízást kapott a SAAB Aeronautics-tól a NATO-ban használatos szabvány fegyver pilonok gyártására a Svéd Királyi Légierő és a Thai Királyi Légierő JAS-39 Gripenje számára. A megrendelés néhány millió eurós értékű, és 54 pilon gyártásáról szól első körben. Azért esett a SAAB választása a cseh gyárra, mert a Cseh Légierő gépeire is ők gyártották a pilonokat, így már megfelelő tapasztalattal rendelkeznek azok készítését illetően.

A világ jelenlegi egyetlen 5. generációs vadászgépe, az F-22 Raptor-ok között nem ritka jelenség a hangrobbanás, arra nap, mint nap sort kerítenek a pilóták, az azonban már kevésbé gyakori, hogy a hanghatár áttörése közben a gépek hajtóműveibe nem a jól bevált JP-8-as jelölésű hajtóanyag csordogál. A közelmúltban azonban megtört a jég, a Raptor tesztelése során ugyanis sort kerítettek a hangsebesség áttörésére a hagyományos kerozin és sárgarepcéből készült bioüzemanyag 50-50%-os keverékével. A tesztrepülés során a gép 12 100 méteres magasságba emelkedett és 1,5 Mach sebességet ért el, mindezt utánégető használata nélkül. Továbbá sort kerítettek a hajtóművek légi indítására, ellenőrizték a gép rendszereinek működését és a repülőgép viselkedését különböző sebesség és magasságtartományokban. A tesztek során semmilyen rendellenességre nem került sor, a gép ugyanúgy repült mint a hagyományos kerozinnal.