|

Hamarosan szolgálatba áll az akusztikus lövésérzékelő

A modern kor háborúiban egyre komolyabb szerepet kap a katonák egyéni felszereltsége. Ez különösen igaz az olyan konfliktusokra, melyek extrém időjárási vagy földrajzi körülmények között zajlanak, mint például a hegyvidékek vagy őserdők, ugyanis ilyenkor a gyalogos egységek sokszor nem támaszkodhatnak a támogató nehézfegyverek segítségére. A katonák egyéni felszereltségének terén vitán felül az Egyesült Államok hadserege áll az első helyen világviszonylatban, ennek egyik újabb ékes példáját láthatjuk most is.

A US Army közleménye szerint megkezdték az Afganisztánban szolgáló egységes számára az egyéni lövésérzékelő szállítását. Ezt a QinetiQ cég fejlesztette ki gyártja, feladat pedig az ellenséges fegyverekből leadott lövések irányának és távolságának érzékelése. Jelentősége abban rejlik, hogy a katonák pillanatok alatt pontos információkat kaphatnak általa a támadók helyzetéről, felgyorsítva ezzel a tűz viszonzását. A tervek szerint az első körben 13 000 példányt szereznének be az eszközből, melyből a legtöbbet természetesen a közép-ázsiai országban harcoló katonák kapnának.

A katona vállán látható az akusztikus érzékelő, mellén pedig a kijelző |Fotó: QinetiQ ,

Az IDG (Individual Gunshot Detector – személyi lövésérzékelő) névre hallgató eszköz össztömege nem több egy kilogrammnál, hordozása pedig kényelmes és egyszerű. Két legfőbb eleme a vállrészen elhelyezett apró, doboz formájú akusztikus érzékelő és a lövések adatait néhány másodperc alatt megjeleníteni képes kisméretű digitális kijelző. A rendszer különlegessége, hogy el tudja különíteni a lövések hangját a háttérzajtól, így elkerülve az esetleges téves riasztásokat. Ráadásul akkor sem esik zavarba, ha az őt hordozó katona éppen mozog, ugyanis bármilyen helyzetben képes a működésre, időjárási körülményektől függetlenül.

A QinetiQ már 2008-óta teszteli a rendszert a US Army különleges egységeinél, ahol a kis példányszám ellenére is jól bevált, a katonák rendkívül hasznosnak találták a harcban. Mostantól kezdve havonta nagyjából 1500 IDG kerül a harcoló alakulatokhoz, így gyorsan elterjedhet majd a hadseregben. A US Army távlati tervei között szerepel, hogy az IDG-t integrálják más rendszerekkel. Ennek szellemében kerülhet majd sor arra is, hogy egy lövésérzékelő adatait a katonák közötti hálózat segítségével egy adott egység minden tagja elérhesse, függetlenül attól, hogy ő rendelkezik-e hasonló eszközzel vagy sem.

7 hozzászólás “Hamarosan szolgálatba áll az akusztikus lövésérzékelő”

  1. Tényleg jó kis cucc de mi van akkor ha hangtompítós fegyverrel lőnek sub sonikus löszerrel amit csak akkor lehet érzékelni hogy löttek vele ha kopanik a hüvely a földön pl MP5 de lehet bármelyik más fegyver akkor is érzékeli?

  2. Még jó hogy csak 1 kiló. Így csak 31 kilóra nőtt a baka által a harcban cipelendő szirszarok mennyisége. Miközben az afgán parasztnak maradt az 1 db kalasnyikovja. Minek is változtatna rajta. Az előző háborúban is elég volt.

  3. Egy AK-47/AKM vagy bármely más 7,62x39mm lőszert tüzelő AK PBSZ-1 hangtompítóval és USZ lőszerrel(csökkentett lőportöltetű,csak ezzel lehet a hangtompítót használni)kb 100 méteres hatásos lőtávolsággal rendelkezik,szóval nem valószínű,hogy mostantól Aliék hangtompítóval fognak lövöldözni.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.