Megkezdődött a Tiger HAD spanyolországi tesztelése

Az Eurocopter közelmúltbeli sajtónyilatkozatának tanúsága szerint megkezdődtek a Tiger HAD változatának spanyolországi tesztjei. Az elkövetkező 15 hónap, azaz az első kvalifikációs lépcső (Block 1) eléréséig a Eurocopter Albacete-i létesítménye szolgál majd a tesztprogram központjául.

A 2011 decemberéig elérendő szintig vezető tesztek között természetesen az éles lövészet is szerepel, melyek közül az elsőkre már nem is kell sokat várni, hiszen a Mistral és Spike ER rakéták Tiger HAD-ról történő indításának tesztelése még az idei év vége előtt megkezdődik a tervek szerint. (Spike-kal már lőtt)

„Ez az első alkalom, hogy az Eurocopter Spain felel egy prototípus állapotban lévő helikopter tesztprogramjáért” – nyilatkozta Liberto Negral, az Eurocopter spanyolországi programjainak felelőse, aki hozzáfűzte azt is, hogy a tesztprogram nagyon jól, a menetrendnek megfelelően halad.

Tiger HAD

Tiger HAD | Forrás ,

A Spanyol Haderő igényei szerint létrehozott, alapvetően a francia HAP változaton alapuló Tiger HAD, azaz a páncéltörő és csapattámogató változat prototípusa első repülését még 2007 decemberében, Franciaországban hajtotta végre. A HAP és HAD változatok közti legnagyobb különbségek egyike, hogy utóbbit a francia kollégával ellentétben a HAD a Tiger-ekben dobogó MTU/Turbomeca/Rolls-Royce MTR390 combosított, MTR390-E jelölésű változatát kapja majd meg, mely mintegy 14 százalékkal nagyobb teljesítmény leadására képes. További eltérés, hogy a HAD javított ballisztikai védelemmel rendelkezik majd. További „apróságok” az IFF, a továbbfejlesztett optikai célzó- és az új ECM rendszerek.

Fegyverzet vonalon a Mistral és a Spike mellett az eredetileg a Tiger UHT variáns fő fegyverzetének szánt PARS 3 LR és a Hellfire II is felaggatható lesz a HAD variánsra.

Spanyolország 24 HAD-ra formál igényt, míg Franciaország 40 gépet rendszeresít majd a 40 HAP mellé. Feltételezzük a HAD már nem fog küzdeni a HAP és az UHT kábelezési gondjaival

Az Eurocopter nyilatkozatában szerepel az is, hogy az összesen megrendelt 126 Tiger közül mindezidáig 57 került leszállításra.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Spanyolország újabb adag Eurofightert rendelt

Spanyolország újabb adag Eurofightert rendelt

Spanyolország is Masterre válthat

Spanyolország is Masterre válthat

HTKA Hírhalom 2018. 50. hét

HTKA Hírhalom 2018. 50. hét

HTKA Hírhalom 2018. 49. hét

HTKA Hírhalom 2018. 49. hét