|

Lezuhant két horvát MiG-21-es

Ma 12:50 körül gyakorló repülés közben ötezer méter magasságban összeütközött és lezuhant a horvát légierő két MiG-21 típusú repülőgépe. Mindkét pilóta sikeresen katapultált és a védelmi minisztérium által kiadott közlemény szerint jól van.

A 108-as oldalszámu MiG-21bisz ,

A balesetre a slunji „Eugen Kvaternik”  lőtér felett megtartott hadgyakorlat alatt került sor. Ennek keretén belül a légierő „huszonegyesei” és Mi-171Sh helikopterei földi célok felderítését és támadását gyakorolták. A 108 és 120-as oldalszámú Fishbed roncsai egy elaknásított területre zuhantak, távol bármilyen lakott területtől, ennek ellenére a földön egy asszony súlyosan megsérült. Egyes források szerint egy a földre hulló roncsok által aktivált akna repeszei sebesítették meg, de az sem kizárt hogy egy lehulló roncsdarab találta el.

Nem hivatalos hírek szerint a balesetet az egyik gépről leszakadó, eddig nem azonosított alkatrész okozta, mely nekiütközött a másik gépnek.  A védelmi minisztérium szóvivője ezen feltételezéseket nem erősítette meg. Elmondása szerint a baleset okait még vizsgálják. A Horvát légierő 12 darabos MiG-21 gépparkja a baleset miatt tízre fogyatkozott, de a megmaradt gépek sem maradnak már sokáig hadrendben, hiszen a védelmi minisztérium szerint 2013-ban lejár az üzemidejük.

4 hozzászólás “Lezuhant két horvát MiG-21-es”

  1. MiG-21bis
    101 75092119 ex-jugoszláv 17133
    102 75092741 ex-jugoszláv 17235
    103 75094051 ex-jugoszláv 17167
    104 ?
    105 ?
    106 ?
    107 ?
    108 ?
    109 ?
    110 75017895
    111 ?
    112 ?
    113 ?
    114 ?
    115 7500275?
    116 ?
    117 75092923
    118 75092ö05
    119 ?
    120 75079157
    121 75021145
    122 ?
    123 ?
    124 ?
    125 ?
    126 ?

    MiG-21UM
    160 ?
    161 ?
    162 516999207
    163 ?
    164 516969001
    165 516911036
    166 516951031
    167 516987091

    TG

  2. Ha jól tudom több tucat bisz-ünk van lekonzerválva ezért nem is értem miért nem adunk nekik?
    Mindíg is támogattuk a horvátokat most vajon miért nem?
    Legalább megszabadulnánk a vasak egy részétől…
    Ha másra nem is de alkatrészbázisnak használhatóak lennének.
    Nemsoká asszem a mi EU elnökségünk alatt EU és NATO tagok is lehetnek ezért ennek semmi akadályát nem látom….