|

Pakisztán és az első kínai AWACS

Kína hamarosan leszállítja Pakisztánnak az első Shaanxi ZDK-03 AEW&C repülőgépet, melyet november 13-án mutattak be a nyilvánosságnak. Az új gépnek köszönhetően ezentúl több lábon állhat az ázsiai ország légtérellenőrzése.

Pakisztán 2005-ben döntött 6 darab (ezt 2006 júniusában négyre csökkentették) Saab-2000 Erieye AEW&C (Airborne Early Warning and Control) légtérellenőrző repülőgép beszerzéséről, ám emellett egy kínai termék mellett is letették a voksukat. Az Y-8F600 platformra szerelt AESA radarrendszer nagyobb hatótávolságot biztosít, mint a svéd típus, ám még mindig elmarad az amerikai vagy orosz riválisoktól. A ZDK-03 jelzésű AEW&C nyílt architektúrájú fedélzeti radarrendszert kapott, mely lehetővé teszi a jövőbeli továbbfejlesztéseket, illetve az új eszközök integrálását.

„A ZDK-03 jelzésű gépet a mi elvárásaink alapján fejlesztették ki” – nyilatkozták a Pakisztáni Légierő részéről. „Nem lett egy E-3 Sentry, de a legújabb elektronikával szerelték fel és minden megvan benne, ami egy AEW&C típusban szükséges.”

A négy megrendelt példányból az elsőt várhatóan 2011 januárjában vehetik át, de a maradék három is megérkezik az év vége előtt. A svéd gépekből álló flotta viszont hamarosan teljes lesz, az első gépet még 2009. december 29-én átvehették, azóta még kettő érkezett, sőt az utolsó gépet is megkapják a következő hónapokban.

A Pakisztáni Légierő minden feladatkörnél igyekszik több lábon állni, a vadászbombázók esetében is több helyről vásároltak, így szolgálatban áll náluk a Block 15 verziójú Lockheed Martin F-16A/B Fighting Falcon, a Dassault Mirage III/5 és a Chengdu F-7, valamint a Nanchang A-5, továbbá jelenleg folyik a Block 52+ variánsú F-16C/D-k és a kínaiakkal közösen fejlesztett JF-17 Thunder rendszeresítése. De hasonlóan vegyes a helikopterflotta, valamint a szállító- és kiképzőgépek tábora is.

7 hozzászólás “Pakisztán és az első kínai AWACS”

  1. Mondjuk az iráni légierő egy másik érdekes kérdés, hiszen vásárolhatnának gépeket de nem teszik. Próbálnak átépíteni ezt azt. Az csiripelték a verebek hogy az iráni 140 -esnek lesz légtérfigyelő változata, de hírét sem látni. Minden esetre 1 gépük még maradt az Iraki maradékból. Úgy hírlik a lopakodó technológia felé kacsingatnak.