|

Dánia az MH-60R mellett döntött

A Sikorsky MH-60R Seahawk az S-70/UH-60 család egyik legújabb, s egyben legmodernebb tagja is, mely ugyan többfeladatúként szerepel a nyilvántartásokban, ám legfőbb feladatai ennek ellenére mégis főként a tengerészethez kapcsolódnak. A fő alkalmazónál, a US Navy-nál elsősorban tengeralattjáró-elhárító szerepkörben tetszeleg, melyhez meg is vannak az eszközei (mind az elektronika, mind pedig a fegyverzet terén), de természetesen bármilyen vízfelszíni egység ellen is bevethető. Nem véletlen tehát, hogy népszerű exportcikk, most például Dánia venne belőle párat.

A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) november 29-én jelezte az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának, hogy Dánia megkereste őket azon szándékával, mely szerint a Sikorsky vállalattól 12 MH-60R Seahawk többfeladatú haditengerészeti helikoptert rendelne, a hozzájuk tartozó logisztikai csomaggal és egyéb tartozékokkal egyetemben. A szerződés értékét a DSCA 2 milliárd dollárban határozta meg, mely 11 milliárd 342 millió dán koronának felel meg az aktuális árfolyamon.

A DSCA memoranduma szerint a Dán Királyi Haditengerészet állományába a következő felszerelések kerülnének: 12 MH-60R helikopter, 27 General Electric T-700-GE-401C hajtómű (24 a helikopterekbe építve, három tartalék), kommunikációs berendezések és műszaki kiszolgáló eszközök. Ezen kívül a gyártó vállalná a hajózóállomány és a földi műszakiak kiképzését, a szükséges infrastrukturális módosításokat, valamint hosszú távú logisztikai támogatást is. Egy ideig pedig amerikai tanácsadók tartózkodnának Dániában, segítve a helyieket az esetleges kérdéses esetekben.

MH-60R lebeg a USS John C. Stennis (CVN-74) repülőgép-hordozó mellett | Forrás: strategypage.com ,

A Dán Királyi Haditengerészet elsősorban tengeralattjáró-elhárító és kutató-mentő küldetésekben alkalmazza majd új forgószárnyasait. Jelenleg ezt a feladatkört két típus tölti be Dániában, mégpedig az AgustaWestland EH101 Merlin és a Westland Super Lynx Mk.90B. Azonban ezekből elég kevés van (összesen 12), ezért szükségessé vált további helikopterek beszerzése, a választás pedig az MH-60R-re esett. Biztosak lehetünk benne, hogy a veterán amerikai típusban nem fognak csalódni a dánok sem.

Kapcsolódó hír, hogy Mexikó a meglévő hat mellé további három UH-60M Black Hawk helikoptert kapott az Egyesült Államoktól 64 millió dollár értékben, melyeket a rendőrség használhat majd a drogkartellekkel vívott, egyre véresebbé váló harcban. A forgószárnyasok egy segélyprogram keretében kerültek az országba, melynek célja, hogy csökkentse a Mexikóból az USA-ba áramló drog mennyiségét.

One Response to “Dánia az MH-60R mellett döntött”