|

A Közel-Keletet is meghódítja a KC-390

Régen láttunk már olyat, hogy egy frissiben bejelentett, még csak tervezőasztalon és számítógépes grafikákban létező típus rövid időn belül több megrendelőt is gyűjtsön magának. Így az Embraer KC-390 gyors sikerei igencsak megleptek mindenkit, ugyanis a brazil szállítógép pár hónap alatt 54 darabos megrendelést tudhat magáénak, és több nemzet is jelezte azon szándékát, hogy csatlakozzon a gyártási programhoz is. Most pedig Dél-Amerika és Európa után a KC-390 a Közel-Kelet felé tart…

Nelson Jobim brazil védelmi miniszter szeptember 19-én találkozott Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emirátusok trónörökösével. A megbeszélés sikeresnek bizonyult, ugyanis Jobim nem sokkal utána egy sajtótájékoztatón elmondta: a két ország hosszú távú és szoros védelmi együttműködési szerződés megkötésére készül. Ennek részleteivel két hét múlva készülnek el, majd két hónapon belül várható a hivatalos nyélbeütés is. A szerződés keretein belül az Emirátusok többek között katonai repülőgépeket is vásárol majd Brazíliától.

Super Tucano – hamarosan a sivatag fölött is láthatjuk (Forrás) ,

Jobim szerint a megállapodás két legfontosabb momentuma a KC-390 és EMB-314 Super Tucano katonai repülőgépek eladása lesz. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyit is kíván az Emirátusok vásárolni a fenti típusokból, ám az biztos, hogy a teherszállító tervezésében és gyártásában részt vesznek majd a közel-keleti ország egyes vállalatai. Egy helyi biztonságpolitikai szakértő, Dr. Mustafa Alani szerint a KC-390-esek jó szolgálatot tehetnek a jövőben egyre sűrűbben előforduló humanitárius akcióknál, valamint a gyártásba való bekapcsolódás hasznos tapasztalatokkal láthatja el az ottani védelmi ipart.

A fenti szerződés ezen kívül kitér arra is, hogy a jövőben a két ország ugyanazon egységesített rendszer szerint képezné leendő katonai pilótáit. Ennek lesz az egyik eszköze az EMB-314 Super Tucano turbopropelleres kiképző – alacsonytámadó – közvetlen légi támogató repülőgép.
Brazília ezzel az üzlettel újabb lépést tett afelé, hogy betörjön a közel-keleti védelmi piacra. Ezen tervében fontos szerepet szán a KC-390-nek, melynek jó reklám lehet egy zsíros megrendelés az Emirátusok részéről.

3 hozzászólás “A Közel-Keletet is meghódítja a KC-390”