|

Európai győzelem Indiában

Szoros győzelemben a EuroJet EJ200 típusú sugárhajtómű győzedelmeskedett az indiai tenderen, így ezt az erőforrást érte az a megtiszteltetés, hogy a nyögvenyelősen kupálódó Tejas LCA vadászbombázó második szériájának tolóerőt szolgáltathat.

Az indiaiak 99 darab hajtóművet vásárolnának saját fejlesztésű harcigépükhöz, mely így már biztosan az európai erőforrás lesz, amely ugyan gyengébb, mint a rivális General Electric F414 jelzésű hajtóműve, azonban kisebb átmérője nem tesz szükségessé komolyabb átalakítást a Tejas sárkányszerkezetén.

Korábban mindkét hajtóművet alaposan letesztelték a döntés előtt, ám a versenyző termékek teljesítménye közel volt egymáshoz, így az ár lett a döntő. A EuroJet (az olasz Avio, a spanyol ITP, a német MTU Aero Engines és az angol Rolls-Royce szövetsége) aláígért az amerikaiaknak, 750 millió dollár helyett csupán 666 milliót kérnek a sugárhajtóművekért, míg a rivális erőforrásért 822 millió dollárt kellett volna kicsengetni.

Nem számított az sem, hogy az amerikai hajtómű “kisöccse” már évek óta üzemel a Tejasban, és sokkal több indiai tapasztalat gyűlt össze vele, mint az EJ200-assal, valamint az, hogy az egyik védelmi minisztériumi illetékes tájékoztatása szerint Amerikai Egyesült Államokból olcsóbban tudtak volna alkatrészeket beszerezni, mint Európából.

Viszont a EuroJet sikerének köszönhetően nagyban nőtt a Eurofighter Typhoon győzelmi esélye az MMRCA-tenderen, de hogy ott ki nyert, az hamarosan kiderül, ugyanis P.V. Naik, az Indiai Légierő parancsnoka vasárnap azt nyilatkozta, hogy a versenyző típusok teljesítményét kiértékelték, az eredményt pedig elküldték a védelmi minisztérium számára, így talán heteken belül fény derül a 10 milliárd dollárt bezsebelő győztesre.

49 hozzászólás “Európai győzelem Indiában”

  1. A mesés India! Az első gondolatom nekem is az volt, amikor még csak a bevezetőt olvastam, hogy logisztikailag az EF talán egy kicsit előnybe került. India már harcképes Tejasra vágyik ennyi idő után, s jó hogy az olcsóbb és gyorsabb megoldást fogják választani, még ha ez később egy kicsit problémás lesz, az alkatrész szállítás miatt. Ha az EF-t hozzák ki győztesnek az MMRCA-n akkor egy kicsivel könnyebb lesz a logisztika, ha mást akkor viszont egy újabb görcsöt teremtenek maguknak. Pár hét múlva robban az indiai szuper tender bombája. Remélem alapos indokokat mondanak, hogy miért választották amit és miért nem a többit…
    Érdekes lesz, s tuti, hogy lesz benne egy kis korrupciós íz.

  2. No meg tapasztalták milyen volt a Francia hozzáállás ~10éve amikor is amikor közölték a Franciákkal, hogy megszegnék a szerződést mert náluk háború van és muszáj akkor nem ejnyebejnyeszankció lett a vége hanem a Franciák még technikai segtséget is nyújtottak. (Persze jó pénzért…)

    Amúgy érdekes ez a logisztikai rémálom dolog a hány darab gripennel? Mert egy MMRCA az alsó hangon 126db amiből aztán könnyen lehet 200-300db.

    Nagyon kiváncsian várom az MMRCA végét még mindig meglepne ha EUs tipus nyerne de ha igen az sokat mondana….

