|

Lezuhant egy arab Hawk

Sajnos az új hét kezdete nem jelentett megállást a közelmúltban megsokszorozódott katonai repülőgép-baleseteknek, ugyanis a hétfő reggel egyből egy halálos kimenetelű repeseményt produkált. Ezúttal egy, az Egyesült Arab Emirátusok légierejének színeiben szolgáló BAE Hawk veszett oda pilótájával együtt. A kétüléses gyakorló repülőgépben most csak egy fő ült, és a jelentések szerint már hazafelé tartott egy gyakorló repülésről, mikor eddig ismeretlen okból felrobbant.

A nyilvánosságra hozott információk szerint az Egyesült Arab Emirátusok egyik BAE Hawk sugárhajtású kiképző-repülőgépe hétfőn reggel gyakorló bevetésre indult az államszövetség északi részén található Ras al-Khaimah emírség területére, ahol sziklás hegyek között végzett kis magasságú repülést. Miután feladatát teljesítette, hazafelé vette az irányt, ám sajnálatos módon már nem érhette el bázisát, ugyanis helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül földnek csapódott és felrobbant. A pilóta nem katapultált, és egyelőre úgy tudni, hogy semmilyen vészjelzést nem adott le.

Az Egyesült Arab Emirátusok légierejének Hawk 100 repülőgépei kötelékben (Forrás) ,

A Wadi Al Bih helység mellett bekövetkezett katasztrófa ügyében az ügyeletes szervek elkezdték a vizsgálatot, de egyelőre semmilyen lényeges információt nem közöltek a sajtóval. A repülőgép egyébként lakatlan területre zuhant, így szerencsére a földön senki sem veszítette életét.
Az Egyesült Arab Emirátusok a BAE Hawk több verzióját is alkalmazza, a rendelkezésre álló mennyiség 45 példány körül van, de ezekből nem mind repülőképes. A típust az olasz Alenia Aermacchi M-346 Master váltja a közeljövőben.

One Response to “Lezuhant egy arab Hawk”