|

Még tartani kell a szintet

George Casey tábornok, az U.S. Army vezérkari főnöke kiemelte, hogy három olyan tényezőt ismer, amiknek változatlanul meg kell jelennie a Hadsereg költségvetésében, s melyeket mindenképp meg kell óvni: haderő méret, családtámogató programok, modernizációs törekvések.

Egészen addig meg kell őriznünk haderőnk jelenlegi ütőképességét, amíg megengedhetjük magunknak a csökkentést” – jelentette ki a tábornok a 2011. január 6. napján újságíróknak adott interjúja közben. „Ahogy majd csökken a költségvetés a haderő méretének is csökkennie kell, mivel mind tisztában vagyunk a legjelentősebb költségtényezővel – a személyzeti kiadásokkal – de még néhány évig mindenképp tartanunk kell a jelenlegi szintet, s csak azután kezdhetjük meg a leépítést.” – hangoztatta a tábornok.

A vezérkari főnök elmondta, hogy az aktív állományt még további 22 000 fővel fogják növelni, de utána további létszám emelés már nem lesz. A tábornok elmondása szerint a tervek szerint a jelenlegi kb. 569 000 katonát egészen 2013 végéig kívánják szolgálatban tartani, amikor a létszámot a korábbi 547 000 főre redukálják.

George W. Casey, Jr.

George W. Casey, Jr. | Forrás ,

A tábornok indokolása szerint azért szükséges fenntartani ekkora haderőt, ennyi ideig, hogy a katonák kipihenhessék az egy éves kiküldetésüket.

A létszám kérdés mellett a tábornok hangsúlyozta, hogy a hadsereg költségvetésében minden körülmények között szerepelnie kell családtámogató programoknak is.

A családok azt gondolhatják, ‘OK, számítottunk erre. Költségcsökkentések címén azonnal ki akarjátok rántani alólunk a szőnyeget.’ Pont azért kell megvédenünk a családokat, mivel eddig is túl sokat kértünk tőlük.” – hangoztatta a tábornok.

Végül Casey tábornok elmondta, hogy a Hadseregnek folyamatosan meg kell újulnia, folyamatos korszerűsítéseket kell végrehajtani, akár kevesebb erőforrásból is. Úgy vélekedett a Hadseregnek a központi, lényeges kompetenciáira kell koncentrálni annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzon ki befektetéseiből:

„Korlátozott erőforrások között kell működnünk, s ezért folyamatosan fel kell tennünk a kérdést: a funkció, amibe pénzt akarunk ölni vajon a legtöbb haszonnal jár a Hadsereg számára? Pontosan így akarok hozzáállni a kérdéshez”

24 hozzászólás “Még tartani kell a szintet”

  1. Eléggé furán néz ki a cikkben hogy csak a vezetéknevével hivatkoztok rá: „A Casey elmondása szerint” , „Végül Casey elmondta”. Inkább George vagy tábornok kellene, ez így nem valami szép fogalmazás.

  2. Mondjuk a cikkből csak a háttér, a lényeg maradt ki. A következő évben még vmennyire utána viszont egy nagy 0val fog növekedni a „hadseregre” fordítható pénz. Ami gazdasági növekedés lesz az USben annak az adó részét az ÁHT hiány csökkentésére muszáj/akarják/kell fordítani.

  3. mr_extreme, egy harmadik ember nyilatkozatára – a sajtóban – mindig a nezetéknév (és esetleg a titulus, beosztás, rendfokozat) feltüntetésével hivatkozunk!
    Baráti körben lehet keresztnevet használni, feltéve ha egyértelmű kiről van szó!

    Ha Gipsz Jakab állít valamit, a média sosem közli úgy le, hogy „Jakab ezt és ezt mondta”…

    Fade, egyetértek veled, az USA kormánya kénytelen lesz minden szabad forrást az említett célokra fordítani, én még azt sem tartanám kizártnak, hogy elvonnak a haderőtől erőforrásokat.

  4. Jó! Majd megoldják ők ! Szerintem ez az ő reszortjuk ! Na valami „suttyók ” mondják meg mi elképzelhető! Amúgy meg mr_extreme -ek igaza van! Szerintem a Tábornok letett már pár apró dolgot az asztalra..!

  5. tuti azért állt elő ez az amcsi tábornok is ilyen humanitárius szöveggel, mert politikai pályára akar lépni

    biztos egyik reggel úgy kelt fel, hogy „Á katonai pályán már mindent elértem, mi lehetnék még? –Hát persze szenátor vagy elnök is”

    :D

  6. Hamarosan (<2 év) összeomlik a dollár és az amerikai államháztartás.
    Ez majd rendesen odabasz a katonai kiadásoknak is.
    Ennek fényében érdekes eufemizmus, hogy 0 növekedés lesz a katonai költségvetésben…

    Ezt -félreértések elkerülésére- nem azért írom, mintha örvendeznék fölötte. Ebből a világ más részein, így nálunk is rohadt nagy fölfordulás lesz.

