|

Algéria MEKO-val (is?) ellensúlyozná a szomszéd FREMM-jeit?

Első körben felmerülhet, hogy miért is a többesszám az egyetlen marokkói FREMM kapcsán. Nos, úgy két hete reppent fel a híresztelés, miszerint Rabat állítólag egy újabb FREMM fregatt megrendelését tervezi a DCNS által már nagyban épített 1 darab mellé. Ennek tényleges meglépése esetén a komolyabb harcértékű hadihajók terén aprócska haditengerészet 2 komoly képességekkel bíró fregatthoz jutna. A biztosan érkező marokkói FREMM a tengeralattjáró vadászatra kihegyezett változat, ám hogy az esetleg megrendelendő melyik lenne, arról már végképp nem szól a pletyka.

A marokkói FREMM-et/FREMM-eket a Hollandoktól további 3 db fregatt egészíti majd ki. (A moduláris szerkezetű Sigma adja az alapot, amit Indonéziának például korvett formában építettek a hollandok.) Marokkó ezen hadihajókat 2008 februárjában rendelte meg – a második hajót pont a napokban, február 2-án hozta elő a csarnokból a Damen Schelde hajógyár.

A 3 hajó építése 2008 tavasza és 2009 ősze között kezdődött meg. A fenti fotón az első látható 2010-ben. A fregattoknak 2012-ig kell megérkezniük.

A 3 hajó építése 2008 tavasza és 2009 ősze között kezdődött meg. A fenti fotón az első látható 2010-ben. A fregattoknak 2012-ig kell megérkezniük. | Fotó: Jorrit Lousberg ,

Ugyan az eddig elhangzottak szorosan kapcsolódnak a címben említett témához, de talán elegendőek felvezetőnek, így térjünk rá Algériára!

Algéria haditengerészete nagyobb mint szomszédjáé, akivel egyébként szabályos fegyverkezési versenyt folytat az elmúlt években. Nagyobb, ám hasonló korú, zömmel a 80-as évek elejéről származó hadihajókból áll. Mindez már némiképp változóban van: a legutóbbi fejlesztések közé tartozik az oroszoktól a meglévő 2 Kilo-osztályú SSK mellé megrendelt további két Kilo (Marokkó nyilván nem ok nélkül vette az ASW feladatkörre kihegyezett FREMM-et).

Algír tevékenykedik fregatt beszerzésen is. A kissé kusza tender kapcsán korábban, nagyjából a marokkói döntéssel egy időben 4-6, szintén francia építésű FREMM-et emlegettek esélyesnek. Ez 2009 végén elvileg olasz építésűre változott, míg újabban sajtóértesülések 2 MEKO fregattról értekeznek – hogy az eredeti tender kapcsán, vagy azon felül, az sajnos nem egyértelmű az elérhető francia nyelvű forrás alapján.

A lapértesülések szerint Abdelaziz Bouteflika algériai elnök legutóbbi németországi látogatása során többek közt erről is szó esett. Elvileg a dél-afrikai MEKO A-200-nál jobban feltápolt, de a francia/olasz FREMM-nél gyengébb képességű hajók érkeznének a megrendeléstől számított 39 hónapon belül. A tollvonásra az értesülések szerint az idén júniusban kerülhet sor.

MEKO-A200-SAN

MEKO-A200-SAN, azaz a Valour-osztály | Fotó: Dél-Afrikai Haditengerészet ,