|

Halad a Soobrazitelny tesztelése

A franciákat puhító célzatú helikopterhordozó tender mellett az oroszok tavaly nyáron megemlítettek egy korvett tendert is, lévén a flották felfrissítésére szánt Project 20380 / Sztereguscsij-osztályú korvettek bár orosz szemmel nézve modernek, mégsem teljesen ideálisak, lévén nem moduláris rendszerűek.

A Sztereguscsij-osztály kapcsán elmondható, hogy a névadó már 2007 óta hadrendben áll, a 2010. márciusában vízre bocsátott, némiképp módosított Soobrazitelny-t tengeri tesztjeire készítik elő, a harmadik korvett hamarosan vízre kerül, a negyedik és ötödik hajók épülnek és már várható a hatodik építésének elkezdése.

Hírünk apropóját a Soobrazitelny és a Boiky adja. Előbbit birtokba vette a legénység és a hajógyári munkásokkal karöltve végzik a kikötői teszteket – a korvett a tavalyi év végére ugyan készen állt a tengeri tesztek megkezdésére, ám a Finn-öböl jegesedése ezt megakadályozta. Így a kihajózás tavaszra csúszik. Tavasszal a hajóosztályhoz kapcsolódó más eseményre is sor kerül: az építést végző szentpétervári Szevernaja Verf tavasszal, azaz nagyjából 1 évvel a második után tervezi vízre bocsátani a hajóosztály harmadik tagját, a Boiky-t.

A Soobrazitelny még a vízre bocsátása előtt

A Soobrazitelny még a vízre bocsátása előtt | Forrás ,

Ugyan nem megerősítetten, de az idei évben elvileg további 2 Szeregiscsij-osztályú korvett, nevezetesen a Stoiky és a Sovershennyy is vízre kerülhet. Utóbbit nem a Szevernaja Verf, hanem a Komszomolszk Hajógyár építi 2006 óta a Csendes-óceáni Flotta számára. A másik négy korvett meg a Balti Flotta kötelékében áll szolgálatba.

A hatodik Szereguscsij, a leendő Provornyy elvileg a Fekete-tengerre kerül majd, építését várhatóan elvileg belátható időn belül elkezdheti a Szevernaja Verf, ám konkrét időpont egyelőre nem ismert.

7 hozzászólás “Halad a Soobrazitelny tesztelése”

  1. A Soobrazitelny a Sztereguscsij-osztály 2. tagja, amin némi apróbb módosításokat hajtottak végre a tapasztalatok alpaján. De ettől még drasztikusan nem különbözik tőle. Azaz legjobb tudomásom szerint ugyanúgy nem alakítható modulárisan, mint a Sztereguscsij.

  2. „a korvett a tavalyi év végére ugyan készen állt a tengeri tesztek megkezdésére, ám a Finn-öböl jegesedése ezt megakadályozta.”

    Oké, hogy tömör jég borítja az öblöt, de van jégtörő szolgáltatásuk, hogy kimenjenek mögötte a nyílt vízre! Meg különben is: oroszok, nem értem mit problémáznak a tél miatt, szerintem csak lusták a hidegben tesztelni.

    http://polarview.met.no/regs/c_map2.jpg
    http://www.pasp.ru/ledokolnoe_sootvetstvie

  3. na a második linken levő oldalt fel tudom olvasni, de érteni 1 szót sem fogok.
    Sajna a régi orosz tudás oda kopott, hogy már csak a cirill betűket tudom elolvasni, de a szövegek értelmezése már nem megy.

    megjegyzem, biztos érdekes és jó oldal. holnap majd megpróbálom valami automata fordítóval, hátha okosabb leszek.

  4. A kikötői jégtörő szolgáltatásról van benne szó, meg van ott link a kikötő menetrendjéről is, szal van ott forgalom jég ide vagy oda. Egyszerűen csak nem értem miért nem tesztelnek télen, ha egyszer nincs akadálya. Ha már tesztelni se tudnak a jég miatt, ami igencsak meglepő természetei jelenség ugye Oroszország partjai mentén, akkor mi lesz háború esetén? Bocs ellenség, de basszátok meg tél van és oroszok vagyunk, tudjátok jól, hogy nem bírjuk a hideget, a flotta meg jégben ki se fut, korcsolyát heggesszünk a hajókra vagy mi, szal várjatok már tavaszig légyszi!