  7. A dollár nem igazán fog összeomlani mivel az öt leggazdagabb zsidó család tulajdonában van

    Megkockáztatom, hogy batka kommentje értelmesebb volt. Ez már akkora hülyeség, hogy nem kéne rá reagálnom a don’t feed the troll szabály értelmében. De mégis, gondolj bele, hogy a deviza, ami egyértelműen a világpénz szerepét tölti be, hogy a halálba lehetne 5 családnak a tulajdonában. De tényleg…

  8. Figyelj az USA-nak nincs nemzetközi valutája ezektől a családoktól hogy is fogalmazzak talán a legjobb sz ó a bérlés mivel ezek a családok kapták meg a dollár nyomtatás jogát és az USA minden egyes nyomtatott dollár után fizet nekik ha nem hiszed el járj utána ezt az egyezséget az egyik zsidó család magán szigetén kötötték egyébként ha utána jársz a Rockefellereknek akkor nagyon sok érdekes dolgot fogsz találni.

  9. Mindenkinek van valami igaza. A szigeti dologban is van valami, csak azt FED-nek hívják. Az biztos hogy az USA gazdasága beteg. És ezt a hadsereg fogja megsínyleni leginkább. Mielőtt valaki hurrogna, pont itt jelent meg először cikk ami felhívta rá a figyelmemet. Szerintem az eurót a kínaiak fogják megmenteni, mert választanak a dollár és az euró között az euró javára. A baj annál hamarabb fog bekövetkezni, minél hamarabb szoknak le a dollárról a nemzetközi piacokon. hogy baj van annak a legnagyobb jele pont a kedvencünk, Soros György.
    http://theeconomiccollapseblog.com/archives/george-soros-the-united-states-must-stop-resisting-the-orderly-decline-of-the-dollar-the-coming-global-currency-and-the-new-world-order
    Nos úgy akarnak kimászni a bajból, hogy globálisan be akarnak vezetni egy új nemzetközi pénzt. Természetesen ezt a nagy mega bankok szorgalmazzák, pont azok akik ezt az elcseszett helyzetet előidézték. Nos ha ez bekövetkezik akkor igen érdekes helyzet fog előállni. Katonailag úgy érzékelem hogy az USA pénze a fejlesztésekre pont akkorra fogy elfogyni amikor arra a legnagyobb szükség lenne. Ugyanis az USA annyi és olyan hosszú háborút vívott mostanában minden kézzelfogható eredmény nélkül hogy a komolyabb fejlesztések háttérbe szorultak, illetve elhúzódtak. És mire például az F35 eljut a fogyasztókhoz annak már nem lesz olyan értéke mintha ma kész lenne. És míg az USA el volt foglalva itt és ott addig a többiek nem aludtak. Carlo Kopp bizony lehet hogy a jövőbe látott. Az USA hagyományos fegyverpiaca Európa pedig pénz híján nem fejleszt hanem leépít. Már most látni, és itt is lehet olvasni a szöveg mögött, hogy a gyártókapacitások megőrzése a cél. Pont itt az utóbbi időkben megjelent fejlesztéseket, beszerzéseket figyelve is nyomon lehet követni az eseményeket.

  10. Kopp egy idióta. De ami a fontos, hogyha nem tűnt volna fel a világgazdaság kezd beindulni, a németeknél évtizedes mélyponton a munkanélküliség, rekordszinten az exportjuk, nagyrészt az EU-n kívülre(!), márpedig ők Európa motorjai, az EU és az euró fő gondja, hogy nem egységes a költségvetési poltikája, úgy is mondhatnám, hogy az nem volt normális, aki közös pénzt adott a németeknek és pldául a görögöknek, hiszen a német egy dolgos, felhalmozó nép, a görög meg egy lusta pénzszóró, az esztelen költekezőket kell megfegyelmezni(ilyenek voltak nálunk a szocialisták) és az euróval sem lesz gond, a világgazdaságban is inkább hosszú távon csökkenni vagyis lassulni fog az Ázsia orientáció, kiegyenlítődnek a viszonyok, mert az nem létezik, hogy az 1 milliárdos Kína továbbra is csak exportra termeljen, hanem lassan megjelenik egy 1 milliárdos óriási piac, ahol szerintem főleg az európai cégek tarolhatnak majd, hol is adja el lassan a legtöbb autót az Audi? Nem Németországban és nem is az USA-ban, hanem Kínában, tehát a jelenlegi kínai felhalmozás inkább befektetés a jövőbe európai és amerikai részről, hiszen ha akarták volna akadályozhatták volna Kína térhódítsáát minden téren, nem tették, mert az olcsó munkaerőnél csak egynek örül jobban a kapitalista: a vásárlóerőnek.

  11. „A dollár nem igazán fog összeomlani mivel az öt leggazdagabb zsidó család tulajdonában van mint például a Rokefeller család.

    Bocs rosszul írtam a nevet Rockefeller azt hiszem így írják.”

    Talán ez volt a nap comentje. :DDD

  12. USA nem fog látványosan meg remegni.

    Egy tálalós kérdés mért van az hogy a magyar munkás az 1/5-1/6 kapja annak az összegének ami pl: görög kollégája? Mikor a görögök jó indulattal is papiron 30-35 órát dolgoznak egy héten.

    Míg egy átlag magyar ha előre szeretne lépni heti 50-60 órát is akár.

    A bérkülönbözettett valaki lenyúlja :D

    Lehet hogy ilyen lényúlások is az USA-t erősítik :P

  13. Allesmor Obranna

    Amikor tavaly kinn voltam, arról panaszkodtak a kollégáim, hogy az egyik legnagyobb baj, hogy a hadseregnél be akarják szüntetni a leszerelés utáni állástámogatást. Azaz, aki hazajön pl Afganisztánból vagy Irakból, annak a visszatérése a civil életbe nem lesz megoldva, holott az ilyen családtámogatónak is nevezett lépés nagy vonzerő volt a katonai pálya felé. Pl. a légierőnél, ahol 45 év felett már szeretik lehozni az embert a nagysebességű típusokról, nagyon jól működött az emberek továbbítása a polgári repülés felé. Már aki igényelte ezt. Sok nagysebességű típussal repülő civil berepülő pilóta dolgozik 45 éves kor felett.
    Szóval ez egy omoly érvágás lenne. Amúgy a mi cégünk is sok exkatonát, zömmel veteránt foglalkoztat. A kép vegyes, sokukról, főleg a tengerészgyalogosokról, pláne a veteránokról hallom, hogy kissé mereven mozognak a civil környezetben, de ahhoz, hogy a cég megkaphassa a Pentagon rendeléseit, bizony muszáj az ilyesmit biztosítani.

  14. Allesmor Obranna

    Ez így természetes azoktól a férfiaktól és nőktől elvárjuk hogy feladják a civil életüket. Olyan dolgokat tegyenek amit a többség még tv-be se akar látni nem hogy megtegye.

    Egy normális állam ezeket az embereket megbecsüli. Türelemmel van irántuk mivel a katona lelki épségét feláldozza ha harcba megy

  15. Na jó jó az ilyen melodrámát hagyjuk meg a filmekbe, az igazi élet nem teljesen erről szól (legalább is Mao.n).
    Bár én is láttam a Restrepo-t ott is az egyik őrmester halálakor pityergett ám az egyik baka, de lelkileg csak nem lesznek az afganisztáni hegyek között lelkileg roncsok.

  16. a rendőr és katona pszichésen nem pont ugyanannak van kitéve, mint egy civil, a különbség valós feladatot ad, melyre megoldást illik találnia társadalomnak,vezetőségnek.

    Allan Greenspan volt FED elnök nyilatkozta a 2010-es évben, hogy az elkövetkező 3-5 évben akár 40%-os gazdasági csökkenés jöhet és mindennaposak odaát egész városrészek,negyedek közvilágításának kikapcsolásai. Értelemszerűen ezek volt iparnegyedek, mára főként négerek,hispánok által lakott részek lehetnek, de egyre több az ilyen eset.
    Ez nem „alternatív” médiából van, hanem a volt FED elnök mondta.
    A másik tévedés amit itt olvasok a fórumon, hogy Soros érdeke bedönteni a dollárt, a valóság ezzel ellentétes, pont az euró gyengítése jó Washingtonnak, mert akkor ott több marad, gyakorlatilag az történt, hogy kicsit lekapcsolták az elosztásból egy időre a mediterrán országokat, a nyugati világ perifériáit(igaz rosszul gazdálkodtak, ez adhatott okot erre).
    Úgy látom, hogy a keleti országok ezt az erőpontáttolódást békés úton szeretnék megélni, mert jelenleg az kedvezne nekik, viszont az USA mindent be fog vetni, hogy ne veszítse el szuperhatalmi státuszát.