|

Pénteken startol a következő Bulava

A friss információk alapján a Bulava SLBM legutóbbi, végre ismét sikeres, október 7-ei tesztjének elemzésével hamarabb végeztek az orosz illetékesek, így Nyikolaj Makarov vezérezredes, az orosz haderő vezérkari főnökének korábbi nyilatkozatát megcáfolva mégiscsak már októberben sor kerül az idei 2., egyben a Bulava 14. éles tesztjére.

Mint ahogy már többször leírtuk, a korábban közölt menetrendnek megfelelően az október 29-re ütemezett teszt során is még a Bulava hordozására módosított, Typhoon-osztályú Dimitrij Donszkoj lesz az indítóplatform, majd ha ezúttal is minden papírforma szerint halad, akkor a stafétabotot átveheti a Bulava igazi hordozóplatformjának, a Borej-osztálynak első egysége, a decemberi torpedótesztjeire készülő Jurij Dolgorukij.

TK-208 Dimitrij Donszkoj

Hogy milyen szerepkörből hajóznak majd el 2019 (?) után a Typhoon-ok a bontóba, vagy remélhetőleg múzeumhajót jelentő új élet felé, az egyelőre még kérdés. A fotón a TK-208 Dimitrij Donszkoj látható egyébként. ,

A Bulava hadrendbe állításával kapcsolatban Vlagyimir Popovkin védelmi miniszter helyettes kedden úgy nyilatkozott, hogy arra a rakéta 98-99 százalékos megbízhatósága esetén kerülhet sor.

A Jurij Dolgorukij

A Jurij Dolgorukij a Szevmash hajógyár közeli vizekben 2009. július 2-án ,

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bulava-nak a jövőbeni tesztjei kapcsán igencsak domborítania kell, hiszen a 2005 szeptemberében megkezdett éles teszteknek eddig majdnem a fele sikertelennek minősítendő. (3 sikeres – 3 sikertelen – 3 sikeres – 3 sikertelen – 1 sikeres mintával)

7 hozzászólás “Pénteken startol a következő Bulava”

  1. „A fotón a TJ-208 Dimitrik Donszkoj látható egyébként.”

    A tengó neve tK és nem TJ, viszont ha a „Dimitrik” végéről elveszed a „k” betűt, és felcseréled a típusjelölésben tévesen megjelölt „j” betűre, akkor minden a helyére kerül! :-)) Nem vagyok nyelvtan náci, csaxólok…

  2. Basszus! Thx KC! :) By the way nyilvánvalóan TK-208 Dimitrij Donszkoj. Elképzelésem sincs hogyan írtam el. Illetve van, hiszen egymás mellett van a billen ez a 2 betű. Néha tudok érdekes elgépeléseket produkálni a billentyűzeten egymás mellett/vagy közel lévő betűk kapcsán :)

    Ráadásul májusban sem szólt senki – ezt a képet egy a Typhoonok kivonásával kapcsolatos korábbi hírből vettem át.

  3. Az oroszok ma délelott 3 ballisztikus rakétával hajtottak végre kilovést.
    1. A Csendes-óceáni flotta K-443 (Murena) Szent Georgij nevu TA-rol RSM-50 -es rakétát lottek ki az Archangelszk kozelében lévo lotérre.
    2. Pleseckbol mobil indító állásról kilottek egy RS-12M Topol rakétát Kamcsatkára a lotérre.
    3.Az északi flotta Brjanszk TA-rol Sineva rakétát lottek ki szintén Kamcsatkára.
    Mindegyik tesztlovés sikeres volt. Megvolt a fobrába a holnapi Bulava teszt elott.

  4. Ismét sikeres volt a Bulava 14. tesztje. Minden rendszer jól mukodott, a robbanofejek sikeresen becsapódtak a Kamcsatkai Kura lotérre.
    Ha sikeres lesz a decemberi teszt is a Jurij Dolgorukijról, akkor jovore már rendszeresíthetik is.