|

Teljes a német Taurus-arzenál

A Német Légierő (Luftwaffe) háza tájáról mostanság általában csak rossz hírek érkeznek, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs fejlődés. Most például a Taurus cirkálórakéták programja ért célba sikeresen, ugyanis a gyártó leszállította az utolsó, 600. példányt is Németország számára. A fegyvert, mely kategóriájában az egyik legjobbnak számít, a Panavia Tornado IDS vadászbombázók használják csapásmérő feladatokra, és a jövőben a Eurofighter Typhoon is alkalmazhatja majd.

A cirkálórakéta pontos megnevezése TAURUS KEPD 350, gyártásáért pedig a TAURUS Systems GmbH felel, mely egy közös vállalat, az MBDA és a Saab Bofors Dynamics közreműködésében. A Luftwaffe még 2002-ben adott le megrendelést 600 példányra a szükséges kiegészítő tételekkel együtt (logisztikai csomag, integráció, kiképzés, stb.), így 570 millió eurótól sikerült megszabadulniuk. Azonban nem hiába, ugyanis egy olyan eszközt tudhatnak a magukénak, mely még hosszú évekig komoly elrettentő erőt képvisel majd.

’Büszkék vagyunk rá, hogy ezt az egyedülálló fegyvert határidőn belül, valamint mindennemű költségtúllépés nélkül tudtuk leszállítani a Német Légierő számára.’ – mondta Helmut Hederer, a TAURUS Systems GmbH ügyvezető igazgatója. ’A jövőre nézve pedig optimisták vagyunk, és reméljük, hogy ez az üzlet és a vele járó pozitív tapasztalatok további exportmegrendelésekhez juttathatnak bennünket.’

Tornado IDS Taurus cirkálórakétát indít (Forrás) ,

’A Taurus KEPD 350 a hadiipar fejlettségének és kiváló működőképességének egy újabb jó példája.’ – nyilatkozta az esemény kapcsán Hermann Muntz dandártábornok, a Luftwaffe fegyverzeti részlegének vezetője. ’Ezzel a fegyverrel a Luftwaffe egy olyan csapásmérő eszköz birtokába jutott, mellyel nagy távolságból, minimális kockázattal pusztíthat el bármilyen ellenséges célobjektumot, köszönhetően a precíziós irányítórendszernek és a speciális robbanófejnek. A Taurus németországi története a 600. példány leszállításával nem ért véget, mostantól a folyamatos fejlődés a cél, mind az alkalmazás, mind pedig a modernizációk terén.’

A Taurus hárompontos navigációs rendszerrel rendelkezik, mely jelentősen növeli találati pontosságát. Egyrészt rendelkezésére áll egy GPS-szel kiegészített inerciális navigációs rendszer, valamint beépítésre került egy képalkotó infravörös keresőfej és egy terepkövető radar is. Az 1400 kg-os össztömegből 500 kg-ot tesz ki a Mephisto névre hallgató robbanófej, melynek köszönhetően a fegyver a mélyebben fekvő, megerősített bunkerek ellen is hatásos, ugyanis a pilóta előre beállíthatja, hogy mikor történjék a detonáció. A Taurus egyébként öt méter hosszú, szubszonikus tartományban repül, a maximum 250 km-re lévő célokat pedig mélyrepülésben közelíti meg.
A németeken kívül eddig csak Spanyolország rendszeresítette, ők 43 példányt rendeltek, melyeket az EF-18 vadászbombázók vethetnek be, és már valamennyit átvehették a gyártótól.

5 hozzászólás “Teljes a német Taurus-arzenál”