  3. Ezek után nagyon-nagyon meglepődnék, ha nem a Eurofighter nyerné a tendert. Mondjuk vicces lesz, hogy a „Euro”fighternek India lesz a harmadik legnagyobb alkalmazója (sőt, az opció lehívásával akár a legnagyobb is), sőt náluk lesznek a legfejlettebb gépek, legalább is egy ideig biztosan, viszont ez a megrendelés baromi nagy lendületet adhat az Európai repülőgépiparnak, és a Typhoon frissítések, integrációk gyakoriságára is igen jó hatással lesz.
    Azért durva, hogy Indiának lesz az egyik legjobb légiereje az amcsik után 5-6 éven belül. A kínaiak hozzájuk képest sehol sem tartanak.

  4. Nem szabad leírni Kínát!
    Óriási fejlesztési és gyártási kapacitás lapul a nagy fal mögött! Ki tudja, hogy hol is tartanak valójában. Lehet, hogy gőzerővel fejlesztik a saját 5.g gépüket…
    De elég nekik távirányított gépekkel túl terhelni egy ellenséges légi erőt, hogy az kénytelen legye elpuffoktatni a rakétáit, mielőtt a valós kötelék támadna. Volt/van egy ilyen koncepció Tajvan ellen is. S gépük lenne elég hozzá, gondoljunk csak az F6-ra.

  5. hornet: Nem szoktunk ennyi tipussal ennyire aktív tesztelést látni máshol. Ezek után az ha az EUs gép (akár EF, akár rafi) megverte a nem kicsi tradicióval/kapcsolatokkal legesleg modernebb mig35 induló ruszkikat, F18E/F, F16 Block 60al indulo amikat az nekem bezony nagyon sokat fog mondani az EF/Rafi képességeiről.

    kolombusz: Azért mennyiségileg még mindig szépen állnak Kínában J7…ből. Nem a vasban van a nagy difi hanem az elektronikaban. Amikor olyat olvasni, hogy bisonok gondot okoznak block 30as F16nak, amikor ott van nekik a phalcon amiből egy darab olyan harci értéket képviselhet mint 50-100 Kínai vadász…

  6. Üdv!

    Az indiaiak tesznek a logisztikára, úgyhogy egyáltalán nem biztos h a Typhoon a befutó. Még azt is megkockáztatom, h ez a fétis (sok különböző eredetű technika) teljesen következetes, mert elég valószínű, h utól akarják érni kínát és egy önnálló repülőgépipart akarnak létrehozni. Ebből a szempontból a sokrétű techtranszfer kimondottan előnyös. Majd standardizálnak ha maguk gyártják a gépeiket.

  7. Azért durva, hogy Indiának lesz az egyik legjobb légiereje az amcsik után 5-6 éven belül. A kínaiak hozzájuk képest sehol sem tartanak.

    Itt azért legurultam a székről. Lehet, hogy magasabb szintű szimbiózisban vannak az oroszokkal a kínaiak, de azért nagyon komoly az, hogy J-11 és J-10 kvázi saját erőből már megy. Lényegében már „csak” hajtómű függésben vannak orosz irányban. És ezt nem húsz év alatt érték el. A Tejas 20 éve megy és elég röhejes lenne bármely másik két kínai géppel a paramétereit összevetni. Az aerodinamikáját meg végkép… (Mondjuk a J-10/11 is úgy „összelopkodott, hogy ehaj. Egyik 1:1 Szu-27 a másik meg n+1 gép sikeres megoldásait ötvözi.)

    Óriási fejlesztési és gyártási kapacitás lapul a nagy fal mögött!

    A kettő egymástól független. Hatalamas mennyiségű kohószövekényt gyártottak anno. Viszont 10 év alatt 200 J-11 és kb. ugyanennyi J-10 az minden, csak nem hatalmas. Ha van megrendelés, ennyit a SAAB is kinyomott volna Gripenekből…

    Ki tudja, hogy hol is tartanak valójában. Lehet, hogy gőzerővel fejlesztik a saját 5.g gépüket…

    Ez kevéssé valószínű. 25 éves késéssel gyártották segítséggal azt, amit az Iván már összerakott.

    De elég nekik távirányított gépekkel túl terhelni egy ellenséges légi erőt, hogy az kénytelen legye elpuffoktatni a rakétáit, mielőtt a valós kötelék támadna. Volt/van egy ilyen koncepció Tajvan ellen is. S gépük lenne elég hozzá, gondoljunk csak az F6-ra.

    Egy ilyen támadás szervezése elég vicces lenne, mert azért azokat a gépeket úgy kellene vezetni, hogy a jól képzett ellen ne szúrja ki, hogy ezek csalik. A csaligép rikán manőverezik, ha meg igen, az összeütközés veszélye egy idő után elég nagy lesz.

    Hogyan vezérelesz ezres nagyságrendben ilyeneket? NCTR korszakban azért elég jó azonosítási esélyek vannak, hogy egy vacak csalit kiszűrj a 20 éve ismert reflexiójú Szu-27-től. Vizuális azonosítás is létezik.

    Ezt a trükköt jó, ha egyszer lehet eljátszani. És utána mi lenne? Mert egyetlen csapással te egy Tajvan szintű erőt nem zúzol le egy kínai légierővel…

  8. hornet: Ezek a koncepciók India esetén is nyugodtan állhatnak és állnak is. Nekik is rengeteg roncsuk van, náluk is javában folyik a lopakodó készítése….
    eközben mindkét ország alapvető dolgokkal szenved évek (évtizedek) óta.

  9. Molni mássz vissza a székre:)

    Attól, hogy a saját fejlesztéseik nem tartanak ott, ahol a kínaiaké, a gépállományuk lényegesen jobb lesz a rendelt típusokkal. Nem kell feltétlenül neked gyártani a fegyvereidet ahhoz, hogy erős legyen a hadsereged. Ráadásul a HAL gyárt licenszben Szu-30MKI-t, és fog gyártani akkor Eurofightert is. Ezek bármelyike komolyabb gép, mint amiket Kínába összelopott/másolt alkatrészekből összekutyulnak.

    Az alapvető különbség, hogy kínának szinte senki nem mer eladni semmilyen technológiát, az oroszokat kivéve, de ők is megjárták már kicsit ezzel, mert gátlástalanul másolná, míg India civilizált ország módjára betartja a licenc szerződéseit, és ezért jobban is fejlődik.

  10. Saját erő? Mármint ha a reversed tervezés az neked… :DDD

    Indiában mióta is repül a MiG-29? Hát az M2k és más gépek? Jaguar, stb? Elég nagy merítés megsem sikerült egy MiG-21-nél alig táposabb gépet összertakni 20 év alatt…

    A HAL nem 100%-ban gyártja a MKI-t. Tudtommal egy nyamvadt MFD kifejlesztésén görcsöltek kb. 5 évet. A végösszeszerelést ne keverjük már a gyártással, mert szezon és fazon esete. A svájciak is összeszerelték és nem gyártották a Horneteket…

  11. „Ezt a trükköt jó, ha egyszer lehet eljátszani. És utána mi lenne? Mert egyetlen csapással te egy Tajvan szintű erőt nem zúzol le egy kínai légierővel…”
    Eszem ágában sincs nekem támadni senkit! Azért figyelj, hogy mit írsz!
    Amúgy Tajvan nincs olyan jó helyzetben, mint gondolod. Évek óta kilincselnek, hogy a meglévő 152 db Blcok 20 mellé, kaphassanak fejlettebb változatot, de mindig elutasítást kapnak. Vannak még Mirage-2000-5EI/DI gépeik, de ezeknek meg a fegyverzete jár le lassan. Elég csak egy javadalmazást ellőni, mert ha megpakolják robbanó szerrel a távirányításos gépeket és fix célpontra küldik, akkor is tenniük kell ellenük! Egy ilyen esetben nem lesz fenn mind a 360 első vonalbeli tajvani gép, hogy legyűrje a támadó kínai köteléket. Egyedül csak Izraelnél hallottam 100%-os bevetési arányt háborús időben, máshol 90-95% tudnak. Csak távirányításos gépek beszélünk, s a robotrepülőkről még nem is említettük! Kínának csak folyamatosan támadni kellene és nyomás alatt tartani a tajvaniakat. Feltéve ha megengedhet magának ekkora veszteséget. Kína gyorsabban fegyverkezik, minthogy Tajvan növelni tudná védelmi képességeit, már ami a légierőt illeti. Amerikától nem kapnak újabb gépeket, marad a használt gép piac, esetleg Európa. A Mirage nem biztos hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így a Rafale sem biztos hogy befutó lenne, marad az EF és a Gripen, ha Tajvan tenderezne!

  12. A Kínai repülőipar előrébb jár mint az Indiai DE még mindig vagy 30 évvel járnak az Oroszok mögött akiket hajlamosak vagyunk lesajnálni, csak azt nem vesszük figyelembe,hogy eddig 2 ország gyártott önerőből(meg mindenhogy)5.gen prototípust az amik és Ivánék.

  13. Ettől még jóval erősebbek lesznek a levegőben Kínánál. Sőt, repülőgép hordozójuk is hamarabb lesz, és azon jobb gépeik lesznek, mint a kínaiaknak.

    Gyártás tekintetében, a Tejas azért Mig-21-esnél sokkal magasabb szinten van, sőt, nem jelenteném ki, hogy nincs magasabban Kína büszkeségénél, a J-10-esnél, csak a gyártási ciklusában egy 5 évvel később jár (technológiában meg mondjuk egy 5-10-el előbbre).
    Persze ennek bizonyítására még várni kell, amíg vmi alapján összemérhetők lesznek (pl. oroszokkal közös hadgyakorlatokon való szereplés, vagy vmi ilyesmi).

  14. Fade!
    Igazad lehet… De szerintem nem! A Rafale és az EF sem tudja 100%-ig azt, amit az SH jelenleg! Később talán, biztosan! De még fejlesztik a Bolck III-as verziót, ami ütősebb mint a II-es és az is sokat mond az Emirátusok ajánlatot kértek az SH-ra mivel a Rafale csak egy továbbfejlesztés után fogja tudni azt ami az E/F Hornetnél már alkalmazásban van, nap mint nap!

  15. ha figyelitek a híreket a tajvaniak most utasítottak el egy amerikai repülőgépeladási közeledést azon ürügy alatt, hogy nem akarják tovább szítani a fegyverkezési versenyt Kínával, ami érthető is, mivel Tajvan és Kína kereskedelmi kapcsolatai nagyon elmélyültek az utóbbi években
    Kínának nem érdeke katonailag annektálni Tajvant, kereskedő nép, gazdaságilag fognak talán már a közeljövőben egyesülni(lehet még a mi életünkben), a japánok II.VH -s példája iskolalecke volt a Távol-Kelet számára az USAból és nem felejtették el, nem egy ostoba népség az.
    Viszont, ha egyszer az USA megroggyan össze fognak zárni és létrejön egy Távol-Keleti Unió, mint azt tervezték a japánok anno és manapság Kína. Nem vagyok olyan biztos benne, hogy a japánok és a koreaiak ellent fognak mondani erre, nem beszélve Vietnamról. Vannak történelmi ellentétek ezen nemzetek közt, pont annyira mint a mostani EU államok közt, de szerintem USA a főmumus nekik, bár most kihasználják a hatalmas USA piacot és a szabad technológiai tudásáramlást,de tudják, hogy USA nélkül is tudnak és fognak is élni, mint teszik azt ezen nemzetek immár több ezer éve.

  16. Fade!
    Ha jobb akkor legyen jobb! Ha az IAF-nak megfelel akkor vegye azt! DE ha igaz amit a holland pilóta mondott, akkor csak egy félkész gépet vesz a nyakába az indiai légi erő. Fantasztikusat repül a gép és bizony közel harcban nagyon is kemény dió lehet. De ha az elektronika bemondja az unalmasat, akkor nem sokat érnek egy géppel ami a földön áll, miközben a levegőben kellene lennie, amiért megvették. Már csak a nick nevemből kifolyólag is az SH-nak szurkolok! Ha meg nem az nyer, akkor remélem, hogy pontosan megindokolják, hogy miér is más a befutó!
    Jó gép lenne az EF – s én nem sajnálom le – csak rendesen össze kellen rakni, s nem a mechanikai, szerkezeti dolgokra gondolok.

  17. A holland pilóta mindent leszólt ami nem volt saját… még ha jól emlékszem a Sufat is leszólta.

    SHt én top gépnek tartom, de ha EF/Rafi nyer utána jóval nehezebb lesz ami/orosz fanoknak „legyinteni” ezekre a gépekre. (Már az is nem kicsi fegyvertény, hogy a Tejasba nem az oceánt bírja, mindent bír 1000* bizonyított GEt rakják, nem is vmi orosz akármit hanem EUs hajtóművet.)

  18. Fade

    „A holland pilóta mindent leszólt ami nem volt saját… még ha jól emlékszem a Sufat is leszólta.”

    Mert az valami csodamasina vagy m???Amúgy meg a történtek őt igazolják az EF tényleg rengeteg gyermekbetegséggel küzd ahogyan megmondta.

    F-16I

    Úgy emlékszem csak azt mondta,hogy olyan mint egy kamion azaz mindent rápakoltak amijük van és ennek az lett az eredménye,hogy nagyban csökkent a manőverezőképessége amit el is hiszek neki.

    A Gripent meg lejátékozta és valljuk be tényleg az a legnagyobb baja,hogy kicsi.

  19. Az SH most van kb. potenciálja csúcsán, míg az EF még bőven fejleszthető, alapjaiban véve modernebb konstrukció, és a csúcs így magasabban van, mint az SH-nál. Az indiaiak pedig hosszútávra keresnek új gépet. Nem csoda, hogy inkább ezt választják.

  20. Úgy emlékszem csak azt mondta,hogy olyan mint egy kamion azaz mindent rápakoltak amijük van és ennek az lett az eredménye,hogy nagyban csökkent a manőverezőképessége amit el is hiszek neki.

    1. Csak drágalátos pilóta azt felejtette el, hogy harchelyzetben fel lehet tupírozni a hajtóművek tolóerejét az élettartam rovására.

    2. Az, hogy a Sufa picit gyengébb egy MLU-nál az nem gáz. Az MLU emlékeim szerint nem kapta meg a újabb hajtóműveket, az maradt a régi, de gép viszont nehezebb lett, szóval azért attól sem kell hasraesni elvbe, az F-16Block 15 anno jobb volt nála. Ha van új hajtómű, akkor persze ez nem igen. (Én sem tudok minden fejből a 16-osról…) Viszont „picit” potensebb elektronika van a Sufában és olyan „apróságok” mint körkörös IR MAWS és egyebek…

    3. Mellesleg úgy szeretném mindig megtudni, hogy a +/-90 fokos off borsight rakéták korában miért is olyan fontos az a nüansznyi difi? 30 éve a +/-27 fokos AIM-9L/M vs. sok R-60 felállásban még fontos lehetett volna. Ma lényegében az aki előbb kiszúrja az ellen és bevállal egy szemből vagy oldal indítást, az szinte félig győzött is. A mai IR rakéták NEZ-én belül kinematikailag nincs esélyed. Ergo – már elnézést – verni a nyálát arra a kb. 10%-kal jobb tolerő tömeg arányra elég nevetségesnek tűnik a plusz tömeg által nyújtott előnyökért cserébe.

    Azzal a kis difivel nem fogja a rakéták kimanőverezni. Csak éppen a Sufa az elvben észleli a rakétát és automatikusan használja az EWS minden szükséges opcióját, míg az MLU nem…

    Szóval továbbra is fenntartom a véleményem, hogy a pilótának picit nagy a szája. Inkább legyen jó vastag pajzsom és nagyon picit lomhább harcosom, mint egy csupasz gép ami alig fürgébb.

  21. „Mert az valami csodamasina vagy m?”

    Hát ha meg kéne neveznem a legpotensebb F16ot nem kéne gondolkodnom az tuti.

    „Amúgy meg a történtek őt igazolják…”
    Mesélnél nekem ezekről a „történtekről”?

    Igen a holland pilota mindegyik gépnek „beszólt”. Nem ritka dolog, hogy a sajátja az isten de ebből bármit levonni…

  22. Fade

    Nem rég olvastam pont itt,hogy mennyi problémájuk van a Németeknek a géppel a nem megbízható elektronikai rendszerek(konkrétan diagnosztikai rendszer) miatt.

    Molni

    Mennyi idő kell amíg egy AIM-9X befogja a célt???

  23. OFF

    molni

    „Inkább legyen jó vastag pajzsom és nagyon picit lomhább harcosom, mint egy csupasz gép ami alig fürgébb.”

    Ezt mindenre tartod vagy csak a légi harcászatra?Gondolok itt harckocsikra vagy bármely más szárazföldi járműre,hajókra és a gyalogságra.

  24. dudi: link? Amúgy én meg olvastam, hogy F22 beázik, navigációs problémája van, a canopyvel is bajok vannak és… rafi ugye szervizelt órákra a legek között van azt nem részletezem. De az F16 se úgy indult 3xéve, hogy egy kiforrt tipus volt hipp hopp.

    molni sztem arra gondol, hogy akár BVR, akár IR rakéták repkednek hajadra kenheted a +10% tolóerős F16ot. Ellenben a sufa elektronikai rendszereivel.
    És nem is az elektronika miatt néz ki kamionnak és kissebb a kgra vetített tolóerő hanem, hogy 99%ban rajta van (a természetesen leszerelhető) CFT. A holland F16ra meg fel kell rakni sacc kb 2db 500(?600)gallonos potost ugyanahoz. btw szerinted melyik a jobb aerodinamikailag… CFT vagy potos?

  25. „ugyanis P.V. Naik, az Indiai Légierő parancsnoka vasárnap azt nyilatkozta, hogy a versenyző típusok teljesítményét kiértékelték, az eredményt pedig elküldték a védelmi minisztérium számára, így talán heteken belül fény derül a 10 milliárd dollárt bezsebelő győztesre.”
    Sosem fog kiderülni. Ha mégis kiderülne, majd jól beperlik egymást, és törlik a döntést, majd megint elcsámcsognak rajta egy évtizedet, majd minden kezdődik elölről.
    Így megy ez.
    Ennyi

  26. Ezt mindenre tartod vagy csak a légi harcászatra?Gondolok itt harckocsikra vagy bármely más szárazföldi járműre,hajókra és a gyalogságra.

    Ezt nagyjából általánosan gondolom. 10%-kal jobb gyorsulás, max. sebesség, stb. egyszerűen nem számít ma már. A gépágyús vadászok és pontatlan fegyverek még korában számított. A mai intelligens fegyvereknél inkább pakolj észt és furmányosságot a gépbe. Őszintén, a Sufa hova manőverezzen mikor akár hátrafele is indíthat már légiharc rakétát…?

  27. De a póttankot légiharc előtt le lehet dobni.

    A CFT meg addigra amúgy is üres lehet, csak éppen nagyobb taktikai szabadságok nyújt a kisebb légellenállás. Nézd meg a trendeket. Mivel – elvben – a harctér egyre inkább átláthatóvá tételén dolgoztak a vadászok számára, elvben meglepetséből való támadás korszerű gépek között ma már szinte elképzelhetetlen. Marad a taktikázás, időhúzás, stb. Ahhoz sok üzemanyag kell. A Sufa több naftát vihet fel. Pont.

  28. „Az SH most van kb. potenciálja csúcsán,”
    Szerintem pedig lehet fejleszteni a gépet! A Block III-as verziót még mindig fejlesztik! S bármikor kaphat egy upgrade-ot a gép, s ki tudja milyen rendszereket pakolnak át a fejlesztés alatt lévő gépekből. Ne feledjük, hogy a jövőben az F-35C és az SH együtt szolgálnak a hordozókon és könnyebb lehet a logisztika ha néhány fedélzeti rendszer megegyezik! Egyáltalán nem akarok bele menni, hogy egy Block III-as hány százalékát tudja majd egy C Lightningnak, mert nincs értelme. De az SH még fejleszthető, ahogy az EF vagy a Rafale, csak az utóbbi kettő borzalmasan lassan halad, míg az SH-s megrendelések és fejlesztések általában határidőre vagy az előtt elkészülnek.

  29. Ez a védelem dolog.
    A II.vh közben megkérdezték a német harckocsizókat,hogy milyen harckocsit szeretnének,a mérnökök nagy meglepetésére azt a választ kapták,hogy olyat kéne tervezni aminek erős a lövege és jó a mobilitása a védettség csak a 3. helyre szorult(az más kérdés,hogy ilyet sosem gyártottak Hitler megalomániája miatt).
    Az ami hadsereg most cseréli a katonák személyi felszerelését ennek keretén belül az egyik gyártó egy olyan lövedékálló mellénnyel indult ami könnyebb mint az előző de sokkal kisebb felületen védi meg viselőjét mint a régebbi mellény ennek ellenére a katonák több mint 90% úgy nyilatkozott,hogy szívesebben viselné ezt a könnyebb kényelmesebb mellényt mint a régit annak ellenére,hogy kisebb felületen véd.

  30. Mert ahogy írtam, az akkori találtai pontosság mozgó célra elég vicces volt és csak álló helyzetből lehetett lőni igazán eredményesen.

    Ma mikor egy brutál terepen éjszaka is elég druva első lövéses találati arány vagy hóttmindegy, hogy 55-tel vagy 65-tel mozog a cél. Nincs lényegi eltérés a céllaküzés nehézségében.

    Az is halálosan midegy, hogy a Sufa egy ugyanonyan corner speeddel kezdtett fordulóból picit lassabban jön ki vagy 9G helyett 8G-vel fordul egy kitartott fordulás során Egy mai légiharc rakétát ez nagyon nem hatja meg. (Megjegyzem az olyannyira ajnározott SH 7.5G-t tud és t/w arányát elvben egy F-16A is körberöhögi…)

    Az viszont igenis számít, hoy a Sufa akár az indítás pillanata után szórhatja az infracsapdákat, mikor a legmesszebb van a rakéta és a leghatásosabb a védelem. Az MLU pilótája meg max. a saját és köteléktársa két szép szemére hagyatkozhat. Ehhez jön még a feltehetőeleg jóval erősebb ECM, mint ami az MLU-hoz van…
    Abban viszont van, hogy +3 tonnát raksz hk-ra szenzorok, ködgránátokat és mindenféle más cuccokkat. Igen, nüansznyival lassabb lesz a hk-d de klasszisokkal jobban védett, mint +3 tonna sima pánécllal.

    (A felsorot eszközök csak kiragadott példák, a lényeg gondolo érthető.)

  31. molni

    Igen érthető csak te is beleestél abba a hibába,hogy a mobilitást csak a sebességre érted pedig ez annál tágabb fogalom gyakorlatilag minden beletartozik ami a hk mozgásával kapcsolatos pl hány hidat tud használni(egy háborúban általában a nagy hidakat lerombolják),milyen szilárdnak kell lennie a talajnak,hogy ne süllyedjen el stb.A mobilitásba az is beletartozik,hogy milyen útvonalon tudod mozgatni a hk-t egy dög nehéz hk esetében nem csak az a kérdés,hogy hova jusson el hanem az is,hogy hogyan jusson el oda(nem mind1,hogy a legrövidebb úton mehetsz vagy csak kerülővel,esetleg használhatod a felázott mezőket,vagy utakhoz vagy kötve)ha érted mire akarok kilyukadni.

  32. dudi sztem az az érdekes, hogy hkból akarsz kiindulni, hogy az elsülyed a mocsárban. Mértnem azonnal tengeralatjárót hozol pldnak…?

    Ez egy sok éves folyamat. 1-2.vh, koreában dogfight volt. Fordulékonyság+sebesség volt a kulcs. Jelenleg nincs azaz nincs dogfight. 10-20-50kmről lövik egymásra a rakétát. First look, first shoot, first kill.

    De tegyük fel vmi csoda folytán a sufa a legeslegrosszabb pozicióba kerül amibe kerülhet: dogfightba. Hát továbbra se kell gondolkodnom, hogy kire szavazok. Sufa.

    Tényleg érdekelne, hogy mi ebben az érdekes…. :)

    Amúgy meglepett molni hozzáállása. Pár hónapja még nagyot vitáztunk az akár hátrafele indítom az IR rakétát és azt az F35 célra vezetiről. Most meg aszongya, hogy a sufa tud ilyet…

  33. moni

    Az általános értelmezést én vetettem fel mert a repülőgépek esetében nyilvánvaló a véleményed,de érdekelt a véleményed úgy általában is.

    Fade

    „Ezt mindenre tartod vagy csak a légi harcászatra?Gondolok itt harckocsikra vagy bármely más szárazföldi járműre,hajókra és a gyalogságra.”

    Ez volt az első kérdésem molnihoz és ebben benne van a tengeralattjáró is hajó kategória alatt.

  34. Bocs hogy beleugatok, de a személyi védelem szvsz nagyon más. Ott te cipeled a mellényt, nem annyi, hogy padló gáznál lassabban ugrik meg a vas a feneked alatt.
    Amiről meg te beszélsz ott tudtommal annyi hogy az amúgy is csak repesz ellen védő mellény helyett carrier plate-et kezdtek használni, azt is Afganisztán miatt, mert ott sokat kellett hegyet „mászni”.

  35. Janaj

    A tényen miszerint egy gyengébben védő mellényt választottak a mobilitásért cserében nem változtat.Ezen kívül az ami mellény amit lecserélnek nem csak repesz ellen véd hanem elöl és hátul van egy-egy „zseb” kialakítva kevlárlapoknak(az a rész ahol a kevlárlapok vannak ott repesz és lövedékálló míg minden máshol csak repeszálló) ugyan úgy mint a Magyar vagy Brit mellényen.

    „Ott te cipeled a mellényt, nem annyi, hogy padló gáznál lassabban ugrik meg a vas a feneked alatt.”

    Már elmondtam a mobilitás sokkal komplexebb dolog annál mint,hogy mennyire gyors az adott technika.

  36. Az oldalsó lapok legjobb tudomásom szerint nem érnek fel az „alap” első/hátsó plateek lövésállóságával. Ráadásúl ezeket direkt Irakra „találták ki” mert oda az volt a jó. Hegyizergét játszani afgánoknál meg a plate carrier. Ezek sokkal jobban legózható dolgok mint a járműveken. Szerintem…

  37. Inkább csak összehasonlítani nem lehet a kettőt pont azért,mert az ember fárad de a gép nem.
    Egyébként azt figyelték meg ami kutatók,hogy a katonák igyekeznek minél kevesebb cuccot maguknál hordani pont a súly miatt.Arra a következtetésre jutottak,hogy ennek az az oka,hogy az ember tudat alatt rájött arra,ha később fárad el(a fáradság koncentráló képesség csökkenést az érzékek beszűkülését ügyetlenséget,lassabb mozgást stb okoz)akkor nagyobb az esélye a túlélésre és ez az oka annak,hogy a könnyebb mellényt választják akár annak árán is,hogy az kevésbévédi meg őket.