Exporttilalom alá vettek egy izraeli AESA-radart

A védelmi ipar történetében kutakodva sokszor találkozhatunk különféle eladási korlátozásokkal, embargókkal. Ezek történhetnek államok, államcsoportok kárára kollektíven, illetve egyes országok saját érdekeit szem előtt tartva, magánjellegűen. Most utóbbiról számolhatunk be, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok vezetése, beleavatkozva egy másik nemzet védelmi piacának ügyeibe, közvetett módon akadályozza meg egy fejlett technológia eladását harmadik fél számára.

Az izraeli Védelmi Minisztérium egyik új rendeletében megtiltotta az Israel Aerospace Industries vállalat számára, hogy külföldi vásárló számára értékesítse az EL/M-2052 aktív elektronikus sugáreltérítésű repülőgép-fedélzeti lokátort. Ez gyakorlati szinten több millió dolláros bevételkiesést jelenthet az IAI számára, ugyanis a radar iránt több ország is érdeklődött már, köztük például India is, mely a HAL Tejas számára szemelte ki a modern AESA-radart.

A Tejas sem repülhet már az EL/M-2052-vel (Forrás) ,

Az intézkedés oka, mint már fentebb említésre került, az Egyesült Államok akadékoskodása volt. Az USA már az elmúlt két évben is többször felhívta szövetségesének figyelmét arra, hogy ne próbálkozzon az Elta EL/M-2052 eladásával, ám ezt csak most sikerült elérniük, némi politikai nyomásgyakorlással. Washington az amerikai védelmi piac érdekeit szolgálta ki ezen tettével, mégpedig azokét a kisebb-nagyobb cégekét, melyek érintettek a repülőgép-fedélzeti AESA – lokátorok gyártásában és értékesítésében. Számukra ugyanis az izraeli portéka komoly konkurenciát jelent, főként a már említett indiai piacon, ahol most már az amerikai radarok kerültek esélyesebb pozícióba.

A radar egyébként moduláris felépítésű, tömege 130-180 kg, energiafogyasztása 4-10 kVA. Szimultán 64 légi cél követésére és azonosítására képes, ezek közül többet is támadhat egy időben. Alkalmazható levegő-föld és levegő-vízfelszín feladatokra, valamint térképezésre és felderítésre is.

Az EL/M-2052 exporttilalma érdekes módon még a brazil F-X2 tendert és a Saab-ot is érinti, ugyanis a svéd vállalat a dél-amerikai államnak szánt Gripen-változatot ezzel kínálta. Azonban előrelátóak voltak, és az izraeli radarral együtt a Selex Galileo ES-05 Raven 1000P AESA-lokátort is ajánlották, ami most már az első számú lokátorrá lépett elő.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Görök Mirage-ok Indiának?

Görök Mirage-ok Indiának?

Tengerészeti járőrgép találkozó

Tengerészeti járőrgép találkozó

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője